Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-04-19 / 31. szám
6 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1930 április 19. Husvét közeledtével tisztelettel kérem ob. rendelőimet, szíveskedjenek műtermemet mielőbb felkeresni, hogy művészi portrait nagyítások stb.-vel idejében elégíthesse« ki mindenkit. Teljes tisztelettel: Néger főhercegi udvari fényképész Szekszárdon. tónelmi századoknak, mennyi vágy, mennyi megtört szárnyalás, eltapoaott nemzeti erő éB visszafojtott elkeseredés zug fel mögöttetek! A tragédiának tompa, sokszor temetői komorsággal tovadttbörgő soraiból mély aktualitással, eleven plasztikával léptek elénk a mi — fájdalom! — meglátjuk, megtaláljuk helyeteket a ktizködő, kétségektől, félelmes létkérdésektől agyonzaklatott magyarság életében. S ha eddig talán csak szimbólumok voltatok, ma véres valósággal ráismerünk minden vonástokra, Hungáriának gondoktól sötét arculatára. Egyfelől idegen, vérünk hullásán, panaszunk szaván gúnyolódó Ger- trudok lába tapos ránk, másfelől egyre ritkulnak az izzólelkü, hazájukért mindent áldozni kész Bánk éB Petur bánok sorai mert az önzetlen törekvések előre kiáltása mindig halkul, helyette durván tör előre a nagyobb darab kenyér'hajszolásának rabja és tisztult metafizikai vágyak, nemes férfiideálok összetört ivei felett az „aurí sacra famesa vonultatja elnyűtt sároslelkü embertömegeit. Férfilelkünk szeretne sok-sok fehér Melindát, akik előtt első, szent a családi élet meghittsége, meleg békéje, kiknek legerősebb vágya a termékeny anyaság: friss vért csörgetni a petyhüdt erekbe és a Teremtő örök gondolata és rendelése szerint frisBeséget, rugalmasságot lendíteni a magyar élet sorvadó gyökereibe. A Gertrudokon kivül csak egy ármádia nő egyre: a Tiborcok ármádiája. Gondülte arccal éhbérért görnyednek a bányák tárnáiban, a gyárak dübörgő gépei köaött, homályos hivatali odúkban vagy meglopott, terméketlen barázdák mellett; nehéz jobbágyi sorsuk De profun- disát dőrgi a szívnek szegezett pisztolycső, sikoltja a mentőautó, vagy elnyelik hideg* hullámsirok büszke hidak karcsú ivei alatt. És sorsukért nem igen dobban résztvevő Bánk-báni szív, kisebbségben maradnak mindenütt, ahol vig dalra gyújt az élet, de többségben vannak a kórházakban, a nyomortanyákon és a — temetőkben. A messzemultból ilyen perspektívákat gyújt a legnagyobb magyar tragédia a jelen felé. A vigasztalódás és remény világossága szinte egyáltalában nem lobban fel soraiban: szomorú tükre az izzó lelkének, amelyet beteggé tesz a mellőztetés és lebecsülés, azután eltemette a magyar poéták könyörtelen végzete. Mi, unokák, megilletődött kegye lettel állunk meg Katona József sírjánál, amelyben magyar földdé porlik valaha nemesen lüktető szive. Szent inspirációk tüze lobbant benne, mig dolgozott; vajha e nemes, értékes energiák nem pusztulnának el végképen, hanem a búza gyökerén át felszívódnának magba, fehér lisztbe, virágok illatába, agyvelőbe, emberszivekbe s erdők zugába, tavaszi eső hullása és kalászos mezők euhogásáMint annyi millió magjrar hordjon Ön is Kapható szürke, fehér és fekete színben, vérós gumitalppal, gumikéreggel Gyermekeknek 22—27 nagyság P 3*251 Lányoknak 28—34 nagyság P 3*451 Hőknek 35—41 nagyság P 4*— Férfiaknak 42—46 nagyság Ezek az olcsó árak, a csinos külső, a szolid kivitel, a tartós anyag teszik olyan népsze- amely házi, kerti, uccai és sportviseletnek rfivé a yc/OtCOv tflUIy egyformán kényelmes és egészséges. Csak védjeggyel a talpán valódi/ val ébresztgetnék a gyenge alkonyaira hajló magyar életet! Vajha csodát tennének : és kevesebben lennének a Gertrudok, a Tiborcok, de sokan, nagyon sokan a meleg, termékeny- szivü Melindák, a tragédiáktól nem sújtott Bánk bánok és dacos indulók kemény szava dörögne bátor Peturok férfias ajkán . . . Könnycsepp a Múzsa után. Az Élettől nem sokat vártam, Csak enyhe sugarat a nyárban, Ibolyát, mikor tavasz áldoz S tücsökzenét a hervadáshoz. Mert a télhez már nem kell semmi. S jó volt hozzám a konok Élet 1 Bár sok virágom semmivé lett: Adott egy édes kis világot, Egy kis búzát és boldogságot És. — még ráérek messze menni! S mégis I most, hogy a hajam őszül: Lám, megcsalattam az Időtfll; Valami elmaradt mögöttem, Tavaszi árnyék, őszi ködben, Szentivánéji könnyes álom . . . Kerestem sok-sok májuséjben, Kerestem fegyvercsörgetésben; Szerelem, bordal, magyar bánat, Mind végigrázta nótafámat, De azt az egyet nem találom I Ki inspiráljon égő dalra, Könnyes kudarcra, diadalra, Füttyszóra márciusi szélben, Szebbre, mint amit eddig éltem, Mert csak a Szép él mindörökké ? ... És most már minden mindhiába, Csak álomkép marad a drága: Könnyes szivárvány koszorúzza ... Hozzám soha sem jött a Múzsa És már nem is jön — soha többé I... Miklós Vitéz. Vas Gereben harmadik temetése. Irta: Károssi Pál. Budapest székesfőváros tanácsa a kerepesi-uti temetőben egy külön parcellát tart fenn azon nevezetes halottatok számára, kik a régi és megszűnő parcellákkal együtt nem tűnhetnek el a feledés homályába s akiknek, hogy hamvai örök időkre fennmaradjanak a magyar nemzeti kultúra érdekében elsőrangú kötelesség. Ez egy kisded formában való megvalósítása a magyar Pantheon gondolatának, mit nem kevesebb mint száz évvel ezelőtt hirdetett már a legnagyobb magyarok egyike, gróf Széchenyi István. Kissé elgondolkozva állunk meg mi, a magyar temető kultúrájának szerény munkásai e parcella előtt, mert bármennyire is dicséretre és elismerésre méltó ténnyel van dolgunk, mindig ott kisért a kivitel tervszerütlensége és elégtelensége. A magyar kultúra nagy erdeje ma már oly sürü, hogy képtelennek tartjuk azt, hogy egy parcellába össze lehetne gyűjteni azokat a szálfákat, amelyek azaz akik világitó fáklyák voltak a magyar irodalom, művészet, tudományosság stb. életében. Az aggodalomhoz mingyárt a megbizonyosodás hatalmas képe járul. Csupán öt-hat megszűnő parcella nevezetes halottainak hamvait fogadta magába ez a pantheon sirtábla s máris alig van benne hely. És itt feltámad ismét a kételynek gondolata, hogy idővel a pantheon teljes megalkotásával ismét felvillan a kapa és az ásó s újra megbolygatják, megzavarják nagyjaink örök pihenést érdemlő szent hamvait. Pedig ennek egyszer már véget kellene vetni. Itt nem csupán a főváros akaratáról van szó, hanem országos érdekről, a magyar kultúra jó hírnevéről és becsületéről. Nekem sokszor vannak kalauzolásomra bízva hazánk viszonyai iránt érdeklő idegenek s nem ritkán fordul elő az, hogy érdeklődnek a mi temetőkulturánk iránt. Ilyenkor mindig nagyon nehéz megmagyarázni azt, hogy miért nyugszik a nagy magyar drámairó Kisfaludy Károly már a harmadik sírban, miért nyugszik Vörösmarty Mihály külön sírboltban családjától, vagy ha épen halottak napjára esik a látogatás, megmagyarázni minő nehéz az, hogy miért oly elhanyagoltak nagyjaink sírjai. .Ezek a gondolatok szorongatták telkemet akkor, midőn a véletlen alkalmat adott arra, hogy szemtanúja lehettem Vas Gereben, a magyar regényírás egyik nagy mestere harmadik temetésének. A magyar irodalomtörténet kevés oly egyéni s amellett félreértett egyéniséggel irta tele lapjait mint Vas Gereben. A maga idejében egyike volt a legismertebb és legolvasottabb regényíróknak. Ki népszerűség tekintetében legnagyobb riválisa volt a nagy magyar regényírónak Jókai Mórnak. Vas Gereben a legcsodálatosabb lelkek közé tartozott. Nyughatatlan vérű, tántoríthatatlan magyar, s teljesen akarata szerint cselekvő magyar iró volt. Kora nem értette meg. Nem voltak barátai, pedig ő mindenkit barátként ölelt keblére s egyike volt a maga korát legjob- j ban visszatükröztető regényíróknak. | Kiváló, jóízű, tiszta magyaros hu- 1 moru regényei sokáig voltak a ma- } gyár nép legkedveltebb olvasmányai. I SINGER varrógépek rég bevált jó minőségben Jíedvezü . fizetési feltételek SINGER VARRÓGÉP RÉSIVÉ VYTARSASAC Marton János, Szekszftrd, Bartina-utca 57/b. szám. Bonyhádon: Zárda-utca. Tolnán: Szekszárdi-utca 14. Dunafdldváron: Erzsébet-tér 6. szám. 49 Ä szabadságharc utáni nagy változá* sok őt is elragadták. Az idők változásával regényei elvesztették népszerűségüket, aminek főoka épen az volt, hogy elvesztek témáinak aktuális jellegei. Noha soha sem a saját korából vette hőseit, de mindig a saját korának élt. A »Régi jó idők«-ben rajzolt időt, a mai kulturális előha- ladottság mellett szomorú időknek tartjuk. Színészeink sorsa sem olyan, mint aminőnek festette a »Nemzet napszámosau-ban, »A nagy idők, nagy emberek« nél is nagyobb időket éltünk már. És ennek tulajdonítható az, hogy amikor 1885 ben hamvai a magyar földnek adattak át, Vadnay Károly búcsúszavaiban igy zokogott fel: »Talán most, hogy az író, porai hazakerültek, a feledés pora is el fog szállni az ő müveiről.« Vas Gereben 1823 április hó 7 én született a tolnamegyei Fürgéd pusztán, ahol édesapja Radankovics, később Radákovics Mihály, a herceg Batthyány Fülöp uradalmának ispánja volt. Első írásai már 17 éves korában nyomtatásban jelentek meg s bár gyengédlelkü édesanyja a papi pályára szánta, ő mindjobban sodródott az írói pálya felé, ahol a kevés babér és elismerés mellett a tövisek százai marcangolták. Végiküzdötte a szabadságharcot, fogságot szenvedett. A szabadságharc után főképen lap- szerkesztéssel próbálkozott. 1868 januárjában Bécsbe utazott, ahol január 26-án sirógörcsöket kapott és hirtelen meghalt. Vas Gereben igy, mint a legnagyobb rajongója a magyar földnek, a bécsi währingi temetőben lelte első pihenőjét. A bécsi »Concordia« iróegyesület rendezte temetését, magyar részről dr Váli Béla, Nyári Sándor és Knoob Károly buzgólkodtak. Vas Gereben hamvai 17 évig nyugodtak a csendes bécsi temetőben, mindenkitől elfeledve és senkitől sem gondozva. Csak 1884-ben alakult bizottság, mely főfeladatának Vas Gereben hamvainak hazai földbe való szállítását tűzte ki. A bizottság elnöke dr. Kanyurszky György egyetemi tanár volt, az ő szorgoskodásának eredménye lett az, hogy 1885 január hó 20 án Vas Gereben hamvai magyar földre értek, hol január hó 25-én délután nagy részvét mellett temettettek el a kerepesi-uti sirkertben. És az idén, egy nyirkos februári délelőtt ismét megjelent az ásó és kapa Vas Gereben hantja felett. A sir mellett ott állott a kis fakoporsó, mely most már harmadik esetben volt hivatva arra, hogy Vas Gereben újra összegyűjtött hamvait a harmadik sírhelyre szállítsa. Csendes temetés volt ez. Az elfeledett nagy magyar regényíró egész küzdelmes életét visszatükröztető temetés. A hivatalos fővárosi bizottságon kivül nem volt ott
