Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)
1931-06-10 / 45. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG------------------------------indal. Vasárnap Gyöokön, Kesző- hidegknton, Balecakán, Görbőn,Tolna- némediben volt, ahol a nagyszámban összegyűlt válasstópolgárok előtt prog* ramm beszédeket mondott. Pesthy Pá esen köratjairól tudósítónk as alábbiakat jelent i: Dr Pesthy Pál folyó hó 4 ón Al dosócstltörtökön 2 órakor látogatta meg választóit Szakadáton, ahol Mákó András h. főjegyző as elöljáróság ólón fogadta. As iliaastris politikus beszéde után Bräutigam Ferenc ottani plébános németül be* ssólt. Három órakor Dlósberénybe ment dr Pesthy Pál, ahol a feldíszített kösBÓghása udvarán Nágel János jegyző nagy kösönség ólén fogadta a képviselőt, akinek hatásos beszéde után Faludy Ferenc ottani plébános németül ssólt a választókhoz. Már a diósberényi községháza udvarába jöttek a képviselő elébe a kalasnói lovasleventék, akik Diősberényből a saját községükbe kísérték. Kalaznó kösség határában, ahova a fél falu és a leventék is kimentek elébe, Máté Gyula helyettes jegyső fogadta dr Pesthy Pált és kíséretét, A községházán Parth János evangélikus pap üdvösölte magyar beszéddel. A országos elnöknek hatalmas politikai meg* nyilatkozása után Berkes Gyula nagy. székelyi ref. lelkész német nyelven magyarázta meg a választóknak a helyzetet. Ezzel Pesthy bálnak áldozó csütörtöki körútja befejeződött. Gyünkön. Vasárnap reggel a választókerület székhelyén, Gyönkön kezdte meg programmbeszédei sorozatát. Pesthy Pál Reioh Oszkár főszolgabíróhoz szállt és Székely reálgimn/1' igazgató gyönki pártelnök vesetésével reggel 8 órakor tisstelgett előtte egy nagy küldöttség, felkérvén, hogy a főtérre összehívott népgyülésen megjelenve programmbessédét elmondani1 szives* kedjék. A népgyülésen Schmidt János főjegyző Bsép besaéddel üdvözölte dr Pesthy Pált, aki ezután megtartotta nagy lelkesedéssel fo gadott programmbeszédét, amely után Muhi Sándor gyönki evangélikus lelkész mondott németül igen hatásos beszédet. Dr Iligenn Aurél kerületi pártelnök indítványára a pártgyülés a kormányt táviratilag üdvözölte. A pártgyülés végeztével Gyünkről körülbelül 80 ember, 5 autón és 3 autóbuszon elkísérte dr Pesthy Pált Keszűhidegkutra. A község határában délelőtt 10 órakor lovas leventék és nagyszámú küldöttség várta az előkelő képviselő- jelöltet és kíséretét Müller Konrád főjegyzővel az élén. Az üdvözlés után valamennyien bevonultak a templomba, ahol Pesthy Pált Perl János evangélikus lelkész fogadta a presbiterek élén. Istentisztelet utón következett a programmbeszéd, amelyet Perl János német beszéde követett. Esután Kretschmann András községi bíró biztosította Pesthyt a község lakosságának bizalmáról és megköszönte eddigi tevékenységét. Az ünnepi hangulatot nagyban emelte a férfi dalkörnek Sohöpf Ernő ottani ev. tanító vezetésével előadott éneke. Kessőhidegkutról Belecskára mentek, ahol Szily Dezső főjegyző és Mecbwarth Ernő gazdasági fő« tanácsos, egyházfelUgyelő fogadták a vendégeket. Lsckner Ernő vezetésével a dalárda énekszámokat adott elő, melyet a programmbeszéd követett. A programmbeszéd után Perl János keszőhidegkuti lelkész németül szólt a választókhoz. Az ünnepi aktus után Mechwarth Ernő gazdasági fő* tanácsos kastélyában ebéd volt Pesthy Pál és a kíséretében volt 10 gyönki ur tiszteletére. Ebéd után, délután 2 órakor Görböre mentek ki, ahol Hegedűs Mátyás pincehelyi főjegyző fogadta a képviselőt. Bár Görbőn összesen csak három- ssáanégy választó van, a programm- bessédet mégis körülbelül nyolcsaázan hallgatták végig, mert nagyon sokan jöttek át Pincehelyről is. Görbőről Tolnanimedibs mentek, ahol lövéssegyleti zászló- szentelés volt és itt dr Pesthy Pál zásslóavató beszédet is mondott. Eősze Vilmos ev. lelkész fogadta meleg ssavakban, megköszönve az eddigi tevékenységét és azt a sok jót, amit a községnek és az egész kerületnek tett. A programmbeszéd után Rúzsa Sándor ref. lelkész biztosította Pesthy Pált a választók bizalmáról, tántoríthatatlan kitartásáról és hűségéről. Ossonnára a társaság Török József tolnanémedi főjegyzőnél volt. Dr Pesthy Pál, akit Gyünkről a Gazdakör, Iparoskör és az intelligencia tíz tagú küldöttsége kiéért kőrútján, mindenütt az illető község vissonyait is külön ismertető beszédet mondott, a beszédében azonban rámutatott a kormány tízéves tevékenységére, annak eredményeire, -hangsúlyozva, hogy külpolitikai helyzetünk mennyire javult és hogy ez Bethlen István tevékenységének köszönhető, aki bár kis országot képvisel, az európai politikusok között mégis.legtekintélyesebbek egyike. Rámutatott arra, hogy a $ kormány mindent el fog követni a gabonaárak megjavítására, hogy ennek következtében a gazdatársadalom jobb helyzetbe kerüljön, mert csak esen az utón kerülhet az ország is jobb helyzetbe. Biztosította a választókerületet, hogy mint eddig, úgy ezután is mindent el fog követni úgy az egyesek, mint a kerület összességének érdekében, majd kitartásra, összetartásra buzdította hallgatóságát. A nagytekintélyű országos pártelnöknek, mint gyönki képviselőd jelöltnek ez a körútja valóságos diadalát volt. Mindenütt díszkaput állítottak a tiszteletére és fehérruhás leányok és leventék fogadták. Dr Pesthy Pálnak ellenjelöltje, a legnagyobb valószínűség szerint, nem is lesz. Paks. A paksi kerület egységespárti választói rendkívül nagy számban gyűltek össze folyó hó 5 én délelőtt 11 órakor Pakson, az Erzsébet-Szállóban, a jelölés megejtése végett. A kerület vezető emberei majdnem teljes számban vettek részt az értekezleten, ahol dr Klein Antal ország- gyűlési képviselő ajánlotta Kovács Sebestény Endre felsőházi tagot képviselőjelöltté. Az ajánlást nagy lelkesedéssel fogadták a megjelentek és bizottságot küldöttek ki, amely felkérte Kovács Sebestény Endrét a jelöltség elvállalására és az értékes- * eten való megjelenésre. Kovács Sebestény Endre a jelöltséget elvállalta és a küldöttséggel a elölő értekezleten megjelent, ahol rendkívül nagy ovációban részesi tették. Az értekezlet nevében dr Erdélyi Aladár országgyűlési képviselő üdvözölte igen meleg szavakban Kovács Sebestény Endrét, aki e kerületben töltött hosszú idők alatt minden ténykedésével a kerület választópolgárainak bizalmát és megbecsülését érdemelte ki és igy a legnagyobb nyugodtsággal meri az ő kesére bízni a kerület egységespárti zászlaját, mert meg vannak győződve arról, hogy nemcsak hűséggel kitart e zászló mellett, hanem a köz ügyeinek a képviselői nagyobb hatáskörben is lelkes támogatója less és választói mindig a legnagyobb bizalommal fordulhatnak hozzá, nála mindenkor megértésre és támogatásra találnak. Erdélyi Aladár felszólalását hatalmas tetszésnyilvánítás követte, amely legfényesebb bizonyítéka annak, hogy a szónok valóban a kerület választópolgárainak érzését és gondolatát tolmácsolta. Vasárnap kezdette meg programm- beszédeinek sorozatát dr Kovács-Se- bestény Endre felsőházi tag, a paksi választókerület képviselőjelöltje. Az eddigi népgyttlésék eredménye csak megerősíti azt az előzetesen már ki: fejezett impresszióinkat, hogy Kovács- SebeBtény Endre, aki a környék szülötte és általános közbecsülésnek örvend, igen fényes győzelemmél kerül ki a küzdelemből. Dr Kovács-Sebestéoy Eodre Madocsán vasárnap délelőtt 8 órakor tartotta programmbeszédét. A nagy szeretettel fogadott népszerű jelöltet a falu határában küldöttség élén dr Németh István üdvÖBÖlte. Beszédét nagy szánul hallgatóság jelenlétében, általános tetszés közepette mondotta el. Utána dr Klein Antal, majd dr Erdélyi Aladár szólaltak fel a hallgatóság nagy érdeklődése közepette. Ismertették a kormány eddigi: működését és további programmját a kisgazdatársa-i df^n^s^^yton. «©iiídsO. Dr Klein Antal' rávilágított arra, hogy míg minden más társadalmi osztály nagyobb arányban van képviselve az országgyűlésen, mint a gazdatársadalom, addig az ország 60 százalékos gazdálkodó lakosságával szemben mindössze 15 gazdaképviselő van. A választóknak áll érdekében, hogy olyan képviselőket küldjenek az országgyűlésbe, akik érdekeiket megvédik, átérzik és megvalósítják. A nagyszámú választó- polgárság egyértelműen foglalt állást Kovács-Sebestény Endre mellett,, akinek a tiszteletére nagy ovációkat rendeztek. Madocsa után Dunaföldváron tartotta programmbeszédét Kovács- Sebestény Endre, akit ide is dr Erdélyi Aladár és dr Klein Antal kisértek. A képviselőjelöltet Balogh Ferenc helyettes főjegyző üdvözölte és ő is nyitotta meg a népgyülést, amelyen elhangzott a hatásos pro- grammbeszéd. Ennek végeztével felszólalt dr Klein Antal és dr Erdélyi Aladár is. Délután 4 órakor a nagysikerű dunaföldvári gyűlés után Bölcskére mentek, ahol dr Szakách Ernő földbirtokos, kormányfőtanácsos fogadta a képviselőjelöltet és kíséretét, ő nyitotta meg az ülést is és a választópolgárok figyelmébe ajánlotta a je- öltet. Dr Szakách Ernő megnyitója után Kováca-Sebestény Endre mondotta el programmbeszédét. — Úgy Dunaföldvárott, mint Bölcskén nagyszáma hallgatóság volt jelen és a választópolgárság mindkét helyen nagy tetszéssel fogadta» hallottakat. Délután 6 órakor Dunakömlődre utaztak, ahol Nikitits József főjegyző ldvösölte az érkezőket, mig a népi gyűlést Ring Mátyás gazdálkodó nyi. I tottz meg. A gyűlés érdemi része a I legszebb rendben folyt le. Később | néhány dnnzföldvári és paksi Tég. lássy-párti ember beborosva ment a népgyülés színhelyére és ott hangos- kodásukkal megbontani igyekeztek a rendet. Es a kísérletük azonban a komoly elemek legnagyobb rosszalá- aával találkozott. Úgy tudjak, hogy délután 4 órakor Pakson tartotta programmbessé- dát dr Téglássy Bála főorvos, igen mérsékelt érzelmeket váltott ki a kisszámú hallgatóiból. Szekszárd. A hazafias együttérzés gyönyörű ünnepe volt a szekszárdi választókerület egységespárti választóinak vasárnap délelőtt tartott nagygyűlése, melyen szorongásig megtelt a Ssek- szárd Szálló óriási nagyterme. Egymás hegyén hátán szorongtak ott a szekszárdiakkal együtt a kerület minden községének kiküldöttei, egyrészt, hogy uj fogadalmat tegyenek gróf Bethlen István politikája mellett, másrészt, hogy ismét jelöljék a kerület eddigi képviselőjét, dr őrffy Imrét, aki mint az országos politika egyik vezető egyénisége nemcsak szülővárosa, kerülete és a maga tekintélyét emelte, de egész parlamenti működése alatt a nép őszinte barátjának, jóakarójának és segítőjének mutatkozott. Se szeri se száma azoknak a választóknak,' akiknek az ügyes-bájos dolgait i,-*dr őrffy Imre nagy befolyása ' intézte el és akiknek a szekszárdi követ mindig a legnagyobb készséggel állott szolgálatára. Az országos viszonylatokban is oly nagy. tekintély iránti tisztelet és á hála nemes' érzései hozták össze a gyűlésre -a választók óriási tömegéti akik a szerető szív meleg ragaszkodásával újból egyértelműen dr Őrffy Imre mellett foglaltak állást. Délelőtt háromnegyed 10 órakor a nagyterem zöldposztós elnöki asztala mellől szólásta emelkedett vitéz Vendel István polgármestert Elmondotta, hogy az országgyűlés feloszlattatyán, a szekszárdi kerület Keresztény, Kisgazda, Főldmives és Polgári Pártjának választói jelölő gyűlést kívánnak tartani. Ajánlotta, hogy a gyűlés elnökéül Bodnár István, a kiváló iró választassák meg. óriási éljenzés volt a visszhangja a polgármester felszólalásának és Bodnár István elfoglalva az elnöki széket, meghatot- tan körülbelül ezeket mondotta : Az a lobogó, amely alá az itteni választó polgárság majdnem teljes egészében tömörült, immár tis esztendeje lobog a mi politikai zászlótartónk ős vezérünk, gróf Bethlen István kezében. Nem lehet célom ma az ő tíz esztendős heroikus küzdelmének még csak a vázolása sem. Mindenki tndja, hogy mi volt akkor az orazág ! A forradalmak véres öklének a nyoma még ott égett a nemzet homlokán. A diktatúra után következett kormányok sem mindenkor gyógyítottak, ütöttek biz sebet azok is, amelyek még inkább növelték a lobosodást a nemzet testében. Gróf Bethlen István tis óv előtti vállalkozása emberfeletti küzdelem volt és éppen olyan merész kísérlet, mint Kolumbus Kristófé, zki pár rozoga hajóval vágott neki a nagy óceánnak. Pártja, politikai hadserege nem is igen volt neki. Alig néhány hozzá hű ember állt mellette a fedélzeten, azok is kezdők, a politikai nagy hullámverésekhez nem szokottak. De a kormányos biztos, erős keze bizal1931 junius 16.