Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)

1930-12-20 / 100. szám

XII. évfolyam.

Egyes szám éra 30 fillér.

Szekszárd, 1930 december 20.

100. szám.

Hetenként kétszer megjelenő keresztény politikai és társadalmi lap.

Szsrkesztfség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102.

Előfizetési dij:

Félévre-----------6 pengő. | Egész évre______12 pengő.

Fő

szerkesztő:

SCHNEIDER JÁNOS.

Felelős szerkesztő:

BLÁZSIK FERENC.

A lap megjelenik minden sterdán és szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részéi illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők.

Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi nir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül.

Hl lesz velünk?

Irta: dl* Őrflfy Imre képviselő.

Minden politikának, amely hivatása magaslatán áll, kőt egymástól eltérő tevékenységet kell kifejteni. Az egyik a messzejövőbe néző nagyvonala előkészítés munkája. Eonek függetlennek kell lennie a helyzet pillanatnyi hangulataitól és változataitól. Ezért kell sikraszállania a nemzet legnagyobbjainak, ezt kell gyermekük szivébe csepegtetni az anyáknak, ezt kell prédikálni a szószéken, tanítani az iskolában. Hogy ennek a poli tikának nálunk mi a sarkpillérje, min' denki tudja. Amíg Trianon él, nincs magyar jövő.

Am e szörnyszülött szívósnak látszik és még hosszú ideig lehet lidérce a magyar éjszakának. Nekünk pedig addig is élnünk kell. Nemcsak élnünk, de erőt gyűjtenünk. És itt bontakozik ki a magyar tragédia súlyossága. Épen akkor kell erőt gyűjtenünk, amikor egy gazdasági világválság fojtogat bennünket. Gyötrő tehát a kérdés: át tudjuk-e menteni erkölcsi és anyagi erőkészleteinket arra az időre, amikor azokra nagy, nagyon nagy szükségünk lesz ?

Történelembölcseleti megálla pi tás, hogy mostoha sorssal küzködő népek vagy elpusztulnak, vagy oly szívósakká válnak, hogy minden vihart kibírnak. A magyar nép fáját ezer éven át eleget tépte a vihar anélkül, hogy elpusztítani képes lett volna. Márcsak ezért is van okunk a bizakodásra. A szeretet ünnepének küszöbén ne adjuk át tehát magunkat a kétségbeesés tehetetlen érzésének. Az a meleg, amelyet az emberi megváltás örökéletü gondolata bennünk kelt, adjon szintén erőt didergő lelkűnknek. Higyjük és hirdessük, hogy a jobb jövőt el fogjuk, el kell érnünk.

Bármennyire hízzunk is azonban a távolabbi jövőben, a máról és holnapról sem szabad elfeledkeznünk. És ez a politika másik feladata. Ennél a munkánál a nagy nemzeti ideálok megvalósítása helyett a mindennapi megélés, a kenyér a főprobléma a jaj annak a kormányzatnak, amely erről meg talál feledkezni. A múlt század utolsó évtizedéig az államok a gazdasági élet irányításába alig mertek belenyúlni. Az egyének legszentebb jogai ellen merényletnek vették volna, ha a termelés, értéke- sités és fogyasztás rendjébe az államhatalom beavatkozott volna. Ma már ezen régen túl vagyunk. Ma már az állami beavatkozás elve az előbb említett individualizmussal szemben az egész világon elfogadott elv. Aki figyeli a modern törvényhozások és kormányok működését, tisztán látja, hogy a beavatkozási elv egyre nagyobb tért nyer. Messze vezetne annak a kérdésnek taglalása, vájjon az egyéni tevékenységnek egyre jobban szűkülő érvényesülése nem fog e rombolóan 1 hatni a komolyan alkotó nagyvonalú | egyéni munkára? A tényt azonban I

letagadni nem lehet, hogy a fejlődés jelenlegi vonala az előbb említett irányban halad és gyakorlati politikusnak nem lehet mást tennie, mint ennek a világjelenségnek következtetéseit levonni.

Az államhatalomnak tehát be szabad avatkoznia mindabba, amit eddig saentnek, érinthetetlennek hir dettek. Csak az a nagy kérdés, hogy a mi viszonyaink között be tud-e avatkozni helyesen b ha igen, az milyen legyen? Ez a kérdés van a mai magyar politikai élet gyupont- jában, erre keres feleletet a politikus éa követel feleletet a nép, amely élni akar.

Rendkívül megnehezíti az államhatalom rendszabályozó tevékenységét az a körülmény, hogy a gazdasági élet hullámzása aránylag időközökben a legkülönösebb képet mu tatja. Pár esztendeje a földmivelés- sel foglalkozók voltak a közirigylésnek tárgyai. Ma joggal mondhatják ezek magukról, hogy a biztos tönkre? menetel felé haladnak. A másik nem kisebb nehézség, túlnyomó mezőgazdasági berendezkedésünk, amely a mezőgazdaság megsegítését a többi társadalmi réteg viszonylagos anyagi gyengesége folytán, igen nehézzé teszi. A harmadik főnehézség köz- terheink magas volta. A statisztikusok szerint nemzeti jövedelmünk 22 százalékát veszik igénybe a közterhek ; csak Angliában van ilyen magas közteherviselés. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az agrár krízis kimélyülése folytán ez az arány- szám újabban még fokozódott, úgyhogy-bizonyára elérte, sőt túlhaladta nemzeti összjövedelmünk 1/« ét.

Ez a tény vezet azután állami költségvetésünk revíziójának, valamint adórendszerünk reformjának igen összetett és rendkívül nehézségekkel összekötött kérdéséhez. És itt őszintén meg kell mondanunk, hogy a közvélemény kedvenc kívánságainak a közpénztárakból húzott többszörös jövedelmek megszüntetésének, a képviselők száma és fizetése apasztásának s más hasonló kivánalmaknak egyáltalán nincs meg az a pénzügyi jelentősége, amint azt a be nem avatott amatőr politikusok hiszik. Ezeknek a kérdéseknek megfelelő megoldása érdekében az őszi ülésszakon magam emeltem először szót, mert rendkívül nagy erkölcsi kihatásúnak tartom ezt, de — ismétlem — pénzügyileg nem sokat jelent.

Ha az állapotok igy tartanak, sokkal, de sokkal tovább kell mennünk. Sséles társadalmi rétegek, igy elsősorban a kis agrár egzisztenciák a közterhek jelenlegi mérvét viselni nem képesek. És itt nem is az állami, hanem az egyéb, megyei, községi, egyházi, közmunka stb. terhek ások, amelyek agyonnyomással fenyegetnek. De létfeltételeikben vannak veszélyeztetve a többi termelési rétegek is. Ha tehát mezőgazdaságunk válsága nem enyhül, úgy veszélyeztetetté válik ebben az országban a mindennapi megélhetés is, aminek következtében, olyan mű étekhez kell folyamodnunk, amelyek nagyon fáj dalmasak lesznek. Mert legyünk azzal tisztában, hogy csak az orvos- tudomány ismeri a műtéteknél az érzéstelenítés áldásait, a közéleti operációk narkózisát még nem találta fel senki. Ennél az operációnál a magyar nemzet törzse megmentése érdekében fontos testrészeket fog kelleni lemetszésre, pusztulásra ítélni, amelyeket azután már pótolni lehetetlen lesz.

Minden azon múlik tehát, vájjon a gazdasági válság tovább tart e. Ha van remény a javulásra, úgy e pusztító operációval várni kell. He'y- zetünk hasonló ahhoz a betegéhez, aki életveszélyes operáció előtt áll s azért az orvos vár, ameddig lehet. Ezt- a türelmetlenkedőknek — bármennyire legyen is igazuk a maguk szempontjából — lelkére kell kötnünk.

Sajnos, soká már úgy sem várhatunk.

Akiben tehát van egy szikrája a felelősségérzetnek és őszinte részvétnek a szerencsétlenségben vergődő országgal szemben, annak csak egyért szabad ma imádkoznia; ne kényszerítse a gazdasági helyzet országunkat, hogy balkáni- zálja önmagát, hogy leépítsen, megszüntessen intézményeket, amelyek nélkül modern, kultur életet élnünk aligha lesz lehetséges.

Mert az a hajós aligha örülhet a biztos kikötőbe jutásnak, aki hajóját az el merüléstől csak úgy tudta megvédeni, hogy gyengébb, kevésbé életképes utitársait a vízbe volt kénytelen dobni.

Pedig legyen tisztába azzal mindenki, hogy most erről van sző, nem másról. Ezt tegyék mérlegre azok, akik a kormányzat cselekvési ütemét sürgetik.

És ha. mérleqre tették, ítéljenek újból I

A cseh megegyezés bonyodalmai.

A Magyarország és Csehszlovákia közötti gazdasági megegyezés megkötése meghiúsult. Meghiúsult pedig abból az okból, mert a csehek egy pillanatra sem vették komolyan a megegyezésre irányuló törekvéseinket és mereven elutasítottak minden olyan koncessziót, amelyet Magyarország kormánya a két ország gazdasági viszonyának zavartalan fenntartása érdekében Magyarország részére megkívánt, illetve Csehszlovákia részére felajánlott.

A csehek konokságát misem bizonyítja jobban, mint az, hogy a cseh kezdeményezésre Prágába érkezett magyar delegátusokat három napig várakoztatták, amíg tárgyalásra került a sor, ez a tárgyalás pedig abból állott, hogy megjelent azon a cseh kormány képviselője és kormánya nevében egy előre elkészített deklarációt olvasott fel, amely szerint a cseh kormány a minimálisra redukált magyar javaslatokat sem fogadta el.

Ez eljárásnak valószinüleg az a célja, hogy a külföld előtt demon- stráltassék a legkomolyabb tárgyalásokra való igyekezet cseh részről, ezért volt a meghívás Prágába, viszont a magyar delegátusoknak a megegyezés megkötése nélkül való elutazása azt a látszatot volt hivatva kelteni, ugyancsak a külföldön, hogy az egyesség megkötésének meghiúsulása a magyar kiküldöttek engedékenysége nélküli merevségén múlott.

A cseheknek ez a taktikája azonban igen átlátszó és minden valószínűség szerint egészen más elbírálást fog eredményezni, mint amilyent ők szeretnének. A magyar delegáció vezetője ugyanis a tárgyalást meghiúsító deklaráció felolvasása után nyíltan és határozottan kijelentette, hogy a sierződésenkivttli állapotért |

és annak további következményeiért a felelősséget teljes egészében a cseh kormányra kell hiritani, mert hiszen a magyar kormány a legkonciliáusabb magatartást tanúsította, amikor javaslatainak megtárgyalása végett megbízottakat küldött Prágába.

Erre cseh részről a felelet az volt, hogy még érdemleges tárgyalásba sem bocsátkoztak a magyar kiküldöttekkel. Kétségtelen, hogy ezek a tények a mai hírszolgálati viszonyok mellett máris köstudomásra kerültek a világ minden részében s igy való- Bzinü, hogy a külföld szimpátiája a magyar kormány engedékeny igyekezetét honorálni fogja.

A magyar gazdasági közvélemény egyébként azon az állásponton van, hogy a «seb iparnak nagyobb érdekei fűződnek az egyesBég megkötéséhez, mint a magyar mezőgazdaságnak. Mert a csehek, úgynevezett keverési törvényük által, amely huszonöt százaléknyi magyar busának legalább 75 százaléknyi cseh búzával való keverését írja elő, a magyar márka teljes eltüntetését s a magyar liszt elselejtesitését akarták elérni, ez pedig végzetesen Bujtotta volna liszt- kivitelünk renoméját. Ugyanígy akadékoskodtak a magyar állatkivitel, főleg a hízott sertés exportjának tekintetében, ennélfogva a magyar mezőgazdaságra korántsem járt volna a megegyezés olyan előnnyel, mint ahogy ezt a csehek hiresitelik. Annál jobban sújtja azonban a megegyezés meghiúsulása a cseh ipart, amelynek exportjában eddig jelentékeny mérvben szerepelt Magyar- ország, mint fogyasztó.

Helyesnek és az ország érdekében állónak minősítjük tehát a magyar kormány álláspontját, amely szerint, ha már iparunknak konkurr I renciát engedünk a cseh iparcikkek