Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1933-11-29 / 94. szám

4 « TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1933 november 29. — Szin pártoló Egyesület fftómbó- Váron. A dombóvári ssini ezeson éa szinháslátogatók érdekeinek,xvalamint a színtársulatok életképességének bis- tosítására megalakult a Sainpártoló Egyesület. — A Katolikus Legényegylet elő- sdá88. A római katolikus legényegy let vasárnap este az Iparos Székház­ban nagysikerű előadást tartott. Gár donyi Gésa „Falusi verebek“ oimü darabja került bemutatásra, ami te­kintette], hogy a szereplők mind kez­dők voltak, igen szépen sikerült. Az előadáson Kiss Lajos apátp'ébános, felsőházi tag íb megjelent. Az elő­adás után tánc volt. — Kulturdélután az Iparos Szék­házban. Az Iparos Otthon kultur- előadássorozatának második előadása volt vasárnap délután az Iparos Szék­házban. Törő József a „Kézműves- ipar és gyáripar“ cimen értekezett. A műsort kiegészítette Szabó Gyuláné pompás zongorajátéka. —Nagyszerű volt Zámbó Mancika, ki Rákosi Zol­tánnak „Kossuth“ című költeményét adta elő. Nagy hatást ért el Hepp György, ki Thaly Kálmán „Bujdosó Rákóczi“ cimü költeményét szavalta. A rövid, de kitUnő műsorhoz hasonló kulturdélután legközelebb december 8-án lesz. — Népművészeti tanfolyam Úcsény ben. Bogár Andrásnénak, a hires sár­közi népművészet egyik legnagyobb erősségének az irányításával megnyí­lik őcsényben is a himzőtanfolyam. A három hónapra tervezett tanfolya­mon Bogár Andrásné nemcsak a hím­zést fogja tanítani, hanem a tervező rajzot íb. — Kanyarójárvány Faddon. A faddi róm. kát. iskola II. és IV. osztályú tanulói körében a kanyaró járvány- szertten lépvén fel, vármegyénk al­ispánja a járvány tartamára a jel­zett két osztályt bezáratta. — Szülői értekezlet. A szekszárdi felső kereskedelmi iskola november hó 26-án tartotta az első szUlői érte­kezletet az érdekelt szttlők 82°|0 ának a részvétele mellett. Dr deési Daday Dezső igazgató beszéde után Hunyadi Károly tanár tartott előadást a gaz­dasági helyzetnek a tanulók nevelé­sére gyakorolt hatásáról, rámutatva azoknak a káros következményeknek az indító okaira, amelyek miatt a szUlői háznak és az iskolának szoros egyttttmttködésére van szükség. Ez­után az igazgató időszerű pedagógiai kérdéseket tárt a hallgatóság elé, majd a tanári testület tagjai adták meg a szükséges felvilágosításokat a tanulók magaviseletéről és előmene­teléről. — Nyomozás a kocsolai vasút állomá8 betörői Után. A szak esi csend- őrség elfogta és őrizetbe vette Horvát Ferenc 24 éves döbröközi, Horvát Gerő 22 éves magyarszéki és Horvát Ferenc padragi születésű kóbor kö­szörűsöket, akikről alapos a gyanú, hogy a kocsolai állomáson folyó hó 17-én éjjel történt betörést ők követ­ték el, azonkívül 17 én Ujdombó- váron Gáncs Józseftől 6 tyúkot is elloptak. — Hamis 2 pengős. A nagydorogi postahivatalban a múlt hó 12- én be­fizetés alkalmával egy gyanús 2 pen­gőst találtak és felküldték az Állami pénzverőbe, ahol megállapították, bogy az érme jól sikerült hamisítvány, ezüsttel galvanizált felülettel, a csen­gése elég éles és a megtévesztésre alkalmas. Készítője a Budapesten fogva lévő Javeczki István. — Baleset Andi Józsefné 43 éves pusztafácánkerti lakos folyó hó 24 én lakása padlásáról lezuhant és a jobb­karja eltörött. A szekszárdi közkór­házban ápolják. LEVENTEÉS SPORT TSE—SSE 2:1. Bajnoki. Biró: Pazaurek. TSE támadásokkal indul a játék, de csak 3 sarokrúgás lesz az ered­mény, a belső csatáraink mindent el­rontanak. A 30. percben Fiecher két emberen is átverekszi magát, majd a kapu elé tálal, Schwarz hibáz, Dora azonban ott van és belövi a vezető gólt. 1 : 0. A szitáló eső mind­jobban ráered, a pálya csúszós lesz, de az eredmény a félidőig nem vál­tozik. Szünet után állandó TSE tá­madások vannak soron, eredmény azonban nem lesz. A 23. percben Feketét a 16 oson belül fölvágják. A bíró 11-est Ítélt, amit Fekete a hálóba lő. 2 : 1. A 31. percben Sik­lós egy komorból eredményt ér el. 2:1. Majd Fankovicset lerúgják, le- viszik, most a siklósiak erősen tá­madnak, de a TSE 10 emberrel is megtartja az eredményt. Jók: Pan- kovics, Szélyes, Kovács III. és Fi­echer, illetve Frieg és László. PVSK-NSE 2:1. Bajnoki. Bitó: Rosenfeld. A PVSK csak nehezen tudta a győzelmet elérni. Nagyon nagy küz­delem folyt a két pontért. Az első félidőben változatos játék után Pusz- pán révén szerzik meg a vasutasok a vezetést. Szünet után a 6. percben az NSE Csordás szép fejes góljával egyenlít. Ezután mindkét csapat nagy küzdelmet fejt ki a győzelemért, ami a 37. percben Muskát révén a Vas­utasoknak sikerül. Az NSE most is erős ostromba kezd, de a PVSK tel­jesen védelembe vonul és igy bebiz­tosította magának a két bajnoki pon­tot. Jók voltak: Sántha, Sándor, Pozsgai és Puszpán, illetve Csordás, Orosz II. és I. és Beimli. — PEAC-PAC 3: 0. — DVAC-KSE 5 : 0. — PBTC-MTE 2 : 0. Kiadó a »Tolnamegyei Újság« Hírlapkiadó Rt. MOZI Igazgató: KRENNER JÓZSEF Szerdán, november 29-én Csütörtökön, nov. hó 30-án este Vi 7 és */» 9 órakor ► Lil Dagover ◄ A király táncosnőié. Nagy Frigyes porosz király idejéből Paramount hiradó! Szombaton, december 2-án este ViT és V»9 órakor Vasárnap, december 3-án délután 3 és 5, este 7 és 9 órakor 3 órakor a helyér 40,60 és 70 fillér I Alattunk a pokol Háborús filmdráma Főszereplők: Robert Montgomery és Madge Evans Magyar világhiradó A terem kellemesen fűtve! Hirdetmény. A Saekasárdi Kaszinó 1934 január 1-től, a kaszinói tagok kiszolgálására vállalkozét keres, aki ezenkívül köteles az utcára nyíló vendéglői helyiséget is saját hasz nára ugyan, de Baját rezsijében üzem­ben tartan*. A kaszinói tagok kiszol­gálásáért, többek közt a második emeleten négy szobás lakást s a föld­szinten megfelelő mellékhelyiségeket kap díjmentesen, viszont az utcai üzlethelyiségért s egy udvari szobáért, a viz és csatornadíjon kivül 600 P évi bért fizet. Tartozik ezenkívül 500 pengő óvadékot letenni. A részletes feltételek megtekinthetők a Kaszinó igazgatóságánál és december hó 15-ig bezáróan oda nyújtandók be az aján­latok is. Szekszárd, 1933 november hó 26. Bodnáp István 777 Kaszinó igazgató. ^■BBBmmmnnramnBnni PlQflnlo • Ebédlő- és hálószoba- kldUUIla beli bútorok: Fürdő- kád, 100 literes vízmelegítő vörösréz­ből rézcsappal, tfikrök, mosdó márvány­lappal, 2 nagy szekrény. Megtekinthető minden nap reggel 8-tól 11-ig Kovács Dávidnál, Szekszárd, régi tisztviselőtelep, Munkácsi-utca II, szám alatt. 776 A szekszárdi kir. járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság. 9002—1933. tkv. sz. Árverési hirdetmény-kivonot. Schönstein Miksa és Fia végrehajtatnak, Schauber Márton Scheidler végrehajtást szenr védők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. évi LX. te. 144., 146. és 147. §-a értelmében elrendeli a végre­hajtási árverést 1052 pengő 64 fillér tőke­követelés, ennek 1930. évi junius hó 1-től járó 11 °/o kamata, 40 pengő eddig megálla­pított per- és végrehajtási és az árverési kér­vényért ezúttal megállapított 27 P költség, va­lamint a csatlakozódnak kimondott Rikker Ferenc 65 P 80 f, Ezer Ádám 360 pengő, Vas István 157 P 20 f tőkekövetelése és já­rulékai behajtása végett, a szekszárdi királyi járásbíróság területén levő, Mözs községben fekvő és a 42. számú tkvi betétben A II. 4—6. sorsz. 7820/5., 7821/4. és 7822/1. hrsz. védgát szántó és rét a Sulymostó dűlőben 67, 164, 671 Ó-öl, terhelve a holtiglani tar­tás jogával özv. Katzenberger Mártonná és Merkl József és neje Maurer Ágnes javára; és a holtiglani haszonélvezeti joggal özvegy Schauber Jánosné szül. Katzenberger Erzsé­bet javára 339 P kikiáltási áron ; ugyanazon betétben A III. 4—7. sorsz. 997/3., 4610., 6100. és 7563/2, hrsz. szérüskert, szántó a Közép, rét a Hajdurétek (ártér) és szántó a mocsaras dűlőben 50, 448, 297 és 425 I l-öl 558 P kikiáltási áron, terhelve a holtiglani haszonélvezeti joggal Schauber jánosné szül. Katzenberger Erzsébet javára; a mőzsi 1402. számú tvi betétben A f 1. sorsz. 5020. hrsz. szántó az Álsóországuti dűlőben 755 Q-öl 2900 P 50 f kikiáltási áron terhelve a hol­tiglani haszonélvezeti joggal Föglein Bálint és neje Hegedűs Borbála javára. Amennyi­ben azonban az ingatlan igy el nem árve­rezhető, úgy az 1881. évi LX. te. 163. § 2. bekezdése alapján az árverés hatálytalanná válik és az ingatlan a szolgalmi jog fenn­tartása nélkül nyomban 377 P 50 fillér ki­kiáltási áron elárvereztetik. Amennyiben azonban az árverés megtar­tását végrehajtató nem kívánja, úgy a csat­lakozók kérelmére a következő kikiáltási árakon lesz megtartandó : Rikker Ferenc ké­relmére ugyanazon kikiáltási árakon; végűi Ezer Ádám és Vas István kérelmére ugyan­azon kikiáltási árakon, illetve 450 P, 770 P és 500 P kikiáltási áron, de ezen utóbbi két esetben az eladási ár nem lehet alacso­nyabb s kikiáltási árnál. A tkvi hatóság az árverésnek Mözs köz­ségházánál leendő megtartására 1933. évi de­cember hó 15. napjának délelőtti 10 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. évi LX. te. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: Az árverés alá eső ingatlanokat, amennyi­ben más feltűntetve nincs, a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908. évi XLI. te. 26. §.) Az árverelni szándékozók kötelesek bá­natpénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881: LX. te. 42. §-ában meghatáro­• zott árfolyammal számított, óvadékképes ér- I tékpapirokban a kiküldöttnél letenni, vagy a I bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezé- j séről kiállított letéti elismervényt a kiküldött- I nek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881: LX. L-c. 147., 150., 170. §: 1908: LX. t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegé­szíteni. (1908: XLI. 25. §.) Szekszárd, 1933 augusztus hó 9. 778 Dr Péter s. k., kir. jbiri» Pk. 2703—1933. szám. Árverési hirdetmény. Dr Láng Lajos budapesti ügyvéd által1 képviselt Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt. javára 2184 peng6 05 fillér tőke és töbt» követelés járulékai erejéig a budapesti köz­ponti királyi járásbiróság 1933. évi 423.271. számú végzésével elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi augusztus hó 10-én lefoglalt 3505 pen­gőre becsült ingóságokra a gyönki királyt járásbiróság fenti számú Végzésével az ár­verés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. §-a alapján a fenti követelés és járu­lékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is az ár­verés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégitési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnél. Tolnanémedi községben, ifj. Árendás András lakásán és folytatólag Simontornyán, Gyár­utca 242. szám alatt leendő megtartására határidőül 1933. évi december hó 7. napjának délután 3 óráját tűzöm ki, amikor a bírói- lag lefoglalt bútorok, Fordson- traktorok», cséplőszekrények, gabonanemüek, tizedes mérleg — és egyéb ingóságokat a legtöb­bet Ígérőnek készpénzfizetés ellenében, eset­leg becsáron alul is, — de a kikiáltási ár két­harmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a ki­kiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610—1931. M. E. számú rendelet értelmé­ben csak azok árverezhetnek, akik a kikiál­tási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Gyönk, 1933 november 18, Sziráczky István 780 kir. bir. végrehajtó» A szekszárdi kir. járásbiróság, mint telekkönyvi? hatóságtól, 2221—1933. tkv. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Iparosok Országos Központi Szövetkezete- végrehajtatónak, Stanny Ferenc végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. évi LX. te. 144., 146. és 147. §-ai értelmében elrendeli a végrehaj­tási árverést 2730 pengő tőke, ennek 1932. évi március hó 17. napjától járó 8 Va0/,. kamata, 200 pengő eddig megállapított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért ez­úttal megállapított 46 pengő 50 fillér költ­ség, valamint a csatlakozóknak kimondott Fleischmann Aurél 1036 P tőkekövetelése és járulékai behajtása végett, a szekszárdi királyi járásbiróság területén levő, Alsónána községben fekvő s az 1414. tkvi betétben A. f 2—6. sorsz. 5238/1., 5239., 5255., 5241/1. és 5254. hrsz, rétek és szántók a II. völgy dűlőben 194, 394, 268, 92 és 268 G-öl egyharmadrészben és az alsónánai 1527. sz. tkvi betétben A f 1. sorsz. 5256. hrszámu legelő a II. völgy dűlőben 382 Q-öl fele­részben 2500 pengő kikiáltási áron. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Alsó- nána községházánál megtartására 1933. évi december hó 27. napjának délelőtt 9 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. évi LX. te. 150, §-a alapján a következők­ben állapítja meg: Az árverés alá eső ingatlanokat a kikiál­tási ár kétharmadánál alacsonyabb áron el­adni nem lehet. (1908. évi XLI. 1c. 26. §.) Az árverelni szándékozók kötelesek bánat­pénzül a kikiáltási ár 10 %~át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatá­rozott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helye­zéséről kiállított letéti elismervényt a ki­küldöttnek átadni és az árverési feltételeket: aláírni. (1881 : LX, t.-c. 147., 150., 170, §§; 1908 : LX. t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegé­szíteni. (1908: XLI. 25. §.) Szekszárd, 1933. évi március hó 7. 779 Dr Péter, s. k., kir. járásbiró*­Molnár-féle nyomdai műintéaet és ssab. iróalaatgyár rt. nyomása, Saeksaárd.

Next

/
Thumbnails
Contents