Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-01-18 / 5. szám
XII. évfolyam. uám ára 30 fillér. Szekszárdi 1930 január 18. 5. szám. T0LNANE6YEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési díj: Félévre _______6 pengő. | Egész évre----------12 pengő. Sz erkesztő: SCHNEIDER jANOS. A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. I Tízéves beszámoló Irta: dr. Őrffy Imre. Január hó 27-én lesz 10 esztendeje, hogy a szekszárdi választókerület képviselőjévé választott. Ez az idő rendes közállapotok mellett is sok, de még több az olyan viszonyok között, amilyenek az elmúlt decennium alatt voltak. Rám ez a tiz év ezenfelül azért is jelentős, mert java férfikorom munkáját vette el tőlem. Nem veheti tehát senki sem rossz néven, ha megállók egy percre e határkőnél és visszatekintek ... És ha a most támadt érzéseim és elgondolásaim papírra vetésénél a szokottnál egyénibb színezetű leszek, azon senki se csodálkozzék. Az én helyemben mindenki az lenne. Mégis vigyáznom kell. Nem merülhetek el — bármily hálás is lenne az — hangulatos epizódok felidézésében, Meg kell kísérelnem a nagyvonalúságot. Erre kötelez engem az évfordulónak reám nézve ünnepi volta. Végül arra is kell vigyáznom, hogy szerénytelen ne legyek ugyan, de álszeméremből az igazságot se hallgassam el. Hiszen politikai beszámolót tartok! A reálpolitikus munkásságát három főszempont vezeti. Kutatnia kell az emberi életmegnyilvánulások okait; ezekkel számolva ki kell tűzni megvalósítható célokat; végül keresnie kell a keresztülvitel legmegfelelőbb eszközeit. Mindezzel azonban nem elégedhetik meg. Ha nem akar eltűnni a jelentéktelenség sülyesztőjében, tovább kell mennie — messzebb kell tekintenie: azok felé a magasabb ideálok felé,' melyeket ő és kortársai elérni még nem tudnak, de amely felé haladnia kell. Meg fogom próbálni az elmúlt 10 esztendőről ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével számot adni. A háború első napján vonultam be s rövid szabadságaimat nem számítva, az összeomlásig a harctereken voltam. Ez volt magyarázata csak, hogy amikor — több mint 4 évi távoliét után — 1918. november 4-én késő este a domborii állomáson a hajóból kiszálltam (vonat nem járt) s nagy hátizsákommal gyalog neki vágtam a sötétségnek, hogy szülővárosomba jussak, nem láttam olyan feketének a magyar éjszakát, mint amilyennek kellett volna. Amikor azonban itthon körülnéztem és észrevettem az országban a nagy tömegmegmozdulásokat, rögtön láttam: a háború előtti Magyarországnak vége van, az többé vissza nem jöhet. Megállapítottam ezt, anélkül, hogy a rövidesen elkövetkezett szélső bal- és jobboldali mozgalmak állandóságában egy percig is hittem volna. Tudtam, hogy jönnek változások, melyek tisza- virágéletüek lesznek, de ez nem ingathatta meg azt a hitemet, hogy a magyar nemzet minden rétege mély lelkiváltozáson ment át, melynek megszűnésében, vagy pláne elfojtásában csak azok hihettek és hihetnek, akiknek történelembölcseleti tájéko- zódottságuk nincs. Ez lett politikai' elgondolásaim és ténykedéseim alappillére s ez ma is. Meggyőződésemmé vált, hogy más gazdasági, szociális, nemzetiségi és társadalmi politikát kell csinálnunk. Más közjogi és közigazgatási berendezkedésre van szükségünk. Ez a meggyőződésem csak erősödött, amikor rövidesen ránk szakadt a külpolitikai katasztrófa: Trianon. Politikai hitvallásom fenti eredőjének két különleges összetevője lett tehát: a háboruokozta lelkiátváltozások az emberekben és Trianon. Csak később csatlakozott ehhez a XX. század harmadik évtizedében kialakuló világfejlődési folyamatok megfigyelése és értékelése — mint harmadik tényező. Persze mindez eleinte kevésbbé öntudatosan, mint megérzés jelentkezett, később azonban tiszta meglátássá vált bennem. És jöttek a nehéz idők! Aki tisztában volt országunk tragikus helyzetével és közvetlenül észlelhette az 1919-es és 1920-as évek eseményeit, az megérti, hogy miért volt nekem a politikai pályára sodródásom első percétől kezdve leghőbb vágyam az erős és egységes többségi pártra támaszkodó erős kormányzat. Ez a cél vezetett már 1919 őszén, amikor vármegyénkben a két politikai párt egyesítésén fáradoztam és azt keresztül is vittem. S képviselővé válván, ugyancsak ez irányította 1920 elejétől kezdve minden tevékenységemet. Ezért harcoltam oly elkeseredéssel, — írásban és szóval — az akkori két országos párt örökös féltékeny- kedése és torzsalkodása, valamint a nemzetgyűlés tanácskozási rendjének lehetetlen volta ellen. 1920. évi hírlapi cikkeim és parlamenti beszédeim hű képet adnak e harcról. Ez a harc nem volt kiabálóan hangos, de annál szivósabb. Nem gyengíthette azt sem a lenéző, sem a meggyanúsító kritika — de még az időleges sikertelenség sem. Meg is jött a siker előszele Bethlen István gróf kormányra- jutásával. Jött az egységes többségi párt, valamint a házszabály- revízió gondolata és keresztülvitele. Azután pedig a nagy épitő- munka további szakaszai, melyek ma már történelmi dolgok, de amelyek nálunk olyan könnyen feledésbe mennek ... Hogy az elért eredmények érdekében mi mindent kellett csinálni, annak felsorolása hosszabb tanulmány megírását igényelné. Egy-kettőt — inkább példaképpen — mégis felemlítek kommentár nélkül. Huszonheten — nem többen — köteleztük le magunkat szóval és írásban, hogy a kormány rudját átvenni szándékozó Bethlen Istvánt — ha kell, ellenzékbe menve is — követni fogjuk. Nem sokan — ketten-hármán — követtünk el mindent és pedig sikerrel, hogy Bethlen és Nagyatádi Szabó — akkor nélkülözhetetlen együttműködése létrejöjjön. (Berky Gyula képviselő- társam, aki itt nagy szerepet vitt, éppen most készül ennek hiteles történetét megírni.) A mai közvélemény nem is tudja, hogy milyen nagy kihatású események voltak ezek. — Hogy ez akkor egyedül helyes politika volt, ezt ma azok is elismerik, akik egyébként a Bethlen-kor- mányzat ténykedéseit több kritikával illetik, mint eddig. Elejétől végig nemcsak ott voltunk tehát az egységes kormányzópárt születésénél, hanem mindig és mindent megtettünk ‘annak érdekében, amit igen ke- * vesen mondhatnak el magukról — jogosan. Amikor az egységes pártot először sikerült ösz- szekevácsolni Prohászka Ottokár elnöklete alatt — ott voltunk a nagy szavazásnál, amely a pártot újból szétrobbantotta és amelynél kisebbségben maradtunk, de amelyet — miután a királykérdés kikapcsolása volt álláspontunk — igazán nem kell szégyelnünk. Itt is minket igazoltak az idők! Még sok mindenről számolhatnék be — a király bejövetele, választójogi harcok stb. stb., — ha e cikkem keretei megengednék. De talán elég volt ennyi is mutatóba. Elképzelheti mindenki, hogy ezeket a küzdelmeket mennyi féltékenység, meggyanu- sitás és izgalom árán kellett lefolytatnunk ! Vármegyénk akkori képviselői közül már csak magam vagyok a porondon, ki ezeket a nehéz időket átéltem s túlzás nélkül állíthatom: eseményekben, felelősség viselésében — idegmunkában az utána következett 8 esztendő együttvéve sem volt annyi, mint az első kettő . . . Az mozgó háború volt, ma biztos fedezékben lövészárokharc folyik csak. Jött a második nemzetgyűlés. A pénzügyi törvények, szanálás és közjogi berendezkedésünk folytatólagos munkája. Talán nem dicsekvés — hiszen beszámolót tartok — ha megemlítem, hogy ezekben a munkákban is alaposan kikértem a magam részét. Ép úgy, mint a szerencsétlen frankügyben, mely újabb katasztrófával fenyegette az országot s amelynél úgy a kiküldött bizottságban, mint a plénumban exponált szerepet vállaltam. A képviselőház végleges házszabályainak tervezetét én készítettem el s rövidesen rá újabb akciót kezdtem, melynek célja a közigazgatás megjavítását célzó reform s amely ugyancsak az én tervezeteim alapján indult meg. Hogy az utóbbi mit jelent, fejtegetnem aligha kell. Boldog lennék, ha megérhetnem ennek a programúinak célhoz jutását is. Nem lennék méltó a bizalomra, ha nem egészíteném k
