Tolnamegyei Ujság, 1932 (14. évfolyam, 1-102. szám)

1932-06-22 / 48. szám

XIV. évfolyam. Szekszárd, 1932 Junius 22. 48. szám. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG Hetenként kétszer megjelenő keresztény politikai és társadalmi lap. Szerkesztőség 6s kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épflletében. Tele formám 85 és 102. Előfizetési dl|: Félévre------------6 pengő. | Egész évre_______12 pengő. Fő szerkesztő: SCHNEIDER 7ANO8. Felelős szerkesztő: BLÁZS1K FERENC a lap ntCliltnlk minden .sardAn és szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez kfildendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hir­detés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronkén I 10 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hír­rovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerOl. Az Egyesült Szekszárd-Tolnamegyei Nőegylet kulturdélutánja. E hó 19.én délután 6 órakor a vármegyeház nagytermében tartott kulturdélután magasan túlszárnyalta a Nöegylet eddigi kulturdélutánjait. Dabolci Fekete Lászlónénak, több fővárosi és a Tolnamegyei Újság ál­landó munkatársának, Murgács Kál­mánnak az országos h>rü kiváló dal­költőnek vendégszereplése, dr örffy Lajosáénak, dr Biró Kálmánnénak és Polgár Margitnak számai mind oly müvészieset és tökéleteset nyúj­tottak, hogy a két órán keresztül szerzett valódi műélvezet hatásával távozott az a közönség is, amely ugyancsak el van kényeztetve a Ma­gyar Protestáns Irodalmi Társaság­nak dr Ravasz László, dr Makkai Sándor, Áprily Lajos és Reményik Sándor, valamint a Szociális Misszió Társaságnak Mécs László nagyszerű szereplésével csak a közelmúltban tartott kulturdélutánjai révén. Nagy köszönetét érdemel Kovácsné Nagy Lujza ügyvezető alelnöknő, aki ezen délután előkészítésében oly sikeresen fáradozott és a vendég-, valamint a helyi művészek fellépésével nemcsak nagy műélvezetet szerzett, hanem a Nőegylet szegényeinek a mai lerom­lott gazdasági viszonyok szerint iga­zodó jövedelmet is. Dabolci Fekete Lászlóné és finom meleg érzéssel átszőtt dolgai nem újak előttünk. Az ő bájos fellépése és előadása már a múlt évben is meg­nyerte a Nőegylet kulturdélutánjai látogatóinak rokonszenvét. Murgács Kálmán mintegy 8—10 évvel ezelőtt volt Szekszárdon pár órára egy vár­megyei jegysőegyesületi ülésen, ami­kor hatalmas ivelésü művészpályájá­nak még elején volt. Ezúttal azért jött városunkba, hogy sokak által ismert hatalmas tömegű, gyönyörű daltermékeiből néhányat az ő mű­vészi előadásában bemutasson a szek­szárdi közönségnek és bebizonyítsa, ami nagyszerűen sikerült is neki, hogy nincsen szebb, szivrehatóbb, mint a magyar muzsika. Nem egy- egy könnyes szem, de a minden száma után felzúgó hatalmas tapsorkán is bizonyította, hogy Szekszárd műértő közönsége a jazz korában is meny­nyire tud lelkesedni a magyar dalért. Dr örffy Lajosnénak nagyszerű szereplése igazi gyönyörűséget szer­zett hallgatóinak. Azonban nekünk, | akik tudtuk, hogy ez a szereplés | bizony bucsufellépés is, bánatos érzé­seket keltett lelkűnkben. Mindenki, aki szereti a művészi zongorajátékot, élvezni tudja a finom női lélekből fakadó muzsikát, aki a művészi si­kereken keresztül is meglátta a nyo­morgók felszántott könnyeit, azt mél­tán szomorúsággal tölthette el, — mint annak gyönyörűen kifejezést is adott Kovácsné Nagy Lujza alelnöknő, hogy ez a fellépés, bucsuzás Szek­szárd közönségétől. Reméljük, hogy a távolság akadályait le fogják győzni azok az érzelmi vonatkozások, amik őt Szekszárdhoz fűzik és ha ritkáb­ban is, de alkalmunk lesz még gyö­nyörködhetni az ő igazi művésze- | tében. Dr. Biró Kálmánné már szintén | szerepelt néhány évvel ezelőtt a Nő­egylet kulturdélutánján. Már akkor feltűnt az ő finom, kiváló iskolázott- ságu hangja és az a pár év előtti kellemes benyomás ösztönözte a kul­turdélután fáradhatatlan rendezőjét arra, hogy felkérje őt, szerezzen el­ragadó művészi énekével néhány él­vezetes percet. Polgár Margitot nem kell bemutat­nunk sem Szekszárd, sem Tolna vár­megye műértő közönségének. Az ő brilliáns technikájánál, kíséretének diszkrétségénél osak az ő finom lelke nagyobb, amely mindig arra ösztönzi őt, hogy sohase vonja ki magát a jótékonycélu előadások szerepköréből és vállalja mindig készséggel, a nem mindig bálás kiséret nem könnyű szerepét. Dabolci Fekete LáBzlónét, a vár- megyeháza nagytermének felolvasó­amint átküzdi magát mélységeken, . [magasságokon, mig az agyak feszülve magukból adják. Szeretem az értelemből elősugárzó örök-utakat, mely az egy igaz csodát keresni, mindig, százfelé vágó. Szeretem az öntudatos akaratokat. Mester nélkül maguk igazát keresőket s az igazba, konok fejjel beleütközőket. Szeretem az örök folytonosságban örökkön élő életet. Az örök kenyeret. És szeretem, mindennek szent harcos­társát, magát, az alkotó, hatalmas, Istent! csupán lángvető rózsát nem találtam s gőgös, örökzöld pálmalevelét. Könnysoros itt-ott a versem ? Lehet, Istapolnom kell a kis koszorút. Könny kell a sebre, viz a virágra, Azért írok én mindig szomorút. asstftlánál már ismert bájos megjele­nésű írónőt as üdvösléB tapsai fogad­ták a pódiumon és testűit figyelem­mel hallgatta a kösönség a Dísz­sírhely című nagyon stépen megirt, ssimbolikus tanulságokat magában rejtő novelláját, amely után több igen érdekes és a Budapesti Hirlapból, a Napkeletből, valamint lapunkból is­mert modern formájú versét olvasta fel egyre fokosódó nagy hatással. A tapsok elcsitultával dr örffy Lajosné, a szekszárdi hangversenyek oly kedvelt müvéssnője következett Baját saerseményü zeneszámaival. — Meleg ünneplés bösepette foglalta el helyét a aongoránál és a hallgatóság lélegzetvissiafojtva hallgatta a Bölcső­dal, Melódia, Zenélő óra, Bánat, Öröm című jellemdarabjait, amelyek mindegyike után felharsant as el­ismerés hosssantartó vihara. Ssvitsserüen egymásután követ- keső, fülbemászó melódiákkal dieses senei ékszerek, sok gondolatot és ér­zést kifejező jellemdarabok dr őrffyné- nek esek a szerzeményei, amelyek az ő virtuósitásával előadva óriási hatással voltak a legnagyobbrésst zeneértőkből álló hallgatóságra, mert a bájos művésznőnek ezekben a szer­zeményeiben annyi eredeti dallam és senei ötlet van, hogy ásókból sok divatos, de eBzmeszegény szerső hossza időn keresztül meríthetne. Búcsúzóul ráadásra Tánc című szerzeményével kedveske deltőrffynó hallgatóságának. A bensőséges ünneplés után Mur­gács Kálmán, as országosan ismert nevű dalköltő jelent meg a közönség lelkes tüntetése mellett a pódiumon, hogy elsőiében szerepeljen Szekszárd nagykösönsége előtt. Nővé Pista cigánysenekarának és a saját maga művészi hegedüjátékának a kísérete mellett pompásan énekelte ssebbnél- szebb dalait és mingyárt az elsővel, a Tükrös, piros szívvel úgy be- férkődzött a könnyekig elérsékenyült hallgatóság ssivébe, hogy a felzúgó tapsnak alig akart vége szakadni. Fehér galamb száll a falu felett, Galambfalvi nagy cserefa és a Molnár csárdás következtek ezután. Egyik nóta kedvesebb volt a másik­nál és Murgács Kálmán ércesen csengő Bzép hangja frenetikus hatás­sal interpretálta a diszkrét cigány- muzsikával színesen aláfestett dalokat. Szünet után ismét saját müveiből olvasott fel dabolci Fekete Lászlóné. Testamentum cimü novellájával kezdte és ennek a bravúros lélekrajzzal, köi­IGY SZERETEM AZ ÉLETET .. .* Úgy szeretem az örök folytonosságban asztalunkról felénk nevető kenyeret. Úgy szeretem a levegőben járó apróka és görcsösre fáradt pihenő kezeket. Szeretem a harmatos, világos reggelt. Rügyfakadásban biztatón készülődő életet és szeretem, a nyugovásra menő, hosszú alvásra érett végeket. Szeretem a szerelmek szerelmes nézését, és bennük, az uj vágyak életre törését. Úgy szeretem az örök folytonosságot és Istent kereső tökéletesülésben, ezer bűnben vergődő világot. Szeretem a világosságok csírázó magját, AZT MONDJÁK ... Azt mondják, szomorú verseket irok, Én nem tudtam eddig, hogy az szomorú, ami úgy női a lélek talajából, mint egy halk virágú, szép kis koszorú. Tettem bele száz szint és pompát, napfény is jutott rá elég, ÓRA• ■ ■ Úgy megsirattalak vén barátom, ma reggel, mikor elébed álltam és rámnézett tizenkét óraszemed s az idők végtelenjén összeölelkezett, az én két könnyesre vált szememmel. Minden számodat áldva néztem, mig a múltat benne megidéztem. Az egyes drága kacagása, anyámat látta menyasszonyruhába. S nemrég két fáradt szeme a hatot leste, hoz-e rá pihenést egy örök este. A négyesen én születtem, öcsém, a hét és nyolc között. Este tizkor az apám halt meg, s ravatal van az öt fölött. Tizenegy engem várt mátkaságra, hozott örömöt, bút, csodát, Minden órája látott sokszor, könnyesre ázott nyoszolyát. Anyám szivével megállt a szive, utolsó kattanását mostan éli. Az én éltemet már nem méricskéli. Miatta ördögsztkérként járhatok, nem lesznek többet nótás, vig napok. Őszi szél süvítve fut majd felettem, s elvesztek mindent amit kerestem. Nem állok elébe emléket idézni és messze múltakba visszanézni. Előre űz a kerge rohanás, emel a szél, a száradás. S ha egyszer megállók én is valahol, összetört szivemre áldva ráhajol az idő, mit eddig mutatott nékem, minden álmom, minden emlékem. Dabolci Fekete Lászlóné. * Felolvasta a Nöegylet f. hó 19-én tartott kulturdélutínjin a szorzó. Egyes szám ára 12 fillér.

Next

/
Thumbnails
Contents