Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-12-24 / 101-102. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1930. december .24. Rhode Island red fnltlsztn férce, naposcsibe, tenyésztojás államilag ellenőrzött, garantáltan bacterium pullorum mentes tenyészetünkből jutányosán kaphatók. — Bérkeltetést vállalunk. — Előjegyzéseket már most ielvesz és mindennemű szakkérdésben ingyen tanácsot, felvilágosítást nyújt és érdeklődőket szívesen lát a „Horthy Miklós közkórház“ hlSPOldnkl fajbaromnieleDe. 1026 A kórház 150 felesleges fajkakasái a földmivelé. ügyi minisztérium a saját céljaira átvette. viselői kérdésről szóló vitába, amelyek már megfogalmazásuk által kompromittálók és fölöttébb alkalmasak a közönség megtévesztésére. Ilyen in- szinuált értelmű szó például a »dug segély«. Az úgynevezett dugsegély kategóriájába vonták be azokat a külön díjazásokat, amelyeket a tisztviselők a hivatali időn kívül teljesített munkáikért kaptak, tehát méltányosan és ellenszolgáltatásképen szorgalomból teljesített munkájukért. Ezt a munkát minden idők minden kormánya természetesen megfizette, épen úgy,-ahogyan a magánvállalat megfizeti tisztviselőinek és munkásainak is a túlórákat És ha ma talán viszonylagosan javult is a fixfizetésü tisztviselő helyzete a szabadjövedel- müekkel szemben, gondoljunk csak azokra a hosszú éveken át tartó időkre, amikorra jövedelmében korlátolt és szerény fizetést huzó tisztviselő joggal nézhetett volna irigykedve azokra, akik most a tisztesMaradandó értékű a hordozható villamos ajándék Singer varrásén Precíziós munka és elismert legjobb minőség! Részletfizetésre is 1 Kényelmes havi részletek { 1180 Díjmentes bemutatás saját otthonában Singer Varrógép Részvénytársaság Fióküzlet: Szekszárd, Garay-tér 3. és Tolna, Szekszárdi ucca 14 ségesen megszerzett szerény mindennapi kenyeret is ki akarják venni a szájából. Talán irigykedve, de mindig némán nézte akkor a magyar tisztviselő szerencsésebb helyzetben levő polgártársait. De bármilyen körülmények között volt is, becsülettel és hazafias kitartással végezte munkáját. Most pedig ugyanilyen némasággal tűri el a vádakat, amelyek épen őt érik, aki annyit áldozott és annyit dolgozott önzetlenül a hazáért. Köszönettel tartozunk Szte rényi József bárónak, hogy megvédte a tisztviselői kart, noha az inkább hálára tarthatna igényt, mint védelemre. Mit hozzon a Jézuska Szekszárdnak? A régi kedves idők, a gyermek boldog percei keltette érzésekből sokat őriznek meg néha egész életükre a felnőttek is. Szeretik a felnőttek is nézegetni a maguk, sokszor csak képzeletbeli karácsonyfáját, gyönyörködve abban, ami vágyaiból, óhajaiból, törekvéseiből teljesült, de odarakják a fenyveserdők termette karácsonyfára a még nem teljesült, a még csak mindig vágyként élő, vagy már ígéretekben levő dolgok reményként csillogó diszeit is. az-eg<m iiay-tünl ’ fel tökéletes Standardba 3*1 (/ÖVE/ HÁLÓZATI PÁDIÓ l Az elmúlt időkre szívesen tekinthet vissza Szekszárd, mert vezetősége é? polgársága kart karba fonva, igazán alig egynegyed század alatt a pocso- lyás, sáros faluból szépen fejlődő, napról-napra szebbé levő várost teremtett. Van szép főgimnáziuma, múzeuma, két polgári iskolája, gyönyörű és minden higiénikus igényt kielégítő kórháza, van villamosvilági- tása, vízvezetéke, csatornája, uj vágóhídja, jéggyára, gyönyörű sétakertje stb. Elemi népiskolái részben újításra, részben tatarozásra szorulnak, polgári Nagyosan elfintorgatta édes kis arcát. — Majd én mondom. A férfi nézte a kislányt. Karját csendesen a párnája alá csúsztatta és lágyan simogatta aranyos fürtéit. — Hallgatlak, Juditka. Padi, mint egy mesebeli boszorkány, mindig hajlottabb lett. Vékony, hosszú orra már a térde felett bukdácsolt. Elaludt. A kislány ezüst hangja csilingelt. — Igaz, hogy anyuka bálba ment a Bertalan néniékkel, de csak azért, mert háromszor is eljöttek érte. Pedig nem akart menni, én tudom, sirt is a szobájában, engem megölelt és nagyon csókolt, mondta, hogy jó kislány legyek. — Tudod, apu nélkül nem szeret menni sehova anyu. A férfi torka száraz lett, nagyot pyelt. — Igen, Juditka. A kislány folytatta: — Megígérte anyuka, hogy siet haza jönni, mert engem még megakar csókolni. — Késő van Juditkám mégis, elkésett anyuka — mondta a férfi, — Azért megcsókol, ha alszom is. Meg, Juditkám. Ezután mindig... — Igen. Te sokszor eljössz hozzánk majd István bácsi? Megmondom anyunak, hogy te itt voltál nálam, jó ? — Nevetett. — És, hogy ez a vén dadi nem akart beengedni téged. A férfi szeme lesiklott a kislányról és tenyerébe hajtotta fejét. Kabátját megrántotta a nyughatatlan kezecske. — Meséljek neked valamit ? Aztán te is mesélsz nekem ugye ? — Jó, mesélek. A két kis kékszem mélyeket pislogott, gügyögős hangocskája úgy halkult, mint az álmos madárfiókáé. — Egyszer volt, hol nem volt, hetedhétországon is túl... — Újra. — Egyszer volt... hol nem volt... Csend lett. Aludtak. A férfi figyelt a felforgatott éjszakába. — Igen. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, Juditka ... és az a kislány beengedte magához azt a bácsit, aki eljött az ő anyukájáért, hogy elvigye tőle örökre. De a bácsi Juditkám ... nem tudta elvinni az anyukát attól a szőke kislánytól, meghagyta neki... pedig jobban szeretett még az életénél is... Nem tudta elvinni... mert az a kislány ránevetett, megsimogatta az arcát és csókot várt az anyukájától mindennap. És hidd el kis Judit, meg is kapta mindennap azután azt a csókot. Ezzel a mesémnek vége Juditkám, jó éjszakát. Megcsókolta a fehér kis arcot, magára vette kabátját s nemsokára kocsirobogás vegyült a csituló viharba. Valahol túl a viharon egy arany - haju asszony sürgette a kocsiját. A zene mámorából sietett kifelé. — Ne siess úgy kedvesem — tartotta a barátnője, az urad nincs otthon, dadi meg ott van a gyerekkel. Marasztalták: — Nagyságos asszonyom, csak egy fordulót! — Juditka! Sose halunk meg!! Egy piros arcú bácsi tipegett előtte a nóta ütemére. Nevetett. — Nem, nem, köszönöm. Sietnem kell, vár a... — a kislányom. — Marci hajts, nagyon fázom. — Mondta a kocsisnak. A tomboló szélvihar lecsendesült és a téli éjszakába ki-kidugta fejét a hold. Egy kocsi jött velük szembe. Az asszony kinézett. — Nem hintó, hajtókocsi,... ez István! — Villant át agyán. Egyszerre ellepte a forróság és tébolyult reszketéssel takarta be előtte a múltat. — Vele megyek. Szorosan a kocsija mellett állt meg a másik. Az asszony könyörgő karajai kiszabadultak a bundából. — István! rj — Átülök magához Judit. — Nem, én magához. — És fel1; állt a kocsiban. A férfi mellé ült éá gyengéden helyére ültette, kocsija lépésben követte a másikat. Az asszony forró szájáról lázasad buggyantak a szavak. — Hova megyünk! Csendesen fogta az asszony kezét, ami ott reszketett az övében. — Hazaviszem Juditkához, éri már . . . elaltattam . . . meséltem neki. . . most magán a sor, ha felébred a kislánya . . . Most maga mondja el neki, hogy valahol a hetedhét országon is túl, volt egy bácsi, aki egy kislánynak ajándékozta minden . .. kincsét és maga elment mesz- szire ... koldusán ... Zokogva borult a kocsi oldalához. — István, elmegyek magával, szeretem.— Nyögte az asszony. — Nem lehet drágám, megígértem neki, hogy maga ezután mindennap megcsókolja. Erzsébet Királyné Szálló Budapest, IV., Egyetem-utca 5. — (fl Belváros központjában) 60 éve a fővárosi és vidéki nri középosztály találkozó helye. — 100 modern kényelmes szoba. Az étterem- és kávéházban cigányzene. Az Erzsébetpince a főváros legszebb sörözője. Egypincér-rendszer. Polgári áraki 35 Szabó Imre, tulajdonos.
