Tolnamegyei Ujság, 1932 (14. évfolyam, 1-102. szám)

1932-03-23 / 24. szám

4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1932 március 23\ — Kulturestély Pakson. A paksi iskolánkivüli népművelési bizottság sáróünnepélye kulturestély keretében folyt le a mozgószinhás helyiségében, amely átutalásig megtelt. A Szózat után Steiner Aranka dr Halmos tan- felttgyeló „Dal a dalról“ cimU kedves költeményét szavalta el hatásosan. Majd a helyi elnökség által felkért dr Halmos lépett az előadói asztal­hoz és a magyar dalról és magyar ■enéról és táncról tartott valóságos költeményBzerti előadást, amelynek keretében a tanfolyam hallgatói a „Boldogasszony anyánk“ régi magyar egyházi éneket, majd több Petőfi- és Halmos-nótát adtak elő Boding Ilona tanárnő vezetése mellett, mig a paksi Iparos Dalárda vitéz Székely Sándor tanár vezényletével szintén magyar dalokat énekelt. Ugyancsak vitéz Székely Sándor tanár hegedűn cigány- zenekizérettel magyar nótákat adott elő hatásosan, mig a tanfolyam leány­kái szépen, kecsesen eltáncolták a palotást özv. Sanekné Siló Lujza tanárnő betanításában. Baja Mihály: „A magyar dal“ cimtl versét Udvardy Ilona szavalta el hatásosan, majd Sohád Margit hallgató mondott kö­szönetét az előadó és lelkesen ünne­pelt tanfelügyelőnek, ki válaszában hazafias együttműködésre kérte fel a megjelenteket, A sikeres rendezésért Farkas Irén polg. isk. igazgatót és tanártársait illeti az elismerés, akik a népművelés terén is hatalmas és értékes munkát fejtettek ki. — Vérmérgezés. Heller JánoB 39 éves varsádi lakos egy héttel ezelőtt rőzseosinálás közben balkezét egy akáotÜBkével megsiurta. F. hó 18-án súlyos vérmérgezési tünetekkel a saekszárdi köskórházba szállították. — Szívbetegeknek és érelmesze- aedóeben szenvedőknek a természetes „Ferenc Józsefu keserű viz haszná­lata könnyű és pontos bélmüködést biztosit. Klinikai vizsgálatok igazol­ják, hogy a Ferenc József keserű viz különösen agyvérzésre és gutaütésre hajlamos idősebb embereknek kitűnő szolgálatot tesz. A Ferenc József ke- serüviz gyógyszertárakban, drogériák­ban és fUszerUsletekben kapható. — Vásári tolvaj. A folyó hó 21-én Szekszárdon megtartott országos vá­sáron Erős Andorné szül. Illés Sze­réna dunaföldvári rőfös- és rövidáru- kereskedőtől egy értékes fekete ber­linerkendőt ellopták. A tolvajt a rend­őrök hamarosan megtalálták és ellene lopás vétsége miatt eljáráBt indítottak. —- A szekszárdi vásár. A hétfőn tartott szekszárdi vásáron nagy volt a felhajtás. Behoztak 620 szarvas­marhát, 1080 lovat, 1150 sertést és 5 kecskét. A forgalom a pénzhiány miatt igen gyönge volt, mert az el­adások száma a négyszázat sem érte el. Ilyen gyönge eredményt a szek­szárdi vásári statisztika még nem jegyzett fel. Külföld számára Pos- túrnia olasz határállomásra szállítva 18 fiatal szarvasmarhát vásároltak. — Névváltoztatás. A m. kir. bel­ügyminiszter megengedte, hogy Pórin- ger József nagykónyi községben szü­letett pécsi lakos, szakaszvezető csa­ládi nevét „Palotására változtassa át. Állandó hangot ét betzéló | filmek I A mozi kellemesen fűtve vaui wtf c nwsníBu | swÄtagw Március Z3-U Szerda Csütörtök BE M U|m A Minden idők leg­IUR ® nagyobb filmje. A krisztusi napok felejthetetlen szépségei a nagy hét áhítatában a világ legnagyobb alkotásának hangos változatában elevenednek meg újra előttünk. — Sok uj és káprázatosán szép szines felvételek. — Öngyilkosság, ösv. Székelyi Lajosné szül. Gebhardt Genovéva 67 éves, szekszárdi bognármester özvegye, szekszárdi Báró Augusz Imre ucca 35. számú lakos, f. hó 21-én este kiment a hoBBzuvölgyi Pekari-féle szőlőbe és az ott levő nyílott kútba vetette magát. Az éppen arra menő Szászi János nevű 18 éves fiú meg­hallotta a szerencséden öregasszony jajgatását és ahelyett, hogy az arra- lakókat hívta volna segitségül, be­szaladt a rendőrségre. Mire a rend őrök tűzoltókkal kiértek, özv. Ssé kelyiné már megfulladt. Az öreg­asszonyt gyógyíthatatlan betegsége fölötti elkeseredettsége késztette az öngyilkosságra. — Elitólt hamis tanuk. Vida Mária és Csapiár Erzsébet dunaföldvári la­kosok az ottani járásbíróságon meg­tartott becsület sértési ügy tárgyaláson mint tanuk a valóságnak ellenkezőleg vallottak és vallomásukra esküt is tettek. Vallomásuknak az ellenkezője bizonyulván valónak, a szekszárdi kir. törvényszék f. hó 19 én hamis tanuzás büntette miatt jogerősen 6—6 havi börtönre ítélte őket. — Elfogott tolvaj. Szikorszky Jenő szálkai főerdésznek a szekszárdiba gyár Király szállóban volt kocsijáról eltűnt élelmiszerekkel és egyéb áruk­kal megrakott hátizsák. A rendőrség rövid nyomozás után megtalálta a hátizsákot Illés András 43 éves dccsi napszámosnál, aki ellen az eljárást meg is indították. — Eiitóltók a paksi betörő éjjeli Őröket. A szekszárdi kir. törvény­szék egyes birósága folyó hó 21-én tárgyalta a március hó 1-én Pakson elkövetett betörés tetteseinek ügyét. A tettesek közül kettő, Fogoly Fe­renc 31 éves és Kovács Lajos 28 éves paksi lakosok február 29-én éjjelre, mint alkalmi éjjeli őrök vol- ak felfogadva és szolgálatuk közben betörtek Lebovies Jakab vegyes- kereskedő üzletébe és onnan nagy­mennyiségű árut vittek el. Ledncczky Ferenc 31 éves szintén paksi lakos a két betörőtől kedvet kapva, a már feltört üzletbe ment és ő is lopott egyetmást. A törvényszék Fogolyt és Kovácsot 6—6 havi börtönre, Led neczkyt 2 heti fogházra ítélte. Az ‘Ítéletek jogerősek. — Kézimunka kiállítás Medinán. Záborszky János nemrég megválasz­tott ref. lelkész hívei meglátogatása alkalmával tapasztalta, hogy az asz- Bzonyok és lányok teljesen ösztönösen és minden tanács nélkül milyen szé­pen és ízlését eu kézimunkáznak. — Hogy a tanulás iránti vágyat fel­keltse és a nemes versenyre serkentse, kiállítást rendez a ref. iskolában, ahol az összegyűjtött érdekes népművé­szeti munkák március 27—29 ig dél­után 2—5 óráig lesznek megtekint­hetők. — Elitólt gyermekgyilkosok. Még 1930 május 31 én történt, hogy Jani Jánosné várongi lakos meggyilkolta újszülött kislányát. A kis hullát fér­jével együtt a kertben ásták el. A szekszárdi kir. törvényszék ugyan­azon év augusztus 30-án megtartott főtárgyaláson szándékos emberölés büntette miatt vonta felelősségre Ja- ninét és felbujtás bűntettével vádolt férjét. A férj ugyanis azzal fenye­gette feleségét, hogyha gyermeke lesz elhagyja, vagy ha már a gyermek megszületik, úgy vagy azt, vagy az asszony önmagát ölje meg, A vád­lottak beismerő vallomása után a törvényszék Jani Jánosnét D/a évi börtönre, Jani Jánost pedig 1 évi börtönre ítélte. Az ítéletet úgy a kir. tábla, mint a Kúria helybenhagyta. A törvényszék folyó hó 19-én hir­dette ki a jogerőssé vált Ítéletet a vádlottak előtt. Pécsi brikettel fűtsön ! — Megjelent a Színházi Éfet hús­véti albuma, ünnepi köntösben jelent meg Incze Sándor hetilapjának hús­véti száma. A több, mint 230 olda­las album legnagyobb szenzációja az a regény, amelyet most irt a Szín­házi Élet olvasóinak Hunyadi Sán­dor, „Két kis angol“ a regény címe. Ä háboruelőtti és háborualatti világ nak röntgenképe az egész. Erdős René önálló kis regénye és Kálmán Jenő regényének befejező része van még a húsvéti számba. Csathó Kál­mán, Hatvány Lilly, Nsgy Endre, Incze Sándor, Karinthy Frigyes, Lo- vássy Károly, Adorján Andor, Fa- ragó Jenő és mások írtak értékesebb­nél-értékesebb cikkeket. A Szinházi Elet húsvéti számában jelenti be uj pályázatának megindulását. „Ideális feleség“ a címe az uj pályázatnak és az a lényege, hogy az ország uri- leányei közül kiválasztja az ideális feleséget. 5000 pengő értékű kelen­gyét kap a győztes. Darabmelléklet­nek a húsvéti album Zilshy Lajos nagysikerű uj darabját, a „Tűzma­dár“ at adja. — Ugyancsak a hús­véti szám közli a húsvéti Országos Bridge-verseny részletes programmját a pesti és vidéki versenycsapatok pontos névsorával. A szenzációs ké­pek és riportok egész tömkelegé van az albumban, amely dacára annak, hogy közel 300 oldal, az ára csak 1 pengő. LEVENTE ES SPORT — Dombóvári VOGE—Kf pos vári Turul 2:0. Bajnoki. A VOGE sziget- erdői pályájáról bár eltűnt a hó, & tépi:dó sár mégis megnehezítette a játékot. így nem is tüLhUett ki melyik cstpat játssza a szebb fat! ballt, hanem melyik sz eredménye, sebbet. Szünet előtt a kaposváriak kombináltak szebben, a kapu előtt azonban gyengéknek bizonyultak úgyhogy a félidő gól nélkül végső! dött. Szünet után azonban a VOGE Bókkal eredményesebbnek bizonyult és a 10. percben Kovács II., majd a 27. percben Berta révén bebizto sitotta a győzelmet. Mindkét részen a védelem produkált szebbet és kü­lönösen a két kapus brillírozott. — A bajai alosztályban a vasár- nspra kisorsolt bajnoki mérkőzések ismét elmaradtak. Kiadó a »Tolnamegyei Újság« Hírlapkiadó Rt. 63—1932. végr. sz. Árverési hirdetmény. Dr Tóth András ügyvéd végrehajtató ja­vára, végrehajtást szenvedő ellen 107 P 50 t tőke, 57 P 90 fillér eddig és ezúttal már biróilag megállapított költségek, 3 P 98 f árverés kitűzési díj és a még lelmerülő költ­ségek iránti ügyében a budapesti központi kir járásbíróság 249.122—1931. számú vég­zésével a felülfoglalt és 1065 pengőre becsült ingókra az árverés elrendeltetvén, az az 1908. évi XLI. te. 20. §-a alapján az összes fog­laltaik javára meg lesz tartva. Az árverésnek Bikácson leendő megtartá­sára 1932. évi április hó I. napjának délután 2 órája tűzetik ki, amikor is a felülfoglalt 2 ló, 1 kocsi, 1 tehén, 1 pár lószerszám, 1 takaréktüzhely a legtöbbet Ígérőnek, kész. pénzfizetés ellenében az 5610—1931. M. E. rendelet alapján el fognak adatni. Elsőbbségi bejelentést tenni akarók fel­hivatnak, hogy elsőbbségi bejelentésüket az árverés megkezdéséig alulírott kir. bírósági végrehajtónál szóval vagy írásban tegyék meg. Paks, 1932. évi március hó 14. 233 Feördeős, kir. bír. végrehajtó. A szekszárdi királyi járásbíróság, mint telek­könyvi hatóságtól. 2322—1932. tkv. Árverési hlrdetménv-klvonoL Klein Mária szekszárdi lakosnak birói ár­verés joghatályával bíró önkéntes árverési kérelme következtében az 1881. évi LX. te. 144. és 204. §-ai értelmében elrendeli a végrehajtási árverést, a csatlakozódnak ki­mondott Fehér Miklós gépgyár 1934 P 08 f: tőke és jár., Sáros Árpád budapesti bej. cég. 275 P tőke és jár., Bálint Ernő 150'í* tőke és jár., Sommer Béla 654 P 93 f tőke és jár, Havas László 193 P 40 f tőke és jár., Schlesinger Ignác 197 P 79 f tőkekövetelése és járulékai behajtása végett, a szekszárdi kir. járásbíróság területén levő, Szekszárd városban fekvő és a szekszárdi 4418. számú betétben felvett A I. 1—2. sorsz. 687—688. hrszámu 143 és 56 Dől területű lakházra és kertre a beltelekben 7000 pengő kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek a te­lekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (földsz, 2, sz. ajtó) megtartására 1932. évi junius hó 15. napjának délután 4 óráját tűzi ki és az árverési feltéteteket az 1881. évi LX. te. 150. §-a alapján a következőkép álla­pítja meg. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el.. (1908. évi XLI. te. 26. §.) Az árverelni szándékozók kötelesek bánat­pénzül a kikiáltási ár 10 °/c-át készpénzben, vagy az 1881: LX. te. 42. §-ában meghatá­rozott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kikül­döttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881: LX. te. 147., 150., 170. §§•>. 1908 :1X. te. 21. §). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLI. 25. §). Szekszárd, 1932. évi március hó 8. 231 Dr Péter s. k., kir. jórásbiró* Molnár-féle nyomdai mftintéset és scab, iróalzatgyár rt, nyomása, Szekszárd.

Next

/
Thumbnails
Contents