Tolnamegyei Ujság, 1928 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1928-08-18 / 34. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1928 augusztus 18. /ü. falóban művészi én modern^ I fényképeket 5 nÁiíbb I kóser főhercegi udvari fényképész késeit SZEKSZÁRD Széchenyi-utca 28. szám- (Molnár* féle házban). I legelső polgár, az állimfő megbecsülésének, elismerésének a megnyitatkozasa. Szekszárd város közönségét is a Méltóságod és a Méltóságos Asszony iránt min* denkor érzett mély tisztelet és a szeretet hozta ide. Szivünk, lelkünk teljességével örülünk az 5 éves jubileum szerencsés beköszöntésének, a szép kitüntetésnek és a vármegye sok szép idót látott falai között állva kérjük a Mindenhatót, adjon Méltóságodnak és a Méltóságos Asszonynak erőt. egészséget, hogy a köz javára a mi körünkben még igen sokáig munkálkodhassanak. Az Isten éltesse Önöket I As éljenséstől és helyesléstől többszőr félbeszakított beszéd után a Levente zenekar njabb népdalszáma következett, majd Hidassy Sándor operaénekes, Szekszárd szülötte, aki e* alkalomból utazott a megyeszékhelyre, cigányzenekisérettel elénekelte a Sólyom madár . . . cimtt nép dalt. A nagy művészettel előadott gyönyört! énekszám Után a főispán a következőket mondotta: Jankó főispán válasza. „Hálásan köszönöm ezt a kedves tüntetést, amellyel Szekszárd város közönsége engem megtisztel. önök uraim tudják, hogy nem vagyok hiú és lehetőleg kerülni igyek szem azokat az ünnepléseket, ame lyekben a közélet vezető egyéneit bizonyos alkalmakkor a társadalmi konvenciók szerint részesíteni szokták. De meg kell vallanom, hogy meg jelenésük most mégis jól esik, mert a polgármester ur szavaiból annyi melegség és rókonszenv áradt felém, mintha benne a város egész közönségének szive szólalt volna meg. Amidőn 5 esztendővel ezelőtt ide kerültem, lelkem még vérzett azon nagy erkölcsi csapás hatása alatt, amelyet szttkebb hazám elvesztése által szenvedtem és nem is hittem, II kályhák olimpiászának világbajnok» a „ZEPHIR« kályha (Ollásszahadalom) Eredmény: tilldö 10 kg. fa 24 érán át (egy szobára) Végeredmény: világhír- sas Legújabb árlapot készséggel küld: H é b r a C A II n fi D kályha* áa t&shelygyára, Budapest, VI., t •» t ■» a A ■ U U H Vilmos császár át 30. (Hajós-u. sarok) hogy valaha valahol helyemet fogom találni. És mégis itt Tolnavármegyében és Szekszárdon csakhamar meleg otthont találtam, mert e vármegye és város közönsége annyi szeretettel fogadott, mely kellemessé tette az itt tartózkodást és ébren tartotta bennem azt a meggyőződést, hogy ha az otthonukból kiüldözött magyarok iránt mindenütt annyi megértést és vigasztaló rokonszenvet tanúsítanak, mint velem szemben itt Tolnamegyében és Szekszárdon tették és a nemzeti együttérzés mindenütt ily intenzív, akkor hazánk megcsonkítása csak átmeneti baleset és e vihartépés után Magyarország csakhamar meggyógyul, újból nagy, erős és hatalmas lesz. Ezt a kedves, tiszta, hangulatos és szépen fejlődő várost, annak érdemes, kiváló vezetőit és közönségét annyira megszerettem, mintha szülővárosom lenne. Ez a mai tüntető felvonulásuk még szorosabbá tette a viszonyt közöttünk és még szigorúbb kötelességemmé teszi, hogy irányomban tanúsított jóindulatukat valamiképpen megháláljam. E hála pedig csak abban állhat, hogy igyekezni fogok rokonszenvükre érdemeket szerezni azáltal, hogy nagystílű polgármesterüknek és a város lelkes közönségének a város fejlesztésére, erkölcsi, kulturális és gazdasági téren való emelésére irányuló törekvéseit tőlem telhetőleg támogatni fogom.u A főispán beszédét a Szekszárdi Dalkör néhány szép és igen hatáso san előadott müdala követte és a műsort a Levente zenekar indulója zárta be. Tiz órához már jól közel járt az idő, amikor a főispánt éltető közönség a megyeháza udvaráról elvonult. bíró, akikne k nagy része az öt évvel ezelőtti beiktatásra is elkísérte évtizedeken át volt és szeretett alispánját. Lelkes éljenzés fogadta a terembe lépőket és midőn a szeretetteljes tissteletnyilvánitás zaja lecsillapodott, Jankó főispán meleg szavakkal üdvözölte a jobbján helyet foglalt igazságügyminisztert, aki országos gondjai közt sem feledkezik el soha arról a kötelességéről, amely a törvényhatósági bizottsági tagsággal jár. ya8S miniszter üdvözlése. Az igazságügyminisztert üdvözlő szavak után megemlékezett a főispán arról, hogy a közgyűlést követő napon lesz nyolcadik éve, hogy Vasa József munkaügyi és népjóléti miniszter a kabinet tagja lett. A helyettes miniszterelnök óriási munkás sága, szociális és kösjótékonysági téren életrehivott alkotásai közismertek, tiszteletet parancaolók. Javasolja, hogy a törvényhatósági bizottság dr. Vass József Oexcellentiáját jegyző- könyvvileg üdvözölje. A közgyűlés a főispán indítványához egyhangú lelkesedéssel hozzájárult. A Jubiiáris közgyűlés kinevezései. A főispán bejelentette ezután, hogy a jubiláns közgyűlés alkalmából több tiszteletbeli kinevezést eszközölt. — Kinevezte tiszteletbeli vármegyei főügyészekké: Schneider Gábor nyug. kúriai bíró, Esterházy hercegi hitbizományi jogtanácsost, szekszárdi ügyvédet, továbbá dr. Illgen Aurél gyönki ügyvédet. Tiszteletbeli vár megyei tiszti főorvosok lettek: dr. Treer István vármegyei közkórházi igazgató főorvos, dr. Novák Miklós egyetemi magántanár, a vármegyei közkórház sebészeti osztályának főorvosa, dr. Blum János bonyhádi járási orvos, dr. Fördős Dízső központi járási orvos és dr. Dállmán Gusztáv tolnai községi orvos. A kinevezések enunciálása után szólásra emelkedett dr. Pesthy Pál igazságügyminiszter és általános figyelem mellett a következő beszédét mondotta: Pesthy Pál üdvözlő beszéde. Méitóságos Főispán ur! Tek. Törvényhatósági Bizottság l Az alispán ur időszaki jelentésében megemlékezett arról, hogy immár öt éve múlt annak, hogy Jankó Ágoston Öméltósága a fő ispáni széket elfoglalta. A Kormányzó ur öfőméltósága ebből az alkalomból a Főispán Urat a magyar polgári érdemrend II, ősz Mindenféle alkalmi^ I ajándékok I I "*' — okáén beszerezhetők TÓTH JANOS 1 ^órás < és ékzzerésznél, Szekszárd (Korié) lályával tűntette ki. (Zajos taps és éljenzés.) Mélyen tisztelt Törvényhatósági Bizottság! A kormány engem bízott meg azzal, hogy a kitüntetésről szóló legfelsőbb okiratot és a kitüntetés jelvényeit a Méltósá gos Főispán Urnák kézbesítsem. Átnyújtom ezt az okiratot és a jelvényeket a kormánynak azzal a jókívánságával, amely egyúttal az összkormány köszönetének és hálájának a nyilvánítása is a Főispán ur hosszú közéleti tevékenységéért. Tek. Törvényhatósági Bizottság/ Hogy a kormány ilyen közvetlen módon kézbesitteti a kitüntetést, ennek nemcsak az az oka, hogy én, mint a kormány tagja egyúttal tagja vagyok a vármegye törvényhatóságának is, hanem ennek mélyebben fekvő és értékesebb indoka is van. Ez a mélyebben fekvő és értékesebb indok az, hogy a kormány tudatában van annak, hogy Öméltósága a Főispán Ur negyven esztendőt meghaladó időt töltött a köz szolgálatában, több, mint négy évtizede szolgált különféle állásokban, kü lönféle megbízásokban, különféle vármegyékben jó és rossz viszonyok közt egyaránt a köz iránt tartozó őszinte odaadással és önzetlenséggel. Tek. Törvényhatósági Bizottság! A kormány megítélése szerint a Főispán Ur Öméltósága hosszú közszolgálata alatt kötelességének mindenütt és minden időben kitünően megfelelt. Ennek az elsőrendű módon teljesített hosszú és igen értékes közszolgálatnak a jo- lyamángaképen érezte magát indíttatva a kormány arra, hogy megbízzon engem azzal, hogy személyesen adjam át . a kitüntetés jelvényeit. Én ezt a megbízatást örömmel, kettős örömmel vállaltam. Kettős örömmel azért, mert egyrészt saját tapasztalataim folg tán is örömmel állapíthattam meg, hogy ez a magas kitüntetés a kü lönleges érdemek egész sorozatának különleges elismerését jelenti, másrészt pedig azért, Tekintetes Törvényhatósági Bizottság, mert már egyénileg és érzelmileg is szívesen teljesítem ezt a megbízást, I hiszen egyénileg és érzelmileg is | a legőszintébb tisztelet, szeretetés I nagyrabecsülés érzésével vagyok Összes nyári cikkeink éráit mélyelnKzámlőnükT ÁRAKAT NEM HIRDETÜNK hanem kérjük a mélyen tisztelt vevőközönséget kirakatainkban feltüntetett rendkívüli árakat megtekinteni és áruházunkban cikkeink kitűnő minőségéről - vételkényszer nélkül - meggyőződni szíveskedjék, hogy tényleg kitűnő árut nagyon olcsón árasitank. 1 Az ünnepi közgyűlés. Kedden reggel meglátszott a város külsején, hogy ünnepelni készül. A 'középületek zászlódisze, az utcákon sürgő forgó óriási autótábor, a nagy csoportokban feltünedező ünneplő ruhás idegenek mind a jubiláns közgyűlésre emlékeztettek. A megyeház környéke már korán tarkállott a törvényhatósági bizottság tagjainak nagy tömegétől és a nagyterem előcsarnoka épugy megtelt az érdeklődőkkel, mint ahogy a karzatot is ellepte az előkelő hölgyközönség. Pontosan tiz órakor jelent meg a főispán a vármegyeháza nagytermé ben, hogy megnyissa a megye nyári rendes közgyűlését. Vele együtt jött dr. Pesthy Pál igazságügyminiszter is. Mellettük a vármegyei élet vezető emberei és az országgyűlési képvise lök közül dr. Éri Márton, dr. Klein Antal és dr. Erdélyi Aladár. Velük együtt jött a terembe Torontál vármegye utolsó tisztikarának és törvényhatósági bizottságának küldöttsége : dr. Vinczehidy Ernő vármegyei főjegyző, báró Gerliczy Félix nagy- birtokos, dr. Soós Ferenc tb. árvaszéki elnök, dr. Kászonyi Richárd főszolgabíró, Dús János tb. főszolga bíró, dr. Kamenszky Árpád tb. főjegyző és Klötzl Ferenc tb. főszolga