Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-02 / 44. szám
1929 november 2. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 Legkiválóbb minőségű V I 1 á $ h 1 r 0 Kötött-szó vö ti HBIty- és lányka „ITH" nyulszórkalapok LicMman cipók 1 Pulóverek Mellények Harisnyák TÉLI KABÁTOK PlRNITZER JÓZSEF ÉS FIAI ÁRUHÁZÁBAN, SZEKSZARDON tott hiteleket jól használják fel. Nagy célok szolgálatába állította be életét és munkásságát. Kultúrpolitikáját sokan támadják, de hiszi, hogy a történelem őt fogja igazolni. A magy&r kultúra életet adó, de életet ki nem oltó fegyverei törik össze a Trianonban kovácsolt bilincseket. Emelt fővel viseli kultúrpolitikájáért a felelőssé get és állja a közéleti harcot. A sötét, keserűséggel télitett órákban a közélet férfiainak erőforrásokra van szüksége, ilyen erőforrás lesz részére Dombóvár községének diszpolgársága is. A miniszter hatalmas lendületű beszéde óriási lelkesedést váltott ki és percekig tüntettek Dombóvár pol- gárai díszpolgáruk mellett. * A miniszter a díszközgyűlés után a szent Orsolya-rendi zárdában küldöttségeket fogadott. A minisztert, a megyéspüspököt és kíséretüket ebédre Magyar Béla tb. pápai kama rás, .plébános látta vendégül. A reálgimnázium a felavatás alkalmával igen ízlésesen volt díszítve, amely a miniszternek is feltűnt. Ezt a diszitési munkát Papp Gyula tanár végezte ügyes cserkészeivel. Dr. Halmos Andor luMleama. Tolna vármegye tanügyének munkásai november hó 4 én összegyűlnek, hogy dr. Halmos Andor kir. tan- felügyelőnek 25 éves közszolgálati évfordulóját megünnepeljék. Talán felmerülhet a kérdés, hogy indor kolt-e ez az ünnepség Tolna vár megyében, ahol a tanfelügyelő még alig 2 év óta működik. Az elfogulatlan felelet erre részünkről, akik élénk figyelemmel kisérjük dr. Halmos Andor hivatali és közéleti munkáját ez aránylag rövid idő alatt, hogy az ünneplés jogos, mert dr. Halmos Andor e rövid idő alatt oly hatal más hivatali munkásságot fejtett ki, amely messze túlhaladja a kötelességeknek egyszerű teljesítését és köz életi szereplése is oly eredményes, hogy egy pillanatig sem csodálkozunk azon, hogy munkatársai nem a fel- sőbbség iránti kötelességérzetből, de a vezető munkásságának megbecsüléséből, tiszteletéből és szeretetéből fakadó érzésből ünnepre gyűlnek össze. Azokat az embereket, akik a közpályán vezető, irányító szerepet töltenek be és akiknek közszereplése éles kritikának van kitéve, akik a cél érdekében való intézkedéseikkel egyesek neheztelését is kihivják maguk ellen, az élet küzdelmében két tábor veszi körül. Az egyik táborban találjuk azokat, akik minden törekvést, a köznapiasságból való kiemelkedést síréberségnek minősítenek és irigykedve arra törekszenek, hogy gáncsot vessenek, vagy lekicsinyeljék a lelkesedéssel végzett munkát és így kedvét szegjék annak, aki képességeit, munkaerejét jobban és tökéletesebben állítja a munkasorba, mint ők. Ebből a sajátságos emberi gyengeségből fakad, hogy a szürke, minden- | napi emberek a maguk egyszerű és Szép holdas est. Szép holdas est. Országúton megyek. Oly fényesek távol toronyhegyek. Ott fenn talán tündérek játszanak. Rád gondolok, míg járok álmatag. A hold sugára, mint ezüstfa lombja, most ráhajol ragyogva ablakodra. S mig lelked édes álmokon pihen: Ó, vársz-e rám a távolon híven ? Csend. Ballagok az úton egyedül. A jegenyéken halk szél hegedül: Zenéje fájó és meséje vén. Egy felhő most a hold elébe mén. S a holdfény úgy hull a világra, mint hervadt szomorúfüz ága. Ssantolányi Gyula. A kődis. Erzsók asszony a konyhába forgolódik. A «spór»-ban vígan pattog a rőzse. A tengeriszár, rőzse s efféle nyári tüzelő, aminek lángjától az estebéd megpuhul. Están gazda a gádorban üldögél, makrapipáját szutyakolja. Szipákol, tömködi, csiholja a masinát; nem akar szelelni! Nem hát. Mert a birka- tokány szaga izgatja őkelme ormányát. Türelmetlenül fészkelődik a háromlábú fapadon. — No mi lesz már Erzsók! Lesz-e vacsora ?! — Várjon keed sorára! Hallatszik ki a konyhából Erzsók asszony erélyes hangja. — Hisz még a jószág sincs ellátva. Eszti még lenn van az akolnál! Az öreg mordul, fordul, indulna lefelé a tornácról, de egy pöttöm kis emberke a lábába kapaszkodik. — Ópapa, ópapa, a burkus megfogta a csálét! Gyere ópapa, gyere, segíts az anyónak! — Kicsi ostorával suhintott egyet, mire az öreg szájából kiesett a makra. Mit tehetett mást az öregapa, felkapta kicsi unokáját és napbarnitotta, életegészségtől duzzadó pofijára egy hatalmas csókot cuppantott A toronyban megcsendült az esthajnali harangszó. A kondás, a tehe- nes, csordáikat hazaterelve, elcsendesedett a falu, elült a porfelleg. A jó öreg hold, megelégedett, széles ábrá- zattal mosolygott a tiszta, csillagos kék égboltról. Szabó bátya ölbe kapva kis unokáját, beballagott a belső házba, ahol már terítve várta az Ízletes estebéd. Erzsók asszony, élte párja, zsémbe- lődött, hogy Eszti még nincs idefenn. Ezalatt már kétannyi jószágot is ellátott volna! Előkerült ő is. — Fiatal, szép, telt idomú, barnapiros, szomorú menyecske. Elébe tolták a tálat, kelletlenül nyúlt a merőkéhez. Kicsi fiának minden iránybani alázatosságukkal mindig népszerűbbek, mint ások, akik az élet harcába képességük, akaraterejük éa munkaszeretetükkel a tucatemberek sorából kiválnak. A másik sorban azokat találjuk, akik meg tudják érteni a köz ügyében folytatott és kiemelkedő munkát, az emberi képességek és akaraterők megnyilatkozását és egy nagy, nemes cél érdekében való lelkes munka előtt nem a hizelgő szolgalelküség, de a nemesen érző és gondolkozó ember tiszta lelkületével és érzésével hajolnak meg. Ez a két tábor látszólag nem ütközik össze, de ott találjuk a közélet és közpálya harcosai körül őket, azért, hogy az egyik akadályozza, töviseket dobáljon utjukba, a másik, hogy bekötözze a méltatlanul kapott sebeket, szeretetével, ragaszkodásával buzditójuk, lelkesítőjük legyen és ne engedje őket elcsüggedni. Dr. Halmos Andor 25 évet töltött el a magyar kultúra göröngyös földjén. Amerre járt, mindenhol mélyen eresztette be az ekét a munka talajába. Izzó magyar leikével megérezte Nagymagyarország boldog idejében már, hogy a magyar népet ki kell emelni az elmaradottság állapotából, mert a szláv, germán és latin fajok közé ideékeit magyarság minden segítség nélkül csak úgy tudja fenntartani magát a jövő ezredévben, ha Nyugat kultúrájával egyenlő magasságra tud emelkedni és Keletet messze j felül tudja múlni. Hogy miként telje- i sitette 23 éven keresztül e hivatását, | nem vagyunk hivatottak elbírálni, mert. Megsimogatta nyilt, széles homlokát és könnybe lábbadozó szemmel kínálta — egyél, kis árvám! Az öreg felhördült. — Mi beszéd ez, Eszter! ? Ki az oka, hogy az apja, ez a te hires, szerelmetes urad, itt hagyott ?! Az a kódis 1 Nem vót* neki jó a Szabó portán. Tán’ nem vót’ neki mit enni? Tán annak is én vagyok az oka, hogy minden este az árendásnál muzsikáltatja magát a füstösökkel? — Kigyelmetek akarták igyl Ki- gyelmed űzte el, mert szegény volt. Mert nem ragaszthatott még száz holdat a vagyonához! A becsülete, a munkája, a szeretete, az maguknál nem számitott. ő csak a kódis vót! Az én hűséges, jó emberem! . . . Zokogásba, keserves zokogásba csuk- lőtt el a menyecske hangja. — Hát mért ment el a cudar? S öklével olyat ütött az asztalra az öreg, hogy a tányérok csak úgy csörömpöltek belé. — Mert maguk úgy akarták! — felelt most már nem könnyező, de villogó szemmel a menyecske. — És kicsi fiát karjára kapva, egy halk «jóccakát» köszönéssel elindult az alsóház felé, pihenőre. Pihenőre, egy hosszú, álmatlan éjszaka elébe ........ Már h ajnalodott... Gábor Andris, mintha kijózanodott volna, vagy még ittasabb lett: «gyertek, füstösök!» S megindult három szál cigánnyal az apósa háza felé. Óvatosan nyitja de abból a körülményből, hogy mit tett nálunk s hogy az ezt elismerő tanügyi férfiak ünnepségéből ki akarják venni azok is részüket, akik testileg bár elváltak tőle, de akiket a szeretet, a nagyrabecsülés lelkileg még mindig összefűz vele, azt a jogos következtetést vonhatjuk le, hogy a 23 évvel ezelőtti időkben is úgy teljesítette kötelességét, mint azt teljesíteni egy becsületes, hazafiasán gondolkodó, a nép érdekeit tekintő tanférfinak kötelessége. A 25 évi munka —- ha az szívből fakadó és lelkesedéssel megvalósított, — egy ember életében egy hatalmas határkő. Indokolt, hogy ily határkőnél megálljunk. Megálljának elsősorban azok, akik közvetlenül élvezik, érzik a munkának szépségét, nemes intencióit és eredményeit. Csak az önző ember nem akar meghajolni mások érdeme előtt. A helyes gon- dolkozásu meghajol és e meghajlásra Bohasem lehet ráfogni, hogy azolgaias, hogy hizelgő. Tolna vármegye tan- férfi ainak megmozdulása előtt tisztelettel és helyesléssel hajolunk meg és hisszük, hogy velünk van ez ünnepségben egy tekintélyes része azoknak az embereknek is, akik a tan- felügyelő hatáskörén kívül állanak, de megbecsüléssel és tisztelettel látták itt megyénkben két év alatt azt az energikus, lelkes, tüzes munkát, amelyet dr. Halmos Andor kir. tanfelügyelő nemcsak a szorosan vett iskolai oktatással, de a kultúra terjesztésére • alkalmas minden eszköz megragadá- I sával közelebb igyekezett vinni e ki a kisajtót. A házőrző kuvasz egy- kettőt vakkant. — Bodri, te! Bodri farkcsóválva, barátságosan, bizalmasan közeleg, sompolyog a látogatóhoz. Lassan lépdel az udvaron végig, mintha lopni járna. A cigány a nyomába. Megáll az alsó háznál. Lassan, csendben. Mintha nem is ivott volna. De a szive, csordultig volt... A cigány elkezdte csendben, lassan, az ő nótáját. — Az ő — nótáját... Mire a nóta véget ért, nem kezdhettek bele már egy másikba. Kinyílott a pitvarajtó, halkan, csendben... A füstösök sietve osontak ki az udvarból .... A jó öreg hold boldogan, mosolyogva pislogott le két egybefonódó, egymásért epedő lélek ölelkezésére és titokzatosan tűnt el a láthatárról... Reggel az öreg már messziről morog, az istálló felé közeledve: Az a kódis, már megint muzsikáltatta magát az éjjel... Majd hányát vágódik meglepetésében, mikor vele szem^ ben, a vejét látja az akolból kijönni. — Dehogy muzsikáltattam magamat édes apám ! Az éjjel már a Pista gyereket dajkáltam! Ószt most már elláttam a jószágot.. . — No, ideje is, hogy megjöjjön az eszed! — S dolmánya belső zsebéből egy kis flaskát vesz elő, kóstold meg fiam, kisüstön főtt, mig oda vótál’, de vigyázz, hogy az asz- szonyok meg ne lássák, — meg ne érezzék... Schmidt Jenő a
