Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-12-31 / 103. szám
XII. évfolyam. Szekszárd, 1930 december 31. 103. szám. TOLNAHEGYEI ÚJSÁG Hetenként kétszer megjelenő keresztény politikai és társadalmi lap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Tel efon szám 85 és 102. Előfizetési dij: Félévre _______6 pengő. | Egész évre______12 pengő. Be thlen a jelszavak alkonyáról. A nagyivelésü politikai gondolkozás s az őszinte, jót akaró politikus szivének szeretető tugárzik gróf Bethlen István karácsonyi cikkéből. Kezdettől fogva, mióta átvette az ország kormányzását, tudtuk róla, hogy legfőbb gondja a falusi mezőgazdarétegek po'itikai, kulturális és szociális felemelése. Most szinte szokatlanul nsgy melegség sugárzik ki a miniszterelnök cikkéből. Minden során érzik, hogy mindaz, amit tesz, tulajdonképen ennek az őstalajnak megerősítéséért történik. Ezt a népet igyekszik a hatalmas, nagy nemzeti érdekközösségbe organizálni. A falusi magyar nép problémáinak nagyrésze ma még megoldatlan kér* dés. Sajnálatos dolog ez, nemcsak szociális és kulturális szempontból, de politikai tekintetben is, mert a polilikaüag iskolázatlan uj tömegek egyelőre még nem tudják alkotmányos jogaik gyakorlását annak a szent kötelességnek tekinteni, ami valójában kell hogy legyen. Gyakran hangzott el már az a vád a miniszterelnök ellen, hogy a magyar népet nem tartja elég érettnek és kvalifikáltnak a nemzeti sors intézésében való részvétele. A vádat ily mereven szembebelyezni nem helyes, mert nem fedi a valóságot. Teljesen igazat adunk gróf Bethlen Istvánnak abban, hogy a magyar választók milliói nem stabilizálódhatnak a polgári öntudatnak azon a szintjén, amelyen ma állnak. Népünk öntudatát még igen sok szellemi, gazdasági és szociállis tartalommal kell gazdagítani. A jelenlegi kormány egész kormányzása alatt arra törekedett, hogy népünknek ezt az emelkedési útját szolgálja. Nem ennek érdekében történt-e a földbirtokreform végrehajtása, a sok ezer tanyai iskola felállítása, a gazdasági téli tanfolyc- mok rendezése, de egész sora azoknak az intézkedéseknek, amelyek tömegüknél fogva itt fel sem Bora- koztathatók. A kormány tanulva a múltakból, egyik legfőbb feladatának tekinti az állami erők célirányos szervezettségét. Amikor ezt a célt maga elé tűzte, megoldását úgy vélte leghelyesebben keresztülvihetőnek, de legcélirányosabbnak is, ha lehatol a magyar élet legmélyebb rétegeibe s már a gyermeknél kezdi felépíteni a tudás ób műveltség hatalmas rendjeit. Egy ilyen koncepció gyümö’cse nem hozhat korai termést, de a végcél érdekében jobb is, ha megfelelő időt adunk az érési folyamatnak. Ha akadnak közöttünk olyanok, akik népünk felemelésének tempóját lassúnak találják, azok rendesen jelszavakon lovagolva szeretnék annak ütemét gyorsítani. A magyar közvélemény azonban ma már teljesen tisztában van azzal, hogy érdekeinek kielégülését melyik oldalon keresse. Olt-e, ahol a jelszavakkal való káp ráztatás folyik, vagy ott, ahol a nemzet megerősödését egy benső, tervszerű munka igyekszik szolgálni. Gróf Bethlen István karácsonyi cikke újból megerősítette bennünk azt a mélységes meggyőződést, hogy nyugodtan nézhetjük az ő irányítása mellett, miként fejlődik a falusi magyar nép problémáinak megoldása a megvalósulás stádiuma felé. €gy fejezet az ishoíánhtoűit népművelésből. — Egy község történelme. — Irta: Dr Magyarász Ferenc. Talán nem kell olvasóim előtt föl- fődöznöm az iskolánkivüli népművelést, sem annak hasznát, sem pedig nehézségeit. Annyi bizonyos, hogy mindenütt, ahol a község vezető elemeiben van kellő megértés e kérdésnek óriási kulturális, társadalmi és erkö’csi vivőereje iránt, ott a népben is van megfelelő érdeklődés és fogékonyság, amellyel ezt a tagadhatatla nul nagy fáradságot honorálja. Igaz, nehézségek is vannak, amelyeknek sorában nem áll utolsó helyen, hogy magát a népet is rá kell nevelni arra, hogy egyáltalán legyenek ilyen kulturigényei, hogy ráeszméljen arra, hogy a pincén és kocsmán kívül egyéb szórakozás, sőt kü'önb szórakozás is akad. Ismerek községet, ahol a szülő nem ment el megnézni a saját gyermekét, aki a karácsonyi színdarabban játszott. Pedig ingyenes volt az előadás. Tudok ese- J tét, hogy a nagyapa az unokája teme- I tése helyett is kiment a szőlőbe, mert | az előbbrevaló volt Hányszor nem hallottam magam is, ha valami iskolai ünnepről, ifjúsági műkedvelő előadásról, olvasókör alapításáról, hasznos ti nfolyamról vagy hasonló kulturális megmozdulásról volt szó: Ilyesmit» nálunk nem lehet megcsinálni... És ezzel az elegikus végakkorddal aztán el is némult minden olyan óhajtás, amely a közművelődésnek, sőt a kőz- erkö'esnek terén is ezt a haladást, ezt a többtermelést célozta. Mert ne feledjük: ha az iskolán- kivüli népművelés jó kezekben van, annak erkölcsi baszna sem kétséges. Hiszen már az is haszon, hogy fiatalságunk legalább addig is, mig azokra az előadásokra és próbákra eljár, fölügyelet alatt van, nemesen szórakozik és idejét sem csavarogva, sem korcsmában nem tölti. Egy nehézségre szeretnék itt rámutatni, mely kivált faluhelyen és legkivált az olyan kis falukban, ahol a pspop, tanítón kívül alig akad ilyen iskolánkivüli népművelési akciók vezetésére és előadások tartására alkalmas ember, rendesen igen hamar mutatkozik, s ez a megfelelő témák hiánya. Tessék egy vagy két embernek (sőt néha egyetlenegy embernek) évről-évre, csak a téli hónapokat számitva, nyolc-tíz előadást tartani, mindig uj, mindig érdekes témával I Csak aki próbálta, tudja, hogy ez milyen nehéz. Ezen a nehézségen azonban igen szépen keresztülsegit bennünket a község történelmével való foglalkozás. Község meg község között e tekintetben is van különbség, az természetes. Van község, amelynek történelme visszanyulik az Árpádok korába SZILVESZTER. Ó évnek alkonyán Ránk köszönt Szilveszter, Fogadjuk váltunkon Nagy, nehéz kereszttel. De ö megvigasztal, Hoz egy vidám estét S leveszi váltunkról Az ó év keresztjét. Mosolygó szempárunk Szebb jövőbe réved S nyugodtan temetjük Az elszálló évet. Várja már tátongó Mélysége a sírnak, Amely fölött büszkén Felragyog a csillag. Áldott, égi fénye Szivünkbe sugárzik 5 fellobban a mélyén Újuló, csudds hit. Legyen-e csillagnak Ránk ragyogó fénye: Szebb magyar jövendő Biztató reménye! Babay Géza. Arcképek. Irta: Károssi Pál. A zenész-méhész. A művészet az ember természetévé válik és így öröklődik. A vérbeli festő, a született zenész, az igazi költő már gyermekkorában hord magában valami hajlandóságotj örökölte. Lehet az apjától, nagyapjától, avagy még feljebb valamelyik ősétől. Ezt a tételt, az öröklés tételét azonban a mesterségekre nem lehet alkalmazni. De egy kivételt felállítok: a tanító- mesterséget. Az oktatás művészet. A magyar kultúrtörténetben nagyon sok példát találunk arra, hogy egyes családokban a pedagógusok egész hosz- szu sora nevelkedett. Itt tehát csak öröklött tehetségről lehet szó, mert köztudomású, a tanpálya nem oly virágzó anyagiakban, hogy az irigy lésre és a családban követésre méltó legyen. A tanítás tehát művészet és az az igazi tanitó-művész, aki nemcsak tad, hanem szeret is tanítani. Ilyen régi pedagógus család a Felsmann család is. Felsmann Ferenc nagymányoki tanítónak már a nagyapja is tanító volt és bár ő maga a legnagyobb szegénységben élt, tanító lett mindakét fia is. Igazi jó tanítók lettek. Az idősebbik, Felsmann János Erdélyben, a fiatalabb Felsmann József Budapesten öregbítette a család jó pedagógus hirnevét. Felsmann János 1839 ben született Nagymányokon. Édesapjától nemcsak oktatói érzéket, hanem zenei tehetséget is örökölt. Már tízéves korában az orgonán nagyon szépen játszott. Tanítói oklevelet 1856-ban a pesti tanitóképzőintézetben ktpott s ehez nagy részben segitette zenei tehetsége is. Szegény gyermek volt, édesapja csak csekély összeggel támogathatta s így ő zeneoktatással segített nehéz anyagi helyzetén. Az oklevél megszerzése után a Nemzeti Zenede növendéke lett, ahol Tbern Károly zenetanár vezetésé alatt az összhangzattant tanulta s amellett a zongorában is tökéletesen kiképezte magát. 1886 ban Lúgosra került tanítónak, ahol a dalegylet elnökévé is megválasztották. Ott is halt meg 1891-ben. Felsmann János kettős pályáját gyönyöfüen összhangba tudta hozni a méhészettel. Hiszon a méhészethez is kell egy kis pedagógiai érzés, a méhecskék zümmögése pedig, úgy vélte, ritmust rejt magában. És mindhárom körben kiváló volt. Mint tanítót a lelkiismeretesség jellemezte, úgy szállt le kis tanítványai közé, szeretettel és készséggel, hogy azok mind kitárták előtte szivüket és lelkűket s ő azon keresztül adagolta be nekik a betűvetés, olvasás tanulmányát. A szeretet volt az ő tanterme. Értékes cikkei jelentek meg a Tacodai Lapokban. Mint zenészt a magyar dal kultiválása, tökéletesitése lelkesítette. Nagy barátja volt a dalárdáknak, számos dalárdát alakított, mert úgy vélte, hogy a hangok összhangján át egybekapcsolódnak a szivek is. 1865-ben szerkesztette a „Dalárzsebkönyv“ et. A „Zenészeti Lapok“ nak szorgalmas munkatársa volt. Szabadidejét méhészkedéssel töltötte. Szeretett lélektanilag elmerülni méhész életében ób szorgalmas kutatója volt a méhészet gazdasági kérdéseinek. Mint méhész, külföldön is ismert nevet szerzett és dr Beltramini Ferenc általános méhészeti biblio- graphiájában a magyarországi részt jő. irta. A „Méhészeti Lapokéban, a „Méhészeti Közlöny“ ben és a német Deutsche Bienenfreund“-bansok szakcikk jelent meg. A lugosi temetőben alussza örök álmát, melyet talán nem zavarja meg az oláh bocskorok vandál csoszogása, de sírját bizonyára vadvirágok díszítik, amelyre apró méhecskék járnak, hogy eizümmögjék hantja felett a feltámadás édes dallamát.
