Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-17 / 33. szám
1929 augusztus 17. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG Nyári készleteink maradványait augusztus H6 10.-tői 24.-ig w rendkívülien leszállítóit arakon eladjuk. Kirakatainkban, elhelyezett cikkek Arjelzése bizonyítja! hogy jó árut eddig még nem létezett olcsó árakon bocsájtunk a tisztelt vevököz&nség rendelkezésére. PIRNITZER JÓZSEF ÉS FIAI ÁRUHÁZA, SZEKSZÁRDI» leadni. Megköt és ide vonz és nem enged ! De ez a szeretet nem lehet valami vizenyős, felhígított,, édeskés érzelgés — ez a szeretet erő, tett és áldozat 1 Ez a mi szeretetünk zord, elzárul és nem felejtő I Minket összekaszaboltak, meggyaláztak, rajtunk végig robogtak a gazság, hitványság, az égbekiáltó igazságtalanság bestiái téptek, marcangoltak, röhögtek 'ezeréves igazságok felett s mikor vonaglottunk, belénk rúgtak — a gyávák, az ámitók, a pimaszok — és mi felejtünk ? Nem! Soha! Amikor ott, ahol magyar vérből magyar történelem sarjadt — magyar Verítékből - magyar kultúra fakadt — idegen szellem pöf- feszkedik, ott ma magyarnak lenni bűn, börtön, korbács, bilúics — mikor nekünk ala- koskodnunk, bujdosnunk kell, mikor még az u. n.' béke idején sem engednek élni, megfojtanak, bilincsekbe verik lelkünket, érzéseinket s ha felhördülünk, szuronyt szegeznek ellenünk. Akkor mi felejtsünk ? Nem és soha! Amikor nagy koldusszegénységünkben összeszedjük rongyainkat, hogy egy pillanatra kiemelkedhessünk i rémes mából és a szines álmok jövőjébe szálljunk, mikor minden örömünket átevezi 'a bánat, minden vigsá- gunkon átverődik a gyász, belezörög minden mosolyunkba a rabtestvérek jaja, szégyene, keserűsége, gyalázatos nyomora és mi azt érezzük, fáj, irtózatosan gyötör, szünös-szün- télén, éjjel-nappal, akkor mi felejtsünk? Nem és soha 1 Amikor magam előtt látom azt az óriási sápadt hadsereget, zajtalanul masírozó 600.000 halottat, hallom a bénák és csonkák mankóinak rémes kopogását, az árvák és özvegyek sírását, hát miért kellett a nemzet legjavának, fajtánk virágának elpusztulnia, miért itta bő kortyokban a vérpatakokat a szomjas föld, miért kellett annyi boldog, szelíd örömökkél, édes gyönyörökkel kipárnázott fészéknek szétszóródnia, miért viharzott végig a zokogás, a bánat, a gyász széles e hazán. Miért volt ez a rengeteg áldozat, szenvedés, pusztulás, virágos élet- mezők kegyetlen letárolása. Azért hogy felejtsünk ? Nem és soha I A mi szeretetünk ma nem lehet más, mint az igazság szeretete! Van ugyanis egy szeretet amelyik gyűlöl, irtja, tiporja a bűnt, a komiszt és szenvedélyesen szereti az igazságot! Ezért él dolgozik, fárad pihenés nélkül, harcol, szenved, s ha kell, életét is feláldozza. Aki nem igy szeret, abban nem él Krisztus szelleme, az nem ismeri Krisztusát, az parcellázza, feldarabolja és nem,érti meg az igazságért lángoló, az igazságért korbácsot forgató és keresztre szegezett Krisztust 1 A lelkesedés és a szerétet pedig egy tőből fakad, a hitből! Ez a görcsös bele* kapaszkodás az Istenhez, ez az életünk engedelmes. odahajlitása Istenbe, ez az Isten erejének belevezetése a mi csenevész, gyenge, esendő életünkbe 1 Mi lett volna a mi hőseinkből enélkül a csodálatos erő, édes vi* gasztalás, isteni biztatás és bátorítás nélkül. Mi lett volna a mi hőseinkből ? Kibírhatatlan és elviselhetetlen lett volna az a szörnyű áldozattal terhelt élet. Én tudom, mit jelentett egy-egy szentmise, ima, belemerü- lés a hit üdvözítő mélységeibe I Kell, hogy erősek legyünk mi is 1 Nagy feladathoz nagy hit kell 1 Kinos, yéres feladat. A magyar élet sok nélkülözése álmatlan éjszaké, rettenetes gyötrődést jelent. Ezért kell hagy hit, hogy megállhassunk, meg ne inogjunk — össze ne roskadjunkí A hit Isten mellé állít — és Isten nagyságán megnő a mi törpeségünk, megizmosodik a mi gyengeségünk! Kell hit, mert kevesen vagyunk 1 De Istennel együtt mindig többségben leszünk 1 Kell hit, mert betegek vagyunk 1 Nemcsak ez ország, a lélek is csonka itt! Azért szakadt ríjnk az a rémes katasztrófa, mert silányak, hitványak voltunk I Mind I Egyik azért, inert beleszédült az Istentől elszakadt nem- zetgyllkos eszmék örvényébe — a másik, mert nézte gyáván, tehetetlenül ezt a pokoli garázdálkodást. Kell hit, hogy meggyógyuljunk. A nemzet életének forrása a lélek I Egészséges, izmos é)et — az egészséges létekből sarjad; A lélek egészsége pedig az erkölcsi erőktől függ I Ezek az erkölcsi erők a vallás forrásaiból fakadnak. Ezért kell, ha élni akarunk, becsületes, ép, egészséges életet, ha nem akarunk.elcsenevészesedni — hit. Életbe, tettbe, törekvésekbe beleállitott eleven, hit I Ezekkel a gondolatokkal állok itt 1 Ezekkel áldom meg az emlékművet 1 És ezeket a gondolatokat zengi ércszavával a szobor is 1 Értsük meg es kövessük 1 Akkor a mi ünnepünk nein lesz csak beleandalgás a múltba — emlékek ietcsillogtatása, hanem elmélyedés, felemelkedés és erőfelvétel, — akkor hiszem — tudom — nem sokáig zokog ott a gyász és bánat, mert a megszabadult, bilincseit széttépett magyarság ujjongó Te- deuma fogja körülzugni I A leleplezés. A mise után József királyi herceg Jankó Ágoston főispánnal, vitéz Koz movszby tábornokkal, dr. Klein Antal országgyűlési képviselővel, dr. Hagymássy Zoltán vm. főjegyzővel, a polgári és katonai hatóságok ve zetőivel a Seleznik Viktor szekszárdi kárpitos által emelt gyönyörű díszsátorba vonult át és mikor ott helyet foglalt, elő állott Szongott Edvin járási főszolgabíró és eképen kért engedélyt a szobor leleplezésére: Királyi Fenség 1 Tolna község hazafias és áldozatkész közönsége a világhábornban hősi halált halt magyar testvérei immár megdicsőttlt emlékét ércbe öntötte és kőbe vésette egyrészt azért, hogy a kötelesBégteljesitésnek halálig kitartó I magasztos erényét méltóképen meg- f örökítse, másrészt pedig, hogy a késő utódokat a nemzet nagy halottjai iránti tiszteletre nevelje ób a haza áldott földjének tettrekéBz szeretőiére buzdítsa. Rendületlenül bízunk abban, hogy a szörnyű véráldozatot a magyar feltámadás napja mielőbb követni fogja s ma, amidőn az emlékezés megszentelt érzései hatalmas erővel ÖBsee- forrasztanak bennünket, Tolna község közönsége nevében a legmélyebb tisztelet, köszönet és hála szavainak tolmácsolásával arra kérem Királyi Fenségedet, hogy a tolnai hősi emlékmű leleplezésére az engedélyt ke gyesen megadni paéltóztassék. A királyi herceg felemelkedett helyéről, intésére lehullott a lepel és az izzó napfényben az ünneplők elé tárult a hatalmas bronzszobor minden szépsége, amelyben percekig elbűvöl- ten gyönyörködött a több ezer főnyi meghatott közönség. Azután koszorújával a kezében a szobor elé ment József főherceg és mereven tisztelegye a hősök emlékének, fellépett a szónoki emelvényre, ahonnan a következő beszédet intézte a hallgatósághoz: József kir. herceg beszéde. Szeretett magyar Testvéreim ! A mai szépséges, mélyen megható ünnepen, ahol hőseink emlékét örökítjük meg, telkemet mélységes érzelmek, dicsőséges emlékek töltik el és eszembe jutnak aipa nagy napok, amelyekben Tolna város fiai az én vezetésem alatt küzdöttek ezeréves szent ha-. búgott ég a villamosok tompa csengetése hangzott fel. Összeszedték a vacsoraedényt. Kint biztosan eloltották a felesleges villanykörtéket és megkezdődött a hátborzongató kórházi éjszaka. Agyamban minden idegszál megfeszült. Várakozástól és félelemtől izzadni kezdett homlokom. Nem jött Lioba nővér. Egyik karommal átfogtam alvó kisfiámat, másik kezemet szememre szorítottam, úgy lestem ki ujjaim közül szobám szürkülő homályába. Nem jönnek-e ? Mosdónál a törülközőmet mintha valami meglibbentette volna. Ki lehet mögötte ? Aztán úgy láttam, mintha nőne nagyra, hosszú libegő árnyékká és értünk nyújtaná vékony acélkarjait... Az arca rémes vigyorgásra torzulna. Felém tátogatja szörnyű száját és egy rettenetes barna fog mered ki belőle. Ki ez, Istenem! Olyan ismerős ez a rém. Bár csak jutna eszembe, talán beszélhetnék vele, megkérném hagyja meg nekem a kisfiámat. Elvinni nem lehet, majd beszélünk róla akkor, ha itt lesz Lioba nővér. Várj csak . .. jön mindjárt. Az ő hatalma alatt megtörik a ti gonoszSzememről leveszem kezemet és magamhoz szorítottam az alvó gyermeket. így, most jól van. Inkább meghalok, de nem adom oda. Milyen furcaa papucsos lába van ennek az imbolygó szörnyetegnek. Uram Isten! Hisz ez Betti Grósz az én dajkám. Hogy nem ismertelek előbb meg öreg. — Hát nem haltál meg? Eljöttél dajkálni a kis apró* ságomat? Na, nem bánom, hogy itt vagy, úgyis jön mindjárt Lioba nővér, az megmutatja, hogy kell vele bánnod. Milyen egyenes vagy Betti Grósz, mint egy kiszáradt fenyőfatörzs és hosszú, lapos lábfejeid úgy tartanak, mint a karácsonyfa földreállitott fatalpa a fenyőfácskát. Aztán kékesszinü, apadt szád, miért tartja még mindig azt az egy fogadat? Olyan, mintha diadalát akarná hirdetni, ő még mindig áll a sok közül, azok kidőltek mind mellőle. Nem „GrÓBsi“, addig, mig ez a fogad megvan, nem kapod meg a kisfiámat. Emlékezzél, én is haragudtam orré a borzasztó fogadra, mert megharaptál vele. Est a kicsikét nem pzabad bántanod! Jól van, maradjon ott az a csúf fogad, egyél vele „knédlit“, meg ■ tejbegrizt, de a fiamnak más dajkája lesz. BodroB szoknyás, piros-pozsgás lány, aki viharsó jókedvében csárdással altatja majd el. Betti Grósz, te vánnyadt vagy és öreg, már akkor is az voltál, mikor engem kézbe kaptál. Aszal szoktál elcsititani — emlékszel — legyek olyan jó kislány, mint az édesanyám volt. öt is a te borzasztó egyfogu szád caucBujgatása ringatta álomba. Jó. lesz, ha kimész innen Betti Gróss, mert én irtózom tőled. Csak felém integetsz, de mióft nem beszélsz ?* Rögtön itt less Lioba nővér, az majd kikerget innen. Ne jöjj, ne jöjj az ágyamhoz! Ne csókold meg, hideg vagy és dohos» szaga. Ne vedd el. Nem adom. Nem adom oda, bárhogy is birkózol velem. Látod, már is irtózik tőled, kis arcát idessorítja az enyémhez. Meghalok, ha elviszed ... Istenem segíts I Lioba nővér .. . Lioba nővér .., 1 Elfulladtam. Elfogyott minden erőm a küzdelemben, szemem elhomályosult és elvesztettem eszméletemet. Lioba nővér puha keze simogatott, mikor magamhoz tértem. Az ablak nyitva volt és az üde zöld lombokon átderengtek a felkelő nap veresarany sugarai. Ébredő madarak mesélgették csicsergő nyelvükön egymásnak álmaikat. Agyam kuszáit volt. Mi történt velem ? Lassan, hogy belenéztem Lioba nővér kedves arcába, eszembe jutott minden. Hol a fiam? kérdeztem. És Lioba nővér szeme — úgy láttam — mintha könnyezett volna. — Hol van a kis fiam, ismételtem meg kérdésemet. — Alszik kedvesem . .. Aludjon maga is, rossz éjszakája volt. — Igen rósz volt az éjszakám. Eljött Betti Grósz, a dajkám és el akarta vinni. Da nem adtam oda. .. — Miért nem sietett Lioba nővér ? Lioba nővér nem tudott szólni, csak felcsuklott torkából a sírás. Felültem. Szemem rémülten futotta be a szobát. Ágyam végénél bölcsőjében ott feküdt halva a kis fiam. Talán sikoltottam. Nem emlékszem másra, csak arra, hogy sokáig újból iszonyú harcom volt Betti Grósszal. Ott jártam valahol abban a világban, ahová magával vitte a fiamat. ságtok. Erzsébet Királyné Szálló Budapest, IV., egyetem-utca 5. — (H Belváros központjában) 60 éve a fővárosi és vidéki ári középosztály találkozó helye. —■ 100 modern kényelmes szoba. Az étterem- és kávéházban cigányzene. Az Erzsébetpince a főváros legszebb sörözője. Egypincér-rendszer. Polgári árak! 631 Szabó Imre, tulajdonos.
