Tolnamegyei Ujság, 1932 (14. évfolyam, 1-102. szám)
1932-08-31 / 68. szám
XIV. évfolyam. Szekszárd, 1932 augusztus 31. 68. szám. TOLNANEGYEI ÚJSÁG Hetenként kétszer meg|elenö keresztény politikai és térsadalml lap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Elfifizetéal dl|: Félévre _ _ _ 6 pengő. | Egész évre-------12 pengő. Ff iaserkentO: II FblalOa uerkMstO:] SCHNEIDER ]ÁN08. || BLÁZSIK FERENC. A lap megj.t.olk minden aaerdán 4a aiombatoa. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi rési illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hír- detés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hir* rovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe keríti. A közelmúlt beruházásairól. Irtó: dr Orffy Imre. A ma divatos demagóg szólamok meglehetősen szűk keretek közt mo* zognak. Mégis, miután a tájékozatlan közvélemény egy részét kezdik megmérgezni, szembe kell velük néznünk. Múltkori cikkemben kijelentettem, bogy e tekintetben a kormány és az azt támogató pártok még mindig tartozásban vannak. A felvilágosítás munkáját tehát mielőbb el kell végezni. Különösen két jelszó az, amely romboló munkát végez. Az egyik a „közéleti tisztaság hiányára és a panamákra“, a másik a „közpénzekkel való takarékosság hiányára“ vonatkozó vád. Bár az első ellen addig, mig csak általános gyanúsításokkal találkozunk, nagyon nehéz védekezni, keresni fogom az alkalmat, hogy itt is elmondjam azt, amit az elfogulatlan emberek tájékoztatására szükségesnek vélek. Mai cikkemben a takarékosság hiányáról, vagy mint mondani szokták, a pénzpocsékolás- ról szeretnék egyetmást Írni. Tételem itt a következő: Minden magánegyén és közület, de magán- vállalat íb, az 1928. évet megelőző időkben akként kezdett berendezkedni, hogy az akkor mutatkozó gazdasági fellendülést állandósulni vélte. Ezt hitte — ismétlem — kivétel nélkül mindenki, a világ összes államaiban. A legnagyobb áttekintésü közgazdák és politikusok sem sejtették sehol, hogy a mai irtózatos gazdasági krízis beáll. Aki ezt tagadja, tudva, vagy tudattalanul valótlant állít. Csak az vethet tehát követ az előző kormányra, aki akkor, amikor több jövedelme volt, éppúgy élt, éppúgy gondolkodott és költött mint ma. Én ilyen embert alig egy-kettőt tudok az országban és éppen ezek bölcsen hallgatnak... De hát valóban pazarlásszerü volt e akkor a költekezés? A politikusnak — ha meghallgatást igényel — iparkodnia kell tárgyilagosnak lenni. Éppen ezért elismerem, hogy mai szemmel nézve tényleg előfordult egy-két bántó kiadás. Ennek, sőt ama körülmény dacára is, hogy a kormány akkori beruházási politikáját nem teljesen alkotmányos módon gyakorolta, mert programmját előzetes megvitatás alá ritkán bocsátotta, hanem legtöbbször a programm keresztülvitele után számolt be arról, azt hiszem e beruházási kiadások túlnyomó részét nagyobb nehézség nélkül lehet, sőt illik is megvédenünk* Védelmére szól az akkori kormánynak az, hogy nem tudván előre a közjövedelmek csaknem automatikusan jelentkező nagy emelkedését, az ezek terhére tervezett beruházási kiadásokat a költségvetésekbe beállítani nem merte s csak a fölöslegek jelentkezése után költötte el azokat. De hát lássuk, mik is voltak e beruházások ? Állítom, hogy a nagy hangú politikusok közt alig van egu két százalék aki e beruházások összessége tekintetében megkö zelitőleg is tájékozva lenne. Megpróbálom tehát e beruházások lényegét ismertetni. Az u. n. zárolás után az 1928. évig összesen 931 millió pengőt ruházott be közérdekű célokra a magyar állam. Ebből 466 milliót az akkori népszövetségi főbiztos Smith Jeremiás tudtával és jóváhagyásával, tehát szigorúan ellenőrzött módon és célokra költöttek el. Mire ment el az összeg másik fele ? Ezt csak úgy tudom megítélni, ha előveszem a zár- Bzámadásilag felülvizsgált kimutatásokat, amelyek a beruházásokat tárgyuk szerint csoportosítják. Három főcsoportba oszthatók ezek, u. m. a) a gazdaságiakra, b) a kulturális és szociális célokra és c) az egyéb építkezési és kisebb beruházásokra. A gazdasági beruházásokat kifogásolni alig lehet, mert hogy akkor, amikor volt, utakra, hidakra, ármentesitésre, a mezőgazdasági termelés előmozdítására, hitelélet támogatására, postára, vasútra (ezek voltak a főcímek) pénzt adtunk, józan ésszel alig lehet kifogásolni. Már pedig e tételek egymaguk kitennék a kiadott összegeknek mintegy 77 százalékát. A még hátralévő, pontosan 23 százalékból a tanyai iskolákra, közegészségügyi és népjóléti beruházásokra, végül kislakásépitésre, tehát kivétel nélkül igen fontos közérdekű célokra ment 150‘6 millió, vagyis további 15%> nál több, úgyhogy az „egyéb kulturális célokra, hivatali épületek létesítésére éB kisebb beruházásokra“ mindössze 8% marad. Ha már most a Bzegény emberek ezreit ingyen gyógyító klinikákat, a gazdasági intézeteket és sok más hasonlót mind teljesen improduktív kiadásoknak is vennők, ami nyilvánvalóan értelmetlen felfogás lenne, úgy a Smith-féle 50%> levonása után mindössze 4°/o oly beruházási kiadás marad, amelynek helyessége vitatható. Ámde — s ezt különösen aláhúzni óhajtom — a magyar kormányzati politika akkor még egyáltalán nem állt az úgynevezett munkanélküliek állami segélyezésének álláspontján. (Hogy miért nem, azt a tavalyi in- Bégakció során az ország egyes helyein mutatkozó tünetek : a közmunkáktól való huzódozás, indokolatlan segélyköveteléB stb. eléggé igazolják 1) Elsőrendű szakemberek kiszámították,** hogyha a kormányzat a beruházások helyett rálépett volna a munkanélküli segélyek nagyon is vitatható talajára, úgy erre legalább 230—250 milliót kellett volna költenie anélkül, hogy annak ellenében akármiféle közlétesitményt kapott volna. Ez pedig éppen háromszorosa annak az összegnek, ame lyet legszigorúbb, sőt értelmetle nül szigorú mértékkel mérve a fentiek szerint felesleges, vagy fényűző célra költöttünk! Ezek a számok, hideg, beszélő adatok, amelyekkel szemben egy szer már igazán el kellene hallgatnia a népbolonditó, lelkiismeretlen demagógiának. Annak a demagógiának, mely akkor leginkább követelte a nem mindig produktiv beruházásokat 1 Virág Ferenc pécsi püspök Bonyhád kétnapos ünnepélyén. Irodalmi és tudományos egyesületek tekintélyes képviselői Bonyhádon. Augusztus 27-én és 28-án Bonyhád nagyszabású és fényes ünnepségek színhelye volt. Most százötven éve a róm. kát. egyházközség nagytemploma fölszentelésének (consecrá- lásának). Bonyhád páratlanul agilis és nagy tiszteletben álló plébánosa: Bauer József szentBzéki tanácsos, papjaival karöltve oly gyönyörű ke retet rendezett a nagy évforduló méltó megünneplésére, mely Bonyhád és környékén emberemlékezet óta párját ritkítja. így érthető, hogy ez a jubileum nemcsak a róm. kát. egyházközség házittnnepélye volt, hanem vallás- és osztálykülönbségekre való tekintet nélkül egész Bonyhád, sőt az egész völgységi járás országra szóló nagyszerű eseménye lelt. A bonyhádi társadalom büszke arra, hogy ily fáradhatatlan plébánosa van, aki minden erejét a köz, a nemzet, a társadalom javára fordítja, úgyhogy az egyház fényét is emeli. Az egyházi és világi kitűnőségek notabilitások nagy száma mellett impozáns tömegek vettek részt az ünnepségeken ; soraikban ott láttuk Bonyhád és a Völgység jóformán egész intelligenoiáját. A jubileumi ünnepségek szombat délután kezdődtek. Előző hetekben már lázas munka folyt a templom és plébánia előtti téren, meg a templomban, hogy a Bonvhádra érkező vendégek mennél szebb keretben találják a várost. Szombat estefelé érkezett meg nyaralóhelyéről Virág Ferenc pécsi megyéspüspök, Bonyhád szülötte. Megérkezése után titkárja kíséretében meglátogatta szüleinek a bonyhádi temetőben fekvő sirját. Este 7 órakor kezdődtek meg azok az ünnepségek, amelyek a bonyhádi kát. egyházközség legutóbbi 150 éves történetében kiemelkedő mozzanatokat vannak hivatva megörökíteni. Ezek között a legelső a Vörösmarty— Egyed—Tesiér emléktábla, röviden: leleplezése. Vörösmarty-emléktábla Ez a plébánia főtéri frontján nyert elhelyezést. Gyönyörű fehér márvány emléktábla arany betűkkel (Bauer József plébános adománya), a következő szöveggel: E falak között mindig édes örömmel időzött — mint a Perczel család nevelője — VÖRÖSMARTY MIHÁLY a magyar költőkirály Bonyhád két jeles pap- jónak, EGYED ANTAL plébános és TESLÉR LÁSZLÓ káplán társaságában, „mert beszédük csak a haza és litteratura volt.u Kegyeletes megemlékezésül a r.kat. hitközség A plébánia előtt elhelyezett széksorokban foglaltak helyet Virág Fe renc megyéspüspök, Farkas József püspöki titkár, dr Bittér Illés clair- vaux-i apát, c. főigazgató, dr Bara- nyay Jusztin, a budapesti Pázmány- egyetem egyházjog tanára, dr Vargha Damján egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, dr Vi- szota Gyula főigazgató, a Szent István Akadémia tagja, dr Brisits Frigyes cisztercita főgimnásiumi tanár, a kittinő irodalomtörténész, dr Perczel Béla főispán és neje, dr Perczel Dénes tábornok, özv. Perczel i I Béláné gyárosné, Hajas Bála, a j | bonyhádi ág. ev. reálgimnázium igaz- | gatója, Vörösmarty bonyhádi vonatkozásainak tudós szakértője, dr Joz- gits János nyug. bonyhádi plébános, pápai prelátus Pécsről, Emele Károly ezredes, Sebő Pál cikói esperes, Kemény Ferenc kakasdí plébános, dr Kurcz István főszolgabiró, Märcz Károly és Rózsa Sándor reálgimn. tanárok, a bonyhádi reálgimnázium tanári kara képviseletében, vitéz Har- gittay Károly főjegyzővel az élén az elöljáróság, dr Csarnóy Pál járásbiró- sági elnök hivatala élén, Grész Viktor poBtafelttgyelő vezetésével a postatisztviselők, a Bonyhádi Lövészegylet Lövik Károly reálgimn. tanár vezetése alatt, a MANSz dr Blum Já- nosné elnöknő vezetésével, a Katolikus Szeretetegylet, a Protestáns Nőegylet, a Dalárdák, a Leventetestület, a reálgimnázium ifjúsága, az elemi iskolák tanulói, stb. stb. számos hivatal, egyesület és testület. Az ünnepély a Katolikus Legény- egylet vegyeskarának énekével kezdődött (vezényelte Schnell József rk. tanító), előadták Vörösmarty Hon- Bzeretetét. Csarnóy Zsuzsanna oki. tanítónő szavalta rátermett készséggel éB kitűnő előadással Kocsis László papköltő A költőkirály baEgyes szám ára 12 fillér.
