Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-10 / 32. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1929£augitsztus 10. A legkiválóbb,hajmosószerek egyike a Luxus Shampoon. ■ I Insven mintacsomagot adok minden vevőmnek szerdán és szombaton. Ajánlom ezenkívül raktáron levő bel- s külföldi kozmetikai szereimet kJ GARAY-DROGÉRIA, SZEKSZÁRD Gróf Bethlen Margit „Szürke ruhája“ Tolnavármegyében az altruizmus szolgálatában. Budái Ferenc Tolnamegye elismert legfőbb rádió és villany felszerelési szakvállalata Siekexárd Széchenyi-utca 12. sz. (Borgula-ház) Kérjen árajánlatot I letesen beszámolván az aj adótörvényekről, a közigazgatási és főld- birtokreform pénzügyeinek rendeléséről alkotott törvényekről majd kitért aa újabb törvényhozási tervezetekre, mint a községi háztartások és a borfogyasztási adó rendezésére, a nyolcosztálya elemi népiskolára stb. Megemlékezett a mostani nehéz gazdasági helyzetről és érintette a kibontakozás lehetőségeit, eközben rámatatott gróf Bethlen István miniszterelnöknek és kormányzati politikájának bel- és külföldi sikereire, a revízióra stb. Nagy elismeréssel emlékezett meg még Wekerle Sándor pénzügyminiszterről és Tolnavárme- gyér nagy fiáról Pesthy Pálról, akiknek, főleg az utóbbinak a vármegye egész közönsége igen sokat köszönhet. Beszéde befejeztével az őszi törvényhatósági választásokat ajánlotta választói figyelmébe. Felszólalt még Dicendy Pál Tengőd község főjegyzője, ki a tengődlek bizalmáról biztosította a képviselőt, majd a pártgyülés Gróf József pártelnök zárószavaival ért véget, amelynek befejezte előtt agy a Bethlen kormányt, mint Dencz Ákos képviselőt továbbra is ragaszkodásukról biztosították. A képviselőt Gróf József pártelnök látta ebédül, Mózes András plébános pedig a kettős alkalomból házánál diszebédet adott. Dencz Ákos képviselő a nyár folyamán kerületének több községébe is ellátogatni készült, e tervében a legnagyobb sajnálatára azonban feleségének hónapok óta tartó súlyos betegsége eddig meggátolta, úgyhogy Kányából is még az nap délatán feleségének betegágyához sietett vissza a fővárosba. Március havában érdekes belügyminiszteri körrendelet jelent meg a hivatalos lapban. A rendelet arról értesíti a törvényhatóságok első tisztviselőit, hogy vités Garamszeghy Sándor színművész vezetésével 30 taga művészgárda előre meghatározandó napokon felkeresi a vidéki városokat és községeket, bogy a hazánk népes ségét oly rettenetesen pnsztitó tüdő- vész elleni küzdelem keretében bematassák a nálunk is jól ismert Erdős László dr. nak Legyen világosság cimü játékát és ezzel kapcsolatosan egy másik színdarabot is. A rendelet felhívja a hatóságokat, hogy ezen akciót a legmelegebben támogassák. A művészcsoport lelkes irányitója, vitéz Garamszeghy Sándor a napokban közölte íb az illetékes tényezőkkel, hogy mikor, mely napokon és hol szándékoznak a színdarabokat bematatni. A közölt útiterv szerint a művészi bemutató Szekszárdon e hó 10 én lett volna. A kiküldött értesítésekből tűnik ki, hogy az a másik színdarab, amelyiket a miniszteri rendelet közelebbről meghatározni nem akart, nem más, mint Bethlen Margit grófnőnek a Szürke ruha cimü színműve, amelyet vitéz Garam szeghyék ezúttal a tüdővész elleni propaganda szolgálatába állítottak. A miniszterelnökné Szürke ruhá• ] ja, amely irodalmi értékénél fogva j nagy sikert aratott, a kiváló művé- i ezeknek, Somogyi Erzsinek, Csortos Gyulának és Garamszeghynek felléptével sarkalni fogja a vidék intelligenciáját is arra, hogy e Dem min dennapi kuíturest élvezetében részesüljön és igy az erkölcsi siker mindenütt biztosítva is látszik. Sajnft azonban, hogy a művészi vállalkozás, amely az altruizmus jegyében indult,' nemcsak az erkölcsi sikert, haném a legmesszebbmenő anyagi sikert is kívánja. Anyagi áldozatot nemcsak a közönségtől, hanem a városoktól és községektől is kíván, amelyek ebben az esztendőben vagy lerótták már áldozati filléreiket a közjótékonyság javára, vagy a költségvetésükbe az e cimen beállított fedezetük kimerült áz utolsó fillérig. Vitéz Garamszeghy Sándor a város funkcionáriusaihoz intézett levelében azt kéri ugyanis, hogy a rendőrhatóságok a jelzett napra semmiféle más előadásra, összejövetelre vagy mulatságra engedélyt ki ne adjanak; hogy a város, vagy község a világítást és egyéb szolgáltatmányokat (termet stb.) díjtalanul bocsássa rendelkezésére; hogy az előadás, vigalmiadó és minden más költség alól mentesittessék ; hogy a hatóság ás a társadalmi szervek megmozditásával a siker bizto sittas8Ók és végül, hogy a művész- társaság az előadások napjain a város (község) vendégei legyenek. Nem tudjuk, hogy Tolnavármegye azon községei, amelyekben e művész TcJtzBvetkuetl KtSzponf : lnUp.il, L, ■•rtfcy WUfMi 119/131. ! társaság megfordul, tudják-e mindezeket a kívánságokat egytől-egyig teljesíteni, tény azonban, hogy úgy a városnak, mint igen sok községnek nagy fejtörést okozna, ba azokat lelki- ismeretesen végre is akarná hajtani. Szekszárdnak nem okozna gondot a vigalmiadó, a terembér és egyéb szolgál tatmányok elengedése, hiszen ezt mindenkor el is engedte azoknak, akik a knhura, vagy jótékonyság nevében szórakoztatták a publikumot. Attól sem zárkózott el a város tehetősebb polgársága, hogy ilyen esetekben a művészgárdát magyaros vendégszeretettel, minden jóval ellássa. Azt azonban, hogy a propagandaelőadások teljes eredménnyel járjanak, a mai súlyos pénzügyi és gazdasági viszonyok miatt sem Szekszárd, sem a megye többi nagyközségei biztosítani nem tudják. Vitéz Vendel István polgármester, aki az ilyen és ehez hasonló propagandaelőadásokat mindenkor szívesen felkarolta, szintén nem látja biztosítva a teljes sikert és Garamszeghyhez intézett levelében rámutatott az előadások megtartásának nehézségeire. Kifejtette, bogy a város színházterme nyáron füllesztően meleg, a gazdaközönség terményeinek betakarításával van elfoglalva, a tisztviselők közül többen családjukkal a vidéken nyaralnak. Valószínű, hogy Szekszárd szeptember havában sem élvezheti a tuberkulózis elleni küzdelem szolgálatába állított színműveket, mert a művésztársaság e hónap végén turnéját befejezi. A vármegye nagyobb községeiben is elmaradnak az előadások, mert nem tudják a kívánságokat teljesíteni. Tanácsoljak e propagandavállalkozás szellemi vezetőifüstjébe. A szomorú öreg tiszteletes urat messze környéken szerették. M * Egyszer jókedvű vidám fiatalság ülte körül a két öreg asstalát. Nevetett a cigány hegedűje és a bank fin elbangolt fülekkel, széles mosollyal itta a magyar nóták tüzes mussiká- ját és a bort. A tiszteletes ur is sűrűbben koccintgatott, a fiatalok pedig gondot elvetve daloltak bele a mulató éjszakába. A vig nótaszó végig zuhogott az egész termen, egymásután került sorra mindenkinek a nótája. Vidám, pajkos dalok, siró jajgató ábránd, törtvágyu mélyen- búgó kurucnóták, ropogós tüzes csárdás, kinek-binek a kedve szerint való. A tiszteletes urat furcsa érzések járták. Régen elszokott ő már az ilyen vigasságtól. Nézte, bámulta a ne vétó arcokat, rárévedt a jámboran elnyúló bankfiura, meg meghúzta poharát és valahogyan önkéntelenül is énekszóba rángott a szája. A többiek mosolyogtak. A tiszteletes ur nem tudta már öreg hangja remegését pontosan beleilleszteni a dallamok skálájába. Régen dalolt már és hangjának ércét híveinek leikébe plántálta át. Mégis saépen szólt az éneke és a kritikus mosoly lassan nagy néma tiszteletté magasztosult a fiatalok arcán. Sorban elhallgattak. A cigány hangfogót tett a húrjára. Hallgatagon figyeltek fel a szomszéd asz taiok. Alázatos templomi hangulat kapott a telkekbe. Az Élet felszentelt papja énekelt elrohant emlékek oltáránál, mikor az öreg tiszteletes hangja ott remegett a füstfelhőkön: »Gyere babáin gyújtsál gyertyát... Mutasd meg az országútiét.. A fiatalúr durcásan morgott a bajsza alá, a tiszteletes ur szeméből pedig elindult egy könny, gömbölyű szép csillogó könnycsepp, végig gurult az arcán és a forradások árkain elgurult messze-messae ... az emlékeibe. « Igen . . . akkor régen ó is fiatal volt. Feszes mellű szép barna legény. Tele hittel, vággyal és karikagyűrűvel kézén. Akkor is ezt a nótát du- dolgatta, mikor kártyáaás közben vígan pobaraztak az eklézsián. Régen, nagyon régen, messze kis faluban úgy kongott akkor a félrevert harang. Fiatal segédlelkéss volt még, mikor ssaggatott rohanó hangok kétségbeesése hallatszott az utcáról. Tttz ... segítség ... az alsóvégen ... ég a ház . . . anya és a gyerek benne ég . .. segítség! Fejvesztett futás az utcán, vad, fekete gomolyag, piros lángnyelvek as égen, megannyi öklét rázó gyász- fátyolos vörös kar .. . lázadók a magasság ellen .. . tűz ... tűz ... és valami megmagyarázhatatlan tovaragadó izgalom a fiatal lelkész szivében. Anya és gyermeke lángba vesznek! ó mily borzalmasan forrtak ezek a szavak, ó hogy rohant akkor az égő házba! Habozás nélkül, dobta kockára életét és lett az élet papjává az önfeláldozás tűzkeresztségében. Mert már megmentette az anyát, már kiadta az ablakon a gyereket, mikor rászakadt a nádtető parázsló zsarátnoka. Akkor égett felismerhe- tetlenné az arca és mikor végső erejével utat vájt magának az égő nád parazsában, akkor korcsait el az életmentő két keze. Hetekig lebegett élet halál között és aztán mind- járt a jutalom jött. Jött irigy szánalom leplében torz vigyorgással a képén. Az atléta külső roncsa nem kellett senkinek. Húzódoztak tőle, egy falu sem akart ösBzemart arcú papot. Pedig azelőtt ragyogó jövőt jósoltak neki. És aztán egy napon visszaküldte a karikagyűrűt az, akinek valamikor olyan kedves volt ez a nóta: „Gyere babám gyújtsál gyertyát, mutasd meg az országúját.. .“ Igen . .. akkor indult el egyhaagu vigasztalansága országúján és a szó moruság taposómalmában őrölte az éveket meg az emlékeit. Agglegény maradt. Ette egész életén át a korcsmák borravalós kenyerét. A tiszteletes ur agyán átviharzott a múlt és elérzékenytUt hangon sírta nótáját az elhalkult asztal mellett. Alázatos komolysággal hallgatták a fiatalok .4». tudta mindenki az öreg keserűségét. Elmúlt fájdalmak hangulata kisértett minden pohárcsengésben, a bankfia pedig szép csendesen aludt karoBszékóben. * És egy nyárba álmodó őszi estén hiába várták a tiszteletes urat. Ép a szószéken állt, mikor kiesett kezéből a Biblia. Örökre ... * Temetése után néhány fiatalember társaságában ült a bankfia a vendéglőben. „önállósítottam magam“ panaszkodott keserű gúnnyal. Látszott rajta, hogy nem sok kifogása lett volna az ellen, ha az ő kézéből esett volna ki.. . az irodakulcsa... örökre. És itt Ülhetett volna spric* cerei és feketéje mellett .. Örökre. Temetési fekete kabátján jó öreg zsirfolt szomorogott és búsan lengett a hosszú bajusza, amig vagy két órán keresztül apró történeteket mesélt barátja életéből. Harminc éves együvétartozásuk minden epizódját összeszedte, igyekezett híven beszámolni a tiszteletes ur minden jó, de méginkább rossz tulajdonságáról az olyan jóbarát bensőségével, akinek mindenki elnézi, ha a halottat szeretetreméltó rezignációval még egyszer jól megcsipkedi. Beszólt, mindent elmondott a fiatalúr, mégis panaszkodott, mikor berekedt torokkal távozott. „Jobb lett volna azért, ha életben marad. Legalább lenne valaki, akivel beszélgethetnék egy kicsikét.“
