Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-07-02 / 51. szám
XII. évfolyam. Egyes szám ára 16 fiilép Szekszárd, 1930 Julius 2. 51. szám. IserkeaatSsfg és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési dij: Félévre-------— 6 pengő. | Egész évre---------12 pengő. Sz erkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lep megjelenik minden eterdAn én usombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez köldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10' fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Aratás. Irta: Jánosi György. A föld népének legszebb és legnagyobb ünnepe az aratás elkövetkezett. Amit a jó Isten a nemzetnek áldásául adott, az csak aratáskor válik valóra, addig csak Ígéret az, amely bármely percben el vétethetik tőle. Volt is ilyenkor öröm, dal és tánc. Valamikor régen még a muzsika is megszólalt akkor, amikor az aratás elkezdődött. Jókedvvel indította hadseregét az aratás harcába az arató gazda s ha kövér volt a kalász, fejlett a szem, volt kenyér és bizakodás. Jöhetett a tél, a hideg. Ma más világ van. Észrevétlenül lopakodott szivünkbe egy olyan nj világnézet, amely nem azonos a régivel. Idegenek vagyunk saját magunk és földünk számára s úgy nézzük ezt a mai kort, mintha nem mi alkotnék, mintha nem mi élnénk abban. Trianon óta elsorvadt bennünk a jobb élet tudata s úgy vagyunk, mint a menyasszony, akinek a háborúból elcsúfítva, rokkantán tért vissza vőlegénye, iszonyú bzív- fájdalmat érez, ha az éktelen, kedves arcra néz. Mit vesztettünk ? Mivé lettünk? Magunk sem.tudjuk megmondani. Csak hirdetjük, hogy ez nem jól van igy, hogy ez nem maradhat igy. A nemzet legnagyobb ereje a megelégedés. A bajt meg kell osztani, türelmesen hordozni és még a sir szélén sem szabad elcsüggedni. Mert semmi sem tart örökké és az a nagy nemzeti szomorúság, amelynek többé- kevésbé mindnyájan áldozatai vagyunk, egyszer örömre fog fordulni. Csakhogy ezt nem álom- és meglepetésszerűen fogjuk elérni, hanem olyan óvatos, odaadó munka eredményeként, amely munkából mindenkinek ki kell vennie a részét. Énnek a mai magyar kornak bámulatosan kedves bálványa az anyagias hazafiság. Szerencsétlen hiba az, hogy a pénz és kenyér kérdésén keresztül mérlegeljük a jelen viszonyait s ott, ahol legjobban kellene hallgatnia a fillérnek, ott minden hallgat, csak a fillér beszél, hogy minden másnak elnyomja a szavát. Ebben van ennek a kornak fanyar tragikuma. Az a végzet, amely ólom- súllyal vonul át a lelkeken és a rab magyar éjt felveri az uj Hamlet kiforgatott igéivel: »Enni, vagy nem enni** Hogy ez ép azért nincs jól, mert egy ily gazdag, búzatermő ország, mint mi, soha meg nem éhezik, az bizonyos és nem kellene est hangoztatnunk, ha nem tudnánk, hogy igen sokan nem látják ezt be s valóságos járvány az, hogy mindenki az idők rosszaságának azon megállapításával van tele, amely tagadja azt, hogy ehhez Trianonnak valami köze volna. A parlagi politika gyér és gyarló dadogásai sokkal többet ártanak, mintsem gondolják azok, akiknek szenvedélyük a kontárkodás és zsenik abban, hogy mimódon lehet a rosszat mégjobban elrontani? Éltünk, megéltünk, élni fogunk és meg fogunk élni. A magyar nemzet nem a népvándorlás barangoló alkalmi tolvaja, aki áléit és sebzett utasok kifosztásából élt és él. Hazánkat, helyünket olyan becsületes párviadalon szereztük, amelyen az ellenfél óriási túlerőit csak a legnagyobb elszántsággal vertük le, A múltban sem volt pihenésünk s a magyar nemzet élete folyamatos honfoglalássá magasztosul. Egyik kezünk mindig a k&rd markolatán nyugodott s mikor támadás ért bennünket, egy mozdulattal paríroztuk ki a csapást, hogy visszavágjunk. És ha e hazában három évig semmi sem teremne, nem volna ez olyan nagy, katasztrófális csapás, mint az, hogy a világnak tapasztalható esztelen fegyverkezésében, tőlünk elvették az általános hadkötelezettség egyedül üdvös honvédelmi eszközét. Ha ezzel szemben minden iQu becsületbeli kötelességének tekintené azt, hogy mint önkéntes leg alább egy évet szolgáljon a nemzeti hadseregben, csökkenne a baj, de igy, a mai nevetséges viszonyok között szomorúan fest ez a kis ország abban a barbár helyzetben, amelybe Trianon juttatta s amely egész életét a vetés és aratás zárt folyamatára korlátozza. Az állami élet természetes rendje akadt meg és hova tovább, egyre érthetőbbé válik, hogy nem az a baj, A Szekszárdi Oltáregylet és a Szociális Misszió Társulat Szent László királynak, a város védszentjének a napján nagysikerű Szent Imre-ünnepélyt rendezett a Szekszárd Szálló nagytermében, ahol ez alkalommal ott láttuk Jankó Ágoston főispánt és Szévald Oszkár alispánt nejeikkel, vitéz Vendel István polgármestert és a város katolikus társadalmának szinét-javát, akik szeretetteljes ovációval fogadták az ünnepély szónokát, P. Böhle Kornélt, a budapesti dominikánusok országos hirü priorját, aki a történelmi kutatások legújabb megállapításai szerint igen érdekes módon állitotta a hallgatóság elé a liliomos magyar királyfi szent alakját. Kiss Lajos kormányfőtanácsos, apátplébános nyitotta meg az ünnepélyt rövid bevezető beszéddel, melyben elmondta, hogy a magyarság örömmel keres a dicső magyar múltban olyan ideálokat, amelyeket nemcsak nemzeti és hazafias érzésben követ, hanem lelkét is azok szerint idomíthatja. Ilyen nemes magyar ideál Szent Imre herceg, akinek emlékét oly szeretetteljes melegséggel ünnepli a nemzettel együtt az egész katolikus világ. hogy szegények vagyunk, hogy gazdasági válságban élünk, hanem az, hogy fejtetőre állított olyan rendszert erőltettek reánk, amelyet őkmaguk világért sem követnének, mert tudják, hogy ez, brutális hasonlattal báró Münchausen derékbasaelt lova a kutnál. A magyar nemzeti élet félélet, nem élet. Nem bírunk annyit vetni, aratni, amennyi tönkre ne menjen. Nem bírunk annyit nélkülözni, amennyivel helyzetünket megválthatnék. Nem vagyunk titánok, hogy a ránk dobott sziklát felfelé hömpör- gessük. Nem vagyunk akrobaták, hogy lábunknál fogva felkötötten éljünk. De magyarok vagyunk, akiknek egyszer már választanunk kell éB vagy kierőszakoljuk az általános hadkötelezettséget a mai béke hírhedt keresztapjától, a népszövetségtől,vagy leBÜlyedünk a világ agrárállamává, magyarul béres állammá, aki kapál, kaszál, szánt, vet, arat, aszerint, amint a világgazdasági ispánok Amerika táján parancsolják. Ma az aratás a magyar nemzeti élet félmunkája. Ma a magyar mezők csendesek, szomorúak. Mert mindenki érzi, hogy hiányzik a munka másik felé. Hiányzik az, hogy a tisztahuza népe megfogja Hadúrtól eredő szent örökségét és úgy kérdezze meg, hogy mi címen dobták nemtelen terület- éhségek koncául a porba? Magyar aratás! Teljes aratás! Hol vagy már! Jövel már I Nagy magyar aratás, Isten aratása, mindenki téged vár a földön mindenütt, ahol magya- I rok laknak. Kiss Lajos megnyitója után Berta Antal vezényletével a Ceciliana énekkar adta elő igen szépen Sychra ünnepi miséjéből a Glóriát, majd P. Böhle Kornél imponáló alakja jelent meg nagy éljenzés közepette a szónoki asztal előtt, hogy elmondja ünnepi beszédét, amelynek elején megemlékezett a pápának a Szent Imre-ünnep alkalmából a prímáshoz intézett és a lapokban aznap közölt leveléről, azután többek közt ezeket mondotta: A világ összes dinasztiái közül egy sincs, amely annyi szentet adott vojna az Egyháznak, mint Árpád királyi családja. Égből küldött nemes eszmék, nemes példák ezeknek a szenteknek az élete és hálával kell leborulnunk az Isten kegye előtt, hogy ezekben olyan kincseket adott a magyarságnak, amely kincsek gazdagságából évszázadokon keresztül táplálkozik a nemzet lelke. Szent László király, Szekszárd védszentje, a maga korának egyik legkiválóbb embere volt és jellemző az ő egyéniségére, hogy az ő neve „Gloria mundi", „a világ dicsősége" volt. Szent István, Árpádházi Szent Erzsébet, Szent Hedvig, Boldog Gizella és Boldog Margit, Szent Imrével együtt nemcsak a magyar nemzetnek, hanem a katolicizmusnak „is legnagyobb büszkeségei. Daliás, kedves szent volt Szent Imre hercegj »hi a múlt időkből levont tanulságként oly sok mondanivalót tartogat a mostani generáció számára. A tudomány Szent Imréről. Épen a tolnamegyei származású Hómann Bálint egyetemi tanár, a nagy történettudós állapította meg, — úgymond P. Böhle — hogy Szent Istvánnak Imrén kivttl volt egy Ottó nevű fia is, akinek a magyar trónt örökölnie kellett volna. Mivel Ottó váratlanul elhalt, Szent Imre lépett örökébe, az a Szent Imre, aki a maga életét már sokkal előbb Isten dicsőségére ajánlotta fel. A daliás, hatalmas, erős Szent Imre kivá’ó fia volt korának, példaképe a magyar leventének. Nem hasonlított ő a mai fiatalsághoz, hanem amint lélekben egészséges, testben époly edzett volt. — Neki talpig férfinak kellett lenni, hiszen az akkori idők legveszedelmesebb és legférfiasabb szórakozása közben, vadkanvadászaton érte utói végzete. Nem degenerált, gyönge szervezetű és idegzetű férfi volt ő, hanem ellenkezőleg : egészséges testben egészséges leiket hordozó dalia, aki mint levente is méltán lehet mintaképe a magyar ifjúságnak. A trón mellé tűzött liliom. Hogy mégis Istennek szentelte életét, azon ne csodálkozzunk, hiszen szentéletü volt atyja. Anyja Gizella, Szent István halála után kolostorba vonult és inspirálta öt Hedvig nővérének, Edmund angol király feleségének a példája is. De bármi volt is elhatározásának rugója, áhítattal kell leborulnunk az Isten rendelése előtt, aki jónak látta, hogy Szűz Szent Imrében liliomot tűzzön Szent István trónja mellé. Most látjuk csak, hogy Isten Szent Imrében a késő utódok fiainak akart példaképet állítani, mert ha testben és lélekben egyaránt edzett fiatalságunk nincsen, el kell készülve lennünk a romlásra. És midőn a költővel mondjuk, hogy minden állam talpköve a tiszta erkölcs, meg kell állapítanunk, hogy nem szállhat áldás arra a nemzedékre, amelyből kipusztult a szemérem. Szent Imre liliomos alakja figyelmeztet arra, hogy gyalázatos fékezhetetlenség lett úrrá az egész világon és hogy a mai nemzedéknek mindent el kell követnie az erkölcsök megjavítására. Istenes magyarok ösvénye. Vissza kell térni az istenes magyarok ösvényére, be kell törni a polgári házasság kapuit, mert lehetetlen, hogy a szabadkőmivesek törvénye kormányozza a keresztény magyarok országát. A lelki kielégülés útja vezethet csak Trianon megdöntéséhez — úgymond P. Böhle — és ezt csak úgy érhetjük el, ha a szenteket Szent Imre ünnepély Szekszárdim.
