Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-17 / 33. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1929 augusztus 17. Budai Ferenc Tolnamegye elismert legfőbb rádió is villany felszerelési szakvállalata Szektzárd Széchenyi-utca 12. sz. (Borgula-ház) Kérjen árajánlatot! parancsnok, Kosatka alezredes, csend* őrkerületi parancsnok, Balogh őrnagy cséndőrszárnyparancsnok, vitéz Tihanyi Szilárd vármegyei vitézi szék- kapitány és Marossy Dezső járási testnevelési előadó jelentkezését fogadta. Ezután előlépett Jankó Ágoston főispán, aki a következőképen üdvözölte a magas vendéget: Fenséges Uram! Kiváltságos személye valóban áldást és vigasztalást jelent mindig ennek a nemzetnek mostani sorsában és megjelenése erőt, kitartást, hitet és reményt önt a szerencsétlen magyar telkekbe. Különösen áll ez a mai napon, amikor a világhábornban elesett hőseink emlékének áldozunk és hogy ez alkalommalÍB közénk fáradni méltóztatott: Fenséged jóindulatához ismét közelebb érezzük magunkat. Midőn magas megjelenését megköszönni bátorkodom, őszinte, mély és meleg szeretettel üdvözlöm körünkben. József királyi herceg a főispán szavaira eképen válaszolt: — Fogadják legbensőbb köszö- netemet azért a meleg üdvözletért, amellgel itt ennek a nagy történelmi múlttal biró városnak a határában engemet fogadni szive sek voltak. Örömmel jöttem ide, hogy részt vegyek emlékünnepén azoknak, akik a háború vérzivatarában nekem nemcsak hűséges katonáim, hanem felejthetetlen baj társaim is voltak, hiszen Tolna fiaival magam is együtt küzdöttem ezeréves hazánk szent hatáFűbldn Undor ^ rúdiószaKHzl ele É Szekszárdira fts;«» ■ B Kanin villany kpppknár cnnrtp kkfik m B IldlIIU, Vlllúllj] nul CnjJnl j upUI lulMiuni B B Részlet kedvezmények H ■ Gyári árak, garancia mellett. Kérjen árajánlatot. ■ rainak védelmében. Éveken kérész• tül közvetlen közelről sokszor láttam az ő szebbnél szebb haditet- téiket, amelyek emléke kitörölhetetlenül él a lelkemben. A meleg üdvözletét és fogadtatást ujből hálásan köszönve kívánom, hogy Tolna város lakosságát árassza el az Isten miden áldásával. A bevonulás. Lelkes éljenzés kísérte a királyi herceg kedves közvetlenséggel mondott szavait, amelyek után Jankó Ágoston bemutatta Szongott Edvin járási főszolgabírót, Meyer Alajos tolnai plébánost, a szoborbizottság elnökét, Linka Ottmár főjegyzőt és Felber Alajos bírót. József királyi herceg ezután a főispánnal a város négy fogatú hintájára szállt és hatalmas kocsisor kíséretében a városháza elé hajtatott. A hosszú útvonalon a szeretetnyilvánitás minden külső jelével fogadták a diadalmas hadvezért, akit a gyönyörűen feldíszített városháza kapujában, ahol a tüzérosztály katonái szolgáltatták a diszőrséget, dr. Hagymássy Zoltán vármegyei főjegyző a vármegye közönsége nevében röviden üdvözölt. József királyi herceg az üdvözlésre néhány meleg szóval válaszolt, majd kíséretével együtt felment a városháza emeleti szalonjába viliásreggelire. A felvonulás. Eközben a hatalmas térre felvonult a tolnai huszárosztály, a vegyesdandár és a géppuskás huszárok három századával, a tolnai és járási vitézek, a leventék és tűzoltók szakasza, a hadiözvegyek és a hadiárvák nagy csoportja, a Tolnai Közművelődési Egylet csapata, az iskolák, intézmények és egyesületek hatalmas küldöttsége, akik elfoglalták a számukra kijelölt helyeket. *4 A tábori mise. A villásreggeli befejezésével a községházából jövő királyi herceg előtt PetheB őrnagy, a tolnai huszárosztály parancsnoka jelentkezett. A fenség ezután Kozmovszky József tábornok és szárnysegédei kíséretében elvonult a feszes vigyázba merevült lovasság előtt és a községháza főkapujában felállított, virágokkal ékesített és szőnyegekkel díszített tábori oltár felé indult, hogy részt vegyen a szentmisén. Alighogy elfoglalták az előre elkészített ülőhelyeket, — megérkezett Meyer Lajos plébános, Szakály István és Knippl Kázmér lelkészek kíséretében, „hogy a róm. kath. vallás fényes szertartásai keretében az ünnepi misét felajánlja a hősök dicsőségére. Evangéliumkor Meyer plébános az oltár mellől Nagyboldogasszony ünnepét és annak magyar vonatkozásait is méltató, megrázóan gyönyörű szent beszédében többek közt a következőket mondotta: A szentbeszéd. A mi gondolatunk fényében ma — magyar katona áll — az a magyar katona, aki nekünk édes apánk, férjünk, testvérünk, gyermekünk volt, akit felkapott annak a rettenetes vérzivatarnak forgó szele és letépett az otthon, család békés, szelíd, édes öléről — akitől annyi virággal, csókkal és könnyel búcsúztunk és akit kitárt karokkal, vágyó, égő lélekkel hiába várunk. Az a rongyos, tépett, éhes, csontig száradt, sáros, véres, lihegő, reszkető inu, tüzelő lelkű magyar, aki azért mégis itt van, mert a lelke itt suhog I Akit a mi emlékezésünk ereje megU w* Tejszövetkezeti Közponfj | Badapaat, L, Hortfcy Mikló»—t 119/121, ! elevenít és kiemel messze idegenben hantolt, de talán már rég besüppedt, jeltelen és elfelejtett sírjából. Az a magyar — mindegy mi a neve — aki itt termett a mi földünk gazdag hantjain, akiben újra életre kelt sok évezredes magyar virtus. Toporzékolt az óriási fergetegben született turáni őserő. Nézzük csak csak kitágzlt szemmel és kitágult lélekkel a férfiút, akiben van következetesség és határozottság, lerághatja szenvedés és éhség csontig a testünket — mi nem mozdulunk — nem roskadunk össze, maradunk és kitartunk utolsó erősurranásig 1 Kitartás és állhatatosság, megbízhatóság és hűség I Ugye hogy dübörög a roppant erő I És mi edzette és nemesítette az embert — ezt — ilyen hőssé, férfiúvá? Legelsőbben is a lelkesedés! Emésztő, magyar tűz. Bele mar a lélekbe, végig szikrázik, gyújt, hevít, magával ragad. Felfokozza az erőket, elcsendesiti a halálos fáradtságot, leolvasztja a lélekről a szenvedést Eléget bennünk minden szemetet, salakot I Lelkesedés I Minden nagyszerűnek, szépnek, értékesnek az életben, forrása, lendítő ereje I A munkának, a kötelességteljesitésnek, a harcnak, a tűrésnek, áldozatnak, lemondásnak, kereszthordozásnak éltető lelke! Ha éhezem is, ha nyomorgok, rongyokban járok, ha töröm, ha züzom magam, véresre tépem kezem és szivem. Ha a szenvedés és halál óráját is kell járnom, én megteszem a kötelességemet I Mert bennem emelő erő, felfelé, Istenhez szárnyaló erő van — nem vagyok féregember, földetturó vakondok ember I E nélkül petyhüdt, fáradt, élhetetlen, latyak és iszapemberek vagyunk. Végig gázol rajtunk, összelapit minket az élet I És mi gyújtja fel a lelkesedést? A szereteti Ez is fergeteg és szenvedély! Szeretet a haza, a mult, a rög, a magyar élet iránt I Szélvész erejével sodorja a lelket. Felséges erő 1 1 Egyetlen alkotó, teremtő, csodatevő erő. Mi tudja ezt a szétmarcangolt emberiséget összefogni, a megrepedt magyar lelkesedés életét összeolvasztani, kiemelni ezt a szerencsétlen nemzetet a katasztrófák rémes szakadékéból, mi fogja a feltámadás, az életrekeltés napját kigyujtani ? Csak a szeretet I Azt mondod, ez frázis, ábránd I Nem igaz I A fának, ha virulni akar, gyökeret kell vernie I És nem mindegy, hogy hol I Nekünk is. És nem a gazdasági és bérviszonyok állapítják meg! Vannak mélyebb és hatalmasabb erők I A vér, a történelem, a földi Nem tudsz elsza. Betti Grősz. Irta: dabolczi Fekete Lászldné. Életemben nem láttam olyan áhi- tatos szép arcot, mint a Lioba nővárét. Szelíd mennyei mosolygás ragyogott örökké bájos vonásain. Ha megsnhant sötétkék ruhája, halkan, csendesen ágyamhoz lépett, agy éreztem, hogy vele itt van számomra az egészség, élet. És mig arcomon érzem puha kezét, a haláltól sem félek. Nagyon ragaszkodtam a kedves, szelíd nővérhez. Mikor állapotom válságosra fordult, elvittek tőle. Mindig sírtam és ha magamnál voltam, nem közelíthetett meg senki, mert sikítottam és követeltem, hogy hívják hozzám. Hogy ne izgassam magam, egy este teljesítették kérésemet. Emlékszem, már akkor megvolt a kis fiam. Sok virág díszítette rideg kórházi szobámat ób mellettem pihegett, mint egy mosolygó arca angyalka, a csepp kis élet. — Jó estét. Hogy van ? Hogy érzi magát ? — köszöntött rám Lioba nővér. — Pihenni kell szépen, komolynak, jónak lenni. Akinek ilyen szép kis fia van, nem fog csak a fiacskájával együtt kiabálni. Nézze meg a cica . .. Hova lesz akkor a tekintély ? — Drága, aranyos nővérke, ' ne menjen el tőlem. Lássa, éjjel mindig agy félek. Mikor pattognak a bátorok, mind eljönnek hozzám, kínoznak és el akarják vinni tőlem. A mait éjjel is csak agy tadtam visszakönyörögni, hogy azt mondtam nekik: adjátok vissza, még nem látta Lioba nővér, pedig neki meg kell matatnom. Az éjjel érte jönnek, nővérke édes, maradjon, maradjon itt velünk ! — Csendesebben. Majd beszélek a főorvos árral, aztán visszajövök — és nem adjak oda senkinek sem a kis fiat. Halk, suhanó léptekkel kiment, az ajtóból még visszanézett rám. Én rámosolyogtam az alvó babára. Nem félünk most már szentem, - visszajön hozzánk Lioba nővér. És egyszerre olyan vidámság szállta meg szivemet, hogy nótázni, kacagni szerettem volna. Ápolónőm aztán behozta vacsorámat. Örömömben ettem is, bár erőszakosan ment le minden falat, nem ízlett. — Szép idő van kint Etel ? — kérdeztem. — Kinyissam talán az ablakot éjszakára, — ugrott fel készségesen a kövér, veresorra ápolónőm. — Nem, nem, a világért sem! — riadoztam és szivem rettenetes nagyot dobbant, hogy a torkomban majdnem megfojtott valami. — Ott jönnek be, nem tadja? — O, senki sem jön be ott, ne tessék félni. Emeleten vagyunk és lent a parkban sincs senki. Itt biztonságban van a nagyságos asszony, én vigyázok. Nagy, kékszélü zsebkendőt hazott elő fehér kötője zsebéből és gondosan megtörülgette vele folyton izzadó fél arcát. Majd nagyot csavart veres, húsos orrán, aztán a kendőt ismét zsebébe tette. Kicsit elszégyeltem magam. S hogy mennyire nem félek, bizonyítani akartam valahogy. — Mikor volt kimenője? — óh, már két hete nem kaptánk, kezdte Etel szemrehányó hangon. — Tetszik tadni, itt minden agy van, ahogy a főmadám akarja. Ahogyan az fütyül, nekünk agy kell táncolni. Azt mondja: Annas, Etel, kimenőz- nek. Nahát, erre bevasal az ember magának egy kis jobb rahát. Dolgozik, mint egy barom, — aztán kimenő mégsincs. Mert lefajja, le az egy félórával az indulás előtt. Most ez, most az, aj szülés, láz, beteg gyerek. — Aztán a fizetés? Az mindig a régi. Tetszik tndni, ha nem volna az embernek néha ilyen kedves, jó nagybetege, mint a nagyságos asszony, hát meg kellene szökni innen. Mert azok ott — ób karjával a közös kórterem felé integet, — jönnek minden esztendőn. Itt van nekik egy kis jó világuk. Otthon a sok gyerek, rongy, piszok. Itt kifürösztjük őket, kapnak ételt, ápolást. Olyan jól érzik magákat itt, hogy sírva mennek el. Talán azért is jönnek vissza minden esztendőben, mert ez a hely olyan lehet nekik, mint az nri dámáknak a színház, meg a bál. Mit várhat ezektől az ember ? És kezével olyan megvetően intett, mintha az egész világ bűnét paren- tálná el vele. — Ma én adok magának kimenőt Etel, mondtam, mikor vége lett a szóáradatnak. Ne szóljon senkinek semmit, öltözzön fel és szökjön ki. Reggelre itthon legyen. — De az orvosság, nagyságos asz- szony, azt be kell adni. Meg ha jön az inspekciós doktor nr, mi lesz akkor ? — Ne féljen, nem lesz semmi baj, én jól érzem magam, ha valaki keresné, azt mondom, én küldtem el és különben is itt lesz velem az éjjel Lioba nővér. — A, az máB! Lioba nővér ha itt lesz, akkor nincs baj'. Csókolom a kezét, drága nagyságám, megjövök reggelre, meg én, hogy is hagynám magára az én kedves, jó betegemet. Tudja Etel, mi a becsület! — Szabad ebből a virágból venni egy kicsit? Meg aztán ha a nagyságos asszony nekem adná azt a fekete selyemharisnyát . .. — Köszönöm, köszönöm. Izzadt, paffadt arca, csak agy ragyogott a boldogságtól és egy cseppet sem kíméletesen csapta be maga atán az ajtót. Egyedül maradtam kis fiammal. Lentről felhangzott egy asszony sikitása. A folyosón elhangzó lépéseket figyeltem. Messziről hajókürt
