Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)
1931-07-22 / 57. szám
4 — Súlyos tetanuszeset. Szabó Imre 37 íves danafőldvári lakos eselőtt három héttel kassával bevágta a sarkát. A baleset előtti napon pedig kerékpárjáról leesett és balkarját felhorxsolta. A sérülések begyógyultak agyán, »ionban keletkezésükkor tetannssfertósés lépett fel, mert Szabó hé.fón este hirtelen rosssnl lett, rángó görcsöket kapott és kedden reggel behozták a szekszárdi közkórházba. Állapota életveszélyes. — Felnyársalta a kapa éa belehalt a sérülésébe. Grózz Mátyás 41 éves bikácsi lakos f. hó 17 én a szalma- kazalról lecsúszott és a kazal tövébe állított kapára esett. A kapa valósággal felnyársalta. Súlyos sérülésével beszállították a szekszárdi kórházba, ahol azonban nem lehetett már rajta segíteni. Hozzátartozói hasa vitték és ctthon fél nspi szenvedés után meghalt. — Erős, vérbő, kövér emberek számára a természetes „Ferenc József“ keserű viz naponként való ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű éB rendes bélmAködést biztosit. Szá mos szakorvosi jelentés bizonyítja, hogy a Ferenc József viz szív- és idegbajosoknak, vese és cukorbete geknek, valamint köszvényben és csúzban szenvedőknek is nagyon jót tesz s ezért méltán megérdemli a leg- melegeab ajánlást. A Ferenc JÓZtef keserüvis gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. — Beleesett a csépié gép dobjába. Kasaiba István 1& éves nagykónyi fin, mint az már ilyenkor szokás, a cséplés alkalmával szintén beállt a munkába és a gépet etette. A szerencsétlen fiú megcsúszott és ballábával beesett a cséplőgép dobjába. Bár a balesetet azonnal észrevették és a gépet rögtön megállították, a dob mégis laszakitotta és összeron- csolta a kis Kasziba István ballábát. Az első segélyt a cséplőgép mentő szekrényében volt kötszerek felhasználásával a gépész nyújtotta, majd azonnal beszállították a pécsi Erzsébet tudományegyetem sebészeti klinikájára. Bár a sérült igen sok vért vesztett, az orvosok mégis remélik, hogy megmenthetik az életét. — CtödflnkivDII kényszere gyszsó- gek. A szekszárdi kir. törvényszék Wertheim Zsigmond ásványolaj lerakat és bizományi árusítással foglalkozó paksi lakos bejegyzett cég, továbbá Wertheim Zsigmondné és Wertheim Imre kérelmére a csődön- kívüli kónyszeregyezségi eljárást megindította. — Gábris András simon- tornyai kalaposmester ügyében elrendelt kényszeregyezségi eljárás befejeztetek. — Kritzler Lipótné és Fiai bonyhádi borkereskedőknek hitelezőikkel kötött egyezségét a szekszárdi törvényszék jóváhagyta. — Életveszedelmesen megszurta a barátja. Krisat János 22 éveB mucs- fai asztalos segédet f. hó 19-én egy barátja verekedés közben zsebkésével megssurkálta. Az asatalosBegédet beszállították a szekszárdi közkórházba. Életbenmaradásahos kevés a remény. —Hogyan teremnek törpe gyümölcsfáink a legtöbbet? Erre ad választ * Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl a köszméte lisztharmatáról, a dió férgese- déséről, a jégeső elleni védekezésről, a torma uj mivelési módjáról, az őszi friss zöldborsóról, az őssibarackfák hajtásainak kezeléséről, a mesgyén álló gyÜmöloBfák tulajdonjogáról, a díszcserjék metszéséről stb. A dúsan illusztrált két szaklapból a Növény- [ védelem kiadóhivatala — Budapest, Földmivelésügyi minisztérium — egy i alkalommal díjtalanul küld mutat- { yányssámot. I TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1931 julius 22. Aiiandó buioi é* be»éi6 1 VILÁG FILMSZÍNHÁZ flta,ek‘ 1 MŰSORA: Előadások kezdete: hétköznap fél 7 éa 9 érakor. Vasár-és ünnepnap 4, fél 7 és 9 órakor. Julius Vs 7 és 9 érakor. — Vz 7 érakor a gyermekjegy 30 fillér, felnőtteknek fólhslyár. 23 Mária nővér Csütörtök A »Fehér apáca« sem jutott olyan közel a szivünkhöz, mint ez a könnyekig megható édes-bús filmregény. — Lépfenével megfertőzött juhász. Szívért Ferenc, gróf Apponyi Károly Felsőnánáboz tartozó tormáspusztai birtokán alkalmazott 50 éves juhász, f. hó 18 án egy birka nyusása közben jobbkeze kisujját bevágta. A juhász keze hamarosan dagadni kezd vén, orvost hivtsk, aki megállapította, hogy a birka lépfenés volt és Szívért a beteg állattól megfertőződött. Beszállították Szekszárdra a kórházba. — Elmezavarában felakasztotta magát. GrénuB József 44 éves gépész, sióagárdi lakos, f. hó 20 án a leányvári tanyájában öngyilkossági szándékból felakasztotta magát. Vég zetes tettét pillanatnyi elmezavarában követte el. — Leesett a szekérről és agyon ütötte magát. Wickert Henrik 64 éves varsádi gazdálkodó gabonahordáskor felült egy búzakévékkel magasan megrakott kocsira, amelyről lecsu szőtt és olyan szerencsétlenül esett le az útra, hogy koponyasérüléseket szenvedett. Eszméletlen állapotban szállították a lakására, ahol rövid ideig tartó haláltusa után agyvérzés következtében meghalt. — Baleset buzahordás Közben. Klézli István 21 éves szekszárdi lakos 18 án a búzakévével rakott kocBÍ tetejéről leesett és a bal vállán megsérült. A közkórházban ápolják. — Az ebéd utáni álomnak a bőséges táplálkozás után mutatkozó fá- radtságérzés az oka, a fáradtságérzést viszont az okozza, hogy emésztéskor a vér bővebben áramlik az emésztőszervek felé, amivel az agy vérbősége megcsappan. — Ebben a folyamatban a májnak is van némi szerepe és váladékában valami olyanféle anyag van, amely az idegrendszer alvási központjára hat. Erre mutat az is, hogy íz alvásközben megölt kísérleti állat májának az éber állat véredényeibe fecskendezett ki vonata az utóbbit is álomba meríti. Az Egyesült-Államoknak 1930 ban öt városa volt milliós lakósu: New- York 6,930.446, Chicago 3,376.438, Philadelphia 1,950.961, — Detroit 1,568.662 és Los-Angeles 1,238 048. Érdekes, hogy Los- Angelesnek 1920. évben csak 576 673 lakosa volt. VILLAMOSSÁGI és erőátviteli berendezések szakszerű szerelését vállalják Titte Testvérek, Szék* szárd. Telefon: 91. LEVENTE ÉS SPORT Kerületi tdzoltáveneng Bongltúdon. A Bonyhádi önkéntes Tflsoltóegy- let félszázados jubileuma alkalmából folyó évi szeptember 6 án Bonyhádon Tolna, Somogy, Baranya és Bács- bodrog vármegyék tűzoltóságának bevonásával kerületi tfisoltóversenyt rendez, amelyen a Magyar Országos TüsoltószövetBég képviselője is megjelenik. A programm a következő: 1. Reggel 5 órakor zenés riadó. 2. Reggel 6—9 óráig versenyek. 3. Fél 10 órakor Istentiszteletek. 4. 10 órakor gyülekezz a községháza adva rán. 5. Fél Hérakor a Hősök szobrának megkoszorúzása. A koszorút a Bonyhádi önkéntes Tűsoltóegylet va lamennyi résztvevő testület nevében helyezi el. 6. 11 órakor rendkívüli közgyűlés, utána diszebéd, 7. Délután fél 4 órakor versenyen kívüli bemutatót adnak a motorral felszerelt tolnamegyei bajtársi egyletek. 8. Délután 4 órakor díjkiosztás éa elvonulás a Horthy Miklós téren a versenybíróság előtt. 9. Délután 5 órakor levonulás a Róm. Kát. Olvasókör kerthelyiségébe. A verseny rendjeként határozták meg: I. Járási verseny : a) Kezdők részére 5 és 9 es iskolai szerelés, b) Haladók részére 5 és 9-es gyorsszerelés. II. Kerületi verseny: 9-es iskolai, 9 es gyorsszerelés és támadási gyakorlat, a) A járási verseny első három helyezettje köteles a kerületi versenyeken is résztvenni. b) Süiyesztett medencéjű egységes szívó-nyomó kocsifecskendő iskolaszerelése, négy ssivótömlő és négy nyomótömlő tekerccsel. A szere lésben résztvesz: 1 vezénylő, 9 szerelő és 6 tűzoltó nyomólegénység. c) Támadási gyakorlat az elnökség ál tál megállapított és a helyszínén a jury elnöke által írásban átadott feladat megoldása. Rendelkezésre áll a fentemlitett kocsifecskendő 4 stívó- tömlővel, 4 nyomótömlő tekerccsel és 3 darab dugólétrával Résztvehet: 1 vezénylő, 9 szerelő, 5 tűsoltó és a nyomólegénység. A nyomólegénysé- get a bonyhádi 0. T. adja. Labdarúgás. — Nagymányoki PLE—Pécsváradi SC 2 I 2. A három tartalékkal alaposan meggyengitett nagymányokiak Pécsváradon lanyha küzdelmet vívtak a több pécsi játékossal megerősített pécsváradiak ellen. — Az első félidő gyenge nívójú játéka számszerűleg Nagymányoknak kedvezett. A tartalékok gyengesége különösen a II. félidő első felében ütközött ki, amikor a pécsi játékosokkal bélelt pécBváradi csatársor egyenlített is. A mérkőzés vége felé aztán fellángolt a nagymányokiak nagyobb tudása, de akkor már késő volt. A pécsváradi kirándulás elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a 26-i báta- széki meccs előtt nagy pályán játszhasson Nagymányok. Biró a nagymányoki Fenyő volt. Tennisz. A nagydorogi tenniszverseny eredményei a következők : Férfi egyes : 1. Szendrovics László, 2. Bruck György, 3. Berényi János. Az elő döntőben kiesett Huber Antal szerencsétlenségére a legjobban játszó Ssendroviccsal került Össze, pedig helyezve lehetett volna. Női egyes: 1. Varga Gizella, 2. Joó Magda, 3. Princz Erzsébet. Varga Giziké nagy rutinnal játszott versenyét biztosan nyerte. —Vegyes páros: 1. Németh Luci—Szendrovics László, 2. Joó Magda—Huber Antal, 3. Varga Gi- zella—Bruck György. A kitünően ( | összeszokott Németh—Szendrovics pár I 1 hatalmas fölénnyel lett első. Kiadó a »Tolnamegyei Újság« Hírlapkiadó Rt DEBULAY IMRE lakatosipar-üzlete, Szekszárd Alapítva 1855. — Telefon 135, Épületmunkák Vasszerkezetek Vízvezeték Csatornázás Takar ék tűzhely Autogénhegesztés Tömegcikkek 1931/2397. vght. szám. Árverési hirdetmény, Dr Áldor György ügyvéd által képviseli s javára 534 P 70 f tőke és több követelés járulékai erejéig a szekszárdi kir. járásbíróság 1930. évi 3301. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. évi junius hó 3-án le- foglalt 1030 pengőre becsült ingóságokra á szekszárdi királyi járásbíróság 2397/931. sz végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. §-a alapján a következő megnevezett dr Áldor György ügyvéd által képviselt dr Áldor György javára^534 P. 70 f és járulékai, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, az árverés megtartását elrendelem de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, Szekszárdon, Bar- tina-ucca 22. leendő megtartására határidőül 1931. évi julius hó 27. napjának délutáni 6 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt jószág és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Szekszárd, 1931 julius hó 6. 615 Virkonyi István kir. bír. végrehajtó. Bonyhád nagyközség elöljáróságától. 3887/1931. sz. Hirdetmény. , 1 Bonyhád község főtéri bérházában lévő egy nagy üzlethelyiség a hozzátartozó mellékhelyiségekkel együtt a folyó hó 24 ón délelőtt 10 órakor Bonyhád községházánál tartandó nyilvános szóbeli árverésen az 1931. évi augusztus 1-től 1937. évi október 31-ig terjedő időre bérbe fog adatni. Kikiáltási bérösszeg évi 1200 P. Bánatpénzül 250 pengő fizetendő le az árverés megkezdése előtt. Feltételek a községi elöljáróságnál megtudhatók. Bonyhád, 1931 julius 18, 614 Elöljáróság, Szekszárd megyei város polgármesterétől. 8479/1931. sz. Felhívás. A beállott rendkívüli szárazság kő-- vetkestében oly nagymérvű vízfogyasztás állott be, hogy a vízvezeték, vizével a legnagyobb takarékossággal kell bánnunk, mert ellenkeső esetben az üzem nem lesz képes a. közönség szükségletét kielégíteni. Éppen ezért felhívom a város közönségét, hogy a szárazság ideje alatt a vízvezeték vizét csak a legszükségesebb mérvben fogyassza, különösen tartózkodjék a tömlőkkel való (udvari, kerti és utcai) locsolástól, mert. ellenkező esetben kénytelen less az üzem a vízszolgáltatást időnként szüneteltetni, esetleg ennél is szigorúbb eszközökhöz nyúlni. Szekszárd, 1931 julius 15. Dr Cs. Papp Jenő 613 polgármester h. Molnár-féle nyomdai műintézet és szab. iróalsatgyár rt. nyomása, Szekszárd.