Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)

1930-04-26 / 32. szám

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG Az előadásokat 6 tagú zenekar kíséri t VILÁG FILMSZÍNHÁZ Igazgató: BARCZÁNY IMRE Előadások kezdete: hétköznap fél 7 és 9 órakor. Vasár- s ünnep­nap 4, fél 7 és 9 órakor Április 26—W Szombat Vasárnap Teljesen u] feldolgozásban! A filmgyártás legművészibb remeke I Gróf Honte Christo. KiÄ Mindkét rész egyszerre! Főszerepekben: Lil Dagover, Jean Angelo és Bernhard Götzke Műsort bevezeti: Magyar Híradó 8 Úszás. Kötelező uszástanltás Szekszárdim. A Magyar Úszó Szövetség bead­ványa nyomán az Országos Testne­velési Tanács leiratot intézett a szö­vetséghez, amelyben felkérte, hogy a kötelező nszásoktatás megvalósítá­sára konkrét javaslatát terjessze elő. Az OTT egyelőre 18 városban kí­vánja megvalósítani a kötelező úszás­oktatást, melyek között Szekszárd is szerepel. Ez a 18 város a követ­kező: Szekszárd, Baja, Debrecen, Eger, Esztergom, Békéscsaba, Gyön­gyös, Győr, Hódmezővásárhely, Ka­posvár, Jászapáti, Kecskemét, Mis­kolc, Orosháza, Pécs, Sopron, Szeged és Szolnok. Ebhez járni még Buda­pest és környéke, valamint Székes- fehérvár, amelynek viszonyai szintén lehetőséget mutatnak az úszásoktatás bevezetésére. A szövetség iskolai bi­zottsága a viszonyok tanulmányozá­sára valószínűleg hozzánk is kiküldi valamelyik tagját s így remélhető, hogy ez is segítségül fog szolgálni a szekszárdi versenyuszoda mielőbbi megépítésének megvalósulásához. Szerkesztői üzenetek. „Álom“. Nem értéktelen: gondolatai szé­pek. Miután azonban nem újdivatú, kö­tetlen, szabadon csapongó versforma akar lenni, hanem a régebbi verselés szabá­lyaira törekszik, rythmusa pedig még döcö­gős és rímei gyengék: érdemes volna az egészet átdolgozni és a szép gondolatokat tökéletesebb formába — simább lejtésű so­rokba és csengőbb, tisztább rímekbe — ön­teni 1 — így álgyúrva — hozhatnék! Kiadó « »Tolnamegyel lljsóg* hírlapkiadó rt. HBnaBunnBBnn Köszönetnyilvánítás. I Magam és családom nevében hálás I köszönetét mondok mindazoknak, akik I felejthetetlen feleségem elhunyta alkal- I mából részvétnyilvánitásukkal mérhetet- I len fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek- I Szekszárd, 1930. évi április hó 20. I 451 Horváth Ignác. I Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen fele­ségem, édesanyánk, illetve testvérünk Tauszig Ignácné halála alkalmából részvétnyilatkozataik­kal és a temetésen való megjelenésük­kel mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek, ezúton fejezzük ici hálás kö- szönetünket Szekszárd, 1930. évi április hó 24. 454 A gyászoló család. Országos Szövetkezetünk részére terményálvevő minden községből fix fizetéssel felvétetik. Gazdatisztek is jelentkezhetnek. Termény átvételéhez szükséges tőkét szövetkeze­tünk nyújtja. Bővebb felvilágosítást vagy személyesen, vagy pontos címmel és bé- lyeggel ellátott levél utján ad Vigh János, Sióagárd. 456 177—1930. vht. szám. árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a szekszárdi kir. járásbíró­ságnak 1929. évi Pk. 7083. számú végzése következtében dr Künstler Kálmán ügyvéd által képviselt Fuchs János kistengelici lakos javára 518 pengő s járul, erejéig 1929. évi julius hó 16-án foganatosított kielégítési végre­hajtás utján lefoglalt és 1546 P-re becsült következő ingóságok, u. m.: vendéglőberen­dezés és bútorok — nyilvános árverésen el­adatnak.- Mely árverésnek a szekszárdi kir. járás­bíróság 1929. évi Pk. 7083. szA végzése folytán 518 pengő tőkekövetelés és jándékajjr ':éig Kistengelyen, végrehajtást leendő megtartására 1930 május hó 8. napjának d. e. 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegy­zéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingó­ságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében, készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becs­áron alul is el fognak adatni. Amennyiben ezen ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX te. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Szekszárd, 1930, évi április hó 16. Várkonyi István 449 kir. bir. végrehajtó. 362—1930, vht. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881, évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a budapesti központi kir, járásbíróságnak 1928. évi 2937. számú végzése következtében dr Zoltán Jenő buda­pesti ügyvéd által képviselt Zsolnay Lajos budapesti cég javára 897 pengő 60 fillér és járulékai erejéig 1930. évi március hó 20-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 2570 pengőre becsült kö­vetkező ingóságok, u. m.: bútorok, traktor, motorkerékpár, autó és egyéb ingók nyilvá­nos árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szekszárdi kir. járás­bíróság 1930. évi Pk. 11.013. számú végzése folytán 897 P 60 f tőkekövetelés és járulékai erejéig, Őcsény-Gábormajorban és Szekszárd és Vidéke «H a n g y a» szövetkezet raktárá­ban leendő megtartására 1930. évi május hó 2. napjának délutáni 3 órája határidőül ki­tüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezen­nel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra ki­elégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Szekszárd, 1930. évi március hó 10­Neuschl, 447 kir. bir. végrehajtó. DEBULAY IMRE lakatosipar-üzlete Szekszárdira ToKarékiQzhely Vízvezeték Csatornázás Egy tanaié felvétetik! A néhai Székelyi Józsefe féle Menttel) teljes szerszámfelszereléssel kiadó. — Értekezni lehet SzekszárdoD, Széchenyi ucca 67. szám alatt. 455 eső-, szennyvíz és trágyalé levezeté­sére, szellőztetésre és csatornázásra, stb. nem rozsdásodik, könnyű, vizet nem ereszti át, olcsó ETERNIT MÜVEK HATSCHEK LA JOS, Budapest, Andrását 38 Elárusít ó v,h e 1 y e k : Engel Frigyes fia Szekszárd, Fleischer Ödön és fia Szék. szárd, Reich Ármin Szekszárd, Stern Adolf fiai Tolna, Adler Simon Tolna, Engel Frigyes Kölesd, Schwarz Salamon Paks, Schwarz S.^Sándor Dunaföldvár, Braun József Dunaföldvár. 390 j T E S I T É S É JL—ÉRTESÍTEM a város igen tisztelt közönségét, valamint összes cimboráimat, hogy a vármegye legszebb helyén, Gurovicán, «Holdvilághoz» címzett Nyári borozót rendeztem be és azt május 1-én megnyitom. — Elsőrangú ételekről és italokról gondoskodva van. Tejivókat és nyaraló­kat is szívesen látok. Tantestületek, leventék majálisait vál­lalom. — A fülemülék zenekara mindennap hangversenyez. — Belépti-dij nincs. — Autó a borozótól 10 perc gyaloglásnyira állhat meg, a 2-es villanyos pénzibe sem kerül. Ha bajától és gondjától szabadulni akar, ne mulasson Szekszárdon, mert másnap mindenki önről beszél, jöjjön ki hozzám bizalommal, itt a csepütelegráf nem működik. — Gyengélkedők haza­szállításáról is gondoskodom. — Óvadékképes fizetőpincért keresek. — Postacím: Szekszárd, «Magyar király* szálló. f 423 MIKECZ.NYARALO íolnár-féle nyomdai£müintézet és siab. iróalzatgyár rt. nyomása, Szekszárd. 1930 április 20. Szavatolt vegytiszta mfllépet minden nagyságban készít, sonkolyt és viaszt becserél, vagy legmagasabb árban vásárol Pettrits József Szekszárdon, Arany János ucca 12, a gimnázium mögött. 350 63—64—1930. vht. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a budapesti központi kir járásbíróságnak 1929. évi 112.710/2. s 123.805. és a szekszárdi kir. törvényszék 4467/3—1929* számú végzése következtében dr Székely Benő budapesti ügyvéd által képviselt Strausz és Társa budapesti és Neiner Kristóf klagen­furti cég javára, 397 P 04 f + 281 P 84 f és 160 46 schilling és járulékai erejéig 1930. évi január hó 10-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felüfoglalt és 1010 pengőre becsült következő ingóságok, u. m.: üzleti berendezés, férfi és női cipők nyilvános árverésen eladatnak, Mely árverésnek a szekszárdi kir. járás­bíróság 1930. évi 10109. számú végzése foly­tán fenti tókekövetelés és járulékai erejéig Tolnán, Horváth Nándor házában leendő megtartására 1930. évi május hé 3. napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezen­nel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. te. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. te. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Szekszárd, 1930. évi április hó 11. Várkonyi István 450 kir. bir. végrehajtód Alma, körte, szilva, szőlő-MOLY OK ellen MERITOL arzénporozószert P 1.90 ÓLOMARZENÁT permetezőszert P 4.20 kg-kénti árban utánvéttel szállít Nemzetközi Borkereskedelmi R. T. Budapest, VIII., Kenyérmező ucca 6. szám Kérjen díjtalan ismertetőt. 243 Pólyózotl hirdetmény. A sióagárdi „Polgári Olvasókör' csapos! állásra pályázatot hirdet, melyre legkósőbl ez év május H6 15-ig lehet je lentkezni. óvadék 400 pengő. A ja vadalmazás és egyéb feltételek SzOci József elnök urnái tndhatók meg 326 házszám alatt. Sióagárd, 1930 április 21. 452 Olvasókör elnöksége Egy jó karban levő — cserépfedeles — • Ház • mely áll 800 O-ölön: 3 szoba, konyha, kamra, istálló, ólak stbből, 5000 pengőért eladó Kistengelyen (Tolna megye). Köze­lebbi cim a szerkesztőségben megtudható üzlethelyiség bérbeadó május l-i*e Szekszárd legforgalmasabb helyén, d Spányi ügyvéd Széchenyi ucca 4; száma házában. 41 Intelligens, jó megjelenésű, 1 éves szerény igényekkel állást keres. Sipos Sándor, sofőr, Paks.

Next

/
Thumbnails
Contents