Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)

1930-03-22 / 23. szám

XII. évfolyam.

23. szám.

Egyes szám ára 30 fillér.

_____ Szekszárdi 1930 március 22.

TO

LNAMEGYEI ÚJSÁG

KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102.

Előfizetési dif;

Félévre_______6 pengi. | Egész évre______12 pengi.

Sz

erkeszti: SCHNEIDER JÁNOS.

A lap megjelenik minden eierdán ée szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illeti közlemények a szerkesztiséghez küldendők.

Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengi. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül.

Rendszeres birtokpolitika.

Wekerle Sándor pénzügy miniszter expozéja olyan nagy arányn gazdaságpolitikának kontúrjait rajzolta meg a parlament egyik utóbbi ülésén, hogy még azok is ujult erőre kapva bizalommal tekinthetnek a jövő felé, akik az utóbbi idők nehéz közgazdasági viszonyai közepette kishitüek- nek mutatkoztak.

Frappáns választ adott ez az expozé az ellenzék folytonos rekrimináció- jára, hogy hol van hát a kormány gazdasági politikája ? íme itt van. Olyan időkben, amilyeneket ma élünk, sokkalta nehezebb határozott irányú programmal előállni, mint a nyugodt fejlődés napjaiban. Olyan égszaka- dás földindulás után, mint a világháború és az azt követő forradalmi idők voltak, nem könnyű dolog egy uj alapokon berendezkedő államot a nyugodt gazdasági fejlődés útjára vezetni. Ilyen időkben az évek gyors egymásutánja gyakran cáfol rá a legbölcsebb elgondolásra is, állandóan olyan követelményeket támasztva, hogy necsak újabb és újabb pro grammokkal lépjünk elő, hanem a változott viszonyokhoz képest korrigáljunk kérdéseket és a felmerült problémáknak uj irányt is adjunk. Ma Magyarország kimondottan export állammá vált. Egész termelésünknek arra kell irányulnia, hogy kivitel által biztosi thassuk egzisztenciánkat. Mit vigyünk hát ki ? Ez az első

kérdés. A felelet adva van: mezőgazdasági termelvényeinket, mert Magyarország kifejezetten agrár állam. Itt vagyunk tehát a legkritikusabb probléma boncolgatásánál.

Ez volt a fő témája a pénzügyminiszter expozéjának. Mit ér a leg- bölcsebben felépített és kitervelt budget is, ha az a gyakorlatban papír- várrá válik?

Wekerle Sándor pénzügyminiszter a mezőgazdasági termelési ágnak sok ügyét-baj át orvosló programmier ve- zetét adta elő a képviselőház osztatlan lelkes elismerése mellett költségvetési expozéjában. Fontos momentumok találhatók ebben a beszéd ben. Mindenekelőtt fő s iránytszabó követelményként állította fel a pénzügyminiszter a mezőgazdaság hitel- krízisének gyökeres megoldását. Hónapok Óta visszhangzik közéletünkben ennek a problémának a hangja. Ezalatt Wekerle Sándor, amint expozéjából kitűnik, nem sokat beszélt, de annál többet cselekedett.

Kidolgozott a jövő számára olyan nagyivelésü elgondolást, melynek gya- korlatbavitelére bátran lehet vállalkozni. A mezőgazdasági hitel megoldása két feladatot is támaszt. Egyik a viszonyokhoz mért gyors segítség, melynek céljára igen tekintélyes ősz- szeget állít be a kormány, amikor a svéd gyufakölcsönből megmaradt ösz- szeget csaknem kétszeresével megtoldva igyekszik átömleszteni a mező- gazdaság hiteléletébe. — Az igazi s

A ■. ■ ■■ ■- . . ■ . ===-=====,3g==aLU-iiujj^^^g

gyökeres reform azonban a hosszúlejáratú kölcsönökkel oldható meg. Felmerül azonban egy másik igen fontos agrárkérdés is, a föld árának megfelelő biztosítása.

Teljesen aláírjuk mindazt, amit e téren a pénzügyminiszter programúiként kidolgozott. Nem kisebb mértékben helyeseljük a földreform oly irányú folytatását sem, ahogyan azt a kormány képzeli. Életképes exisz- tenciákat kell teremteni. Mit ér a birtok olyan rétegek kezében, amelyek nem tudnak azzal mit csinálni. A helyes birtokpolitika elve azt diktálja, hogy azokat szabadítsuk meg birtokaik egy részétől, akiknek a

A mai nehéz gazdasági viszonyok szükségessé tették, hogy a gazdaságok reálitását, jövedelmezőségét biztosítani lehessen, azok vitele a mai kor szellemének megfelelően sürgősen átszerveztessék.

Ha visszatekintünk a régmúltba, látjuk, hogy úgy a kis-, mint nagygazdáink sokszor jutottak válságba, igy 1905—10-ig, amikor a gazdasági hitel majdnem ismeretlen fogalom volt. Az akkori nehéz viszonyok ellenére mégis fenn tudták magukat tartani. Ha gazdaságaik nem is jö védelmeztek, de a létminimumot mindig elő tudták teremteni és önmagu- i kát úgy ahogy fenn tudták tartani. I

birtok terhet jelent s maguk is szabadulni akarnak attól; Ebből az elvből folyik viszont az is, hogy azoknak juttassuk a földet, akik arra igényt tartanak s uj tulajdonaikkal hathatósan részt tudnak venni a közös nemzeti termelésben.

Ma sehol a világon nem rózsás a mezőgazdaság helyzete. — Ez a depresszió nálunk kirívó bajokat produkált. Ezek a bajok azonban csak átmenetieknek tekinthetők, amelyek levezetésére idő szükséges. Bizalmat s reménytkeltő, hogy kormányunk megtalálta a bajok levezetésére a leghelyesebb, a legcélravezetőbb utakat.

A mai viszonyok azonban az eddigi gazdasági kríziseket erősen meghaladják, úgyhogy a mai állapotot katasztrofálisnak lehet tartani.

Gazdaságaink okszerű fenntartására nézetem szerint sürgősen át kell térni egy bizonyos úgynevezett külterjes- ségre. Tapasztalataim szerint ugyanis a gazdasági válság inkább modern gazdaságainkban, az úgynevezett belterjes gazdaságainkban ütötte fel a fejét, ott, ahol túl nagy tőkével operáltak és azt mondhatjuk — a hipermodernségig fejlesztették a gazdaság egyes ágait. Ahol azonban normális keretek között folyt és fo- > lyik a gazdálkodás, ott, ha nem is

De csak addig, mig majd ők is öregek lesznek s értük jövök. Addig, ha örökélet kell, folytathatjátok a mostani életet ő bennük. S velük együtt igy mentek aztán tovább nemzedékről nemzedékre . . .

Ráhagyóan bólintottak az öreg fák. De a fiatalabbak, mintha egy kicsit elkomorodtak volna ? S éppen a szálasabbak, legnagyobbak, a legdélcegebbek. E percben érezték meg legelőször talpuk, a törzsük alatt a már ő utánuk is törtető uj generáció feszítő nyomását. Most kezdték érteni az öregek hajdani kemény, dacos ellenállását. Egyszerre csak erősebb kapaszkodással vágták életgyökereiket a földbe. Mintha örökkévalóságukat akarnák oda rögzíteni .. .

A cserjék, az apróbb bokrocskák is dideregve húzták összébb magukat. Nagyon megritkult a lombsátor felettük. Most látják, hogy mégis csak azok a jó öreg fák védték őket a szél, vihar, fagy, jégeső ellen. Az apró ibolyákra is jöhetne már a fény, a világosság. De nem jön. Mert nincsen ma itt fény, napsugár, csak köd, szürkeség, örök borulat, magyar éjszaka . . .

Csendes elbusulás szállta meg az erdőt. De már csak pillanatra. Valahonnan oda tévedt egy árva napsugár. Rá, mindjárt megcsippant az első madárhang. A fák élénken kapták fel fejeiket. Kezdték megérteni egymást. A büszke öregek engesz- telődötten hajoltak le. A fiatalabb

Az Irodalom nagy erdeje.*

Irta: Bodnár István.

őserdő a nagy nemzetek irodalma. Mennél kulturáltabb valamely ország, annál nagyobb ez az ősrengeteg. Óriási fák verdesik ebben ágaikkal az eget. Fejet mosnak a felhőkben, a reggeli harmatban. Szellő fésüli, ondolálja lomb-hajukat, koronájukat. Utána pedig ők, mint valami divat- hölgy, megelégedve sütkéreznek, szá- rítkoznak a felülről rájuk tűző napsugárban .. .

Súgni, búgni, zsongani kezd e miatt az erdő. Békétlenkedni kezdenek az apró cserjék. Dacosan nyújtogatják fejeiket felfelé a fiatal, de az öregeknél már nem sokkal alacsonyabb szálfák. Sóhaj kél az apró virágok közt. Panaszkodik még a szerény kis ibolya is: Hát már minekünk semmi sem jut a nap aranysugarából, a levegőből, az életből ? 1 Néhányért, sok ezer 1

Lázadoz az erdő. Megkezdődik a versengés, a harc az életért, levegőért. A faóriások ellen összefog mindenki, aki csak elnyomottnak érzi magát. Az erejük teljességében levő fiatal cserfák, mint valami éles lándzsát, vagy emelőrudat eresztik szívós, kemény gyökereiket az elvén- hedt, már bizony korhadni kezdő faóriások törzse alá. S a Nibelungok

* Megnyitó beszéd a Szekszárd-Tolnamegyei N5- egylet Babits Mih&ly, Móricz Zsigmond, Nagy Endre és Simonyi Mária irodalmi estjén.

ádáz, vad dühével indul meg a majdnem egyenlők harca. De jönnek a többiek is. Az apróbbak, az elszán- tabbak. .Zöld moha lepi el a fa kérgét. Élősdi borostyán kúszik, kapaszkodik fel rajtuk a magasba. A gyengébbek, ártani alig tudók is, csakhogy tegyenek valamit, bátorítóan tapsolnak apró levél-tenyereikkel a kis erdei ácsnak, a doboló harkálynak, hogy kopácsolja, tágítsa a rést, az odút a nagy fák kérgén, esőnek, hónak, fagynak, ez életrövi- ditö hóhérfattyaknak! S már köszörüli a torkát, a hangját a nagy énekkar. Próbát tartanak -a feketeruhás kántorok, a holló , yarjusereg: kár, kár! Mert minden életért — kár, de csak akkor, amikor már — nincs! Ez az őserdő szimfóniája, de talán nemcsak az erdőé, hanem az egész emberi nemé ... ,

így folyik az örök harc a nemzetek irodalmának ősrengetegében. Ez esetben az általános szabályok alól nincsen kivétel. Nem lehetett és nem is lehet ez másként a mi kisebb irodalmunk, nóta szerint való „kerek erdejében" sem. Valami három, négy évtizede nálunk is szembekerültek a fiatalok, az öregekkel. Nem bíró akarok lenni most itt közöttük. Ehhez kicsi vagyok. A nagy elvi vitákat különben sem egyes emberek döntik el, hanem az — idő. De még csak nem is az az idő, amely felvetette, hanem a későbbi kor, amely előbb j már gondosan lefejtette, eltávolította

a vita külső burkát s hozzájutott a belső maghoz, a kihámozott igazsághoz.

Elkeseredetten folyt tehát a vita. A vége az lett, — hogy megint visz- szatérjek az erdei hasonlatokhoz, — a fiatal és öreg fák nagyon is össze találták akasztani az ágaikat, amig aztán egyszerre nagy csend lett az irodalom kerek erdejében. Pusztító vihar jött. Keresztülszántott erdőkön, mezőkön. Megtépdeste a fák lombjait, korongját. Sokakat tövestől kicsavart. Puszta ma itt minden. Erdő, mező, embersziv, falvak, vá- rosok, ország . ..

S a megtépett erdőben szomorúan gubbasztanak az öreg fák. Fáznak, dideregnek az enyészet szelétől. Belátták már, hogy senkisem élheti túl a halált. Az élet malmában lepereg az utolsó buzaszem is . .. De enyhült már régi haragjuk, elkeseredésük. Várják, ami jön, mert tudják, hogy el kell jönnie. . . Hallgatják a lábuk elé ült nagy mesemondót, a rájuk várakozó halált. A legszebb természeti törvényt, az elmúlást, majd a megújulást, a fajfenntartási ösztön szivekbe irt kódexét magyarázgatja nekik:

— Ne legyetek kishitüek. Mit féltek a haláltól? Nem megsemmisülés ez. Csak átváltozás. A természetben semmisem múlik el, csak másokbán folytatódik. Szószerint a tollába mondtam már én ezt egy szomorúan bölcselő magyar poétának. De tudjátok { meg ti is. A fiatalságnak van igaza.

GazWalnk átszervezésének szükségessége.