Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-12-24 / 101-102. szám
TOLNAMEGYEI * UJSAG 1930 decemoer 24 Meghűlésnél , rheumafikus fájdalmaknál: Aspirin ^ tabletták. Ctak gyógyizarfárban kaphatók. . Aspirin felülmúlhatatlan. zusnak karácsonya Betlehemben, öt, a. végtelen isteni kincset, a mi meny nyei Atyánk ajándékul adta nekünk, hogy megértsük az ő szeretetét, hogy megértsük, hogy csak az az igazi szeretet, mely ad, annál igazibb, men nél többet ad és akkor legigazibb, mikor magamagát adja. PA karácsony szegénye azért válasz* tóttá a szegénységet, hogy fölemeljen magihoz minden szegényt, hogy megvigasztaljon minden szivet, mely a kétségbeesés örvényének szélén semerre sem mer már lépni. És azért adta magamagát végtelen értékű ajándékul, hogy örök időkre megtanítsa az embert: az a legszebb öröm, örömöt szerezni másnak. Hamég oly szegény is a karácsonyfa, mégis karácsonyfa, mégis van rajta gyertya, ha csak egy törött szál is, ajándék, ha csak egy alma is, ékesség, ha csak egy sáv is, vigasztalás, de abból egy uj évre a régi gondokkal, a régi küzdelmekkel, de egyúttal a régi hittel, bátorsággal, életkedvvel, karácsonyi lelkülettel. Szegények karácsonya ez a mostani. De nem is gyilkos Heródeseké, kik hóhérokkal támadnak a boldogság bölcsője ellen. Szegények karácsonya, de lelki kincsekben, örömben, vigasz* talásban nem szegény, mert ezt maga a karácsony szegénye tette ajándékul a karácsonyfára. Akarsz örülni ? Szerezz másnak, csak egynek, csak egyszer, de igazi örömöt és hallani fogod te is az angyal biztató szavát: Ne féljetek, hisz megint karácsony van! — A jó könyv megnyugtatja lelkét a nomorn napokon és ‘megtanít a örülni vidám perceiben. Dolnár-íéle Bt. könyvkereskedői«. Valaki mesét mond. lit*: dabolci Fekete Lászléné. — Hallod, kopogott valaki az ab* lakon ? Figyelj csak ! A szél süvöltve robogott át az erdőn, mint egy eszeveszett démon beleugrott mindenbe., ami útjába akadt. Az erdei ház ablakai recseg- tek, amikor beléjük ütközött. A kislány tágranyilt, -ijedt szemmel nézett az ágyaszélén ölő vénasszonyra. Szőke fürtjei rákócolódtak homlokára, olyan volt, mint egy megriasztott tündérke. Feltartott kis ujja az öregasszony előtt remegétt. Annak bólintó álmos feje is megállt egy pillanatra, folyton könnyező fáradt szemével !belefigyelt a pislogó világosságba. Az ablakon dobolt a szél. — Hallod ? — szólt a kislány, — megint. A vénasszony két bütykös ujja végigcsuszott szája szögletén, aztán megnyugodva simogatta vissza a le csúszott ingecskét a leánykára. — A szél kopog, galambom, feküdjön le, mesélek. A kislány kirántotta vállát az érdes simítás alól, kiugrott az ágyból, az ablakhoz futott ús b slenyomta arcócskáját az ablak sötétségébe. A vén dada tipegve indult utána és fehér fejkötős feje rosszalva im- bolygott vékony nyakán. FÁBIÁN RÁDIÓ • MINDIG JÓ• FÁBIÁN RÁDIÓ FÁBIÁN RÁDIÓ I MINDIG JÓ I FÁBIÁN RÁDIÓ FÁDIÁni CÁunflD rádiószaküzlete «■» (Dunántúlon a legelső) rHDlHIi aniillUn SZEKSZÁRD. W Telefon 139 RAGYOG A CSILLAG. — Karácsonyi ének. — Te áldott este, itt vagy újra. Dalol a szívem víg imát. S ahogy a lelkem száll az égbe, A légen csillag villog át. A csillag fénye, tüze éget. Olvad a lelkem. Nevetek. Szivemben érzek valami égit, Valami édes meleget. Tetőled loptam ezt az érzést Örökké égő Szeretet. Karácsony-este Betlehembe Ugy-e, hogy én is mehetek ? Ugy-e, hogy dalra gyújthat lelkem, Ha látom rózsás mosolyod? Fölötted villog, ragyog a csillag, Még a felhő se gomolyog. Pedig az élet felhős égbolt, Bujkáló csillag jár vele, Karácsony-este felhő nincsen, Édes a csillag melege. HORTOBÁGYI JÓZSEF. A nemzet lefnnfyoUi érléke a tisztviselői kar — mondta Szterényi József a felsőházban a takarékossági vita során elhangzott beszédében. A magyar tisztviselői kar, amely a leg válságosabb időkben a legnagyobb önzetlenséggel, szinte hazafias heroiz mussal teljesítette kötelességét, való ban megérdemelte ezt az elismerést. Már ideje volt, hogy valaki magyaros becsülettel és eréllyel védelmébe vegye a magyar tisztviselőt, mert a pártpolitikai tusakodások és a választási demagógia idején már szinte di- vatszólammá kezdett válni az a frivol állítás, hogy a tisztviselői kar élős- dije a magyar társadalomnak. Ennek épen ellenkezője igaz! A tisztviselő robotosa, teherhordozója a magyar államnak, aki a közfunkciók felelős ségét és súlyát önfeláldozóan viseli — aránylag igen szerény díjazás ellenében. Tudjuk, hogy az államház tartás egyensúlyának biztosítása a legmesszebbmenő takarékosságot kö veteli és így az állam kénytelen a társadalomnak épen azt a részét sújtani, amely pedig épen úgy rászorul a támogatásra, mint a nemzet bármelyik derék munkása. Ha tehát az állam újabb terheket ró a tisztviselői karra, ezt csupán gazdasági kényszerűségből teszi, nem > pedig azért, mintha a magyar tisztviselő munkájáért értéken felüli javadalmazást élvezne és teszi azért, mert tudja, hogy ez a hazafias érzelmű tisztviselői kar épen Olyan áldozatkészséggel és önmegtagadással fogja a terheket viselni, mint amilyen odaadással végezte eddig is hazafias munkáját. Igazságtalanság és tudatos megtévesztése a közönségnek az a teljesen hamis beállítás, mintha az adófizető polgárok és a tisztviselői kar érdekei szemben állnának egymással. A tisztviselő munkáját épen a nemzet, az adófizetők érdekében teljesiti és ő maga is adófizető, aki jól megérdemelt jövedelme után ép úgy megfizeti az adóterheket, mint bármely más polgára az országnak. Egyes tisztviselők szabálytalanságait, vagy megtévedését felhasználni arra, hogy az egész magyar tisztvi selői kart diszkreditálják és a vád láttak padjára ültessék úgy tüntetve fel a dolgot, mintha a magyar tisztviselőből már kiveszőben volna a hagyományos becsület és önzetlenség, ez ellen igenis a legerélyesebben tiltakozni kell. Mert jutott-e például valaha bárkinek is eszébe az egész kereskedő társadalmat megvádolni akkor, ha egyik kereskedő szábály- ] Felfájás ssivbántalom, idegesség, rekedtség, álmatlanság gyötri a sok dohánysás miatt. Szívjon Mikotexet és minden baja elimaVik.j Valamennyi trafikban kapható már nikotin mentesített dohányáru. talanságot követett el, vagy kétségbevonni mondjuk az orvosi kar megbízhatóságát, ha egy orvos megfeled kezett kötelességéről ? Általánosítani nem szabad, különösen pedig akkor nem, ha ezzel az általáfiositással egy a tisztességéről, hazafiasságáról és megbízhatóságáról ezer tanúságot tett társadalmi osztály becsületét támadják meg. A demagógia politikai fegyvertárában bizonyára más fegyverek is akadnák, mint a becsületbevágó gyanúsítások megmérgezett és sunyi fegyverei. Az önmagáról megfeledkezett eniber, legyen az tisztviselő, vagy bármilyen más állást viselő polgár, nyerje el szigorú büntetését, ezt kívánja a közmorál, ezt kívánja az állam. De nem szabad, hogy a bűnös ártatlan kollégái becsületéhez csak egy mák- szemnyi gonoszul odafröccsentett sárszem is tapadjon és nem tűrhető az az aknamunka, amely egy tisztviselő szabálytalanságain keresztül az egész tisztviselői kar és a tisztviselői karon keresztül az állam tekintélyét akarja megingatni. És a tisztviselői kar elleni hangulat mesterséges szításával azt sem szabad követelni a 'kormány - tói, hogy úgynevezett személyi leépítésekbe bocsátkozzék addig, amíg a a gazdasági viszonyok olyan javulást nem mutatnák, bogy az elbocsátott tisztviselők másutt elhelyezkedhessenek. A tisztviselők elleni kampányban minden látszólagos alkalmat -lélki- ismeretlenül kormányellenes támadásra felhasználó ellenzéki pdlitlkusdk olyan szavakat dobtak bele a tiszt— Juditkám, megfázik, fogadjon szót, siessen az ágyba. Nincs senki \ ótt. A kislány visszanézett rá, szeméből eltűnt a félelem, mikor semmi földöntúli látvány nem bolygatta meg ágyacskáját. — A mindennapi dólgök nem lepték meg és nem kel tettek benne félelmet —De van dadi, egy bácsi, mind járt beeresztem szegényt. — Judit, nem szabad, Isten őrizzen11 -— Sikított a vényasszony s ahogy tőle tellett, sietve ment elállni az ajtót, hogy a szeles gyerek ki ne mehessen. A kislány béljebb mászott az ablakon és lenyitotta a zárakat róla, a vihar zúgva csapódott be rajta és az asztalon pislogó lámpát egy pillanat alatt kioltotta. — Bácsi gyere be, itt dadi nem enged ajtót nyitni neked. Üde hangja úgy csengett, mint a karácsonyi csengetyü. A szél elkapta, vitte magával. Egy nehézsúlyú férfikezet érzett apró kacsóján, gyorsan föléje tette az övét bátorításul. — Gyere csak, ne félj, a lámpát elfujta a szél, majd gyújtsd meg. A férfi beugrott és az ablakot be csukta maga után, aztán felgyújtotta villanylámpáját, gyufát keresett és pillanat alatt a lámpa is világított. Az ijedt öregasszony felé ment. — Ne féljen, Mari néni. Jöjjön üljön ide a pamlagra. És karjánál fogva odavezette atá molygó vénasszonyt. Az közben felpislogott az ismeretlenre és az ijedelem lassan osztani kezdett vonásairól. — Szent ‘Isten! A nagyságos ur! Az István nagyságos ur. Nincs-itthon kérem senki, csak mi Juditkával. ‘A cselédek ott átúsznak túl. Reszkető kezével a ház mögé mutatott. Magunk vagyunk itthon, bocsánatot kérek, azért nem akartam, hogy Juditka ajtót nyisson Judit‘kék szemeit az idegenre függesztette és hosszú ingecskéjében úgy állt előtte, mint egy hófehér látomás. — Én nem ismerlek téged — szólt hozzá. A férfi ledobta magáról prémes kabátját és ölébe vette a ‘kislányt. Meleg tekintete megsimogatta a ked vés gyerekarcot. Künn még jobban tombolt a vihar és a vénasszony csendes sírással ment a kandallóhoz, hogy felszítsa a lankadó tüzet. — Én vagyok István bácsi, Juditka, köszönöm, 'hogy beeresztettél. Különben megfagytam volna, ha kinn hagysz. Sajnálnál? Beletakarta a gyereket párnáiba és szép barna arcát rászorította a kislányéra. Judit átölelte nyakát. A pamlagról sirósan nyöszörgött a vénasszony hangja. • Hol tetszett járni instállom ebben a cudar időben ? \ A férfi arcán átpirult a vér és kemény öklével megmarkolta a fehér ágy szélét. Nem látta a vénasszonyt, nem hallotta sirös, nyöszörgő 'hangját, úgy érezte egy más világból szóltak feléje 'követelőn, kérdőrevonón és neki felélni kell. Igazat mondatíí annak a nagy bírónak, aki megállította az ő útját is. Olyat nyögött, mint egy súlyos beteg, mikorkiméletlenül hozzányúlnák. — ‘Muszáj — gondolta. Mindegy, hogy ki ‘hállja, ez a vénasszony, vagy ez a szőke gyermek? Fontos, hogy meghallja az a valaki Is, aki őt ‘kérdezte. Mert hallotta már ő ezt a kérdést élőbb Is, ott kint az ablak alatt, mikor a kislány ránézett az ablakon keresztül. — Mi bajod István bácsi ? Felrezzent a gyermék hangjára. A kislány apró keze simogatta arcát. Olyan jól esett, hogy le is tudta hunyni tőle a szemét, pedig feleletre - várón égett rajta a vénasszony te kintete. —A nagyságos ur még a múlt héten vadászatra utazott Tarczáliék- hoz Nógrádba. A nagyságos asSzóny pedig Bertalanékkal a városba ment, bálba. A kislány lekapta a karját a férfi nyakáról és a dada felé intett. — Ej, dadi — Ne hallgass rá, — szólt a férfihoz. — Mindig Összevissza beszól, már mesét sem tudl -1— Újra legyintett. — öreg, szegény.
