Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-05-17 / 38. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1930 május 17. föidalmak elleni Minden csomagoláson és tablettán a Bayer-kereszt látható. lékos vagyondéssmával kívánták sújtani az optánsokat. Majd így folytatta: Ha megnézzük, hogy mi jut az optánsoknak és milyen vagyonváltságot róttak le idebent, akkor látjuk, hogy milyen óriási a különbség a kettő között. Ha figyelembe vesszük, hogy négy százalékos kötvényeket kapnak ellenszolgáltatásul az optánsok, akkor huBz százalék alatt marad az az összeg, amelyet elvesztett vagyonukért kapnak. Kérdezem, igazságos-e, hogy ha valakinek a vagyonából 80 szásalékot elvesznek, még a megmaradt részből is 25 százalékot akarjanak elvenni? Ez közel súrolja már a vagyonelkobzás határát. Az, hogy az állammal kapcsolatos igényeket eddig nem tudtuk kielégíteni, ami sajnálatos, nem jelenti azt, hogy ilyen indítvány alapján járjanak el azokkal Bzemben, akik vagyonuk roncsait kapták. De ha megnézzük a javaslat számszerű eredményét, látjuk, hogy ez CBak egy kanál viz a tAz ellen, vagy pedig még inkább olaj lenne a tűzre, mert újabb igényeket keltene fel, amelyeket kielégíteni nem tudunk és a kielégítés akadályait mindenki nagyon jól tudja. Trianon. Hatalmas beszédét azután eképen fejezte be Orffy: T. Ház 1 Megkíséreltem, hogy a beszédem elején megjelölt hármas feladatot teljesítsem. Az anyag komoly áttanulmányozójának — ami nem kis dolog — lehetetlen, hogy ne legyen az a véleménye, mint az együttes bizottságnak. Az együttes bizottság mérlegre tett mindent, mérlegelte azokat a nem kedvező momentumokat is, amelyeket — be kell vallanunk — ebben a pillanatban el kell intéznünk, le kell nyelnünk. Mérlegelt mindent és amikor est a szaldót, ezt a mérleget megcsinálta, megállapította — és itt megint csak más, nálam jóval tekintélyesebb és nem a többségi párthoz tartozó férfiúra kell hivatkoznom (Egy hang a jobb- oldalon : Ez Appongi volt !), — hogy elkövetett emberileg minden lehetőt, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el. (ügy van l jobbról.) E mellett az objektív megállapítás mellett meg kell azonban állnunk más tények mellett is, ebben a — merem Állítani — ünnepélyes pillanatban. Egy lélektani momentumról szeretnék beszámolni, amely lélektani Sodronykerités • Ágybetét * Kapuk • Ajtók Rotkaynál a legolcsóbban készülnek SZCkSZfirdOII 313 Árjegyzék ingyen és bérmentve. _____ mo mentum szoros összefüggésben van azzal a kétségtelen megkönnyebbüléssel, amely ezeknek a kérdéseknek elintézése után be kell hogy álljon az egész vonalon, úgy politikai, mint gazdasági tekintetben. Hiszen talán ez lehetett a döntő momentum azokra a képviselő urakra nézve is, akik az egyezményt elfogadták, nem a többségi indokkal, hanem más indokolással. Amikor tehát bizonyos örömteljes momentum áll be, magam is elismerem, hogy ez az örömérzés nem lehet teljesen zavartalan. Nemcsak azért, mert ez a mostani rendezés összeesik egy hallatlanul súlyos gazdasági krízissel. Ez mindenesetre zavaró, nem előnyös momentum. Talán még mélyebben fekvő zavaró momentum azonban az, hogy ez az egész kérdéskomplexum, amelyet most rendezünk, — mindnyájunknak nagy megkönnyebbülésére — tulajdonképpen mégis csak Trianon anyaga és állandóan társulva van Trianon kérdésével, amely eszmetársulás addig, amíg magyar ember van, ait hiszem, mindig csak fájó lehet. (Úgy van ! Úgy vanl a jobboldalon.) Amikor ezt megállapítom, lehetetlen egy további megállapítást nem tennem. Csak visszaidézem ennek a teremnek tiz évvel ezelőtti képét. Vagyunk itt nagyon sokan, akik akkor itt voltunk. Nem hiszem, hogy volt a világ nemzeteinek törvényhozásában meghatóbb, nehezebb pillanat, mint a trianoni diktátum meg szavazása. A háborúban megkérge- sedett szivtt emberek sírtak és ezt ma sem szégyenük megmondani. (Úgy van I jobbfelől.) Ezen ma már túl vagyunk. Ma már sirnunk nem szabad, legfeljebb néha és csak belül. Élni akarunk! Ma már le kell vetkőznünk a kétségbeesés ernyedtségét. Ma már tanú- jelét kell adnunk az élniakarásnak és annak az elpusztíthatatlan életerőnek, amely a magyar fajnak tulajdonsága volt mindig. (Úgy van l Úgy van l jobbfelől.) Ebben az elpusztíthatatlan élniakarásban nekünk magunknak is hinnünk kell. (Úgy van l Úgy van ! jobbfelől. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Eszembe jut Panier Ákosnak egy mély filozófiai jelentőségű megállapítása. (Halljuk! Halljuk t a jobboldalon.) — Azt mondja Pauler Ákos: a hit egy élettani szükséglet. Talán konkrétebben: ha nem hiszünk abban, hogy ha kimegyünk az utcára a házunkból, nem sülyed el az utca, akkor nem merünk kimenni; ha nem hiszünk az élet fenntartásához nélkülözhetetlenül szükséges feltételek beállásában, akkor nem merünk cselekedni, nem merünk élni. A hit és élet tehát azonos, összekapcsolódó hatalmas, mély realitás (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon) és meri-e valaki kétségbevonni, hogy a magyar élet is ? 1 (Úgy van! Úgy van ! jobbfelől.) Én a magyar életben bízom és azt hiszem hogy ebben az életben mindenkinek, aki a faj elpusztitha- tatlanságában hisz, hinnie kel). (Úgy van I Ügy van! a jobboldalon.) A májusi 45% zsírtartalmú Hortobágyi juhturó viszonteladói ára f 472 20%-kal olcsóbbodott. TejuüvelRezett Központ] Budapest, 4- postafiók 20. est, hanem nézetik csak azt, hogy megvannak immár a nélkülözhetetlen előfeltételei annak, hogy újból egy komoly, nagy és honmentő munkára induljunk. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) A kritika. Mi nem tilthatjuk meg a baloldal» nak, hogy kritikát gyakoroljon a múlton, sőt kérjük. De ha kritikát hoznak is a múltra nézve, ne hozza» nak bizalmatlanságot a jövőre nézve. (Úgy vanl Úgy van! a jobboldalon. — Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Az az ut, amelyet eddig megtettünk, nagyon nehéz volt, nem egyszer kellett áttörnünk magunkat csaknem lehetetlen akadályokon; most e pillanatban félre hengereltünk az útból egy nagy-nagy, hatalmas | sziklát, talán a legnagyobbat. Félre I fogjuk lökni a többi akadályt is. I Tisztelettel kérem, méltóztassék a javaslatot az általános tárgyalás alapjául elfogadni. (Hosszantartó, élénk I éljenzés és taps a jobboldalon és i a középen.) A szövetkezetek átszervezése és hitele.* Irta Denoz Ákos dr országgyűlési képviselő. Sajnálatos az a tárgyi alapot nél» külöző támadás, amelyet egyesek a hitelnyújtó szövetkezetek ellen folytatnak, ahelyett, hogy helytálló, komoly és szakszerű bírálatukkal a szövetkezeteknél észlelt szervezetbeli és kezelési hiányok eloszlatására, illetőleg megszüntetésére törekednének. Tagadhatatlan úgyis, hogy a szövetkezeti életnek erős átalakítására van szüksége, ha azt akarjuk, hogy az elsősorban a kisemberek javát szolgálja. Maga a kiindulás, a sző* vétkezés struktúrája az, amely változtatásra van átalva. Az OKH a háborút megelőző években a decentralizálás politikáját követte. A háború azonban elsenyvesz- tette gazdasági életünket, a nagy értékpusztulás az OKH-t és a vele közösségben lévő vidéki szövetkezetek vagyonát sem kímélte meg, évtizedek szorgalmával összehordott tőkék váltak semmivé a háború éB az infláció éveiben. Éppen ez időben lett volna szükség, — bogy hamvaikból a szövetkezeteket fel lehessen támasztani, — az OKH decentralizációs politikájára. Ehelyett azt látjuk, hogy a vidéki kirendeltségeket megszüntetik és a szervezés felelősségteljes nehéz munkáját a központból irányítják. Az országos szervezetnek decent* Megjelent a Budapesti Hírlap (, hó 18-i 107. számában. raÜ8ztikus törekvése a múltban a körzeti hitelszövetkezetek megállapításában és megszervezésében nyilvánult meg és ez a gyakorlatban be is vált. Egy-két vármegyére kiterjedő, jól megalapozott körzeti hitelszövetkezetek az ő szellemi és anyagi fel- készültségükkel, nagyszerűen működnek a gazdák érdekeinek és a hitel- igénylőknek kielégítésében. Ezeknek az intézményeknek prosperitása, kamatnivelláló tevékenysége kelti fel azt a gondolatot, hogy járásonként egy-egy erős, az őrszem helyét betöltő szövetkezet és megyénként, a körzeti hitelszövetkezetek elgondolásában a kisgazdák gazdasági érdekeinek hathatós védelme szempontjából életerős, bizalommal és befolyással rendelkező megyei központi szövetkezetek teremtessenek. Ma azt látjuk, hogy egy egy megyében 10—20—30 apró hitel- szövetkezet dolgozik. Alig van megye, ahol ezen szövetkezeteknek üzletrésztőkéje egy vagy két esetben a 60.000 pengőt meghaladná. A 100 000 pengős üzletrésztőkéjü szövetkezet pedig ritkaságszámba megy, amikor legapróbb részvénytársaságok is legalább 60.000 pengős alaptőkével rendelkeznek. Ezeket az apró hitelszövetkezeteket ha nem. is vagyoni érdekeltség, de az eszme iránti lelkesedés kellene, hogy összefüsze, sajnos, azonban az a tapasztalat, hogy a vezetők gyakran nem is ismerik egymást, egymás I I Srzsébeí Királyné Szálló I Budapest, IV., Egyetem-utca 5. - (fl Beíuáros központjában) 60 éve a fővárosi és vidéki art középosztály találkozó helye. — 100 modern kényelmes szoba. Áz étterem- és kávéházban cigányzene. Az Erzsébetpince a főváros legszebb sörözője. Egypincér-rendszer. Polgári árak l 35 Szabó Imre, tulajdonos. A jövő helyzet. Ne méltóztassanak azt hinni, hogy ennek a hitnek, ennek az élniakarás- nak a jelenlegi keserű gazdasági helyzet akadálya lehet. Az emberiség története bebizonyította, hogy a nagy hitmozgalmak Bohasem a jólétből, a gondtalanságból sarjadtak ki. A kereszténység első nagy világhódító útja nem a nyomorúságból és szegénységből indult-e ki ? Ne vegye senki a mai súlyos helyzetet olyan momentumnak, amely az erre az uj hóditó útra való indulásnak lényeges akadálya lehet. A gazdasági krizisek okai objektiv tényezőkön kívül nem utolsó sorban lélektaniak. Tudjuk nagyon jót, hogy annak oka sokszor a bizalom hiánya, a gazdasági helyzet jobbrafordulásá- ban való bizalom hiánya. Ez a bizalomhiány legtöbbször egy rendkívül fontos hatóereje a gazdasági krízisnek. (Úgy van! jobbfelől.) Engedtessék meg nekem, hogy optimista legyek ebben a tekintetben és leszögezzem azt, hogy ezeknek az egyezményeknek tető alá jutásával egy egészen uj éra kezdődhetik ebben az országban. Ne nézzük ezentúl azt, t. baloldal, hogy azok az eszközök, amelyek a jelenlegi megoldás és a jelenlegi helyzet kialakulásának érdekében eddig igénybevétettek, szerencsések voltak-e vagy nem. Ne nézzük