Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-28 / 39. szám
XI. évfolyam. 39. szám. Egyes szám ára 40 fillér. Szekszárdi 1929 szeptember 28. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 30 fillér. Előfizetési dij félévre 4 pengő (50.000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Hatvan év. Irta és a Szekszárd—Bátai Ármentesitő és Belvizszabályozó Társulat 60 éves jubiláris ülésén felolvasta Jankó Ágoston főispán, a társulat elnöke. Amikor az emberek, intézmények, vagy testületek életük, vagy működésük valamely hosszabb időszakát betöltötték, ünnepelni, jubilálni szoktak. Ilyen jubileumot ül ma a Szekszárd—Bátai Ármentesitő éB Belvizszabályozó Társulat is, mert ebben az esztendőben tölti be fennállásának 60-ik esztendejét. . Úgy illett volna, hogy szokás szerint az 50 éves évfordulót ünnepelje meg a társulat, de ez 1919 re, tehát olyan időre esett, amikor a világháborúban elbukott országban oly szomorú politikai és szociális viszonyok uralkodtak, amelyek az ország fennmaradását is kétségessé tették, tehát ezen idők nem voltak alkalmasak az ünneplésre, a jubilálásra. Azért választottuk a 60 ik évfordulót a jubileum megünneplésére, amidőn már kilábaltunk a legnagyobb veszedelemből, amidőn már nagyrészt eltakarítottuk a pusztítások romjait, amikor már az újjáépítés munkájában buzgólkodunk és amikor már tervezhetünk a jövőre, amikor tehát már örömeink és reménységeink is lehetnek. Az ilyen jubiláris ünnepek lényege voltaképen abban áll, hogy az ember lelkiismeretvizsgálatot tartson és a lezajlott hosszabb időszak alatt kifejtett tevékenységéről beszámoljon, annak eredményeit okulás céljából mérlegelje. Est teszem, amikor a társulatunk 60 éves történetét és munkásságának nevezetesebb mozzanatait ismertetem. A társulat mai árterülete, melyet keletről a Duna, nyugatról és délről a szekszárdi lősztalaju hegység és nyúlványai, északról pedig a tolnai fensik határol, a szabályozás előtt korántsem azt a képet mutatta, mint most. A szabályozás előtti időkben a Sárvíz áttörve a tolnai fensikot, Szekszárdiéi 50 kilométer hosszban ka- nyargott le egészen Bátáig s elöntéseivel állandó ingoványokat alkotott, nem íb számítva azt, hogy a Duna viszont minden évben kétszer, sőt háromszor íb víz alá borította az egész vidéket. Erdőség, nádas és legelőn kívül 1852ig megmivelhető szántóföldet nem ismerünk árterünkön. A szántók ezideig a környező hegység lankáé lejtőin helyezkedtek el, ahol árvizek idején, az áradás múltáig, a lábasjószág is biztos szárnyékot talált. j^TAz első lépést a közel 64.000 magyar hold "megmentésére az úgynevezett „Dunavódtöltési Egylet “ tette 1852-ben, mely az abszo'ut kormánynál kieszközölte a Sárvíz szabályozását, illetve annak a taplóéi duna- ágba való vezetését. A költségek 95.249 forintra rúgtak. Ezen egylet mérnöke őrffy Imre volt. Az egylet azonban nem volt életképes és 1859-ben már megszűnt működni, de az akkori idők, az 1859. évi háború, valamint a 60-as évek alkotmányküzdelmei különben sem kedveztek az ilyen gazdasági kulturális alkotásoknak. 1867 ben Simon Rudolf alispán vette kezébe a Sárvíz-terület viz mentesítésének ügyét és 1869-ben megalapította a „Tolna-bátai Duna- védgát Társulatot“, mai társulatunk ősét, melynek elnöke Horváth Lipót uradalmi praefektus, mérnöke pedig Árvay József lett. 1872-ig ezen társulat megépítette a töltéseket a Sárvíztől Bátáig, a régi bátai zsilippel együtt 491.392 forint költséggel. Horváth Lipót 1872-ben elhalván, helyébe Lejtényi György pécsváradi praefektus került. 1873-ban Tolna és Mözs községek kiváltak a társulatból, melynek címét az 1873. évi közgyűlés „Szekszárd—Bátai Dunavétgát társulatira változtatta. A bátai zsilip azonban nem sokáig felelt meg hivatásának, mert közel 10 havi fenállása után 1873 május 13-án bedőlt, minek következtében, Bátaszék, Báta és Alsónyék határa 300 katasztrális hold, viz alá került. 1875-ben a töltés magasítása és kijavítása égetően szükségessé vált, mivel azonban az érdekeltség a költségeket viselni nem volt hajlandó, a miniszter kormánybiztost rendelt a társulat élére Lejtényi György személyében, aki akkor a társulatnak elnöke volt. A kormánybiztosság idejében jöttek a megpróbáltatások nehéz évei. A töltések gyengéknek bizonyultak, mint az előrelátható volt és 1876 hamvazó szerdáján Szomfován és Szilágyfokánál töltésszakadás állott elő. Alsónyék és Bátaszék községek körgátakkal menekültek, a többi községek azonban viz alá kerültek, 67 ház bedőlt, 537 ember hajléknélküí maradt, de emberélet csak egy esett áldozatul. — A tönkrement termé nyék értéke hivatalos becslés szerint 379.138 forint volt. A rétek posvá- nyokká lettek és a vidék a szabályozás előtti állapotba sülyedt vissza. A kormánybiztos nagy eréllyel fo gott hozzá a társulat rendbehozásához ; hozzákezdtek haladéknélkül a töltések magasításához s Bátán egy újabb 10—10 lóerős szivattyútelepet állítottak fel. Közben ismét baj történt, mert 1877 március 8-án az alsó részen ismét töltésszakadás állott elő s az alsó községek ismét via alá kerültek. Fejős Károly a társulat akkori mérnöke lemondott. Mint később kiderült, a lakosság maga vágta át a töltést, hogy a halaknak az ártérre való bevonulását elősegítse. Az árviz elmúltával a töltések kijavítása és magasítása teljes erővel foganatosítva lett s még az 1877. évben be is fejeztetett 162.667 forint költséggel. A kormánybiztosság 1878 február 18-án megszűnt. Ágoston Károly mérnök lemondott s a megtartott első közgyűlés elnökké Ellmann Miklós helybeli ügyvédet választotta meg, mérnökké pedig Tóth Károlyt. Ennek a két férfiúnak munkálkodása vetette meg a mai társulat tulajdon- képeni alapját. Ellmann Miklós és Tóth Károly teljes erővel láttak hozzá a társulat ügyeinek rendezéséhez. 1879 ben már megépült a még ma is álló és használatban lévő bátai zsilip, majd 1881-ben az egynyilásu decsi zsilip 34.760, illetve 19.514 forint költséggel. ,, A töltések rövidesen jókarba helyeztettek, a rossz, átázalgó részek teljesen átépítettek, árvédelmi eszközökről és szerszámokról gondos kodás történt, úgy hogy az 1883. évi jégtorlódásos árvizet, mely magasságában felmulta az 1876-os vizet, minden baj nélkül kiállotta a társulat és a birtokosság bizalma a társulat iránt megerősödött. Az eddigi becsholdak szerinti adózás helyett egyéni birtokiveket fektet fel a társulat, szóval a tényleges birtoklás szerinti adózásra tér át. így lassan a társulat rendezett viszonyok közé kerül. 1886-ban Ellmann Miklós elhalván, helyébe dr. Szigeth Gábor helybeli birtokos választatott meg. elnöknek. 1887 ben gátőrházakat és telefon- hálózatot épit a társulat s eddigi befektetéseit liquidáltatja, miáltal joga nyílik az adóvisszatérítésre. A töltések az 1890—1893. évben ismét magasítás alá kerülnek s mind eme nagy befektetéseket igénylő munkálatok dacára az 1895. évi leszámolás szerint a társulat 172.700 forint vagyonnal rendelkezett. Idővel kitűnt, hogy a csupán zsilipek által való vizlebocsátásokkal a belvizek kártétele kellőképen nem küszöbölhető ki, miért is Tóth Károly igazgató- mérnök indítványára 1896-ban elhatároztatott a belvízrendezés keresztülvitele s vele együtt a bátai szivattyútelep megépítése. A munkálatok pár év alatt be is fejeződtek s a társulat címét: „SzékBzárd—Bátai Ármentesitő és Belvizszabályozó Társulatira változtatta. Közben dr. Saigeth Gábor elhalván, helyébe 1895-ben dr. Haidekker Béla helybeli ügyvéd éB birtokos választatott meg elnöknek. A szivattyútelep, gépház és tartozékai 275.449 korona költséget igényeltek, mig a belvízcsatornák, hidak és egyéb műtárgyak költségei 247.482 koronára rúgtak. Ezen megépített Bzivattyutelep a hozzávaló csatornahálózattal együtt egészen 1914 ig megfelelt a hozzáfűzött követelményeknek, azonban az 1914 ben bekövetkezett nagy áradások, a vele kapcsolatos belvizállások és a közben végrehajtott dunasza- bályozási munkálatok kimutatták, hogy a telep bővítésre, a csatornahálózat pedig lemélyítésre szorul, ha teljes és biztos vizmentesitést akarunk a jövőben is elérni. Ezen nagyarányú munkálatok végrehajtása az 1914 ik évben tényleg el is határoztatott, de ezt már sem dr. Haidekker Béla elnök, sem pedig utóda dr. Beöthy Károly nem érték meg, mivel időközben elköltöztek az élők sorából és így a helyébe kerülő Dietzl Lajos h. államtitkár, majd az ő lemondása folytán elnökké megválasztott Jankó Ágoston főispánnak jutott a feladat a tervbevett munkálatokat megkezdeni, illetve folytatni. Az 1920. évben Tóth Károly főmérnök is nyugdíjba vonulván, helyébe Molnár Sándor választatott meg, ki ezen idő óta a fenti munkálatokat vezeti. Ezideig megépült a decsi szivattyútelep a hozzávaló csatornahálózattal együtt, valamint lemélyittettek az ösz- szes belvizárkok a Dárfok- csatorna kivételével, mely munka költségek híján a jövő 1930. évre halasztatott. A társulat megalakulása óta több, mint 4,000 000 pengőt fektetett le árvédelmi és belvizrendezési munkálataiba, mely beruházás után, — ha ez teljes értékben fizettetnék ki, — 87.932 P 71 fillér adóvisszatéritést kellene élveznünk, melyből azonban, mintán annak valórizációját mindeddig kieszközölni nem tudtuk, jelenleg csupán 23 493 P 63 fillért tesz ki az adóvisszatérités. Van két szivattyútelepe kereken 800 lóerővel. Belvízcsatornáinak hossza 243 kilométer. Hidak, műtárgyak, zsilipek, tiltók, átereszek száma meghaladja a 100-at. A társulat árterülete 41.000 kát. holdat tesz ki. . Védtöltéseinek hossza 41‘5 kilométer, melyeknek magassága az alsószakaszokon 1 méterrel, a felsőszakaazokon pedig 1*5 méter-
