Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1933-10-25 / 84. szám
XV. évfolyam. Szekszárdi 1933 október 25. 84. szám TOLNAMEGYEI ÚJSÁG HETENKÉNT KÉTSZER MEGJELENŐ KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: I Főszerkesztő: II Felelős szerkesztő: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám: 85 és 1021 SCHNEIDER JÁNOS || BLÁZS1K FERENC —“— I A lap megjelenik minden szerdón és szombaton. Előfizetési diji IElőfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét Illető Egész évre _ 12 pengő || Félévre_ _ _ 6 pengői közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hi rdetések órait A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. — A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon mllllmélersoronként 10 Altér, Állóstkeresőknek 50 százalék kedvezmény. A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyíl ttér soronként 60 fillérbe kerül. Revíziói! — Bodnár István elnöki megnyitó beszéde a Szekszárdi Revíziós Liga okt. 22-én tartott tiltakozó gyűlésén. — Kitörőiéiben vannak Európa tűzhányó hegyei. A német Veznv már ontja a végső elkeseredés tüzes láváját. Egy hatvanöt milliós nemzet tü> relmének idegszálait nem szabad a megpattanásig feszíteni s úgy bánni ezzel az önérzetes, harcban meged- zett hős néppé*, mint a nádpálcás tanitó bácsi — elbánik a rossz gyerekkel. A bölcs hipnotizáló orvosok úgy látszik, hasztalanul szuggerálgat- ják ennek a még ma is nagy Németországnak, hogy — öngyilkos legyen. Persze, ez esetben elhárulna végképpen őróluk a felelősség az esetleg bekövetkező halálért. De nem szükséges a mai világ- helyzetet igy megvilágító példákért olyan messze idegenbe elkalandoz- gatni. Maradjunk csak itthon s nézzünk a közeli szomszédba. A magas Kárpátok felleget verdeső hegyei közül nem egy volt a történelem előtti időben eget parittyázó tűzhányó. De aztán békésen szelíd hegyvidék lett belőle, amely egyforma szeretettel ölelte kebelére a rajta megtelepült különféle nemzetiségüeket. Tót, magyar, német ezer éven át a legbéké- sebb harmóniában élt ott együtt. De ez a gyönyörű felvidék ma megint: belülről izzó katlanná változott át, amelyből nem tndni, melyik percben ömlik szét a pusztító lávatüz, előbb tán csak ide, mihozzánk, de aztán, hogy keresztülc8spjon az egész világon, amely pedig már amngy is puskaporos hordók és ekrazitos bombák tetején táncol. A magyar igazság felkelő napjának elég volt már az első felcsillanó sugara is, hogy megriadjanak, fejvesz tett önkívületbe essenek tőle a sötét lelkű martalécok, akik a világ leggyönyörűbb ékkövének, a régi Nagy- Magyarországnak apró darabokra tördelésére vállalkoztak. Ijedt a kap. kodás ma, odaát, mert érzi mindenki, hogy az annyira rettegett revíziós áramlat most sorakozik tömött négyes sorokba s csak az elhangzó parancsszót várja, hogy mikor induljon nyugalmat, rendet, igazi békét csináló útjára. Nagyon is érzik már a mi jó szomszédaink, hogy álljanak bár tetőtől talpig fegyverben, minden támadó fegyver tompa és erőtlen, ha annak élét nem az igazság fegyverkovácsa acélozza meg. Mert a hazugság fegyverével CBak ideiglenesen lehet csatákat nyerni s jaj annak az országnak, amely a kardok élére építi meg a saját otthonát. Ez a legmegbizha- tatlanabb fundamentum. A leghatalmasabb Caezárok, Napóleonok világhatalma is összeomlott már azokon s a békés polgári munkának kellett újra felépíteni a semmiből ezeket a nagy hódítók által örökösnek hitt világbirodalmakat. S mennyivel lazább talaj az az egy-két ívnyi papiros, amelyet a tudatlanság, rossz- akarat, a hazugság tintatartójából firkáltak tele, s elnevezve „ne nyúlj hozzám“, vagy „nebánts virágnak“, vagyis szent és sérthetetlen, örökidőre szóló békeszerződésnek, abba csomagolták bele a hazugság vegykonyhájából kikerült apró utódállamok, talán egy kicsit tnlnagyra is szabott, törékeny tortaszeleteit. Szomorú, elképpesztő hírek érkeznek hozzánk a szomszédból, de legkivált a sok apró ragadozó közt a róka szerepét játszó Csehszlovákiából. Tadtuk ugyan eddig is, hogy tervszerűen kieszelt, megsemmisítésünkre szánt attak folyik a magyarság ellen. Az utódállamok valóságos kínai falat formáltak körültünk. Elfalaztak minden nyílást, minden ablakot, hogy levegőt se kapjnok. Leginkább pedig, hogy ne halljunk, ne lássunk! Azután pedig derekasan hozzáláttak az ott maradt véreinket kínzó hóhérmunkához. Nem elég, hogy százezreket üldöztek ki, tettek évekre vagonlakókká, az ősi rögökhöz ragaszkodók lábai alól előbb ezer, utóbb már holdanként rángatták ki a hazai földet. A magántulajdon szentségéből való kiforgatásnak szégyenteljes bizonyító okiratai a megszüntetett, de még ma is felfelbukkanó optáuB-perek. A földijavak elrablása után rátértek a lelkijavak megdézsmálására. Sorban éleződték a magyar iskolákat, templomokat. Sok százéves közép-, vzgy főiskolát csuktak be, vagy ítéltek önmagáktól is elsorvadó halálra. S hogy a magyar kultúrának még osak eláruló nyoma se maradjon, átmázol- tatták a magyarnyelvű cégtáblákat, megsemmisítették a temetők fajfáinak magyar feliratait. S most, hogy elszakítsák azt zz utolsó aranyszálat is, amely közöttük rekedt honfitársainkat ide, az anyaország szivéhez csatolja, névelemzÓBekkel, önkényes magyarázgatásokkal meghamisítják a nemzetiségi statisstika és népszámlálás minden kultnrorBzágban szentnek tartott adatait. A nagyétkű Csehszlovákia jár itt legelői felháborító falánkságával. Ezer éves szinmagyar városokat tüntet el, mintha nem is lettek volnál — Pokolian gálád eljárással akarják mintegy — kitépni a koronázó Pozsonynak, Rákóczi Kassájának, az Árpádot vezéri pajzsra emelő Ungvárnak magyarul bbóIó nyelvét. Már is tilos ott a közigau^, gatás és igazságszolgáltatás fórumain & magyar szó, mert amit valóságban hála Istennek, még a mai napig sem tudtak elérni, a hamisítás száz, meg Bzáz mesterfogásával keresztül erőszakolták, hogy legalább a mindent eltűrő papiroson, huszszásalékon aló- livá csökkentsék a magyarság létszámát, elütve ezáltal még abban a porig alázó békeszerződésben is biztosított jogától. I Kovácsné Nagy Lujza I 1861-1933. Az egész országban ülésesnek ma a Revíziós Liga vidéki szervezetei. Ebben az órában Szekszárd városházán a cseh jogtalanság ellen tiltakoznak és ott, valahol az elsősorban egy hely üreB. Nincs ott Kovácsné Nagy Lujza, hogy lelkesedjen és lelkesítsen. Az ő ajka már néma, nemes lelke a tegnap eBti szürkülettel elszállt oda, ahonnan származott: a Mindenható hoz. Tán e pillanatban, amikor nekrológját írom, Lujzikájával, Lacival és a kis Ágotával ott térdepelnek az Isten trónusa előtt, hogy könyörögjenek azért, ami a megboldogultnak mindennél szentebb volt: Magyar- ország feltámadásáért. Kilenc évvel ezelőtt negyven évi lelkes és odaadó munka ntán vonult nyugalomba a szekszárdi polgári leányiskola vezetésétől Kovács Dá- vidné Nagy Lujza igazgatónő. Bármennyit írnék, semmisem fejezné ki olyan klasszikusan annak a negyven évnek munkáját, mint azok a bucsnzó szavak, amelyekkel elköszönt 1924 junius 27 én felebbvalóitól, karfásaitól, régi ób legifjabb tanítványaitól. A hivatás és emberszeretet apotheo zise volt ez a bucsnzó. Szinte érezni lehetett rajta a szív gyöngyeinek hallását. Letette a hivatalt, de magával vitte a nyugalomba ezer és ezer hálás tanítványának szivedobbanását, akik az ő jó szivének melege mellett tanultak meg mélységesen szeretni Istent, hazát, embereket és akik az ő, még feddésében is jóságOB és megértő vezetése mellett lettek ál- dozatrakész magyar anyákká és bú séges hitvesekké. Láttam országos nagy ünnepségeket, de állítom, bármily nagy volt is ott a pompa és a fény, seholsem nyilvánult meg nagyobb és őszintébb szeretet, mint 1924 november 9 én a Szekszárd Szálló nagytermében lefolyt egész napi ünnepség keretében. A negyven évi munka nem hozott részére magas helyről származó kegyet. De azok, akik a közhivatalok részéről megnyilatkoztak, a magák nagyrabecsülését és tiszteletét az őszinte átérzés hangján tolmácsolták és akik ott szorongtak a nagyteremben, azoknak a szive összedobbant ezen az ünnepségen. A volt tanítványok és nagyszámú barátok szeretető, ennek keresetlen formákban való viharos előtörése, kárpótolta őt nemcsak a munkáért, de a gyarló emberi kezektől irányított kegy megnyilvánulásának elmaradásáért is. Az ő egész lényét a maga valóságában bucsuzójába is beiktatott négy verssor tükrözi vissza. »Hogy mi a nőnek igaz hivatása, Hogy mi a fény, amely ösvényen vezet, E hivatásnak nincs a földön mása E tiszta, égi fény a szeretet.« Életének minden órájában ez után vágyódott, ez kisérte őt a nyugalom éveibe és ez kiséri most, amidőn a földi élet utolsó útjára megy. Kialudt egy élet mécsese. A világ nagy fény csóvájában egy p aránnyal sem lesz nagyobb a sötétség és kisebb a fény. És mégis, ahol kialudt, ott egy nagy Ur támadt a helyén. Nemcsak azok körében, - akik legközvetlenebb hozzátartozói voltak, nemcsak ott, ahol a baráti nagyrabecsülés és szeretet érzései kapcsolódtak hozzá. A kulturális és jótékony egyesületek üléstermeiből hiányzik majd az ő jóságos alakja, bölcs és irányitó ékes szava. Da hiányozni fog mindenütt, ahol a nyomorúság könnyeit kellett letörölni nemcsak adományokkal, de könnyíteni az élet viharvertei szenvedésein együttérző Bzive melegével is. — Az Egyesült Szekszárd-Tolnamegyei Nőegylet életében, ügyvezető alelnökének halála, életmécsesének utolsó lobbanása sötétséget, gyászt von maga ntán, soksok szemérmes úri szegény reménykedésének fénye lesz bizonytalanabb, gyengébb. Amikor az elmélkedés és emlékezés fájdalmas érzésével állunk ravatalánál, amikor a megváltásszámba menő halál hidegségét érezzük magunk körül, amikor az évszámokban elég hosszú, küzdelmekben és megpróbáltatásokban gazdag életet takaró koporsó fődelére tekintünk, úgy látjuk, hogy letörölhetetlen betűkkel az van reá írva: itt pihen az, aki igazán szeretett és akit mindenki őszintén szeretett. * * * Kovács Dávidné Nagy Lujza október 21-én eBte 8 órakor pihent el örökre. Hetvenkettedik születésnapján, folyó évi április hó 4 én kezdődött a betegsége. Március hó 4-én oly tragikus módon elhalt unokájának, Bolgár Ágotának betegsége és halála váltotta ki nagyfokú szivgyen- geségét. Az előrehaladott orvosi tudomány úgy látszott megmenti az életnek. A szivgyengeség, valamint az azt követő trombózis veszélyein túljutott. Szabad volt már felkeresni azoknak, akik vonzódtak hozzá — pedig sokan voltak. A látogatók min- denikéhez volt egy figyelmes szava, egy hálás tekintete. Azt hittük, hogy újra a daliás Lujza néni lesz, aki átgázol az élet szenvedésein és teljesíti hivatását tovább azokon a helyeken, ahova a kötelesség parancsa állította, lelkes szavával és bizakodó magyarságával bizalmat önthet a kul- turdélutánokon — páratlan szónoki készségével — hallgatóságának leikébe és megéri az ő szeretett Szat- márának njra magyarrá léteiét. Amikor utolsó látogatásomkor még kezét fogtam, ezek a remények éledtek lelkemben és jött — a laikusok részéről nem várt tragédia. Kezdetét vette agyának lassú bénulása. Szive, amely oly melegen tudott szeretni, elgyengült és agya, amely oly sok Egyes szám ára 10 fillér*
