Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1933-06-24 / 49. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1933 junius 24. — A szekszárdi áll- 8. községi polgári fiúiskolában a tanév Ünnepélyes bezárása vasárnap délelőtt fél 10 érakor less. Eb alkalommal osztják ki aa évvégi biaonyitványokat is. A jövő évi beiratások junius hó 26. és 27 én lesznek, a beiratás feltételeit az iskola hirdető tábláján kifüggesztett tájékoztató nyujtja. — A távolsági telefonbeszélgeté sek vasárnapi pótdijának megszüntetése. Folyó évi junius hó 16 tói kezdve vasárnap és Saent István király napján a belföldi forgalomban bejelentett távolsági magánbeszé'ge- tésért a 80, illetve 40 fillér pótdij meg lett szüntetve. — Borügynöknek adta ki magát egy szélhámos. Csomos József gyulaji borbélysegéd a napokban DúiBra érkezett, ahol mint borváBárló ügynök látogatta meg a szőlőbirtokos gazdákat. A jó üzlet reményében végigvezették pincéikben a szélhámost, akit borkóstolás közben mindenütt meg is vendégeltek. Csomos a községi kocsmában záróráig tartó nagy dáridó közepette viszonozta a vendéglátást, amelynek végeztével fizetés nélkül akart meglógni. E'esipték és átadták az éppen odaérkezett hőgyé szi csendőröknek, akik előtt bevallotta, hogy nincs pénze és hogy nem borügynök. A csendőrök megmotozták és egy bársonytokban 10 darab alpacoa és 2 darab osontkanalat találtak nála, melyeket valószínűleg lo pott. Atkisérték a gyönki járásbíróságra, — Halálos bal888t. Boda Józsefné paksi lakos a padlásra akart felmenni, A létra felső fokán megcsúszott b leesett. Azonnal szörnyet halt, — Sonkára fájt a foga. Folyó hó 9-én éjjel ismeretlen tettes bemászott özv. Szőke Istvánná decsi lakos udvarába, a kamara ajtaja felfeszi- téae után onnan 4 darab sonkát, 2 tábla szalonnát és 20 kg lisztet ellopott. A tettest keresik. — A kis tehenes súlyos balesete. Lakner István 13 éves bikácsi fiút folyó hó 20-án a tehenük itatás köz ben fellökte és úgy megtiporta, hogy a jobbcombcsontja eltörött. A sérültet beszállították a szekszárdi közkórházba. — Elgázolta az autó. Molnár Jánosné paksi lakoBt vasárnap reggel a piactéren elütötte egy dunaföldvári autó. A szerencsétlen asszony ballába bokában eltörött s arcán Bulyos zúzó- dásokat szenvedett. Megállapítást nyert, hogy az idős asszony ugrott az autó elé és így a soffőrt felelősség nem terheli. MOZI Igazgató: KRENNER JÓZSEF Szombaton! junius 24-én este l/s7 és ll%9 órakor Vasárnap, junius 25-én délután 3 és 5 órakor, este 7 és 9 órakor Délután 3 érakor a helyár 40, 60, 70 fillér Búfelejtő Magyarul beszélő zenés, táncos, vidám filmegyveleg Főszereplők: Békeffy László, Erdélyi Mid, Salamon Béla, Szöreghy Gy., Sarkadi A., Rajna Alice, ftádai Imre, Bódé loa, Komlés Vilmos, Hosszú Zoltán, Eszenyi Olga, Italo Santelli, Petschauer Attila — Meghalt az orvosi rssdelöben. Tóth Anna paksi lakoB már hnzzmo- I sabb idő óta kezeltette magát szívbaja | ellen. Vasárnap is megjelent kezelőorvosánál, ahol hirtelen összeesett és azonnal meghalt. Halálát szivideg- bónulás okozta. — A Sióból kifogott hulla agnosz kálása. Legutóbb közöltük, hogy Szekssárd határában a Sióból kifogtak egy férfihnllát. Ezt a hírünket olvasta Pribenszki Ádámné várdombi lakos, aki bejelentette a szekszárdi rendőrkapitányságon, hogy a „Tolna- megyei Újságában megadott sze- mélyleirás után férjére ismert. Pribenszki legutóbb Mözsön Vass János földmivesnél vo’t alkalmazva és onnan folyó hó 13-án, vagy 14 én eltávozott. Priben8zkiná elmondta még azt is, hogy tőle különválva élő férje már hetek óta hangoztatta, hogy elemészti magát. A rendőrség az ügyben átirt a tolnai cseudőrséghez, mig Pribensikiné kérelmére a már eltemetett hullát agnoszkálásra exhumálni fogják. — Köröznek egy betörőt. Lukácsi Lajos 37 éves állandó lakás és foglalkozásnélküli napszámos folyó hó 14 re virradóra betört a nagydorogi olvasókörbe és onnan némi készpénzt ellopott, majd megszökött. — Személy leírása: alacsony termetű, arca kerek, haja barna; fekete kalapot, szürke rnhát és fékét bakancsot viselt. LEVENTE ÉS SPORT A szekszárdi középiskolák tornavizsgája. Csütörtökön délután szép és előkelő közönség jelenlétében bonyolították le a szekszárdi reálgimn, és a felső kereskedelmi iskola egyesített tornavizsgáját a vásártéri sporttelepen. Örömmel láttuk, hogy hosszú szünet után ismét szerepel a torna- vizsgán a szertorna. A gimnázium részéről sajnoB nem volt ebben a szép sportnemben egy induló Bem, amit azonban kárpótolt a kereskedelmi iskola három tornásza. Ebből a hármasból messze kimagaslott Nagy Sándor érettségizett kereskedelmist», aki a legnehezebb tornásigyakorla- tokat (nyújtón és korláton) játsxi könnyedséggel, kitüuő stílusban és technikával végezte, úgyhogy ezáltal nemcsak a nézőközönséget ragadta magával, hanem a kritikus és hozzáértő sportférfiak között is a legteljesebb elismerést érdemelte ki. Halb- läader és Kóczián is igen szép és nehéz gyakorlatokkal gyönyörködtették a közönséget, amiért sok megérdemelt tapsot kaptak. A tornavizsga felvonulással és ze nós szabadgyakorlatokkal kezdődött. Majd az atlétikai versenyre került a sor. Részletes eredmények a következők: 60 m síkfutás. (I. és II. oszt.) 1. Gavra 10 mp, 2. Schneider, 3. Kelemen. 80. m síkfutás. (III. és IV. oszt.) 1. Kiss 10 9 mp, 2. Sárossy, 3. Rózsa. 100 m síkfutás. 1. Szed la esek (g) 121 mp, 2. Horváth Imre (g), 3. Saabópál (g). Sulylökés. 1. Balogh (k) 12 93 cm, 2. Reich (k), 3. Klansz (k). Magasugrás. 1. Tibai (g) 150 cm, 2. Szedlacsek (g), 3. Halblaader (k). Távolugrás. 1. Kóbor (k) 5 83 cm, 2. Halbländer, 3. Szedlacsek (g). Gerelyvetés. 1. Balogh (k) 42*20 m, 2. Nemes (g), 3. Molnár (k). Diszkosz. 1. Ohm (g) 35 97 m, 2. Balogh (k), 3. Klausz. kzlOOm staféta. 1. Gimn. A) csapata 48 2 mp. (Szedlacsek, Horváth Imre, Szabópál, Gyüszü). 2. Gimn. B) csapata. Szertorna. 1. Nagy Sándor (k), 2. Halbländer (k), 3. Kócián (k). Mükerékpározás 1. Haypál (g), 2. Szigeti. Kardvívás. Reitzi Peter. Nagyon ügyes volt a kis Stróh- schneidert ntánzó Dér Józsi Ili. gimnazista, aki drótkötélen szórakoztatta a közönséget. Nagyon hatásosak voltak a kér. iskola és gimnázium fapuska csapa tainak gyakorlatai is. Ezeket Stocker Géza éa KristófFy László leventeoktatók tanították be. Kladá a »Tolnamegyei Újság« Hírlapkiadó Rt. Elvállalna Kosztos diákokat teljes ellátással, külön szobával. Szekszárd, Bartina-utca 6. szám. 443 498—1932. vght. szám. Árverési hirdetmény. Dr Fritz Miklós kecskeméti ügyvéd által képviselt Rothfeld Ignác kecskeméti lakos javára, — bonyhádi lakos ellen 692 P 77 f tőke és több követelés járulékai erejéig a kecskeméti királyi járásbíróság 1932. évi P. 5376. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. évi december hó 2-án le- és felül- foglalt 2571 pengőre becsült ingóságokra a bonyhádi királyi járásbíróság Pk. II. 273— 1933. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20 §-a alapján a következő megnevezett dr Bitter Károly ügyvéd által képviselt dr Bitter Károly javára 155 P és jár., dr Rákos Miksa ügyvéd által képviselt Muth Sándor javára 200 P és járulékai, dr Bitter Károly ügyvéd által képviselt Müller József javára 131 P 60 f és jár., özvegy Bojcsánszky Pálné javára 6458 pengő és járulékai, Dunántúli Mész és Tégla rt. javára 134 pengő és jár., Schulhoff Ignác és Fia javára 130 P és jár. erejéig, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, Bonyhád községben — Sándor-utca — leendő megtartására határidőül 1933. évi július hé 3. napjának délelőtti 10 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, sírkövek, kocsi, ló, lószerszám és egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek — de legalább a becsár 3|s részéért — készpénzfizetés mellett el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Bonyhád, 1933 május 27. Cirner Ákos 440 kir. bir. végrehajtó. Kiadó lakás442 Egy kétaaobás, komfortos lakás kiadó Szekszárd, Bezerédj-utca 23. Vh. 121—1933. szám. Árverési hirdetmény. Dr Arbanász Zoltán gyönki ügyvéd által képviselt Hőgyész és Vidéke Hitelszövetkezet javára 500 P és több követelés és járulékai erejéig, a gyönki királyi járásbíróság 1933. évi 451/1933. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi április hó 15-én lefoglalt 1325 pengőre becsült ingóságokra a gyönki királyi járásbíróság fenti számú végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. te, 20. §-a alapján fent megnevezett, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél, Hőgyész községben leendő megtartására határidőül 1933. évi julius hó 12. napjának délután 2 óráját tűzöm ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, szekér, mérleg, tehén stb. stb. és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénz- fizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610—1931. M. <E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytized- részét bánatpénzül leteszik. Gyönk, 1933, évi junius 20. Sziráczky István 441 kir. bir. végrehajtó. 1127—1929. vght. szám. Árverési hirdetmény. Dr Hegyi Árpád kaposváJi ügyvéd által képviselt Hirschfeld Vilmos kaposvári bej. cég javára, 200 P tőke és több követelés járulékai erejéig a kaposvári királyi járás- biróság 1929. évi 3595. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőktől 1929. évi december hó 19-éu felülfoglalt 4889 pengőre becsült ingóságokra a szekszárdi királyi járásbíróság Pk. 8561 — 1929. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. §-a alapján a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igény- kereset folyamatban nincs, Bátán a téglagyárban és folytatólagosan Bátaszéken, végrehajtást szenvedett lakásán leendő megtartására határidőül 1933. évi junius hó 28. napjának délelőtti 10 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, a téglagyártáshoz szükséges felszerelés, kiégetett és nyers téglák és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek — de legalább a becsár 3/s részéért — készpénzfizetés mellett el logom adni. Szekszárd, 1933 május 30. Neuschl Károly (436) kir. jbir. végrehajtó. fáp íQszerOzlet-berendezéi és egy alig használt jégszekrény jutányosán eladó Szekszárdon, Rákóczi utca I. szám alatt. 438 A szekszárdi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 852—1933. tkv. sz. (A 3655/1932. sz. rangsorában.) árverési hlrdetménv-kivonoL Szekszárdi Népbank Szövetkezet mint az OKH tagja végrehajtatnak, András György és neje Moha1 Éva végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. évi LX. te. 176. és 185. §-a értelmében elrendeli az újabb árverést 900 pengő tőkekövetelés és pedig 700 P tőkének 1929. évi december hó 31. napjától, 200 pengő tőkének pedig 1930 március hó 31-től járó 12°/0 kamata, 115 pengő 60 fillér eddig megállapított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 10 pengő költség, valamint a csatlakozódnak kimondott Szűcs Zsigmond budapesti bej. cég, illetve engedményese Éry László Bank csődtömege is önállóan és összesen 282 P 58 fillér tőkekövetelése és járulékai behajtása végett, a szekszárdi királyi járásbíróság területén' levő, Szekszárd városban fekvő és a szekszárdi 3878. számú betétben A I. 1—2. sor 10.463. hrsz szőlő a Nagy- bárányán 722 Qöl é3 10.464. hrsz. szántó a Nagybaranyán 789 d-öl 558 P 50 fillér kikiáltási árban, az ugyanottani A f 1. sor 2682. hrsz, lakház udvarral a beltelekben 96 □-öl 800 pengő kikiáltási árban és f 2. sor 11-064. hrsz. szántó a Kisbükkben 1214 Q-öl 1379 P 50 f kikiáltási árban; a szekszárdi 1541. számú betétben A I. 1—2. sor 11.208. hrsz. szőlő a Kisbükkben 364 Q-öl és 11.209. hrsz. szántóföld a Kisbükkben 463 O-öl ingatlan négyhatod részére 144 pengő kikiáltási árban; a szekszárdi 5445. sz. betétben A I. 1—2. sor 10.009/2. hrszámu szántó a Petrében 176 □ öl és 10.010. hrsz. szántó Petrében 684 G-öl nagyságú ingatlan négyhatod részére 122 P kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (földsz. 2. számú ajtó) megtartására 1933. évi julius hó II. napjának délután 4 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. évi LX. -te. 150, §-a alapján a következőkben állapítja meg: Az árverés alá eső ingatlanokat a kikiáltási ár felénél, illetve kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908, évi XLI. te. 26. §.) Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o*át készpénzben, vagy az 1881: LX. te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított, óvadékképes értékpapírokban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881: LX. t.*c. 147., 150., 170. §; 1908 : LX. t.-c. 21. §,) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLI. 25. §.) Szekszárd, 1933 január hó 28. 435 Dr Péter s. k., kir, jbirór Molnár-féle nyomdai múintéiet és siab. iróalaatgyár rt. nyomása, Sieksiárd.