Tolnamegyei Ujság, 1932 (14. évfolyam, 1-102. szám)
1932-03-26 / 25. szám
I osQgy '8 keil.“ »Hát bisony csunyi idő vu ll — jelentem ki — „mi is eqyhelyet kerestünk.“ „No nem baj fiatel or, csak eljöjjön a nyár, másként lesz az 1 Szívesen járnak majd At hozzánk a bátaszékiek. Mert fürdőnk lesz. „Fürdőnk“ ezt a szót érezhető nyomatékkai ejti ki. A töb bieknek is felragyog a szemük, az lesz bizony I A fogadós is megjegyzi, bogy bizony jó volna már ha meg volna, mégis csak más lesz a ven dégló. (T. ). a tervezett strandfürdő kiszemelt helye éppen a vendéglő előtt terül el.) öregek vagyunk már egy kicsit, de nem baj, majd csak lesz segítség is akkorra és majd jó lesz. Csupa remény, bizalom minden szava, pedig lehet már vagy hatvanöt éves. Az élénkszemü fiatal gazda is meg jegyzi: „Milyen nagyszerű /eilendillés los® itt kora nyártól késő őszig. Utat is építünk, hogy szomszédaink a bátaszékiek, sima szép utón jöhes senek hozzánk, mert jönni fognak sokan, igen sokan és olyan forgalom lesz itt Nyéken, hogy majd csak győzzük a sok vendéget, idegent.“ Megkockáztatom, hogy meglátják, még a szekszárdi urak íb eljönnek szívesen egy kis nyéki kirándulásra. Az asztalfőn ülő erre magáhozragadja a szót: »Hát jöjjenek is, mert érdé mes lesz. Tudja, olyan fölségös lesz az amikor majd később ... az a sok kanadai fa is meglesz. Jó árnyék, szép sétány, — kezével élénken ki* mutat az ablakon, ahol sűrűn esik a csúnya havas eső — de ő már mást lát, tiszta derült eget, virágzó szép fákat, sétányt, fürdőmedencét, sok sok vendéget, Bzép, igen szép jővén dőt, nem lesz ilyen a megyében több 1 Emlékszem fűzi tovább a szót, ami kor a szekszárdi gőzfürdő megnyílott, micsoda népjárás volt ottan, jó Isten! No és még milyen lesz itten, mert nem azért mondom, mert a mi falunkban lesz, de azt majd hasonlítani,, sem lehet más fürdőhöz. Egy tisztes bácsi is nekitüzesedik : „Tudja ifiur, még ingyen fődet is megszavaztunk, ennyi és ennyi négyszögölet. Mi ingyen adtuk, odaát — kezével Báfaszék felé mutat — még jópénzért sem tudtak megegyezni. Nagyon jól van ez igy, ez köllött nejkünk, kis élet kis forgalom.11 Éjeket a szavakat olyan lelkesedés sei éjs önérzettel mondja, hogy az ember szinte hinni kezdi, hogy ebből a tie éves bátaszéki tervből végre mégis csak lesz valami ezen az ici- pipi .Nyéken. Bégen óhajtottuk, bár .csak sikerülne végre, az Isten segítse hozzá őket. Ezeket gondoltam hirtelen én is magamban, de felriasztott gondolataimból az asztalfőn ülő, vi dán», most már huncutkás hangja: D% azután járnak is ide majd messze földről a fiatal urak garmadával, el nézdegélik majd azt a sok szép fiatal .nyéki menyecskét, amint hancuroz- nak abban a jó friss vízben, isiók- uepse még én is, de itt már elneveti mondókáját és a többiek is velene- yetnek, azzal a jóizü magyaros ne- vetéssel*,# Eközben elkészül a forralt borunk. 1832 mfoeius 26. __________ TO LNAMEGYEI ÚJSÁG jómulatást kívánok a gazdáknak, amit mindnyájan viszonoznak és át megyünk a másik szobába, ott melegebb van, mondja a fogadóané. Né hány barátságos szót vált velünk, azután kimegy, betéve az ajtót maga mögött. Kimegy, leül és hallgat ő is. Hallgatja a gazdák csendes beszélgetését. Én sem nyugszom. Közelebb húzódom a betett ajtóhoz és hallgatok én is. Minden szó áthallatszik. Nagyon érdekel most már, hogy mit fognak „egymásközött“ beszélni. Az asatalfőn ülő, először fennhangon felolvas egy részletet a To'namegyei Újságból, a nyéki műkedvelői előadásról. Azután beszélni kezd. Áhítattal hallgatom, érdemes. Beszél, egyszerűen, értelmesen, a többiek hallgatják, mindnyájan hallgatunk, ők odakint, én idebent. Csak néha hal- latsaik egy-egy közbevetés, de az is csak helyeslés. Beszél mindenről. Főidről, szőlőről, jövendőről. Minden szavából reménykedés, bizalom beszél, Nem hallottam egy szót sem a bolettáról, transzfermoratóriumról, végrehajtásról, adóról. Nincsen panasz szavában. Nincsen elégedetlenség. Ne féljetek, mondogatja, nemsokára egész uj világ lesz itj. Uj generáció jön a régi helyébe, azok majd jobban tudErdély bokrétája.) Irta: Bodnár István. Ritkán feszegette ekkora érdeklődés ezeket az ősi falakat. A szorongásig összeszoritott széksorok, az arcokról leolvasható feszült várakozás kétségtelen bizonyítékai annak az eltagadhatatlan hatásnak, amelyet a ma, itt köztünk megjelent illusztris vendégek jövetelük hírével, varázslatos nevük már egyszerű emlitésével is gyakoroltak az itteni, sőt a környékbeli közönségre is. Beszédes bizonysága azonban mindez még más egyébnek is. Annak a, hogy úgy mondjam, sehogy nem fékezhető lelki kényszernek és mohóságnak is, amely- lyel a földi élet ezer és ezer baja közt eltikkadt lélek keresi a »szép hives patakot,« a szellemi felüdülés hűsítő forrását. Nem csak testileg, hanem lelkileg is éhes és szomjas ez a ma meggyö tört világ. S a baj, a bizonytalanság, a veszedelem szivet félelemmel töltő érzése mindég az ég felé fordítja az emberi tekintetet. Kitágult szemekkel nézünk, keresünk odafenn és vá runk onnan le valamit, akárcsak haj danán a primitiv ősember, akinek parányiság-érzete már belelopja, bele égeti leikébe valami felsőbb hatalomnak, valami titokzatos lénynek, az istenségnek sejtésszerü fogalmát. Ez a ködszerü szürkület, a nap, a fétis- imádás, a szines görög és római elképzelés száz meg száz istenén ke resztül, már derengéssé válik, ami kor a héber őshit leegyszerűsíti a sok istenség fogalmát — Jehovájára. Az aranyborjú imádása s általában az őskor minden vallásmegnyilatkozása, * I *) Megnyitó a Magyar Protestáns Irodalmi I Társaság 1932. évi március hó 13-i irodalmi I estjén. ják mini mi és majdcsak jó lesi ne klick is. Eb én, ai nj generáció egyik je* lentéktelen tagja, meghatódva hallgatom tovább, amint önkéntelenül is kiszabja nekem és mindnyájunk teendőjét : dolgosni és biini. Meleg értés fut át au emberen esen egyszerű ssavak hallatára és sieretném, nagyon sseretném, ha sokan, valamennyien: a csüggedő újak, fiatalok, hallhatták volna a hit, a bizalom egyszerű szívből jövő szavát. Tudom bistosan, hogy bennük is felébredt volna va lami megnyugtató mély éraés, a min dennél erősebb és boldogitóbb valami: a remény. Segitsen a jó Isten bennünket ahhoz, hogy egyszer tényleg büszkén nézhessünk ezeknek az egyszerű, de* rék embereknek a szemébe, mondván : Elvégeztük amit Ti megkezd- tetek és beváltottuk hoszánkfüzöti reménykedésteket. Ti végigkttzdötté tek a háborút és mi megépítettük a romokból az uj Magyarországot. És ők tovább beszélnek, terveznek, építenek. Rakják mindnyájunk szebb jövőjének fundamentumát ezek a ke* ménykezü, nyilt tekintetű, nem zugo lódó, a mai helyzetet átértő és érző I magyar gazdák. különféle világnézeti tömörülése, szektákba verődése azonban nem egyéb, I mint újabb és újabb lelki szomj jelentkezése, amelyet csak az örök forrás előtörése, a Megváltónak szüle tése olthatott el. Isten voltaképpen Jézus Krisztus, vagyis az örök sze retet fénye által világítja meg önmagát. S a Messiás a lét nagy kérdéseivel vibráló lelki mérlegnek a ki egyensulyozója. Az ő élete és halála tölti meg igazi lélektartalommal ezt a földet. Érzi és látja már az egész embe riség, hogy az elvetett kis mustármagból hatalmas fa nő, amely min dég mélyebbre ereszti gyökereit, amig az emberi szivek közepéig ér, hüs enyhetadó lombjai pedig betakarják az egész világot... A hit élő, ele ven ereje ez 1 A kovász, a só az — élet kenyerében. Sőt maga a — kenyér, amely immár kétezer esztendeje táplálja az egész emberiséget. S ez a megszegett, mindennap apró darabokra szabdalt kenyér nem fogy el soha. Sőt, mennél nagyobb a lelki éhség, annál nagyobb lesz, annál job ban táplál... Az életnek ezt a megszegett kenyerét keresi, vagy kezdi keresni ma a bajba jutott egész emberiség. Ezért csüggenek fenn a szemek az égi magasban. Didergő lelkűkre várják az emberek a napsütést. Lesik a sötét fellegkárpit kettészakadását s azon keresztül az őket majd felemelő Isten kéz értük nyúlását. .. Én azt hiszem, az életnek ezt a, vagy legalább ilyen forma kenyerét kapjuk itt ma, mi is! Persze nem egyházi értelemben, szószékről jövő formában. Hiszen a Magyar Protes táns Irodalmi Társaság s lélegző I szerve, vagy inkább kifelé dobogó I szive, a: Magyar Protestáns Szemle, bár kétségtelenül vallásos érzés és buzgóság szülte, nem elvont dogmatikus elvek fejtegetésére jött ide, hanem egyetemes, nagy emberbaráti, társadalmi, művelődési és erkölcs* nemesitő célok szolgálatára. S ma hitet és reményt hirdetni, csüggedt lelkeket a porból felemelni, beállani I gyomirtó kapának az elburjánzott irodalom kertjében, vállalkozni a fénytörő prizma szerepére, hogy elemeire bontsuk, megszűrjük az idegenből jövő káros tanokat, uj, veszedelmes bölcsészeti irányzatokat s mindezekből csak azokat eresszük ót, melyek az emberiségre, társadalomra hasz nosak, a magyar lélekre pedig legalább is nem ártalmasak, — szóval, hogy visszaverjük az úgynevezett — halálfényt s nem tüdőm, milyen fajta I x sugarat, hát, lehet-e vájjon ennél I szebb erkölcsi és hazafias feladat ? I Az én meggyőződésem t. hölgyeim és uraim az, hogy akik ma ide, I hozzánk eljöttek, ilyen dagasztásu I és az ő nemes szivük forró kémén- I céjében Ízesre sült lelki kenyeret hoznak magukkal. Hiszen, Madách sza* I vai szerint, nem is adhatnak mást, csak ami — lényegük. Adják tehát lelkűk mélységét, szivük teljességét, a hit verőfényében megfürdölt tudásuk, életbölcseletük tápláló mannáját, költészetük csurgatott szinmézét... Ravasz László dr maga a szárnyas I hit. Fenn a magasban áll, a »Táborhegy ormán« s ő ma a legélesebben, legmesszebb látó magyar szem, a minden jajszót meghalló magyar fül. ő ma, a legmélyebb magyar bánat, de egyúttal a legerősebb magyar hit a — jövőben 1 ő a feltámadásunkat hirdető harsona szószéken, Rádióban, ahonnan Kapisztrán János szent hitével dörgi a magyar szivekbe: ne félj 1 S az ő filozófiája a legmagasabb helyen, a kereszt lábánál, a Krisztusi berekben nőtt. Égfelé tör az, sugár egyenesen, mint a Libanon cédrusa s gyökerét az emberi szivek mélyébe ereszti. A tudás, az ismeret óriási garmadája van felhalmozva az ő agyában. De ezt a holt anyagot a — lelke eleveníti meg. Mert mit érne az a hatalmas mennyiségű virágpor is, amelyet a méhcsalád a kaptárba összehord, ha mindezt, dolgozó testén keresztül át nem szűrné tápláló, illatos szinmézzé?! Ezt a nagy átalakító munkát Ravasz László dr a — szivével végzi. Nem a XIX. század anyagelvisége hevíti. Nem is az Epicureisták, Platonok, Voltairek, Nietzschék s a méregitallá vált Marx- teoriák s az újabb bölcselők szofiz máinak erjedő mustja pezsegteti lelkét, hanem inkább a legnagyobb szociális gondolkodó, Jézus Krisztus tanításainak örökéletü gyémánt foglalata, a: Biblia az ő szilárd talaja, amelyen megvetett lábakkal áll s ez ama megingathatatlan fix pont, amelyről ki akarja vetni a hitetlenek, az Istentagadók sötét világát a sarkaiból. Azon munkál ő, azért lángol, i azért prédikál szószéken és mindenütt, hogy a — Hit, ne csak amolyan transscendentális, vagyis érzékfeletti I csápja legyen a léleknek, amellyel
