Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)

1931-11-07 / 88. szám

Mai lapszámunkban bentfoglaltatik a „Tolnamegyei Gazda"

X1U. évfolyam.

__________ Szekszárd, 1931 november 7. 88 szám.

TO

LNAMEGYEI ÚJSÁG

Hetenként kétszer megjelenő keresztény politikai és társadalmi lap.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszírdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102.

Előfizetési dl);

Félévre-----------6 pengő. | Egész évre______12 pengő.

Fő

szerkesztő: II Felelői szerkesztő:

SCHNEIDER JÁNOS. || DLÁZSIK FERENC

A lap m.Cj.l.nlk minden il.rdán 4. szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők.

Hirdetések órai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül.

A sok közül egy.

A cseh képviselőház költségvetési bizottságában Benes külügyminiszter beszédet mondott, amely külügyi vonatkozásaiban többek között Csehszlovákia és Magyarország viszonyát is érintette. A sok hasonló tárgya beszéd között ez ismét egyike volt azoknak, amelyek általánosságokba falnak, de semmi megragadható konkrétumot nem tartalmaznak. Azt már régtől fogva tadtak, hogy Benes védelmezi a békeszerződéseket, mert ezek a cseh köztársaság Magna Cbarta-ját képezik, hiszen a béke- szerződések hívták létre Csehszlovákiát, adták meg alapjait — hogy milyen hossza időre, azt majd eldönti a történelem. Azt is tadjak, hogy régi fogása Benesnek bizonyos kérdésekben a békülékenység hangját megütni, csakhogy a szép szavakra ezideig még sohasem következtek tettek.

Elhisszük, hogy Csehszlovákiának olyan földrajzi helyzete van, hogy mint politikai organizmus nagyon érzékeny minden iránt, ami a világban történik. Ezzel szemben kénytelenek vagyunk leszögezni azonban azt is, hogy Magyarország földrajzi helyzeténél fogva még sokkal érzékenyebb, mint Csehszlovákia s ezt az érzékenységet csak fokozza az a tény, hogy ezeresztendős történelemre, Önálló állami létre tekinthetünk visz- sza, ami mind hiányzik Csehország- nál. Ha Csehszlovákia megérzi a világ politikai és gazdasági rángá- sait, hogyne érezné hát meg a megcsonkított Magyarország, amelynek érzékszervei finomabbak, pillanatnyi helyzete pedig sokkal salyosabb, mint Csehszlovákiáé.

Mi is tadjak, hogy Eözépearópá- ban nem lehet másként rendet csinálni, csak ha Csehszlovákia megállapodásra jut Magyarországgal, illetve ha Magyarország megállapodik szomszédaival. Sőt nemcsak tudjak, de régtől fogva hirdetjük ezt, sőt nemcsak hirdetjük, de a világnak őszintén és becsületesen tudtára adtuk, hogy a középeurópai helyzet nyugalmát csak a magyar békeszerződés revíziója biztosíthatja. Mi tehát a magún k részéről kimondtuk a konkrétumot» ellenben sem Csehszlovákia, sem a másik két szomszéd állam felől nem hangzott felelet s igy ma sem tadjak, hogy mennyire őszinte a kérdések tisztázására irányuló törekvés a kisantantnál. Hiába mondja nekünk Benes, hogy a »megértésnek ezt a politikáját csinálja és fogja követni a jövőben is Cseh Szlovákia*1, mert ennek semmi jelét nem tapasztaljak. Lehet, hogy Csehszlovákia mást ért megértés alatt mint mi, lehet, hogy megértés alatt megnyomorít ást ért s- ebben az esetben nem követhetjük az ő ntjain, mert- ha mi békülünk, becsületes és tiszta szándékokkal tesszük ezt, megmondjak, mit akarunk s hallani

szeretnék, hogy mit ajánlanak nekünk.

Magyarország orra alatt sokkal többször elhozták a mézesmadzagot, hogysem a oseh képviselőház akármelyik bizottságában elhangzó beszéd is félrevezethetne bennünket, őszintén megmondjak, mi békülünk, de csak a magunk követelései alapján. Halljak tehát, mit ajánl nekünk Csehszlovákia, mit a kisantant másik két állama ? Az eddigi tapasztalatok nem jogosítanak vérmes reményekre. Már mondottak, hogy ismerjük az ilyenfajta beszédek gondolatmenetét, hangját és hiábavalóságát. Vagy ki fogja elhinni Benesnek a kisebbségi kérdés ügyében a jóhiszeműségét, ha beszéde végén ki íb jelentette, hogy nem is akarja azt állítani, hogy a kisebbségi kérdésben minden megtörtént és hogy a jövőben semmit sem lehet csinálni. Mi nagyon is jól

tudjak, hogy rengeteget lehet és kell csinálni a kisebbségek kérdésében, de a kisantant egyetlen államában sem tapasztaltak nemcsak az erre vonatkozó jóindulatot, de még azt sem, hogy azokat a kötelességeket teljesítenék, amelyeket a békeszerződések aláírásakor a kisebbségekkel szemben magukra vállaltak. A magyar és egyéb kisebbségek tovább szenvednek s Benes és társai egy- egy alkalommal egy egy beszédjükben azt a látszatot szeretnék kelteni Earópa előtt, hogy megadták a kisebbségeknek ami jár nekik, vagy legalább is azon az nton vannak, hogy megadják.

Nekünk magyaroknak az ilyen „békttlékeny“ beszédekkel kapcsolatban rossz tapasztalataink vannak.

* Válaszunk rövid és félreérthetetlen:

I halljak a konkrétumokat.

Falusi szegénygondozás.

J Magyarász Ferenc dr.

I.

Szomorú aktualitása van ennek a témának. A nagy világrengést követő általános gazdasági válság más-más módon ugyan, de csaknem egyforma súllyal nehezül az egész világon minden nemzetre és méltán mondhatja minden ország, hogy elég neki a maga baja.

Elégnek persze hogy elég volna, de sajnos még mindig nem tudják, hogy az a súlyos kő, az Ínségnek, a gondnak, a munkátlanságnak nehéz köve gördültében hol áll mag, kit hogyan talál meg....

Növeli a bajt, hogy maga az állam az ő hivatalos apparátusával nem tud segíteni, még közvetve sem, munka- alkalmak teremtése által, mert a közvetlen segély, a munkanélküliek alamizsnás segítése, azt a szinte elkerülhetetlen veszedelmet rejti magában, hogy egész munkakerülő nép réteget termel ki, mint azt Anglia példája eléggé mutatja, A társadalomra hárul tehát a szegénygondozásnak föladata, melynek megoldásában azonban az állam köteles a legmesszebb menő erkölcsi támogatásban részesíteni a felebaráti szeretet eljáró közegeit. Ezek viszont tanulják el az államtól a szervezkedést, az együttműködést, a tervszerűséget, az ellenőrzést, mert ezek nélkül a szegénygondozás csak ötletszerű privátügy marad, mely lehet ugyan igen jelentős áldozat és nagy személyes érdem, de csak olyan, mint az irgalmas szamaritánus öszvére: csak egy szerencsétlent bir el és azzal sem jat el messzire, csak a fogadóig ...

Jól mondta az irgalmas szamaritánus ennek a fogadósnak, hogy viselje gondját a betegjének. Erről a. gondviselésről szeretnék a tél küszöbén néhány szót ejteni, még pedig I falusi ember létemre a falu szegény• ■ I ügyéről, mert kivált Egernek és az |

egri nők méltó utódainak, a modern Dobó Katicáknak példájára a városi szegénygondozás már úgyis hova- hamar megkapja ait a sserveietát, mely mig egyrésst az eróket és anyagi segélyforrásokat közös me* derbe gyűjti, addig a kelló veietés és ellenőrzés által ai erők szétfor- gácsolódása és a források eltékoalása ellen hathatós védelmet nyújt.

A szempontok, amelyeket tárgyalni fogok, a következők:

Yan e külön falusi szeaényügg 9 S ha van, mi legyen a falusi szegénygondozásnak a módszere?

n.

Falusi embereknek írok, falusi viszonyokról beszélek, falusi emberek pedig igazat fognak adni annak az alapvető tételemnek, hogy a falusi szegényügy legelőször is abban különbözik a várositól, hogy faluhelyt sehol és soha sincsen akkora nyomor, mint városhelyen.

Nem szabad ugyanis szem elől tó* vesztenünk, hogy faluhelyen aránylag mindig több a kereseti lehetőség, mint városhelyen.

Először is a falu lakossága sohasem oly sttrtt, mint a városé, nincsenek sem emeletes házak, sem pincelakások, sem ezerszám ágyra- járók. A kevesebb ember tehát több munkát talál.

És talál is. A falusi mezőgazdaságnak, a kicsinynek éppúgy, mint a nagynak, megvan a maga hullámvonala : egyszer alig van teendő, olyankor a gazda is pihenhet, máskor meg annyi és oly sürgős, annyira időhöz kötött a munka, hogy ha mégannyi volna is a munkáskéz, azt is mind lehetne foglalkoztatni reggeltől nem is estig, hanem be az éjszakába. Faluhelyen tehát a szegény ember tudja, mikor hol van őrá szükség, melyik uradalomban vagy kisgazdánál kell kapálni, kaszálni,

Egyes szám ára 24 fillér.

aratni, csépelni, kukorioát vagy burgonyát szedni, erdőre járni, fuvarozni, majd meg otthon segíteni kukoricát vagy tollat fosztani stb. A szegény ember tehát, még az öregje is, valamicskét mindig kereshet, ha akar.

De meg másodszor, faluhelyen mindenki ismeri egymást, mindenki tudja mindenkinek aját-baját, ninos szükség adminisztrációra, ninos szükség külön, személyenkénti és lakásonkénti ellenőrzésre, tudják, hol van olyan szegény, aki ki sem tud mozdulni a házból, tudják, mikor és hol legnagyobb az ínség és a falusi ember segít ilyenkor minden költséges adminisztráció nélkül is. Népünk dicséretére legyen mondva, egy köcsög teje, egy zsompor krumplija, egy darab kenyere, egy kis ételmaradékjá, egy kis viseltes ruhája mindig van a maga szegényei számára. Igaz, olyan egészen ingyen talán nem adakozik a falu népe, hanem elvárja a lehetőség szerinti viszontszolgálatot'; de ezt tudják a szegények is és egy szavuk sincs ellene, ha télen elhívják őket tollat fosztani, vagy a házra, a gyerekekre, a szárnyas jószágra vigyázni.

A falu maga adminiszlrálfa az ő szegényügyét és pedig minden külön egri rendszer nélkül azáltal, hogy minden háznak megvan a maga bejáró szegénye.

A városi szegénygondozásnak egyik súlyos tehertétele, a szemérmes szegények nagy száma, faluhelyen teljesen hiányzik. Itt nincs valaha jobb sorsot látott urinő, aki inkább éhen- hal, de alamizsnát nem kér s ha van is, annak sem kell kérnie, sem koplalnia, mert a falu ismeri viszonyait s akad, aki akar is, tud is segiteni.

Végül megjegyzem, hogy a falu lakásviszonyai, mire már föntebb is céloztam, általában a szegény emberre nézve jobbak a városéinál.

Egy szegényügyi ankéten egy valaki, aki pedig maga is egy falusi gasdaház szülötte volt, fölhányta, hogy a hivatásos szegény gondozók : ó irgalom atyja ne hagyj el I — még istállóban is akadtak szegény, elhagyatott emberekre....

Hát kérem, ne nézzük városi szemmel a falusi életet, még az istállót sem, mert nekünk falusiaknak az nem olyan borzalmas valami. A szolgalegény, a béres, a gazda legéoyfia éven által, néha maga a gazda is, ha valami baj van a ló vagy szarvasmarha körül, künn hál az istállóban és soha eszébe sem jut, hogy ezt mint az emberi méltóság csorbáját és a kultúra szégyenét hányja föl. Az a jó meleg istálló sokszor különb szállás azoknál a a fővárosi odúknál, ahol az emberek kevesebb higiéniával, kevesebb kényelemmel, kevesebb testi és még kevesebb erkölcsi tisztasággal hevernek, mint a falusi istállóban az állatok. És ugyancsak nagy szemeket meregetne a falusi ember arra a szegény akcióra, mely őt és házanépét