Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-04-05 / 27. szám
XII. évfolyam. Egyes szám ára 30 fillér. Szekszárdi 1930 április 5. 27. szám. TOLNANEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkeszt fiség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési díj: Félévre-----------6 peng6. | Egész évre______12 pengő. Sz erkesztő: SCHNEIDER JÁN08. A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illetS közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Hz erős kéz politikája. Németországban bemutatkozott a Brüning-kormány, mely mondhatni majdnem tisztán a konzervatív polgári társadalomra támaszkodik. — A német nép vezetői bölcs megfontolás után ngy «döntöttek, hogy a birodalomnak nyugodt fejlődését, békéjét és rendjét csak a haladó konzervativizmussal egyesült polgári erények tudják biztosítani, épen ezért ezt a polgári kormányegyüttest állította a birodalom élére, melynek megszemélyesítője Brüning kancellár. Bebizonyosodott, hogy« szocialista elvtársak és radikális barátaik nem a kivezető utat keresik a birodalom politikájában, hanem minden eszközt felhasználnak arra, bogy a maguk saját kis pecsenyéjüket sütögethes sók akkor is, amikor a nemzet érdekeiről van szó. — Egészséges és bölcs választásnak mondhatjuk ezt a polgári erőkre felépítettuj kormányt, mert Németországnak úgy gazdasági, mint a külpolitikai helyzete feltétlenül nyugodt kormányzatot kiván. A bemutatkozó kormány nyilatkozatában van egy igen 'figyelemreméltó rész, amelyik azt mondja: belpolitikai téren a birodalom súlyos helyzete, a társadalmi és gazdasági nyomorral kapcsolatos radikális irányzat fokozott éberséget tesz szükségessé. Ezt az irányzatot nem lehet leküzdeni az államhatalom eszközeinek egyszerű alkalmazásával, hanem elsősorban a gazdasági újjáépítés munkáját kell szembeállítani vele. Majd azt mondja, hogy az uj kormány az alkotmányban lefektetett államrend eszközeivel elég erősnek érzi magát arra, hogy szembeszállhasson minden veszedelmes fenyégetéssel. Kérdezzük, ugyan bizony mit szólnának a mi radikális irányzataink ahhoz, hogyha nálunk is az erős kéz politikája nyilvánulna meg ilyen leplezetlenül, mint ahogyan azt most deklarálták a német birodalmi köztársaságban. Igenis arra van szükség, hogy a nemzeteknek nehéz időszakaiban a felelősség fokozottabb mértékben érvényesüljön s est a felelősséget csakis azok a polgári haladó konzervatív rétegek hivatottak megadni, amelyek háttérbe tudják szorítani önös, vagy pártérdekeiket s a helyzet javitásához meg tudnak adni mindent, amivel a nehézségeken át lehet lábolni. Magyarországon szigorú parlamentáris formák között történik a kormányzás és sohasem nyilatkoztatta ki a kormányzat azt, hogy az erős kés politikáját fogja követni azokkal az elemekkel szemben, amelyek lépten- nyomon az izgatás és a demagógia eszközéhez folyamodnak s tele szájjal kiabálnak kigyót békát a kormányzat politikájára. — Jól tennék ezek a radikális elemek, ha egy kissé körülnéznének a világban s tanulnának azokból a külföldi példákból, amelyekre olyan szívesen hivatkoznak, amikor arról van szó, hogy a magyarországi állapotokat valótlanul tüntessék fel. A német kormánynyilatkozat után tegyenek összehasonlításokat s próbálják tárgyilagosan levonni a következtetést, hogy vájjon Magyarországon nincs-e megadva igen sok vonatkozásban szinte túlságos lehetősége a kormány elleni kritikának, sőt agitációnak is, melyekhez a magyarországi radikális irányzatok felhasználnak minden megengedett és meg nem engedhető eszközt. íme a német birodalom kormánya nyíltan kimondja, hogy erélyes eszközökhöz nyúl a rendbontásra törekvőkkel szemben, mert meg akarja védeni a birodalomnak rendjét, nyugalmát éB fejlődési lehetőségeit. Tekintsenek ilyenkor is nyugatra a mi tisztelt radikálisaink, necsak akkor, amikor elvbarátaik olyan nagy vehemenciával támadják j az országot, mert csak igy lehet teljes a nyugati demokráciára való hivat- I kozás. Kivándorlók. Irta: Jánosi György. A kivándorlás kérdése nem uj kérdés, évek óta rágja már a nemzet testét, mint a gazdasági vergődés szembeötlő tünete és ugyanazon rovat alá tartozik, amelyben ma jó néhány modern szó került. Elvi és nemzeti szempontból csak alig különbözik attól, amit a csőd és az öngyilkosság jelent és ha a kérdést a lakájpublicisztika nélkül becsületes, elfogulatlan, hazafias lélekkel boncolgatjuk, rájövünk, hogy a kivándorlás olyan katasztrófális erőveszteségünk a nagy világgazdasági harcban, amit semmi- módon se pótol az általa nyújtott anyagi eredmény. A kivándorlás azt jelenti, hogy egy földterület a nemzet egy bizonyos hányadának nem tudja megélhetését biztosítani. Hogy miért, azt sokféle módon lehet indokolni, ám a legfényesebb logika sem ér semmit, ha a sokszor kényszerítő okokat megszüntetni nem lehet. Mondhatod azt, hogy az elviselhetetlen terhek miatt, mondhatod azt, amit néhány an hangoztattak, hogy a forgalmi, vagy más adó forgatta ki javaiból a polgárt s mennie kellett, mondhatod azt, hogy nincs munka, hogy rossz a politika, mondhatsz akármit, a tényen nem változtatsz, hogy kevés kalandvágyót leszámítva, a nincstelenség szüli a kivándorlást. Tehát egy olyan állapot, amit az egészségtelen gazdasági helyzetnek minden vonatkozása előmozdít. A boldog békében, amikor az emberek épugy sírtak egy jobb világ után, mint ma, egyes elnyomorodott vidékeken nemcsak valóságos járványként lépett fel a kivándorlás, hanem az itthonmaradás reménytelen vergődést, földhöztapadt szegénységet, sóvár lemondást, nélkülözést, küz- ködést jelentett. Láttam. És benne éltem. Hogy őrlődött fel néhány esztendő alatt a létért való küzdelemben a virágzó erő, az egész család és lett magvetése a lélek annak, ami bekövetkezett: a gyűrűs napfogyatkozásnak, háromnegyedrész országvesztésnek 1 Megkínzott, megsanyargatott, eldobott ezrek érzéketlenül, szánalom nélkül, vagy kárörvendve nézték a futást onnan, amely nekik I csak EÍri haza volt. És megtorlások j ostora, isteni igazságszolgáltatások I nehéz ítélete vert végig ott, ahol most már nem szabad kimondani: hazám. Mert nem is volt az, csak mostoha. És hogy irigyelték azt, aki kimehetett Amerikába, hogy pénzt szerezzen, itthon egy kis fekvőséget ragasszon... éljen, boldoguljon, vén korában, idegenben szerzett pénzen. A boldogtalan jelenben fokozatosan lépett fel a kivándorlási láz az egész Nagymagyarországban a magyarok között. Vannak, akik velem együtt tudják, hogy ez nem korszellem, hanem ugyanaz, ami békében volt, de ma hatványozott mértékben: a nyomor offenzivája, amely pergőtüzével tisztára sepri az ősi főidet. Milyen keservesen, mennyi habozás, mennyi félelem után távoznak el sokan. Hogy sírnak és szomorkodnak! De mit tegyenek? Munka nincs. Élni kell. Itt őgyelegjenek ? Nem. A bank ad pénzt. És elmennek az ismeretlen felé, munkáért, kenyérért. Szegények. Szá- nalomraméltók I Elmennek. Szabad e, lehet-e megakadályozni őket, elhárítani a magyar végzet beteljesedését? Nem. Cézár a helvéteket kényszerithette tüzzel-vassal arra, hogy visszatérjenek hazájokba és hordozzák tovább is a római rabigát. De ma nem olyan világot élünk és ezek a magyarul beszélők nem idegenek, nem heívétek és istentelenség volna őket arra kényszeríteni, hogy itt haljanak éhen. A kivándorlók itthontartásának egyetlen módja van. Tudjuk, mondják, de ép ennek az egy módnak nem vagyunk urai. Dehogynem 1 Dehogynem! Botrányszámba megy már az, ami itt a kultúra örve alatt folyik. A circenzesz! A hiúság és becsvágy elszéditette a kort és a közélet falusi pajtához hasonló, ahol immár nemcsak kontárok, de filozófusok is mutogatják bakugrásaikat. E kultur- téboly, e zsur, e macsics és kékvók szédület annyi gondolatot, időt és pénzt felemészt, hogy annak a felével meg lehetne lendíteni a magyar tétlenség kerekét s mellé állítani jó néhány utrakészülőt. Ki van zárva, hogy komoly dolgokkal foglalkozhassunk, mikor annyira belemerülünk i a szórakozásokba, lehetetlen, hogy komolyan vegyünk igazi nemzetépitő dolgokat, ha minden érdeklődésünket lefoglalja a sport, egy bál, egy kártyaparti, egy műkedvelő, egy avatási ünnep, egy mondvacsinált jubileum, egy hazafias vacsora, egy néveste, egy Isten tudja még, hogy mi minden, ami méltatlan az eget ostromló, nagy, nemzeti gyászhoz, méltatlan őseink dicsőségéhez, magyar nevünkhöz. Itt mindnyájunkra szent, isteni elhívás göröngyös útja vár, amelyen nem lehet eleget vezekelni, eléggé tűrni, magunkat ostorozni. Itt az a legnagyobb, aki legmélyebbre száll le, hogy az esendőt ölébe vegye, számára kenyérről, otthonról, hazáról gondoskodjék. Itt az a legbölcsebb, aki nem a hatalom erejével, hanem a fokozott munkaalkalom megteremtésével tartja vissza az útra készülőket. Mert ha iparvállalataink szeszélyes szanálása megszűnnék, ha pl. Szekszárdon kidobolnák, hogy ássák a Duna—Tisza—Debrecen csatornát, 3 évre munkát lehet kapni, úgy gondolom, be lehetne szüntetni az útlevél ügyosztályt. Amíg ez nem történik meg, amíg ilyen meg nem történhet, addig ha fáj is, ha nehéz is, nincs jogunk visszatartani a nélkülözések elől menekülő, szerencsétlen magyar testvéreinket. Csak a kenyérkereset alkalmainak szaporítása szüntetheti meg e szomorú tünetet. Szeknínll származása popot nevezett ki o pápa pitit nagyprépostul. XI. Pius pápa a megyéspüspök előterjesztésére a pécsi székeskáptalan nagyprépostjává földinket, a szekszárdi származású dr. Szilvek Lajos prelátuskanonok, pécsi olvasókanonokot nevezte ki. A kinevezés a teológiai tudományok nagytekintélyű kiváló művelőjét érte. Dr. Szil vek Lajos nagyprépost azonban nemcsak a dogmatika éB a filozófia régi neves tanára, hanem széles látókörű, világot járt, nagyműveltségü férfiú is. Társadalmi körökben mindenütt szívesen látott vendég a sziporkázó szellemű tudós pap, aki bejárta egész Európát, beszéli az összes müveit nyelveket és tudományának, olvasottságának széleskörű tárházából mindig készségesen és keresetlen közvetlenséggel szórja frappáns elmésségü kincseit. Dr. Szilvek Lajos az 1854. évi február hó 19-én született Szekszárdon és 1878-ban szentelték pappá. A nagytehetsógü fiatal papot Dulánszky Nándor, akkori pécsi püspök tanulmányai folytatására a bécsi Augusztineumba küldte további két esztendőre. Innen 1881-ben visszatérve, néhány havi kápláni működés után, 1881-ben a pécsi papnevelő intézet tanulmányi felügyelőjévé és egyúttal helyettes tanárrá nevezték ki. 1885 óta téljes három évtizeden át tanította az ágazatos . hittant és a skolasztikus filozófiát. I Az egyházmegyei pipzágnak több
