Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-17 / 33. szám
XI. évfolyam. Egyes szám ára 40 fillér. Szekszárdi 1929 augusztus 17. 33. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 30 fillér. Előfizetési dij félévre 4 pengő (50.000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez kflldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Szent István ünnepén. Irta: dr. Magyarász Ferenc. Kis nemzetek fiainak félszemük- kel mindig a múltba kell tekinteniük. Nagy népek, virágzó országok, melyeket tekintélyes számuk, szerencsés földrajzi fekvésük, természeti kincseik és saját emberségükből szerzett vagyonuk megőriztek minden nagyobb válságtól és biztosítékai szolgálhatnak a jövőben : megtehetik azt, hogy inkább a jövőnek éljenek, mint a múltnak, hogy megpróbáljanak fölemelkedni a biztos talajról a bizonytalan, de kecsegtető magasságokba, hogy a bizhatóért megkockáztassák azt, mit eddig bizton és békén bírtak. Számra, gazdagságra és hatalomra nézve egyaránt nagy népek nem szükségképpen konzervativek. Az ő fájuknak gyökere mindenütt televényt ér, nem kell tehát a mélybe bocsátkoznia. Gondoljunk csak az Egyesült Államokra, hol nincs múlt, nincs tegnap, nincs történelem, nincB patina, nincs hagyomány, csak szakadatlan, de szakadásig tartó harc a jelenben a jövőért, a véres verejtékü mán a holnapért. Nem úgy a kis nemzetek. Nem úgy a kis nemzetek között azok, amelyeknek nincsen jóbarátjuk, csak csupán ellenségük. Nem úgy mi magyarok . .'. szegény magyarok . .. Mink is volna minékünk, ha történelmünk nem volna? Mivé is válnánk, ha egy váratlan csapásra megvakulna az a szem, mely meglátja a múltat, a múltban egy életrevaló népnek küzdelmét életre-halálra, e küzdelemben a mindenható Istennek sokszor oly kézzelfogható gondviselését és segítségét, melyet időközönként és pedig épp a legválsá- gosabb időkben, a nemzet nagy fiai által juttatott minekünk ? Mi lenne mibelőlünk, ha elfelejtenék, hogy mit köszönhet a nemzet az ő nagyjainak? Ha elszakadnánk arról a talajról, ahova egy ezredévnek folyamán úgy begyökeredztünk, hogy vész és vihar nem tudott onnan kicsavarni bennünket? Ha elhagynék azt az utat, amelyen a Szent Istvánok, Szent Lászlók, IV. Bélák, Hu nyadi Jánosok és Mátyások, Rákóczik és Kossuthok, Széchenyik és Deákok élete és példája a mi útmutatónk? Nekünk életünk és éltetőnk a történelmünk, nekünk addig lesz életünk, amíg megbecsüljük történelmünket, nekünk a költő szerint addig lesz uj Bzövétnekünk, mig azt a régi fénynél gyújtjuk meg. Nekünk mindenben, főképen pedig mindabban, amit államalkotó és ál lamfőnntartó erőnek ismerünk, tehát alkotmányunkban, politikai életünkben, gazdasági berendezkedésünkben, kulturális törekvéseinkben, társadalmi alakulásainkban, nemzetiségi viszonylatainkban, egyszóval a létért való minden küzdelmünkben először hátra kell tekintenünk s ha látjuk, hogy mit mond a múlt, ha számbavesszük a történelem tanulságait és mérlegeljük a tapasztalatnak sajnos sokszor kellőképpen meg nem becsült okulásait: akkor fordit-' hatjuk csak szemünket a jövőbe, akkor gondolkodhatunk azon, hogy a múltnak fegyvertárából minő fegyverekkel övezzük magunkat a reánk várakozó küzdelemre. Minket a történelem megtanított arra, hogy csak magunkban bízzunk: e rövid, de velős tanulságot vetíti a mult a jö vendőnek fehér vásznára. ■ Szent István király pedig az a tündöklő csillag, melynek sugárkévéjéből e biztató fény immár ezer esztendő óta és száz és ezer esztendőre sugárzik. Szent Istvánnal kezdődik, ha nem is a magyar népnek, de Magyarországnak igazi történelme. Szent Istvánban megtestesül a magyar múlt, tehát minden, ami hozzáköt bennünket saját múltúnkhoz, kell, hogy az ő személyével is egybefor- rassza lelkünket, minden, ami nekünk drága a múltban, kell, hogy növelje emlékének tiszteletét, minden, amin csak okulhatunk, kell, hogy példájának követésére buzdítsa népét és nemzetét. Nem is lehet tehát, hogy Szent István történelmi hivatásának végső határköve legyen az a székesfehérvári sírkő, melyet rég ledöntött a mostoha idők járása. Szent István tovább él az ő nemzetében, addig, mig ez a nemzet a történelemből meríti további életének erőit. Mert Szent István a történelemé ugyan, de nem az elmúlt történelemé, hanem a jövendőé is. József Hnifyi bércét o tolnai Msük emlóKszobrdnaR leleplezel ünnepélyén. Már mindenütt kalászba borult az életi A nagy orosz rónán épugy, mint a Piave sikján és a magyar- véráztatta oláh és egyéb csatatereken. Az ős kenyéradó, a nap, oda tartotta bő mellét a fakadó rögnek, a virágok özönének, a fűnek, a fának, hogy a dolgozó ember és minden teremtett lény szája mint édes tejet szívhassa magába Isten éltetadó ajándékait. A kicsépelt, guruló, súlyos buzaszemek mindannyiónkban felébresztik a hálát és ájtatos szívvel, könnyes szemünkkel mondunk köszönetét a Teremtőnek. Nem véletlen találkozás, hogy vármegyénkben olyan eseménnyel esik egybe a gazdag aratás Te Deuma, mint a tolnai hősök gyönyörű emlékszobrának a leleplezése. A , megvédett élet köszönti harcosait. Lelkes gyermekarcok, köny- nyes asszonyszemek és a fenséges hadvezérrel az élükön komoly férfifejek merednek a szoborra. Ahogy nézzük a holtakat ünneplőket, elömlik bennünk a gondolat: Megfogyatkoztunk az időkben! Ezer esztendeje harcol a magyar Európa keleti kapujában, mint annak ingyenes zsoldosa. És amikor tiszta vérével pecsételte meg az európai nemzetekbe helyezett hűségét, barátságát és bizodalmát: az lett a jutalma, hogy. ma itt állunk az élet szemétdombján, ebek harmincadjára vetve, kifosztva és elárvultán. ítélt fölöttünk Európa és megcsonkított. Ahogy őt is megcsonkitották volna mongol és izlám világhatalmi törekvések, ha nem mi állunk őrt a századok táltos- tüze mellett, a keleti és a déli pontokon. Apró martalócok prédája lettünk és megcsonkított országunk árva kis határain a nyomor, a fájdalom és a kétségbeesés orchestere szól. Krisztus keresztje omlott a nemzet szivére. Kereszt, melynek könny csillagos teteje az egekig ér. Ki segít rajtunk ? Ki veszi le rólunk a keresztet? Tudjuk jól, hogy csak mi magunk! Mert értsük már meg egyszer, hogy egye- « dűl állünk az ellenséges népek arca i előtt és ki fog szeretni bennünket, ha mi nem szeretjük egymást. Boruljunk egymás keblére és hallgassuk egymás szivét. Magyar szív beszél ott s nagy fennhangon mondja: Testvér, fogjunk össze, dolgozzunk és legyünk jók egymáshoz: a többit majd elvégzik a jó Isten és az ő tavaszi langyos esői. Tolna képe. Ahogy autónk a gyönyörű verőfényes nyári reggelen végig robog Tolna utcáin, látszik, hogy minden lakosa tudatában van a nap jelentő-, ségének. Ünneplőbe öltözött a város és lakossága. Mindenki az utcán van és a Szentháromság-téren sátrakban kínálják az édességet. Kérdezősködé- Bünkre megtudjuk, hogy Tolna kettős ünnepet ül: augusztus 15-én van a tolnai búcsú is. Itt-ott csoportokba verődve figyelik az eseményeket. Találgatják az előkelőségek neveit, a kiknek fogatai egymásután vágtatnak be a községbe, hogy az ünnepségen résztvegyenek. A fellobogózott városkának azt az útvonalát, ahol a főherceg kocsijának végig kell haladnia, ellepik az emberek. Szintúgy a hősi emlékszobor környékét, a város háza előtt levő II. LajoB- teret is, ahol Tolna hősi halottainak az emlékművét felállították. A szobor. A hatalmas szobor ércalakjait nemzeti szinü lepel takarja és csak talap zata szabad. Rajta bevésve az elesett hősök névsora, elől, a homlokoldalon pedig ez a versszöveg: Lomb, levél, virág susogd a szélnek, Meghaltak ők, de örökké élnek. Jöhet száz vihar, múlhat ezer év, Oltár e hely s imádság minden név. Az emlékmű Orbán Antalnak, a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanárának a remekműve. Nem cso- dáljuk, hogy amikor a fenséges ur engedélyt adó szavai után lehullt a lepel, a közönségből, mint egy ajkból az őszinte csodálkozás moraja tört ki. Valóban impozáns látványt nyújt, nemcsak méreteinél,, hanem a laikuB közönség szemével is felbecsülhető művészi értékénél fogva. Hungáriát ábrázolja, amint a lerongyolódott, véres, kiéhezett haldokló katonától átvett zászlót magasra tartva, kitartásra buzdítja és győzelemhez segíti a többieket. Meglátszik a szobron, hogy a művész saját szemével látta a világháború borzalmas csatáit. Ilyen élethűen az agyonkinzott haldokló arcát és a győzni akarás emberfölötti energiáját csak az tudja érzékeltetni. A városháza előtt. A téren karBsalagos rendezők egész serege BÜrög-forog és kalauzolja az ünnepség vendégeit, akik közt elsőnek érkezik dr. Klein Antal Tolna követe, majd dr. Hagymássy Zoltán vármegyei főjegyző, akinek a vármegye nevében kell majd a királyi herceget üdvözölnie. Szekszárd küldöttségét dr. Bus Lajos városi főjegyző vezeti és egymásután érkeznek Paks, Dunaföldvár, Dan&szent- györgy, Mözs, Fadd, Simonmajor és más községek küldöttségei is, amelynek tagjai mind a városháza előtt várják az ünnepély kezdetét. A diadalkapunál. A tolna—szekszárdi nt déli szélén kezdődő házsorok elején díszes diadalkapu várta a szoborleleplezés magaB vendégét, József királyi herceget. A diadalkapu mellett gyűltek össze a polgári és katonai hatóságok vezetői. Ugyanott helyezkedett el a tolnai huszárosztály egy disz-százada is. Pontban 9 órakor érkezett oda Tihany- ból Sióagárd felől a királyi herceg autója, amelynek megállása után a diBZBzázad kürtösei a generálmarsot fajták. Ennek a hangjai mellett, az egybegyült közönség lelkes éljenzése közben szállt ki a királyi herceg szárnysegédjével vitéz Drehr Endre huszárkapitánnyal a kocsijából és marsallbotjával a kezében a diadalkapu elé lépett, ahol legelsőbben vitéz Kozmovszky József altábornagy, pécsi ' dandárparancsnok, — Pethes Miklós I huszárőrnagy, tolnai katonai állomás-
