Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1933-06-03 / 44. szám

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1933 junius 3. Megnyílt A GRÓF NÁDASDY lepsényi országúti bár hol az árumintavásáron is közfeltOnést kellfi szekszárdi vörös és Or- mös boraink kaphatók. Tessék ott megizlelni I Szekszárd Borvidéki Bortermelők állami ellenőrzés alatt álló Pinceszövetkezete Nem tévesztendő össze az épülő Polgárdi Csárdával 1 állanak, mert azok, akiknek vé­deniük kellene, tudják, hogy nem volt az övék, nem az övék és csak üres alakiság tartatja birtokukban még egy kevés ideig, talán csak nehány óráig. Gömbös miniszterelnök azért a nemzet vesére, azért bírja a nemzet osztatlan bizalmát, mert az A nyu­galma, céljainak biztos értéke, fára­dozásainak kellé sikere azt a jogos reményt kelti a nemzetben, hogy megtalálja azt a leghelyesebb módot, amellyel a magyar név sérelmeit odakint a Népszövetség előtt feltárja és sürgesse azokat a határkiigazitá- sokat, amelyek minden további há­borús veszélyt megszüntetnek. A ve­zér népszerűségének titka abban van, hogy az a szigorúság, amellyel a közéletet megtisztította, az az akaraterő, amellyel egész kormá­nyát a haza javának munkálására irányítja, az a mély bölcseség, fanatikus hazaszeretet, türelem és könnyedség, szeretet és komolyság, amellyel a napi kérdéseket, bent és kint jelvetődő eszméket kezeli, nemcsak az ő személyes, egyéni tulajdonsága, hanem az egész nemzeté és ebben a pillanatban az egész nemzet úgy érez, úgy gondolkozik, úgy akar és úgy hajt végre, amint Gömbös minisz­terelnök, holott az a meggyőződé­sünk, hogy ez a kiváló, leghiva- tottabb jellem és szellemóriás az ő nemzetért való munkájának a küszöbén áll; mennél többen és jobban megismerik, varázsa, ha tása annál nagyobb. Legyen Istené azért a dicsőség, hogy a murgai tanító fia e nemzet vezére, mert egy nemzet nagysága, súlya, te kintélye, élete attól függ, hogy a legalkalmasabb pillanatban a leg elhivatottabb vezetőt találja meg és a vezető ne akarjon mást, mint azt, amit nemzete akar. Minden nemzeti célunk nyitánya ez az idő, ez a mai pünkösd. A mi jelünk van ennek homlokán. Ez az ünnep a mi ünnepünk. Történjék odakint akármi, az csak a mi ja­vunkra történik, mert idebent igen komoly elmék és lelkek készítették elő egy vágyó nemzet résztvétele mellett. Itt a Szentlélek munkálkodik. Temp'omaink egyre teltebbek, a mun­káskezek foglalkoznak, a helyzet enyhült. 8 */& millió magyar Isten lelkének erejével eltöltve bátran emel­heti fel homlokát. Nagy idők tanít­ványai vagyunk. Kevesen. Mint a bibliai tanítványok. De már útban vagyunk. 15 óv keserves vergődése után a hajó révpart felé közeledik. A távolban bontakoznak ki a váro­sok, a tájak képei. A mieink azok. Ily egyszerű a nagymosás! beáztatás Asszony- dicséret mosóporral mosás ABC szappannal Egy egészen új szappan — óriási segítség. Dús habzóképessége felesle­gessé teszi a fáradságos dörzsölést és a fehérnemű megkínzását! Jegyezze meg jól az új ABC-I! kifőzés ABC szappannal HUTTER SZAPPAN már tsz illata is tanujele lóságának. Pünkösdi ima. Irta: Dabay Géza. Piros pünkösdnek áldott ihletése Lelkűnkbe tör ma újra, Mely diadallal szárnyal a nagy égbe, Zengő imára gyúlva. Téged keres ma, hozzád száll imádón: Újítsd meg égi hitben, Mely megtarthassa e sötét világon, Szentlélek Isten 1 Köröttünk szennyes árként zúg az élet, Itt lenn a föld világán. Oh napről-napra mennyiszer kisért meg Bennünket itt a sátán. Szemünk fordítsd el gyarló földiségtől, Hadd függjön égi kincsen. Tekints le ránk a napfényes, nagy égből, Szentlélek Isteni Lelkűnknek nincs egy tiszta üdvű perce, Bár úgy sóvárg utána. Oh nem ragyog ránk boldogság, szerencse Derűje, napsugára. Ezernyi gond, bú vad vihara jár át S vergődünk rabbilincsen. Áraszd ki ránk új égi tűz varázsát, Szentlélek Isten! Erőnk hanyatlik, karunk csonka, béna, Szívünk jajdulva dobban, Halványfehér ajkunk meg rég be néma S gyötrődünk egyre jobban. Tedd szózatossá néma ajakunkat, Hadd gyújtson, lelkesítsen S újult erőt adj megbénult karunknak, Szentlélek Isten! Szentlélek Isten, fényözönt sugárzón Ülj régi trónusodra. Benned hiszünk e hitetlen világon, Csodádra szomjuhozva. Terajtad kívül nincs számunkra senki, Áldott vigaszt ki hintsen. Vérző szívünk ma tőled ezt esengi. Szentlélek Isten! Jövel ma ismét lángnyelvek tűzében E megdermedt világra. Gyújts új hitet föl mindnyájunk szivében, Kik várunk rég imádva. Oh légy számunkra új pünkösdi ünnep Királyi papja itten. Szenteld meg újra földi életünket, Szentlélek Isten! As ősi határ ismerősen int, vár. Utón vagyunk. Megérkezünk. Visszafor­dulni nem lehet, mert lendít előre a múlt: ezer év és előttünk jár az, amiről soha sem mondánk le: Isten, igazság. PMM\ gondolatok. Dr Magyarász Ferenc 0. Cist. .Gondolata az igazság és akarata a törvény.* Prohászka .Pünkösdi Lélek*. Az emberi léleknek két vitatha­tatlanul legnagyobb tehetsége az ér­telem és akarat. És bár éppen ez a két tehetség emeli az embert az ősz- szes látható teremtmények fölé, vi­szont saját tapasitalatunk lépten- nyomon igazolja, hogy egyik sem csalhatatlan, autonóm tehetség, ha­nem mindegyik a maga működésé ben vezetésre szorul és saját magán kívül álló, nem maga alkotta törvé­nyeknek van alávetve. Az értelem, a gondolkodás az igaz­ságra van berendelve. De az igaz- 1 I ság megismerése nem sikerül min- | dig, nem is egykönnyen. Megismerő tehetségünk az öt érzékünkből indul ki, ezek pedig vajmi könnyen csa­lódhatnak és csalnak. És a követ­keztetések is, melyek éppen ebből a süppedákes talajból nőnek ki, maguk is ingadozók, nem állanak oly szi­lárdan, ahogy magánk is szeretnők. Az ember gondolata nem mindig az igazság. Gondoljunk csak arra, hogy alig van a földön igazság, melyet meg ne támadnának. A tndomány vívmányai, a vallás dogmái, a technika tapasz­talatai, a politika követelményei, föl­tevések, tételek és elméletek mind mind csak hosszas, elkeseredett, sőt sokszor véres harcokban születtek és most is sokféle támadásoknak van­nak kitéve. — Fermat tételét Gauss sem tudta bebisonyitani, sem bárki más. Newton tételén, a nehézkedés törvényén alapul szinte az egész vi­lágmindenség és egy magyar tudós, Pécsi Gusztáv, tagadja Newton tör­vényének általános érvényét. Kant és Laplace egymástól függetlenül állítja föl elméletét a világ keletkezéséről; az angol Proctor egyiket sem fogadja’ 1 óriási tábla finom csokoládé —'96 1 csőm. 40 dkg finom kakaó _ —'96 1 > 3 kg sárgaborsó, feles —'96 1 > 3 kg lencse (apró)J_ —"96 1 . > 7 drb mosdószappan _ —96 1 » 2 doboz marhagulyás— —'96 1 > 3 dob. szardínia olajban —'96 1 üveg */* liter különféle befőtt_ 120 1 kanna */s liter finom salátaolaj 1'70 Kapható Gauzer Áriám fűszer- és csemegeáruházában Telefon 31 SzekSZárd Telefon 31 Szállítás postán és vasúton el. Kopernikns és Keppler törvényét épp a minap igyekszik megdönteni egy olasz tndÓB. Hahnemann homoeo- patha tudománya már csak érdekes régiség. A Budenz—Hnnfalvy-isko- Iának merőben más az álláspontja a finn-ugor eredet és nyelv kérdésé­ben, mint Vámbéry Árminé. Az Ano­nymus kiléte máig sincs eldöntve. Az Atlantis létéről egyre élénkül a vita. És nincs az emberi tudomány­nak az az ága, ahol ez a szöges el­lentét ki ne ríoa, ahol egyik pro­bléma ne kergetné a másikat, világos bisonyságáal annak, mennyire igaz Dnbois-Reymond híres szálló igéje : Ignoramus, nem tudjak. És ez az értelem a vezetője az akaratnak. Az utóbbi nem lehet ara és parancsolója, törvényhozója és bí­rája sajátmagának, mert ezzel az egyéni akaratot rászabadítjuk az egész erkölcsi világrendre és a legridegebb, legfáktelenebb önzést proklamáljuk az erkölcs alaptörvényének. Kell len­nie valakinek, aki törvényt szab az akaratnak, törvényt, mely független az akar At pillanatnyi hangulatától, ösz­tönös vágyától, egyéni hsjlamától és lángoló szenvedélyétőlj törvényt, mely minden akaratot minden helyen és minden időben egyformán kötelez ; törvényt, melynek ereje, védelme, jntalma és megtorlója a lelkiismeret. A gondolat az igazságra van be­állítva, az akaratnak törvényre van szüksége s a gondolat az igazságot, a megdönthetetlen, örök igazságot keresi, az akarat pedig szintén csak a megdönthetetlen, örök törvéoyben nyughatik meg. Ezt az örök igazságot, ezt az örök törvényt a mai napon, a pünkösdi Lélektől kapta az ember. Ez a Lé­lék az ő tüzével világit az értelem­nek, az ő termékeny melegével át­járja az akaratot. Ez a Lélek meg­tanítja az embert arra, hogy a lét legnagyobb és legfontosabb kérdésé­ben, tulajdon életünk céljának és ren­deltetésének, eredetének és végének kérdésében ne legyünk áldozatai se- milyen végzetes tévedésnek. Ez a Lélek oly törvényt szabott az aka­ratnak, mely átfogja az egész vilá- got, egyaránt kötelezve annak nagy­jait és kicsinyeit, mely érvényesül a szív kamrájában csak ngy, mint a közélet fórumán, melyet lehet nem követni, lehet megszegni, meg is le­het tagadni, de kiirtani, eltörölni nem lehet. Ez épp az emberiség baja, hogy gondolata az igazságban, akarata a törvényben soha nem tud kellőkép­pen egységes lenni, hogy lelke a pünkösdi -Lélekben nem talál Baj át- I magára. Ez a mi átknnk, ez a mi ! válságnak, hogy csalódunk a ma- | gunk igazságában és összeütközünk A rajánlatok díjmentesen Saját telepei ■|| A MELOCCO R.-T. aszbesactpadló osztályának kizárólagos képviselete || Kedvező részletfizetésre is Mlltvrhonhnrhor fllrlnn ÓV Hit cégi ««‘'eHenbscherM kőfaragó, mflkő­níllwwlltSIIUIItilIU ti II (III «* állt cementárugyáros sirkónagyraktára, tüzelő- és építési anyagkereskedése. Szekszárd, Horthy Miklős-ut 14—16—18. szám és Gróf Tisza István-nt 12. szám. Fiók sirkőraktár: Tolna, Gróf Széchenyi-utca 88. szám, Kőfaragó munkák vállalása s készítése rajz szerinti kivitelben is. — Nagy raktár fekete svéd, szicíliai gránit sírkövekben, továbbá fehér es szürke márvány- és műkősirkövek, azonkívül fedlapok és sirszegé­Saját raktárai Aemetó “"S^k vidéken is, u. m. vésés, aranyozás, áttisztítás jutányos .f8Äraktára, u. m. kutgyürfik, betonhidcsövek és előfejek minden át- 68 ltatóv4Iy®k> jászolok, építő bloccok, kutfedő, kutrovás. víztartályok, vasbetétes kerítés C6^1?« CSfróp’ cemaatlapok többféle színben és nagysábaa stb. - Állandóan „íj* £8 Port^dcement, minden színben és szemcsézetben mfikőzuzalék, csiszoló- és ^“^kavios, dunahomok, bányahomok, vakolati kőpor sárga-, fehér- és rtzB^^en. Sch^ottégla és liszt, bőrlemez, szigetelő- és kátránypapir raktáron. — Tűzifa vagóntétel- ben és ölenként és felapntva minden minőségben, továbbá külföldi és hazai szenek állandóan raktáron.

Next

/
Thumbnails
Contents