Tolnamegyei Ujság, 1932 (14. évfolyam, 1-102. szám)
1932-06-01 / 42. szám
F 1932 junius 1. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 szitenek. A babérlevélből való sötét* sóid test a Kaszinó határozata, a szinpompás virágok pedig, amelyek est a sötétzöld testet tarkítják, as itt megjelent hölgyeknek a határo sathos való hossájárulása. Ast hiszem, mondanom Bem kell, hogy est a babértestet férfimódra megbecsülöm és a bájos kis virágokat pedig hódolattal fogom emlékemben megőrisni. Köszönöm. Megemlékezés a báró Schell családról. A báró Anguss család jogutódja, a báró Scbell József családja nobilis gondolkozásával és önzetlenségével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kaszinó a székházát megszerezhesse. Est a tényt a jubiláns közgyűlés hálával állapítja meg éB elhatárolta, hogy ai erről szóló jegyzőkönyvi kivonat a báró Schell családnak meg- küldessék. Elismerés Bodnár Istvánnak. Dr Leopold Kornál javaslatára a közgyűlés köszönetét, bizalmát és elismerését fejezte ki Bodnár István* nak, a jelenlegi Ugyveietó igaigató nak, aki évtiiedeken keresztül a legnagyobb önzetlenséggel szolgálta agy is, mint a kaszinó jegyzője, agy is, mint lapszerkesztő és végül mint igazgató, ai egyesület érdekeit. Bodnár István kösiönőszavai után a közgyűlés véget ért és a közönség a vármegyeházáról levonult a kaszinó székhára elé az emlékmű leleplezésére. A Liszt-emlékmű leleplezése. Amikor a Szekszárdi Kaszinó rám nézve rendkivül megtisztelő tervéről értesültem, hogy engem óhajt megnyerni ezen családi ünnep szónokává, megilletődtem. — Hogyan, pénzügyi, gazdasági politikus tartson beszédet egy kultarünnepély alkalmával ? Most, hogy magam előtt látom Szekszárd város intelligenciáját, agy érzem, hogy bár Liszt Ferenc életét pár perc alatt ismertetni heroikus feladat lenne, agy érzem, hogy mégis megragadhatom a ritka alkalmat, mert hiszen a téma te- kintetében köztünk véleményeltérés nincsen. Az alkotó és előadó zene világ óriásának LÍBzt Ferencnek ünnepét üli ma Szekszárd városa. Ünnepet, amelynél olyan jól esik magánkat kiragadni a gyötrő mindennapiság- ból. Amelynél gyönyörűséggel követheti képzeletünk azokat a tündöklő utakat, melyeket Liszt, ez a magyar földről elindult Üstökös csillag befutott. Mielőtt útra kelnénk, álljunk meg egy percre és vesBÜk fel a kérdést: van e nekünk, szekszárdiaknak különös jogcímünk arra, hogy Liszt Ferencet jobban és másként iinne peljük, mint sok magyar kultur- központ ? A válasz minden lokál patriotizmus nélkül csak igenlő lehet! Szekszárd Liszt Ferenc életében nagy szerepet, fontos missziót töltött be. Szekszárd neki nemcsak derűt és nyugalmat, de újraéledést, uj inspi rációt jelentett. Jelentette neki — hogy saját kifejezését használjam — „az oázist“ a szenvedélyek viharé* nak tüze ellen, mely életét annyira jellemezte. Aki egy kettőt elolvas Liszt Ferencnek néhai báró Augusz Antalhoz Írott 100-nál több levőié bői, annak mindezt felesleges bizo nyitani. Az megtudhatja, hogy mit jelentett szerény kis városunk az ő számára. De megtudhatja azt is, hogy mit jelenteit Liszt számára a báró Augusz család vendégszerető háza. Éppen ezért lehetetlen meg nem hajtanunk a hálás vissza emlékezés zászlóját ez előtt a család előtt is. A báró Augusz-családnak köszönhetjük, hogy Liszt annyira megkedvelte városunkat és e házat, amelynek falát ma emléktáblájával díszítjük. Ha a báró Augusz család egyéb jót nem is tett volna — pedig tett — ezzel is örökre beírta volna nevét városunk annaleseibe. Változatosan viharzó, de mindig dicsőségesen tündöklő volt Liszt pálya futása. Nemcsak az vo't szerencséje, hogy az isteni szikra páratlanul lo bogott benne, da az is, hogy a zene fejlődésének és a müvészimádásnak a hőskorában élt, amikor az emberiség nem volt a testi és lelki összezsugorodásnak, a blazirtságnak rabja amikor boldog extázissal borult művészete elé a világ minden hatalmas sága, — a zsarnokok kényuralma éppúgy, mint a világszép asszonyok önfeledt imádata . . . Nehéz erről a tüneményes tehetségről s annak pályafutásáról rövid de plasztikus képet adni. A Liszt írásaiban megnyilatkozó önvallomások segítenek talán leginkább ehhez. A magunk kicsinyes mérőeszközei alkal matlanok erre. Liszt nagyon jól tudta hogy ki ő és merészen hirdette hogy jta lángész hibái magukban hordozzák feloldoztatásukat«, de nemcsak tudta, hanem követte másik megállapítását is: »a lángész kötelez«. És valóban aki csak valamennyire ismeri is ennek a hatalmas léleknek élettörténetét, az tudja jól, hogy teli marokkal szórta szét vagyont érő íonoráriumait és ami ezeknél sokkal öbb és maradandóbb volt, teremtő erejének csodálatos termékeit és az emberiségnek egyik legnagyobb jól— tevőjévé vált eszel. Sokat vitatkoztak azon, hogy mi volt Lisztben nagyobb: az alkotó, vagy az előadó erő*e ? És a vita teljesen meddő, mert megállapítható, hogy mikor előadott, akkor is alkotott és ez a teremtő erő — ha lehet —- még sokkal nagyobb volt előadó művészeténél is, bár éppen Lisztnél est a kettőt alig lehet elválasztani egy mástól. Wagner Richárd mondta róla: *bármit csinál, mindig énjét hozza, sohasem reprodukál, mindig alkot. Egész valója egyenes és tiszta törekvés korlátlan teremtésre«. Ez a zenei óriás jött ide szerény kis városunkba 18^6-tól 1876-ig csaknem minden esztendőben 30 éven át, hogy ennek a háznak a falai között töltsön néhány napot. És az itteni idillikus nyugalma dacára, melyek során nem restéit az ifjú baronesszekkel évődni, azok zongorajátékával foglalkozni, nagy szelleme itt sem pihent, hiszen sok szerzeménye éppen Szekszárdon született meg. Szekszárdnak köszönheti a világ az Esztergomi Misót, hogy Liszt megismerkedhetett Sói tovszky akkori pécsi püspökkel, aki rövidesen esztergomi prímás lett és ennek az ismeretségnek a követkéz ménye lett a gyönyörű zenés mise is, amelyet „Esztergomi Mise“ néven ismernek mindenütt, ahol zenekultusz van. Tisztelt Ünneplő Közönség 1 Nin csen Ünnepség, nem szabad annak seholsem lefolynia komoly erkölcsi tanulságok nélkül. És ezt Liszt Ferenc Ünneplésénél — szerény nézetem szerint — nagyon könnyU megtalálni. Ünnepeltünk is azok közé az őstehetségek közé tartozik, amelyeket a magyar föld termelt ki. Ezekből a nagyrahivatott tehetségekből — sajnos — sok, rengeteg pusztult el időelőtt és pusztul el ma is. Ha pedig el tudja kerülni a fizikai, vagy lelki elnyómorodás végzetét, akkor az történik vele, ami Liszttel: elrabolja őket tőlUnk a művelt külföld. Ez egyébként a mai Ünnep egyetlen fájó momentuma és szomorú tanulsága is. Lisztet zsenge korában elvitték tőlUnk és ritka vendéggé vált szülőhazájában. Anyanyelvét lassan elfelejtette s bár vigasztalás ne künk, hogy férfikorában egyre fokozódó ellenállhatatlan honvágy támadta meg, — sajnos, — mégis vitatkoznunk kell a világ kulturhis- torikusaival, vájjon mienk-e ő valójában. Azonban ez a kérdés is eldőlt már a mi javunkra. Aki látta őt itthon, aki ismeri magyar poémákkal átszőtt zenei alkotásait, amelyek ben megnyilvánul a magyar lélek mélysége, a magyar szív meleg- j sége, az jól tudja, hogy Liszt mindig magyarnak tartotta magát és ezzel dicsekedett is. Liszt életén okulva, a magyar társadalom elemi kötelessége tehát, hogy azokat, akiket az isteni szikra megérintett, minden erejével támogassa s képességeik kibontakozásában elősegítse. Jaj annak a társadalomnak, amely nem kész az igazi tehetségek szelekcióját megszervezni. Ha van korszak, amikor nemzetmentő egy gondolat, úgy ma ez az „utat a tehetségnek“ jeligéje. Liszt ad nekUnk példát arra is, hogy az Igazi nagy tehetségeket nem Irigyelni, hanem segíteni kell. Beszédem elején utaltam Wagnerrel való viszonyára. Ez a két nagy szellemóriás, Wagner és Liszt volt az uj kor modern zenéjének a megalkotója, Liszt már anyagi és erkölcsi sikerekben dúskáló, rég beérkezett ember volt, amikor a bayreuthi hős még az ismeretlenséggel, anyagi gondokkal kUzködött. Liszt Ferenc nem féltette tőle a birnevét, fenntartás nélkül szerette, bámulta, anyagilag segítette és barátságával tüntette ki ezt az embert. Tisztelt Ünneplő Közönség I Mielőtt beszédemet befejezném, vissza kell térnem beszédem elejére. Nagy értéket képvisel reánk nézve, hogy nekünk szekszárdiaknak van jogcímünk arra, hogy Liszt kultuszát különösen műveljük. Hiszen magyarországi iartózkodó helyei közül talán legjobban szerette városunkat, ahová 1846 tói kezdve 30 éven át élete alkonyáig ellátogatott. Ennek a háznak falai közt, ahol ma Ünnepiünk, érezte az önzetlen baráti vendégszeretet melegét legjobban. Itt fogta el nem egyszer a zenei ihlet és fejtette ki művészetét a nyitott ablakok alatt ezrével tolongó hallgatóság nagy gyönyörűségére. Szekszárd Liszt révén már az elnyomatás napjaiban és azután is hosszú időn át zenekultúra gócpontjává vált. És ha nem is valósult meg az utolsó báró Augusznak, a boldogult emlékű Augusz Imrének kedvenc terve, hogy t. i. ez az épület vmu- zeumszerü népház« legyen, kultur- emlékké, sőt templommá avatja azt Liszt minden időkön keresztül élő nagy alakjának emléke. Ezt az emléket testesiti meg ma e márványtábla, melyet avatunk. De a táblánál is maradandóbb a Liszt Ferencre való visszaemlékezés felemelő érzése, amelynek inspirációit kell adni a mostani és a jövő korszaknak is. Hálával kell megemlékeznünk ez alkalommal mindazokról, akiknek ez a tábla a létesítését köszönheti. A gondolat Csapó Vilmos császári és királyi kamarástól ered, az emlékmű készítésére a javaslatot dr Kramolin Gyula tette és maga a kivitel Wigand Edit szekszárdi szobrászművésznő kiváló tehetségét dicséri. De meg kell emlékeznem Bodnár Istvánról, a kaszinó jelenlegi igfazgatójáról .is, aki Dr örffy Imre avató beszéde. A kaszinó előtt a kegyeletes közönség nagy tömege várta már a leleplezési ünnepélyt, amely a Németh Gyula karnagy által vezényelt Szekszárdi Dalárda Hiszekegyével kezdődött. A nemzeti feltámadás hitét erősitő gyönyörűen előadott imaének elhangzása után dr örffy Imre országgyűlési képviselő állott a Kaszinó bejárata elé helyezett pódiumra és a nemzeti szinü zászlóval letakart Liszt emlékmű előtt az alábbi hatásos beszédet mondotta:
