Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-05 / 40. szám
Egyes szám ápa 30 fillér. XI. évfolyam. Szekszárd, 1929 október 5. ________________________ 40. szám. TO LNAMEGYÉI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 30 fillér. Előfizetési dij félévre 4 pengő (50.000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. A magyar gazda nagy baja. dr. örffy Imre. Irta Egész nyugodtan használhattam volna címül a S. O. S. nemzetközi vészjelzést is, bár ha nem a tengereknek, hanem a magyar földnek nagy veszedelméről szeretnék egyet- mást írni. A baj, a csaknem katasztrófális baj itt van s akiben van egy cseppnyi felelősségérzet, annak úgy a betegség okával, mint gyógymódjaival foglalkoznia kell. Egészséges életösz tönü ember mindig undorral fordult el olyanoktól, akiknek minden tevékenysége tehetetlen siránkozásban merült ki. Keresni, szívósan, konokul keresni a betegség csiráit s ezek megölőit, ez ma minden becsületes magyar ember kötelessége, Nem baj, ha a szemléletek perspektívája más és más, a látó horizontok tágassága különböző terjedelmű. Ha a vizsgálódás kellő önkritikával jár, termékenynek kell annak lennie. És erre az önkritikára a magyar közvéleménynek nagy szüksége van. Mentői kisebb látkörü valamely »Ítélkező« egyén, annál közelebb eső oko kát lát csak. Az uzsorázó bank és gabonaügynök csak bántó és fájó tünetek, de mégis csak tünetei — de nem okai — a mélyebben fekvő nagyobb bajoknak. — Kétségtelenül szükség van az élősdiek irtására, — ám ezeket elfujja a szél, — ha az egész gazdasági szervezet újból egészségessé válik. S igy vezet a logika ahhoz a megállapításhoz, amelynek igazságát kétségbe vonni nem lehet, de amely egyben igen elszomorító is: a bajok igazi forrásai, nagy nemzetközi, világgazdasági okok, amelyekkel szemben legtöbbször csak a megfigyelő, de nem az irányitó szerepre vállalkozhatunk. Miután a napi sajtó »szaktudósi- tásai« között még az intelligens olvasói is el-el téved, nem árt egy kis szemlét tartani ezek felett a világ- gazdasági okok felett. Nem óhajtunk ezúttal valamennyivel foglalkozni. Csak megemlítjük a világ mezőgazdasági túltermelését bizonyos termel- vényekben; az ipari államoknak saját mezőgazdaságukat túlzottan védő véd- vámos politikáját stb. Amiről ezúttal írni akarunk, az a magyar gazda páratlanul súlyos hitelválsága. Hogy ezzel a kérdéssel tisztába jöjjünk, előbb egy általánosabb prob lémával kell végeznünk. Mért drága ma egyáltalán a pénz? Erre a kérdésre komoly és szakavatott választ kell adnunk, mert a magyar közvélemény hajlik a bűnbak keresésére s épen azon az utón van, hogy olyanokat tegyen felelőssé, akik a beállott viszonyokról legkevésbé tehetnek. A pénz drága, mert rengeteg tőkét elpusztított a háború és még messze van a teljes utánpótlás. De drága a pénz azért is, mert a világ igénylése megnövekedett vele szemben. Ez a két — egy irányban ható ok. — magyarázata az egyre fokozódó pénzdrágaságnak. Ma már mindenki tudja, hogy a pénz egyre nemzetközibb életet él: oda megy, ahol legtöbb hasznot arat. Most Amerikába vándorok Miért? A feleletnél megint csak őszintének és tárgyilagosnak kell lenni, még ha fájdalmasak is a kon zekvenciák. Nem egy rövidlejáratu newyorki tőzsdespekuláció táplálására kell az, amivel magát még a gazdasági közvélemény is megnyugtatni szereti. Nem ! Aki elolvasta a világ egyik legkitűnőbb pénzügyi szakemberének, Irving Fischernek, az amerikai Yale egyetem professzorának a minap megjelent cikkét, az hamaro- rosan kiábrándul az amerikai «mesterséges tőzsdei hossz» nak biztos letörésébe ivetett hitéből! Amerika nem a tőzsdések spekulációja okából szívja magához a világ tőkeállományának szokatlanul nagy részét, hanem azért, mert ott egy páratlan ütemü és hozamú nagy iparosodást folyamat indult meg a háború után, amely a tőkének igen csábító alkalmakat nyújt. Ez az oka annak, s nem a tőzsdei spekuláció, hogy a newyorki tőzsde 215 vezető értékpapírjának értéke 1926 tói fogva 109 százalékkal emelkedett. Amig ilyen tőkeelhelyezési lehe tőségek vannak, addig a magyar gazda hiába várja az olcsó és külföldi pénzt Ezt őszintén, szépítés nélkül meg kell mondani, mert legnagyobb politikai ostobaság, a valóság leplezése. Szokatlanul nagy tehát a baj, — melynek véleményem szerint csakis szokatlan, egészen különleges orvossága lehet. Ha nem akarjuk, hogy a magyar mezőgazdaság tönkremenjen, a magyar államnak kell segitő kezével jönnie: a hosszúlejáratú termelő gazdahitel kamatterhének egy részét át kell vállal nia az államkincstárnak. Tudom, hogy súlyos dolgot állítok. Nem kicsinylem le javaslatom nehézségeit s mégsem tudok más kiutat. Álljon elő aki tud — szívesen meg hajlok előtte. Tudom, hogy a magyar közéletben — sajnosán — uralkodó protekcionizmus nagy akadálya lesz a terv kivitelének. Tudom, hogy az államkincstárra jelentős teher fog hárulni, de az még nem lesz elvisel- hetlen. A képviselőház pénzügyi bizottságában elő is álltam a gondoAz aradi gyásznap nyolcvanadik évfordulóján. Bús aradi gyásznapunk nagy árnya Ráborul ma ismét a hazára, S felkomorlik lelkűnkben ma újra Nyolcvanéves bánatunk borúja. Bús szakában őszi hervadásnak, Nyolcvanadszor kísért már e gyásznap S történetét bús szívünkbe vésve Int újólag hű emlékezésre. S míg hullatjuk forró könnyeinket Meggyászolván mártírhőseinket, ' Felsikoltva búg a nagy világba Nemzetünknek bús tragédiája. S a szívünkre szálló néma gyászban Számunkra csak egy vígasztalás van: Mártírvérből sarjad e világra Feltámadás égi csodafája. Nyolcvan évnek messze távolából Mártírhősök szelleme világoi S honszerelmet tart örökre ébren Nemzedékek tiszta, hű szivében. Csonka honnak árva nemzedéke, Bízva tekints fel a magyar égre. Ott vigyáz rég a mártírok lelke Soha meg nem haló nemzetedre! BABAV GÉZA. OKTOBER 6. Arad — Trianon. Mind a kettő a nemzet Golgothája. Aradon a nemzet tizenhárom legkiválóbb fia szenvedett mártírhalált, Trianonban az egész országot feszítették keresztre. Ma, annyi idő után, ismét visszatér fájó emlékünkbe az a borongás októberi reggel, amikor bitófa és golyó volt az elbukott magyar vérbefojtott küzdelmének utolsó gyászos akkordja. Utána jött a hosszú intervallum 67-ig. Még gyászolnunk is csak titokban volt szabad. Gúzsba kötve, láncra verve vártuk sorsunk főbbrafordulását. A kiegyezés után a nemzet megujhodott. Az addig elfojtott tetterő csodákat művelt. De jött a nagy világégés és utána a még nagyobb vízözön. Azt hitték Trianonban, hogy bennünket végleg elintéztek. Nem tudták, hogy akiknek olyan örökre világitó fáklyái vannak, mint az aradi 13, azok nem bukhatnak el soha. Történelmünk leggyászosabb emlékű dátuma lett a mi legnagyobb erőforrásunk. Hitet, reményt, élniakarást október hatodikából meríthetünk. Akkor is azt hitték, örökre elintéztek. Csalódtak. A nemzet október hatodi- kát ünneppé, a mártírokat Géniuszokká avatta. Az Aradon kivégzettek véréből virágok fakadtak. A szabadság piros fehér zöld szirmú virágai, amiket szerető féltéssel és büszke daccal kell ápolnunk, nehogy Aradot, a tizenhármat és október hatodikát csak egyszer is elfeledjük. Kozáry Jenő. lattal. Még idegenkedik tőle a pénzügyi kormány. Nem hiszem, hogy soká merje tenni. S ha egyszer meg kell csinálni, inkább ma, mint holnapi Dixi et salvavi animam meaml Aki olsszoélt n oendésioisnl. Miközben az őszi lombhullajtás idején egyes politikusaink a gyászos- emlékű októberi forradalom szelét szeretnék a meggyötört Bégéből még alig taipraállt nemzetünkre zúdítani, ebben az atmoszférában a szociáldemokraták sem maradnak el forradalmi tradicióiktól. A szociáldemokrata munkásság szakszervezeti adóiból fenntartott kebli orgánumuk hasábjain, egy vezércikkbe gyanúsan beágyazva olyan nyilatkozatot közölnek Rennie Smith angol munkáspárti képviselőtől, amely ha valóban elhangzott, — amit fel sem merünk tételezni, — akkor ez az idegen ur alaposan kiábrándított bennünket az angol munkás-gentleman felől táplált hiedelmünkből. Nagyon jól ismerjük mi szociáldemokratáinkat, akik Baját politikájuk szempontjából képesek még a vendégül látott idegent is olyan helyzetbe hozni, hogy visszaéljen vendég- mivoltával. Mit szólna Anglia, vagy bármely más külföldi állam, ha akadna olyan magyar politikus, aki élvezve azok vendégjogát, a leghallatlanabb politikai birálgatásokba bocsájtkoznék s azt állítaná, hogy mindaz, amit cse lekszenek, a legsúlyosabb kritikával sem bélyegezhető meg eléggé, mert Smith ur ezt tette. Szerinte a háború és forradalmak után Magyarországon „olyan kormányzati rendszer tolódott előtérbe, amely kevéssé különbözik a háború- előtti uralmi rendszertől“. Szocialistáink vendége azonban — egész bizonyosan rosszindulatú ugratásra — még tovább ment s a híradások szerint azt az állítást merészelte megkockáztatni az egész brit közvélemény nevében, hogy őket egyenesen ingerültté teszi, ha azt akarják elhitetni velük, hogy itt Magyarországon a demokrácia irányában haladnak a dolgok, mert ők nagyon jól tudják, hogy a mai magyar kormányrendszer a középkori feudalizmusnak csodálatosképpen fennmaradt maradványa. Ha nyomtatásban nem látnánk s ha a Népszava hangsúlyozottan nem állítaná, el sem mernénk hinni, hogy ezt egy brit törvényhozó mondhatta egy idegen állam vendégjogának védelme alatt. De igy is meg tudjuk ennek a nyilatkozatnak a helyét találni. — A magyarországi szociáldemokraták közismert múltjuk szerint a nemzeti közvélemény hatása és törvényeink tilalma alatt államiságunkat veszélyeztető s a közélet erejét pusz- i titó beszédeiket nem merik elmon- i dani, de időnként vendégül hívnak | külföldi egyéneket, akik előbb Prá-
