Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)
1931-05-13 / 37. szám
6 TOLNAMEGYEI UJSÄG 1931 május 13. mott ivén az egész munka megjelennék. A müveit nagyközönség számára is érthető és egész nyelv kincsünket átölelő rendszerben, élvezetes előadással majdnem kézzel* fog hatói ag bizonyai be e mü során a Szentirás igazsága, mit már a mi nagy Révai Miklósunk is erős hittel hirdetett az összes nyelvek közös eredetéről és mit az észt tudós Ander son Miklósnak munkája tulrövidre szabása miatt, a tavaly előtt nyarán oly megrendítő véget ért világhírű olasz tudósnak, Trombetti Alfrédnak pedig munkája rendszertelensége miatt nem sikerült véglegesen igazolni. Reánk, magyarokra életkérdés Szentirás igazságának — mit a józan tudományos gondolkodás is reánk* kényszerit — végleges tudományos bebizonyítása, ami úgyis alig képzelhető el nyelvünk legalaposabb ismerete nélkül, amint azt a mü be vezető résséből is látni fogjuk. Eleget szenvedtünk már a nyugateurópai müveit nyelvektől távolállásunk balga hirdetése miatt 1 Ezért kéri minden igaz magyar megfelelő támogatását csak az előfizetők számának megfelelő példányban készülő munkája közrebocsátbatásához hazafias tisztelettel a szerző. — A Pesti Tőzsde uj száma báró Korányi Frigyes nyilatkozatát közli az uj nemzetközi agrárbankról. Gróf Károlyi Imre a scovjetváltók eszkomp- tálásáról, dr Jacobi Olivér a nemzetközi pénzpiac helyzetéről, dr Magyar Pál a Budapesti Nemzetközi Vásárról, dr Németh Béla az ingatlan- piacról nyilatkoznak. Érdekes információkat közöl a lap a Nováról, a felesleges községi üzemek leépítéséről, a záloglevélpiacról, a Kösségi Takarékról, a Zaboláiról. Szenzációs textil, biztosítási, villamossági, áru* piaci, vaB* és gépipari, autótőzsde mellékletek egészítik ki a lapot, amely rengeteg sok hasznos és egészen uj információt kösöl. Állandó hangot ét beizélő filmek I VILÁG FILMSZÍNHÁZ MŰSORA: Előadások kezdete: hétköznap fél 7 és fél 9 órakor. Vasár- és ünnepnap 8, 5, 7 és 9 érakor. Ziegfield világhírű revüoperettje ' . Elejétől végig színes A gyönyörűségek filmje! Főszereplő: Maryllin Miller SALLY A legszebb operett, amelyet ed* dig filmen láttunk. 12 felvonásban Ének. Beszéd. Zene. Tánc. Látványosság LEVENTE ÉS SPORT Labdarúgás. Pünkösdi footballmérközések. A Budapesti Egyetemi Athletikai Club Szekszftrdon. A Délnyugatmagyarországi Labdarugók Alszövetsége már tudomásul vette a Szekszárdi Turul Sport Egy let névváltoztatási bejelentését és az egyletnek Tolnavármegye Sport Egylet néven való további szereplését engedélyezte. Az egylet uj színeiben először május 17-én mutatkozik be a Bajai MTE vei tartandó mérkőzésen, az ünnepélyes bemutatkozás azonban mégis a pünkösdi ünnepek alkalmával lesz, amikor is a Tolnavármegye Sport Egylet a Budapesti Egyetemi Athletikai Club szimpatikus legénységét látja vendégül barátságos mérkőzésre. — A Budapesti Egyetemi Athletikai Club ez alkalommal teljes első csapatával jelenik meg a szekszárdi sportpályán. — A mérkőzésen az egylet egész vezetősége megjelenik, azon valószínű az Alszövetség is képviselteti magát. A mérkőzés iránt városszerte igen nagy az érdeklődés. A tribünjegyeket elővételben fogják árusítani. Ny i Ittér. E rovat alatt közlöttekért a szerkesztőlég nem vállal felelősséget. — A csütörtöki ünnepnap sporteseményei. Áldozócsütörtökön sem fog szünetelni a labdarugó üzem. Szekszárdon a Szekszárdi a) kombinált tart reváus mérkőzést a Tolnai Ifjúsági Közművelődési Egyesület esz- I 430 patával és iparkodik majd revánsot j — venni a legutóbbi vereségéért, A mér- I Ki, Nyilatkozat. Térmeg Sándor és Szendrey László nagydorogi lakosok ellen személyem elleni sajtó utján elkövetett sértésekért a bűnvádi feljelentést megtettem. Sárszentlőrinc, 1931 május 9. Bartos Elemér | községi főjegyző. A szekszárdi királyi törvényszéktől* P. 1109/1930—4. szám. Végzés. Dunaföldvár község közös legelőjének felosztási ügyében a királyi törvényszék a duna- földvári legelőbirtokosság által magánúton eszközölt legelőfelosztásnak bírói jóváhagyása céljából szükséges eljárás lefolytatására 1931. évi május hó 15. napját és a szükséghez képest a következő napokat tűzi ki Dunaföldvár község hivatalos helyiségébe a községi tanácsterembe és ezen nap délelőtt 9 órájára a legelőfelosztásban érdekelteket a törvényes jogkövetkezmények terhe mellett azon hozzáadással idézi meg, hogy az eljárás folyamán a személykénti idézés elvárása nélkül is érdekük képviseletéről gondoskodjanak. Szekszárd, 1931 május hó 4. Dr Fazekas Endre s. k. kir. törvényszéki bíró. Elmennék egy idősebb, beteges, csak urihölgy mellé, avagy egy idősebb úrhoz házvezetőnőnek. Csakis Szekszárdra vagy környékére. Cím a kiadóban. 433 Megvételre keresünk állapotban lévő, legújabb typusu, 6 HP gőzlokomobllt • kertészt Elődünk 50 q mohnrmasot. Azonnali belépésre felfogadunk egy szorgalmas Bikád! Gazdaság u. p. Keszőhidegkut. Méhrajokat szállítok kiváló törzsek után. Válaszbélyeget kérek! Moenich faiskola, méhészet Varsád, u. p. Gyönk. A dunafö'dvári járás főssolgabirájától. 3119—1931. Pályázati hirdetmény. Kiadó a »Tolnamegyei Újság* Hírlapkiadó Rt. I 431 Tolna vármegye dunafőldvári járáshoz tartozó Kajdacs községben megüresedett községi írnok! állásra pályázatot hirdetek. Felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy elméleti képesítésüket, legalább 4 polgári iskola sikeres elvégzése, eddigi működésüket, előéletüket és erkölcsi magaviseletüket igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám f. évi május hó 26-ig nyújtsák be. Az állás javadalma a 62 000—1926. B. M. számú körrendelettel, illetve a 9000—1927. M. E. számú rendelettel megállapított fizetés és törvényes lakpénz. Paks, 1931 május 11. Polgár István főszolgabíró2 nagy uccui szoba előszobával és a szükséges melléklteim ségekkel azonnal kiadó Bartina urn. 16. szám alatt. (3^ 1931—40, vght. szám. Árverési hirdetmény. Dr Krausz Béla budapesti ügwéH *1,. képviselt Wiener Pál budapesti lakos i™#. bonyhádi lakos ellen 314 P 23 f iAI több követelés járulékai erejéig a budan»^ központi kir. járásbíróság 193<X évi 153 6«* számú végzésével elrendelt kielégítési véor hajtás folytán végrehajtást szenvedőtől ígif évi január hó 20-án felülfoglalt 3650 peng« ’ becsült ingóságokra a budapesti közn™.« kir. járásbíróság 153.652. számú végzéséi az árverés elrendeltetvén, annak az 1908 é XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett* továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is az árver# megtartását elrendelem, de csak arra •* esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll #! ha ellenük halasztó hatályú igénykeresel folyamatban nincs, — végrehajtást szenved« lakásán, Bonyhád községben (Főtér) kend« megtartására határidőül 1931. évi május hó 2« napjának délelőtti 10 órája tűzetik ki, amikor a birótlag lefoglalt bútorok, üzleti berendezés divatáruk — és egyéb ingóságokat a leB’ többet ígérőnek készpénzfizetés ellenében szükség esetén becsáron alul is el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Bonyhád, 1931 április hó 27. 405 Címer Ákos kir. bir. végrehajtó. DEBULAV IMRE lakatosipar-üzlete, Szekszárd Alapítva 1855. — Telefon 135. Épűletmunkák Vasszerkezetek Vízvezeték Csatornázás Takaréktűzhely Autogénhegesztés Tömegcikkek A szekszárdi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság, 1296—1931. tkv, sz. Árverés! hírdelménv-kivoBuL Molnár-féle nyomdai műintézet és szab. iróalzatgyár rt. nyomása, Szekszárd. Niederland Ferenc és neje Walter Izabella végrehajtatnak, Vucsenovics Mirkó végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság elrendeli a végrehajtási árverést 118 P 24 f és 72 P tőkekövetelés, 19 P 20 f eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 12 P 20 fillér költség, valamint a csatlakozódnak kimondott özvegy Gőbelt Bálintné 22 P 88 fillér tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a szekszárdi királyi járásbíróság területén levő, Bátaszék községben fekvő és a bátaszéki 4097. számú betétben felvett A I. 1—4. sorsz. 24.604., 24.605, 24.606. és 24.607. hrsz. szántóknak a Déli völgy dűlőben 141, 235, 228 és 14! □■öl területtel Vucsenovics Mirkó nevén álló ®/e részre 68 P 50 fillér kikiáltási árban ; a bátaszéki 1432. számú betétben felvett A I. 1—3. sorsz. 5142/3., 9243/3., 9244/3. hrsz. szántóknak, illetve rétnek a Nagy Oros dűlőben 37, 51 és 40 (□-öl területtel Vucse- novics Mirkó nevén álló 2/3 részére 19 P 24 f kikiáltási árban, a bátaszéki 1786. számú betétben felvett A I. 2—7. sorszám 9242/2,, 9243/2,, 9244/2., 23 067., 23.120 és 23.121. hrsz. rétre és szántóra a Nagyoros dűlőben 74, 102, 80, 107, 864 és 279 O-öl területekkel 160 P 42 f kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Bátaszék községházánál megtartására 1931. évi juj i us hó 21. napjának délelőtt 9 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881, évi LX. te. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg. Az árverés alá eső ingatlanokat a kikiáltási1 ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908. évi XLI. te. 26. §.) Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 °/0-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket- aláirni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170, §§{ 1908 : LX. t.-c. 21. §.) Szekszárd, 1931. évi február hó 9, 429 Dr Péter, s. k., kir. járásbiró,. kőzés délután fél 5 órakor kezdő* dik 20—30—50—70 filléres olcsó belyárak mellett, — Bajnoki mér kőzés is kerül lejátszásra, Baján a Bácska—Simontornyai BTC csapatai között, ősszel Simontornyán a bőrgyáriak 5 : 1 arányban győzték le a Bácskát, a mérleg ma is SBTC győzelmet mutat, ha nem is négy, de legalább két gólkülönbséggel. — A Tolnavármegye Sport Egylet I bemutató mérkőzése — mint már megírtuk — május 17-én lesz Szék- szárdon. Ez alkalommal az uj egyesü Jetnek a bajai alosztály egyik bajnok* aspiránsa: a lelkes és gyors játékáról hires Bajai Munkás Testedző I Egylet lesz az ellenfele. A bemutató mérkőzésre a vármegye több községéből is felrándulnak azok, kik ennek a megyei jellegű sportegyesületnek szükségességét érezték. Erre való I tekintettel a mérkőzést nem a korai délután kezdik, hanem annak idő- I pontját pontosan 1/i& órában állapi- I tották meg. — Előzőleg a reálgimnázium és a polgári fiúiskola I—IV. osztályú növendékei játszanak 2X30 I perces mérkőzést. — Elmaradtak a vasárnapi mérkőzések. A szombat délutántól vasárnap délig csaknem megszakítás nélkül zubogó eső a sporttelepeket mindenütt sártengerré változtatta és a I mérkőzések lejátszását lehetetlenné tette. — így elmaradt Bátaszéken a BTC—Szekszárd b) kombinált mérkőzése, — a Nagydorogra tervezett NTE—Tolnai Ifjúsági Közművelődési Egylet mérkőzése és a Szekszárdi a) kombinált kalocsai vendégjátéka. — Nagymányok—Bonyhád 1:0. F. hó 3-án d. u. 5 órakor mérkőzött a nagymányok-bányatelepi sportpályán Bonybád és Nagymányok. Az első félidőt Bonyhád uralta, mert a három tartalékkal felálló és két legjobb csatárát (köztük centerét) nélkülöző nagymányoki csapat csatársora nem volt képes a tűzzel támadó Bony- háddal szemben fö'.ülkerekedni. Az első félidő döntetlenje után — amikor Bonyhádon már a kimerülés jelei mutatkoztak — egy kornerből a szemfüles veterán Fenyő rúgta a mérkőzés egyetlen és győzelmet jelentő gólját, kornert követő kavarodásból. Mindkét csapatban a védelmek voltak jók, a legjobb az újonc nagymányoki Glöckler kapus volt. —Végeredmény tehát 1 : 0 Nagymányok javára. — Biró a bonyhádi Scbäffer volt.