Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-27 / 17. szám
XI. évfolyam. Egyes szám ára 40 fillér* Szekszárdi 1929 április 27. 17* szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 30 fillér. Előfizetési dij félévre 4 pengő (50.000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy, 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Köszönet o Mnjym Külügyi Társaságnak. A legközelebbi vasárnapon itt járt Magyar Külügyi Társaság sok ideig felejthetetlen élvezetet szerzett a szekszárdi közönségnek. Akik a Lakács György v. b. t. t., volt miniszter, Eöttevényi Olivér dr. udvari tanácsos és Zichy Ernő gróf magvas, mélyre szántó, vagyis talán nagyon is magasra szárnyaló előadását hallották a vármegyeház nagytermében *s gyönyörködtek a Kaszinó által, a vendégek tiszteletére rendezett társas lakomán, a Magyar Külügyi Társaság „mázsájának“, (ahogy Kranáolin Gyula t. barátom Eöttevényi Olivérnét szellemesen elnevezte), abban a bájos, szivek mélyéig ható, elmés felszólalásában, bizonyára megértenek engem, amikor szószólója kívánok lenni nem csak a Kaszinó, hanem a közönség hálájának is, a nekünk igazán szivünk mélyéig hatott, a szebb jövőbe vetett, törhetetlen magyar hitünkben csak megerősítő, gyönyörű szavaikért. Akik azonban ez igénytelen sorokat olvassák, engedjék meg, hogy egy kicsit élőbbről kezdhessem. Két héttel ezelőtt a szekszárdi Kaszinó Liszt Ferencet ünnepelte, aki Kaszinónk házát, amikor még báró Augusz Antal tulajdona volt, nyári és őszi gyakori itt tartózkodásával történelmileg is nevezetessé tette. Akkori felolvasásomban vázoltam az ő mesébe illő regényes életét. Rámutattam arra a heroikus küzdelemre, amelyet kifejtett nem annyira saját érvényesüléséért, mint az általa helyeB nek tartott uj művészeti irány diadalra juttatásáért. Liszt, már, mint 9 éves csodagyerek ráteszi kezét a halhatatlanság kapujának kilincsére. Da például WagnerRichárd talán még ma sincsen, vagy legalább nem az, aki, — ha Liszt érte éveken át harcolva, kockáztatva művészi népszerűségét is, karon fogva fel nem vezeti a Parnassus magaslatára. Amikor Wagner merész muzsi kája megjelent a hangverseny pódiumon, vagy a színpadon, kinevette őt az akkor divatos művész nemzedék. Rézkttrtjeit, cintányérát, hangosan öblögető oboáit, menydörgést csináló hatalmas dobjait, eleinte biz kifütyölte a füleit befogó weimári publikum. A mi tolnai Festetich Leó grófunk, egyenesen megírta Scitovszkynak, az akkori esztergomi érseknek, hogy mint hercegprímás nem adhatja oda nevét a „Zukunftsmusik“ hóbortjához, ehhez a zenei galimathiászhoz. Augusz Autal báró hatalmas erőfeszítésébe került, hogy az esztergomi uj bazilikát mégis Liszt világszerte híressé vált „Esztergomi miséjével“ szentelték fel és úgy itt, mint később Bayreuthban, Wagner Richárd Niebelung trilógiájának előadásával, végre is diadalmas kodott a gúnyosan „jövő zenéjének“ nevezett uj művészeti irány. i Most már megértheti mindenki, aki megérteni akarja, hogy miért mondom én most mindezeket itt újra el. Hát csak azért, hogy megmutassam, hogy nekünk is megvannak a magunk Liszt Ferencei és Wagnerei, akiket sajnos, ma még mi is csak a „jövő zenészeinek“ titulálhatunk. A Magyar Külügyi Társaság itt járt illusztris képviselői ezek. Ok tudják csak, hogy mi az, a külpolitikai nagy orkeszterben egyre csak azt várni, hogy mikor kerül egyszer már sor a magyar igazság kis pásztor tilinkójára is. Ma még az övékénél hangosabb instrumentumoké a jelen. A világ-koncert nagy macskazenéjében, az ma az első, aki a leghangosabban tudja verni a nagydobot. De már mintha valami bágyadtság látsza nék a dobverőkön ? Egyre jobban kezd hallatszani a kis tilinkónak szava. Szent a hitem, hogy a mi „jövő zenészeink“ nemsokára a „jelen zenészei“ lesznek. Szóhoz jut az elnyomott magyar igazság, amiben nem kis részük lesz a Magyar Külügyi Társaság itt megjelent illusztris tagjainak is. En tehát hiszek a magyar igazság rügyfakasztó, uj tavaszt hozó erejében, a kis tilinkó egyre erősödő Bzavában. Hiszem, hogy ennek vezető motívumaira végre is észretérnek a „jazz- band“-hangok zavarában eltévedt, nagyobb szavú kürtösök is s ők maguk • lesznek a magyar igazság harsonájává s ez a harsona lesz ádáz ellenségeinknek ama bizonyos — „végítélet trombitája“! Még egyszer nagyon köszönöm a Magyar Külügyi Társaság köztünk való megjelenését. Bodnár István. A nemzet- és nemzetiséiről. A Magyar Külügyi Társaság egyik representativ tagja, gróf Zichy Ernő magas nívójú előadást tartott városunkban a kisebbségi kérdésről. Sajnos, az idő rövidsége nem engedte meg neki, hogy hosszasabban boncolgassa a kérdést. Pedig az illustris előadónak bizonyára még sok tartalmas mondanivalója lett volna erről, a minket most legközvetlenebbül érdeklő kérdésről, amely Trianontól fogva égető problémává vált, amióta a több milliós, tömör egységben élő magyarság idegen imperium alá került. A külpolitikai kérdésekkel ma minden érdeklődőnek foglalkoznia kell — hangsúlyozták a Külügyi Társaság nálunk megjelent kiváló képviselői — és ez adja nekem is a bizalmat és bátorságot, hogy nem fog szerénytelenségnek tetszeni, ha a nemzetiségi kérdés elméletével néhány szóval foglalkozni bátor leszek. A emberiség népekből, nemzetekből áll anélkül, hogy ezeket valami benső összefüggés vonzaná egymásUszt Ferenc Szekszárdim.* Irta: Bodnár István. (Folytatás.) Liszt 1846-ban volt először Szek- szárdon. Akkor még vagy kocsin, vagy pedig hajón lehetett csak ezt a vidéket megközelíteni, ö október 13-án érkezett Tolnára a Dunán. Durrogott a mozsár, amikor a hajóról leszállott. A vármegye küldöttsége fogadta. A magyar mindég tudott lelkesen ünnepelni. így diadalmenetben érkezett meg Szekszárdra, ahol Augusz Antal barátjánál szállt meg. Este a helybeli lövészegylet s az ünneplőbe öltözött fiatalság fáklyás zenével tisztelte meg. A következő napokat a környékbeli urak látogatására használta fel. Az Apponyi grófékhoz Petricsevics Horváth Lázárral való kirándulása azonban egy kis balesettel végződött. A tüzes lovak az árokba borították. De egy kis horzsoláson kívül nem lett más bajuk. Kirándultak az akkor még hal dús Sárközbe is. Sátrakban ették, a halpaprikást s gyönyörködtek a festői népviseletben. A lányok, szép menyecskék táncában. A hangverseny Szekszárdon októ bér 18-án délután zajlott le. Persze ott volt az egész vármegye úri közönsége. Sőt még Bárányavármegye is elküldötte 14 tagú küldöttségét, hogy Lisztet oda is meghívja. Oly * Felolvasta a szerző a Szekszárdi Kaszinó április 6-üd Liszt-estjén. I nagy volt a tömeg, hogy valami 15Ó—200 ember be se fért a vármegyeház nagy termébe. Ezeknek este Liszt külön tartott hangversenyt. Salamon, Palochay Kornélia verssé! üdvözölte. Gróf Zichy Lászlóné zongoráját is behozatta péli birtokáról, hogy abba Liszt beleirja a nevét. Október 22-én, Liszt születése napján Augusz fényes ünnepséget ren dezett vendége tiszteletére. Megjelent azon Ürményi József, alnádor, a vármegye főispánja is. Ugyanaz nap avatták fel az uj városházát. A 24-én tartott vármegyei közgyűlésre pedig szokatlanul nagy számmal sereglett be a nemesség s lelkesen tüntetve arra kérte a főispánt, hogy Lisztet nevezze ki táblabiróvá. Szekszárdot a szeptemberi és októberi napok a legkellemesebb hellyé avatják. Az ősz bája ömlik szét ilyenkor a napsütéses hegyeken. Liszt valósággal el volt ragadtatva a szekszárdi szép napok emlékétől s többek közt ezt írja AugUBznak 1846 november 10-ről: Majdnem haragszom magamra, hogy nem maradtam tovább abban a szekszárdi, elragadó lakásban, ahol olyan kényelmesen és elegánsan elhelyezett. Nagyon kérem, találjon alkalmat, alázatos köszöne- temet kifejezni Salamonnénak, ki oly pzives volt hozzám elragadó verseket intézni, de amelyeket szerencsétlenségemre, csak az elutazás pillanatában kaptam kézhez. Mondja meg neki, hogy végtelenül hálás vagyok és hogy I ■ boldog lennék, ha személyesen ismételhetném neki nagyrabecsülésem kifeje zését. Haslinger elfogja küldeni a rapszódiákat. Az ajánlás sem késik sokáig Auguszné számára. Ez a levél már Temesvárról kelt. Mert Liszt Szekszárdról egy kis országos körútra indult. Elsőnek a pécsiek meghívását fogadta el. Oda Augusz is elkísérte. Útközben egy napra megálltak Nádasdon. Scitovszky püspök nyaraló helyén. Tiszteletére megjelent a pécsi dalárda is s annak tagjai elpanaszolták, hogy Pestről nem küldenek nekik magyar nótákat. Liszt még a vacsora alatt komponált nekik egyet Garay János „A patakhoz“ című versére. Ezt rögtön betanulták s még az este folyamán el énekelték. Másnap a püspök pécsi rezidenciájában fényes ebédet adott Liszt tiszteletére s mikor ebéd után egy hangot megütött a mester oda hozott zongoráján, Liszt, amint mondotta, a „megkezdett nyomon“ elkezdett tovább játszani s játékával úgy elragadta a püspököt, hogy az azon nal megvette Liszt zongoráját. A délutáni hangversenyen ott volt a vármegye vsaine-java. Este Majláth főispán-helyettes estjén Liszt „pipa szó“ mellett előadott nótáival ért el órási hatást. S másnap hangversenyt rögtönzött a Pécsett még akkor nem levő halottas ház céljaira. Harmadnap pedigjátszott a dóm 48 regiszteres orgonáján, ami annyira elragadta a püspököt, hogy menten felkérte a templom számára egy mise megírására. Ez a mise lett a hires esztergomi mise! Mert Scitovszky időközben esztergomi érsek lett. S megújította kérését Liszt előtt, most már az esztergomi uj bazilika felszentelésére írandó mise érdekében. Ezt küldte tehát el. Csak hogy ennek előadása körül óriási kavarodás támadt, amelyet Augusz tapintata simított el. Amint ugyanis Lisztnek Weymárból irt leveléből kiderül, Festetich Leó gróf azt mondotta a prímásnak, hogy oly csekély számú kórussal maga Liszt se akarja előadatni miséjét, inkább visszalép. Liszt megírja Augusznak, hogy ő ilyes kijelentést sohasem tett. AugUBZ veszi tehát kezébe az ügyet, hogy a nagy művész megsértése elmaradjon. De a másik oldalon Festetich Leó is ugyanám üti a vasat, egyenesen értésére adja a prímásnak: Hogy nem szabad a történelemben oly badarságnak mecénásaként szerepelnie, mint a „Zukunfts musik“ s nem adhatja a nevét oda, hogy galimathiásznak legyen védnöke a musica sacrával szemben. A prímás már hivatalosan is megírta Lisztnek, hogy Seyler József székesegyházi karnagy miséjét adják elő, hogy, hogy nem azonban pár napra maga Festetich is azt írja Lisztnek, hogy a másolatokat miséjéről már megkezdette s várja további parancsait. Augusz lett tehát a győztes, mert a mise a pesti Nemzeti Múzeumban lefolyt főpróba után Esztergomban
