Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1933-04-15 / 30. szám
6 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1933 április 15. kolás. Első kis kézimunkáinkat vittük Nagyanyának. Édesanya virágokat, palántát, süteményt. Az uj ruhákat és kalapokat kendőkbe takarva szorongattuk, hogy össze ne törjenek. Marci kocsis nagy szénagöngyöleget kötött fel hátul s az ülés alá abrakot tett a lovaknak s elemózsiás tarisznyát magának. Apa még az utolsó percben is rakta ránk a kabátokat, esernyőket, hogy meg ne ázzunk- fázzunk s igy bocsátotta útnak a kis kálvinistákat. Hat órai utón hat községen ko csiztunk át, közben még 1—2 órát elvesztegettünk a lovak pihentetésével, etetésével és ebédeléssel a var- sádi nagyvendéglőben. Egy földkörüli utazás nem jelent hetett volna nagyobb izgalmat és több boldogságot s bizonyára több látnivalóval sem gyönyörködtetett volna, mert mi olyan csodákat és szépsé geket láttunk ezeken az utakon, ami ről köteteket lehetne irni. Lassan megismertünk minden falut, házat, templomot, kertet, a népeket és szokásaikat s barátságosan inte gettünk a virágbaborult kis udvarok és kertek ismeretlen ismerős lakói felé .... A tormási repkényfutotta paplakot mindig megcsodáltuk s Kö lesden a parochia előtt ott várt már hosszuszáru pipájával sétálgatva Kálmán Dezső bácsi, a költőpap, kinek otthonában találkoztam legelőször a költészettel és irodalommal, mert édesanyám is tollforgató asszony lévén, felolvasgatta neki Dezső bácsi a legújabb verseit,- elbeszéléseit. < Késő délután értünk mindig a medinai parochia elé. Tárt kapu várt, integető, ölelő karok, könnyes, fehér fejek .. . Bent illatos kávé és puha, foszlós kalács . . . amilyet csak nagyanya tudott sütni, senki más. Este megcsendült a harang. Óh, hogy örültünk neki 1 (Nálunk mindig úgy hallottuk, hogy elmentek a harangok husvét előtt Rómába.) Más volt itt a levegő, más volt az élet, az emberek, a beszélgetés... olyan megnyugtatóan, komolyan és csodálatosan szép volt s úgy éreztük, hogy itt van az igazi hazánk, a lelkünk hazája. A szent kenyérre áhitatosan néz tünk, ahogyan nagyapa felszeletelte (óh, mikor élhetünk mi még vele!) s mikor felkötötte a kopott, öreg palástot és utána besorakoztunk a kis templomba s megzendült az ének: jól emlékszem, mindig sirni szerettem Volna. Óh, milyen szép volt ez az együtt zengő ének ... s óh, milyen jó volt, hogy én is tudtam ezt az éneket. Ránéztem édesanyámra: szemében könnyek csillogtak. Ránéztem nagyanyámra: ráncos kis keze meg- megsitnogatott... Az Ige, a predi káció valami érthetetlen szépséggel bennem zsongott áldón ... s meg remegtem a titkos félelemtől az Úrvacsora előtti mély bünvallás alatt... Éz volt a legdrágább, legszentebb húsvéti élmény életemben. Piros tojás, nyuszika, locsolás . .; I felszálló tarka pillangók voltak csak, 1 de a templom utáni vágy, a zsoltár együtt zengő szava s az úrvacsora mély bünvallása és felszabadító bo csánata olyan érzésekkel, látomásokkal és vágyakkal töltötték meg a lelkemet, amit nem moshatott el az élet százezer kisértése, nyomorúsága és próbája sem. Vitt, vitt az mindig emésztő vággyal az Isten felé, az egyházam felé, a Krisztus keresztje felé s betöltötte életemet mindenre elégséges erővel, hittel és boldogsággal. »Jézus él, mi is élünk, a haláltól nem félünk!« Kovácsnd Huszár Jolán. Feltámadt. Szellő viszi a hirt el. Pálma lombja Egymásnak adja susogással, halkan. Friss napsugár a hirt az égre ontja S felcsendül zengőn, lágy madárka dalban Derengő hajnal titka, vallomása: Feltámadt 1 Patyolat-tiszta mezének uszálya Körötte foly, mint szellem tiszta leple. Fényglóriát sző rá a nap sugára, Mellére áldva két keze keresztje. S ragyogja szerte öt szent seb pecsétje: Feltámadt 1 Átszellemülve áll megdicsőülten, Vakitó tűzben: égő fáklya fénye 1 Dús földisége Istenségbe tűnt. Nem holt — él, — lélek, — ember, — égi [béke! —S az Istenember Istensége fényli: Feltámadt! Ajkán mosolyban ég a lelke fénye: Nem hordoz átkot, jajt fájó panaszba’. Ragyogva áll a vándorok elébe Nagy ámulattól halk sikolyt fakasztva. S eléje hulló lelkűk felujjongja: Feltámadt! Brandeiszné Frey Melanie. Húsvéti álom. Az. Ur szelíd szeme fenségesen nézett végig a parancsszóra várakozó angyalseregen. — Holnap a földön nagy ünnep lesz, feltámadás ünnepe — szólt hozzájuk. Ennek emlékére az emberek közül azokat, akik eddig szenvedtek, szabaddá teszem, reményt hintek közéjük, azokat pedig, akik a kétszínűség hazug palástjába öltözve sanyargatták embertársaikat, megbüntetem 1 Legyen ez a Husvét az Igazság diadalának az ünnepe 1 .. . Fénylő keze felemelkedett és az angyalsereg szerte- szállt, hogy a parancsot teljesítse. • * Cseh Péteréknél nagy a dinom- dánom. Szól a zene és eszeveszetten rakják a táncot, örülnek, mert egyszerre gazdagok lettek. Hogy hogyan? . . . Becsületes Balázzsal voltak társak valami üzletben. Balázsnak már előre sem valami nagyon tetszett ez a közös üzlet, de mivel kényszeritették rá, hát belement. Cseh Péter meg már előre tudta, hogy ő mit kereshet a komasággal. hát ő is belement. Aztán addig-addig somfordáit hol erre, hol arra, hogy egyszer csak oldalba rúgta Becsületes Balázst. És a számításában nem is csalódott, ő gazdag lett, de a másik alaposan kitörte a nyakát. Most üli dicső tettének tizen háromesztendős évfordulóját, azért e nagy heje huja. A koncon való mulatság a tetőfokára ért már, amikor kívülről valaki megverte az ablakot. A zene elhalkult és odabent egy pillanat alatt csend lett. Ennyi elég volt a mulatságból, most már készüljetek a szenvedésre és a kárhozatra — hallatszott kívülről. Itt a leszámolás órája! A sok gonoszságért, melyet elkövettetek, meg kell bűnhődnötök. Az elrabolt birtokért meg kell fizetnetek ... Az Isten szeme rajtatok van! Az igazságot osztogató keze utolért benneteket. Alighogy véget ért a beszéd, odakint rettenetes dörrenés hallatszott, melyet vakitó villámlás követett. A háztetőre egyszerre felfutott a piros kakas és néhány pillanat múlva lángokban állt az egész épület. Az angyal, mint aki jól végezte dolgát, visszarepült a mennybe. • * Bocskoros Oláh Flórián nagy lép tekkel sétált újonnan szerzett háza előtt. Kezében puska, oldalán kard. Tizenhárom nappal ezelőtt fegyvertelen embert fogott el s most azt őrzi. A fogoly azelőtt gazdag volt és nagy műveltségű. Most valami viszály kodásba ugratták bele és majdnem mindene elveszett Bocskoros gazda is jókora vagyonára tette rá a kezét. Most vigyáz is emberére nagyon, nehogy valamiképpen kiszabaduljon. Amint igy rója a házak előtt a durva kövezetét, hirtelen fehér tüne mény áll meg előtte. Rögtön lövésre emeli puskáját, de az kihull kezéből. A tünemény beszélni kezdett: — Te utolsó söpredéke a földnek! Te mered a szemedet rávetni a más tulajdonára ? Attól veszed el, aki nagy idővel ezelőtt vére hullásával szerezte! Te akarsz annak parancsolni, akinek a saruja szíját sem vagy méltó megkötni? Tudod-e, mi lyen nap lesz holnap? Az Igazság feltámadásának az ünnepe. Nyisd ki a börtön ajtaját és add vissza azt, amit elraboltál, mert az Igazság keze téged is utolér. Oláh Flórián megfogadta az ángyai szavát és visszaadta azt, ami nem az övé. * A rác jegyzőség faliórája unalmasan verte el a tizenkettőt. Kovancsics jegyző hálásan nézett az órára. Végre megint vége a hivatalnak. Nyújtózkodott és felkelt. Ebben a pillanatban halkan nyílt az ajtó és a nyílásban Szenvedő Gáspár állt meg. A jegyző meg sem várta, amig az ember beszélni kezd, rettenetesén ráorditott: — Mit akarsz itt ?! Nem látod, hogy vége a hivatalos órának ?! Ta karodsz ki innét?! Tekintetes jegyző ur — szólt esdekelve Gáspár — a katonák most vitték el az utolsó kis búzámat, meg a kis zsírt. Élelem nélkül maradtunk. Ha mingyárt nem segit rajtunk, akkor már késő lesz. — Most nem érek rá! Most ühnep lesz. Gyere holnapután és már tuszkolta is kifelé az ajtón . .. Majd adok én nektek, mondta magának. Dögöl, jetek meg. A földeteket már elvettük, most az élelmeteken a sor. Pusztuljatok. Magára vette a kabátját és indult kifelé. Az ajtóban szembe találta ma- gát valami láthatatlan erővel. Visszahőkölt. Torkán fojtó szorítást érzett. Ajkát szétfeszítve kétségbeesetten hörögte : Ki az ? Mit akar velem ? A láthatatlan erő szólni kezdett: — Holnap a keresztyén világ ünnepet ül. Az Isten rendelte, hogy ezen a napon meghaljon a bűn és az Igazság feltámadjon! Ti, akik önző haszonlesésből mások vagyonát elvettétek, akik lelketlenül bántok embertársaitokkal, bűnötökért meglakoltok. Az egész életetek nyomorult legyen: Hazátokat belső viharok dúlják. Az elrabolt föld pedig kerüljön a régi gazdához. Mire a jegyző pár órai kábultsá- gából magához tért, az angyal már Isten színe előtt állt. « Magyar Jánösék kicsiny szobájában már esti félhomály derengett. A számos tagból álló család szótlanul ült az üres asztal mellett. A bizonytalan jövő, keserű gondja lógott a levegőben . .. Birtokuk megcsonkítva, élelmük fogytán, a ruha rongyokban lóg le róluk. Munka, kereset sehol... A gyermeknek hiába mondják: nincs! Az nem ismeri ezt a szót. A gyermek, ha éhes, ázt nem lehet szóval jól tartani. Annak enni kell adni... Most is, ahogy ott ültek az ünnepi előeste félhomályában, az apa lelkét ezek a bizonytalan gondolatok tépték, mardosták . . J Holnap a feltámadás ünnepe lesz és nincs mit tenni az asztalra. Kétségbeesésében összekulcsolta kezét és az ég felé emelte tekintetét.... Valaki halkan meg- zörrentette az ablakot, kinyílt és egyszerre tündéri fény öntötte el a kicsiny szobát. A bentlévők megnémul tak a csodálkozástól. Egyszerre égí szózat hallatszott: — Magyar Jánosok, ne csüggedjetek. Megszűnik a szenvedés, nem lesz többé szomorúság. Ma éjjel az Ur feltámad. Az Igazság legyőzi a hamisságot. Az Isten megelégelte szén* vedésteket. Ma angyalsereg járja be a földet és megtorolja az igazság* talanságot. . . Nektek visszaadják ha* zátokat és vele megelégedést, boldog* ságot. Nagyok és hatalmasok lesztek újra .... Isten ezért az áldozatért nem kér egyebet, csak tiszta szivet, tiszta lelket és erős hitet, A szózat elhallatszott és a szobára újból nagy csend borult. Az édesanya imára rakta a kicsinyek kezét is és most már az egész család imádkozott, i * Husvét reggelén a harangok zengd szóval kongatják: Feltámadott! Fel | támadott 1 Ünnep a mennyen, ünnep a földön 1 A magyar lelkek forró | imája egységes zsolozsmává vegyül i és buzgó kéréssel száll fel az egek I ' Ürához. Hazájukat kérik, elszakított s ' ir
