Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-12-31 / 103. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1930 december 31. éf van, amelyet csak a Mária Terézia* korabeli bevándorláskor alapítottak. Van, amelyiknek határában még enyé- esetükben is tekintélyes romok be* síéinek régi dicsőségről és van, amelyben egy kopott külsejű pásstorház az egyetlen régiség. Van, amelyiknek történelmi okmányai egész fasci knlnsokat töltenek be az Országos Levéltárban és van, amelyikben az anyakönyveken kívül nincs száz éves irás az egész faluban ... Pedig azért mégis minden falu.- nak megvan a maga története és minden falut érdekel a maga története : est a kettős igazságot a lélektan is, a tapasztalat is igazolja. Talán nem fordul ugyan elő minden község neve már Szent István-korabeli okmányokban, mint az enyémé; talán nincs minden községben olyan levelesláda, mint nálunk,ahol 1722-től kezdve, kedvemre kutathatok a régi, fakó írások között — de azért mindenütt van valamelyes történelmi anyag, csak legyen, aki kibányássz» és napfényre hozza. Mindenütt akadnak történelmi adatok, könyvtáblák belsejére irt följegyzések, hellyel-közzel összefüggő krónikák vagy élőszóbeli hagyományok, régi szokások stb., amelyek mind érdeklik a népet, sőt néha kapva-kap rajtuk, akkor t. i., ha kellő formában ismerkedik meg velük. Nem szabad szemünk elől tévesztenünk, hogy a történelmi érzék min dig fordított arányban áll a technikai műveltséggel. Minden régi félig meddig kulturnépnek megvannak a maga mondái és regősei, akik a mondákat kobzukra vették; már pedig ahol Homéroszok és Ossziánok, trubadu rok és regősök, bárdok és igricek voltak, ott közönség is volt, amelyik hallgatta őket; és bár a könyvnyom tatás föltalálása után azok a kis ólomkatonák a régi dalnokokat le is győzték, ki is irtották: a népből a nyomtatott hősköltemények, regények és mesék nemhogy kiirtották volna, sőt inkább ápolták és fejlesztették a történeti érzéket. Vegyük ebhez, hogy az embert az egész világon mindig az ember érdekli legjobban: mennél távolabb van, annál jobban érdekli és érdeklődésén mit sem változtat, akár időbeli ez a távolság, akár térbeli. — Milyen az élet másutt, milyen volt az élet régen: ezek változatlanul érdekes kérdések, egyetemben a harmadik társukkal: milyen lesz az élet a jövőben ? Azért kívántam ezt megállapítani, hogy meggyőzzem az érdekelteket és az érdeklődőket arról: bármi tör ténelmi anyagot találnak is, dolgozzák föl, szolgálatot tesznek vele a községüknek és nem tudhatják, mi kor és hogyan szolgálnak vele sokkal szélesebb körű érdeklődést is, nem lesz-e valamikor hálás a történettudomány olyan adatokért, melyeknek történeti becsét mi nem is vagyunk hivatva megállapítani, mert csak a jövőben fog kikristályosodni. Azonban akár van levelesládánk, akár nincsen, két történetet minden plébános és tanitó megírhat és minden plébános és tanitó hálás muokát j végezhet vele: a falujabeli családok I történetét, meg a hadbavonultakét, i általában a községe szerepét a világháborúban. Magyar levente. Irta: Baba? Géza. Nagyapja bátor, izmos vaskezében Vértől, pirosló hős kard villoga És fényözönt szórt körülötte széjjel Ezemyolcszáznegyvennyolc csillaga. Apjának is jutott e csillaglángból Örökségül egy-egy áldott sugár, De rá egyszer csak szent honától távol Világégésnek szörnyű pokla vár. Aggódó hitves és parányi gyermek Őt visszasírni árván itt maradt S 6 hőse volt az ádáz küzdelemnek Tűzpírban égő négy égtáj alatt. De fegyverét rút ármány összetörte S ki visszatérhet, lelke elborul. Bajtársak ezre ott maradt örökre. Ki tudja, sírjuk merre domborul ? És itt áll csonkán, melyért vérezének, Az elpusztított ősi, drága hon. Fülünkbe dörg a rettentő Ítélet, Körültünk minden gyász és siralom. Nagy, szörnyű vádként zeng át a határon Magyar testvérek búgó jajszava. Csüggedten kérdjük elborulva, fájón: Ki ment meg téged, szent magyar haza > Nem kell soká a nagy válaszra várni, Halljuk már ím a jövő himnuszát, Esküre kelnek hősök unokái, A serdülő, új magyar ifjúság. »Törjön ránk bármi, mi nem rettenünk meg, S nem nyílik gyáván bús panaszra szánk, Szent oltárodra tesszük életünket, Imádott, drága, szép magyar hazánk 1< Jómagam az én községem minden házának történetét összeállítottam a legrégibb jobbágyösszeirásunkig, amelyet a község levelesládájában találtam: 1768 ig. Hogyan csináltam,? Először leírtam az összes régi névsorokat és lajstromokat 1768 ból, 1787 bői, 1820-ból stb. egészen 1870 ig. Azután megjegyeztem a lajstromokban a rendesen visszatérő neveket s igy nem volt nehéz megállapítanom, hogy ezek a lajstromok mindig ugyanazt a sorrendet követik: kezdik a plébánia felső szomszédságában és végzik az alsónál. A lajstromokból azt is hamar megállapítottam, mely ház cserélt gazdát, melyik nem. A gazdaházak általában jobban megmaradtak ugyanannak a családnak a kezén, a „kis“ vagy zsellérházak gyakrabban cseréltek gazdát. Azután jött az anyakönyv. Ahol nincs betüsoros névmutató, ott persze sokkal tovább tart a munka. De az egyes születési, esketési és házassági anyakönyvekből, türelemmel és gyakorlattal, csakhamar kialakult a kép: a család őseit egyik-másik háznál a legelső anyakönyvi esztendőig, 1716 ig sikerült összeállítanom. Segédeszközök gyanánt szolgált szokszor a „család“- nak meg a „ház“-nak különböző neve és az esetek 90°/o ban előre tudhatja az ember, hogy egy kihalt család utolsó sarjának házassága révén öröklődött át a régi név a beházasodó uj családba. Ismétlem, nagy munka, kedv és türelem kell hozzá. A XIX. század második évtizedéig általában nem írták be a kereszteltek anyakönyébe az anya családi nevét, csak a keresztnevét; a házassági anyakönyv szolgál olyankor segítségül, föltéve persze, hogy az illető ott nősült. De ha már valaki nekifohászkodik e nagy munkához, legyen meggyőződve, hogy nem végez hiábavaló munkát. Nálam ilyenkor zsúfolva volt az iskola s kivált azok a házsorok, amelyek előreláthatóan azon a szombat estén sorra kerültek, mind ott voltak, érdekkel hallgatták a saját történetüket, sőt nem egyszer, ha S mint hős leventék állnak büszke sorba, Magyar jövő megannyi záloga. Mind szent örökség büszke hordozója, Kikben csalódni nem fogunk soha. Akiknek majd az életharc füzében Szemük felcsillan, lelkűk felderül És szent hazánkért élni-halni készen Helyük megállják rendületlenül. Magyar levente, szebb jövő reménye, Tebenned látjuk a küzdő magyart, Ki bízva száll az életharc terére S kezére áll a puska és a kard. S kard, puska mellett villog büszke társul Tudás, műveltség fényes fegyvere. Dicső álmunkat szent feltámadásul Valóra váltani: rajta, fel vele 1 Távol jövő aranyköd-fátyolán át Dicső bajnoknak fest a képzelet, Ki széttöröd majd rabságunk igáját S teremtesz itt új, boldog életet. Áldott országunk glóriába vonva Tündöklik majd egy fényes hajnalon S feltámadásunk énekét dalolja A négy folyam s a hármas szent halom. Magyar levente, porló, hős apáknak Borús jelenben élő gyermeke, Zokogó szivét árva őshazánknak Feléd dobbanni hallod s érzed-e? A szörnyű éjben fényes lobbanásra például azt mondtam: ez meg ez nem innen nősült, ennek a családnak 1879 ben nyoma vész nálunk, —- közbeszóltak: kérem, Amerikába költözött, — vagy: a felesége az én anyósom földije volt X-ről stb. Vol tak, akik eljöttek hozzám és kértek, hogy az ő családfájukat külön jegyez zem ki. Van azonban ennek, az „ódondá- szat“ nak más haszna is: Rengeteg érdekes statisztikai adatot is ki lehet halászni a múltak tengeréből^ Csak egyet-kettőt jegyzek ide: milyen volt a szüjetési és halálozási arányszám évtizedenként ? Milyen volt a gyermekhalandóság ? Az átlagos és a legmagasabb életkor: a házasulandók átlagos kora, relatív kora, szárma zási helye; belterjes házasságok és azoknak statisztikailag kimutatható káros következései; a különböző halálnemek; járványok és háborúk befolyása a népesedési mozgalmakra; törvénytelen születések statisztikai görbéje; „mesallianca“-ok, vagyis gazdák és zsellérek közti házasságok ; érdekesebb halálnemek, például villámcsapás (mert vasárnap dolgozott, mondta rá a falunak korban második öregasszonya), gyilkosság, szerencsétlenség stb. Mindezeknek a kérdéseknek érdekes és értékes volta természetesen nem lépi túl a magunk falujának határát, de azon belül megéri a vesződséget. Ugyanezzel kapcsolatosan persze meg lehet emliteni a templom és iskola történetét, a plébánosokét és tanítókét, a nevesebb alapítványokat, kivált a kereszteket, újabban a harangokat. Szót érdemelnek a na gyobb tüzesetek és árvizek, ha voltak. Ugyancsak, ha voltak, a község nevezetesebb szülöttei, a belőle kikerült diplomás emberek stb., stb.: akkora anyag, hogy akár évekig is foglalkozhatunk vele anélkül, hogy a végére érnénk, vagy unalmasakká válnánk. Tessék megpróbálni. És ha csakugyan a végére értünk, | akkor kezdjük élőiről a község tör- 1 ténetét a világháborúban: a bevonul- j tak számát és névsorát, mert nagyon I természetes, hogy egy község történe- | T18 havi részletre * A vehet mindennemű Philips késajjlétot I hangszórót, anódpótlót és egyenirányítót. I SOMMER BÉLA mechanikusnál I Szekszárd, Garay-tér. Telefon 51. I tében ez a legfontosabb. Az ezredet, amelyhez, az évet, amelyben, a harci szolgálatot és különösen a frontot, amelyre a bevonulás történt. A szolgálati időt, a leszerelést éB azt követően a nemzeti hadseregben történt szolgálatot. (A vörös hadsereget ne bántsuk.... !) A sebesülést vagy hadifogságot. A rendfokozatot és kitüntetéseket, köztük természetesen a vitézi érmet. És aztán egyénileg, hogy kinek mi volt a legmaradandóbb emléke, fegyverténye. A hősi halottak, az örökre eltűntek; utolsó életkörülményeik, utolsó híradásuk ; sírjuk; családjuk. Magunk tudjuk legjobban, mily rettentő könnyen mosódnak el ezek az emlékek, pedig azt hittük, sose feledjük el őket, nem is lehet elfelejteni. Lehet, az a baj, hogy nagyon is könnyen lehet... Pedig kár volna értük és nem is járna semilyen különös fáradsággal, hogy összegyüjtsük őket. A tél hosszú, naponként két- három emberrel ha tárgyalunk, csakhamar együtt lesz az egész anyag, amelyet meg kell mentenünk az utókor számára.' Hogy az hálás lesz-e vagy sem, más kérdés. De édes Istenem, hát mikor voltak az emberek igazán hálásak ? És különösen, mi hálát várhatunk a szellemi munkáért? A Szociális Misszió Társulat szekszárdi korácsonyo. A Szociális Misszió Társulat Szekszárdi Szervezete Szévald Oszkárné elnök vezetésével ezidén is elvitte melegen érző szivét és szeretetét a város szegényei, a kórház betegei, a fogház letartóztatottjai közé. A városi szegények megsegítése. A Misszió vitéz Vendel István a város polgármesterének megértő segítésével 200 szegény között osztott ki egyénenként 17a kg kalácslisztet, 3 kg kenyérlisztet, 7a kg cukrot, 1/2 kg zsirszalonnát és 20 kg aprított kemény tűzifát. Nagyobb karácsonyi segélyekre 155 pengőt osztott ki a helyi szervezet. Öt egyén kapott 20 P-l, négy 10 P t és öt 5 Pt. 150 pengőt adott k IP az arra leginkább rászoruló 150 szegénynek. Használt ruhaneműt kapott 30 szegény. A karácsonyi kiosztást végezte özv. Haidekker Károlyné szegényszakosztályvezető, özv. Vargha Fe- rencné alelnöknő, Vigh Báláné és Orbán Jánosné. A kórházban. Dr Treer Istvánnak a kórház igazgató főorvosának áldozatkész támogatásával a kórház betegeihez is elvitte szeretetének melegét. A gyermekosztályon cukorkákat osztott ki. öav. Bálint Jenőné a kórházszakosztály vezető alelnöke pedig karácsony első ünnepén Palánk pusztán az elmeosztály ápoltjai számára rendezett karácsonyfa ünnepélyt. A fogházban karácsony este a misszió lélekemelő ünnepélyt tartott. A lépcsőházban felállított, szépen feldíszített karáLángoszlop gyúl majd, láncokat tőrő. Készülj az.új, a szent honfoglalásra, Magyar levente, tiéd a jövő 1
