Tolnamegyei Ujság, 1928 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1928-06-30 / 27. szám
X. évfolyam. 27. szám. Egyes szám ára 30 fillér. Szekszárdi 1928 Jtmius 30 TOLNÄMEGYEI UJSÍÖ KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengd, A hirdetés egy, 60 milliméter széles hasábon miUimétersfronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám*, eljegyzési, családi hír, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. gggrfcesztiség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 30 fillér. Előfizetési dij félévre 4 pengő (50.000 korona)» egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JANOS. A lap ■egjelnlk mindéi szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Pöferpálkor. Egy mosollyal több van a földön. Egy égi ígéret beteljesedett. Hala- vány gabonatáblákon hálatelt had* sereg indal. Aratank. Isten megígérte. „Ennekatána míg a föld légben, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nappal és éjenaka meg aefn szűnnek.“ ígéretét hűen megtartatta. Az írás szavai szerint: „Szőrt, adott a szegényeknek; az ő igazsága mindörökké megmarad.*1 Áldó kezének jóságát meg nem vonta sem a hamistól, sem az igaztól. Har mattal látogatta, esővel ölelgette, napfénnyel nevelgette az áldott és féltett kalászt. S most aranydúsan rátérhette a könnyes magyar nemzet drága asztalára: „Itt van, vedd el, neked adom, neked őriztem!“ A boldogtalan nemzet igazi, irigyelt vagyona az a temérdek kalász, mely áradásként vonni el az édes honi rónákon és esztendőnként megérkezik győzhetetlenül, diadalmasan, mint egy szent üzenet. Ha megállunk ez áldásdús áradás felett, szivünkben a költő elragadtatott him- nosza zen dili »Teremtő Isten, hová tekintsek ? Hol ne lássam hatalmadat?« Nekünk, magyaroknak életkérdés az aratás'. Összeforrtunk vele. Nem nélkülözhetjük. S mikor magánk elé teszünk néhány ólomsnlyn kalászt, mintha a föld szivének dobogása volna. ■ Mihez hasonlítsuk ? Mit mondjunk felőle ? A kalász a gondviselő Isten élő beszéde. Az aratás imádság. Egy svájci emberrel utasunk együtt, végig a Dunántúlon. Az ablaknál ül és néz mereven, néma bámulattal. A júniusi forró napsugár nagy messzeségre tolja a láthatárt. A vonat repül. Falvak, tanyák csnsznak el az ablak mellett, nagy vetés-tenger siet szakadatlan láncolatban előttünk, rohanva, hogy végül egy nagy vetés színné folyik össze számunkra a táj. Az utat szegélyező lombos akácfák, ha megszűnnek, mintha elmerültek volna valahol a szőke hullámokban. A vonat repül, órák múlnak. A némán bámuló svájci egyszercsak felkiált : — „Szent Isten! Meddig tart ez még igy!?“ * Végig e kis, roncs, maradék országon. Végig e néhány vármegyén, határ nélkül, egyhazamban, szabályos váltósatokban rozs, búza, árpa, kukorica stb. Végig, végig, ahova már a szem nem lát, ott is vonali, terül, ömlik a magyar vagyon: a kalász, a vetés. Szabályosan, remekül, az Ur áldása! * És ez most mind elkesd leborulni a földre. Munkás ezerek suhintására, kaszasuhogásra, sarló villanásra le- zmlik, kévévé, keresztté, kazallá lesz, majd tárházba kerül. * A magyar nemzet létkérdése a földhöz való viszonyától függ. Amilyen az aratása. olyan a jövendője. Szűk aratás, bús jövendő; bő aratás, örvendetes jövendő. Nekünk a magyar földet meg kell becsülnünk és minden tehetségünket a többtermelés gyakorlati megváló sitására fordítani. A néma föld is olyan, mint az élő ember, ha meg vonjak tőle a táplálékot, megfizet érte, ha jól tartjuk, nem marad adósunk. S ha van valami,- ami kiváltja belőlünk *z elismerés érzését a mai kormánnyal szemben, ngy az, az a beláthatatlan nagy és megfontol tan bölcs terv, mellyel e nemzet vagyonának gyarapítására az általános gazdasági színvonal emelésével törekszik. Ennek a mélyreható munkának tudható be, hogy a magyar gazdálkodás közszelleme mértföldes léptekkel javul, tökéletesedik, korszerű és eredményei világ verők. Ennek kössönjük a többter melés alapigazságainak, módozatainak közszellemmé válását; a falusi kis gazda szaktudásának,- terméseredményeinek a nagy földüzemek frontjába való örvendetes bekapcsolódását. A gazda gondolat ób lelkivilága megváltozott. Rájött arra, hogy a nemzet vagyona az ő kezére van bízva és azzal neki a nemzet hasznára okosan kell sáfárkodnia. A föld szerelmét átfüzi a bölcs gazdálkodás tudata, nem . bízzuk rá az időjárás két séges véletleneire a mi mindennapi kenyerünket, hanem hasznosan élünk azokkal a segédeszközökkel, melyeket Isten jósága bocsátott rendelkezésünkre. Ennek a nagyszerű változásnak tovább kell tartania, kimélyülnie, sorsdöntőnek lennie. Mert a haladás TÁRCA. mozaikok. A fele városháza nem szamár.. T . . . városnak volt a rendőrkapitánya Z. B., aki igen jó tisztviselő hírében állott, de azt is mondta róla a fáma, hogy a fogalmazással mind halálig hadilábon állt. Jó, hogy magyarnak született és nem franciának, mert igy legalább nem- lehetett rája alkalmazni azt a francia közmondást, hogy a stilus maga az ember. Az még csak hagyján, hogy az 1892-iki kolera veszedelem idején igy kezdődött az a hivatalos plakát, melyet a rendőrkapitányság minden utcasarokra kiföggesztetett: — Minthogy a bacillusok a levegőben fölfüggesztve vannak .... Az a hirdetés is tőle eredt, ame- lyet egy ebzárlat alkalmával adott ki: — Azon ebek gazdái, kik szájkosár nélkül találtatnak, hivatalból ki fognak irtatni.... De talán a következő eBet volt a leghíresebb B. bátyánk számos esetei között: A városi hatóság régtől fogva rossz szemmel nézte a piac rendezetlenségét. A gabonaárusok közvetlen szomszédságába telepedett egy dinnyés I ^ O' lfc V 1 kofa, a tejet, túrót kilenc helyen árulták, az egyik mészáros taglóval fenyegette meg azt v szegény „alvé- cukros“ bolgárt, aki az ő kis targoncáját a huBos bódék közé tolta, s hogy mit mondott egymásnak egy zöldséges meg egy tojásos kofa, mikor az elsőbbség jogán összevesztek a helyen : azt leírni nem merem ... Szóval nagy volt a kalamajka a piacon, — nem lehetett szó nélkül hagyni, azért utasították a rendőrséget egy piaci szabályrendelet meg alkotására, amely különösen arra utasítja az árusokat, hogy mindenki a saját bransának kijelölt helyét szigorúan tartsa be. A tejes kofák a Schlesinger kereskedőtől a Fischerig, a zöldségesek a „Szarvas“-vendéglő előtt, az ószeresek a Szentháromság szobra előtt, a papucsosok a takarék sarkán, a csizmadiák pedig a Flórián- téren... Mind szót is fogadlak a különböző mozgó- és nemmozgóárnsok, kézmü vesek, férfiak, sőt nők is, csak egy csizmadiával volt haj, az nem akart parírozni Gazdag ember volt, régi mester, tetejebe városatya is volt, sőt ellenzéki, ősi függetlenségi, negyven nyolcas. Z. B. főkapitány ur kinéz az ab lakon és nagy megbotránkozással konstatálja, hogy Jorgovics Kozma Károly csizmadiamester most is ott van a régi helyén, a papucsosok közt, a takarék épületének előtte. — János — szól oda a hajdújához — kimégy a papucsosok közé és meg mondod a Kozma bácsinak, hogy azonnal hurcolkodjék a Flórián-térre, mert ott a helye, igy rendelték a városházán. A hajdú legottan teljesítette a parancsot. — Aztán ki mondta ezt ? — kérdezte Jorgovics Kozma Károly bácsi, egy görög bölcs nyugalmával tovább szíva a pipáját. (Hát a görög bölcsek is pipáltak ? — Szedő.) — A főkapitány nr. így határozták a városházán. — Eredj fiam János vissza a főkapitány úrhoz és mondd meg neki, hogy a fele városháza szamár, nem adok rá semmit. János, a kék libériás hajdú visszaballagott az irodába és szóról-szóra leadta Jorgovics Kozma Károly üzenetét. Megmérgesedett erre a rend legfelsőbb őre, el lehet gondolni. Ilyen támadás a tekintély ellen, s hozzá egy városatya részéről, tehát tetejébe széksértés is: ezt nem lehet olybá hagyni. Legottan vissza is szalasztottá a hajdút Károly bácsihoz, hogy idézze meg azonnal a főkapitányi hivatalba. Közben persze Károly bácsi is rá eszmélt arra, hogy nagy bolondságot éB fejlődés állapota csak akkor igazi, ha ninos benne visszaesést szülő megnyugvás. Állandó lássál kell fokozni a föld hosamképességót, a többre többért tnsakodni, mert ily világ- gazdasági kereszttűzben levő állam, mint mi vagyunk, termelhet sokat, de sohasem abBzolnt eleget. Kát dolog hulljék lelkünk földjébe kipergő magként. Az egyik az, hogy már most, ma, aratáskor foglalkozzunk a vetés gondolatával. A másik pedig az, hogy ne az adóteher túlságos és elviselhetetlen volta miatt sírjunk, panaszkodjunk, mert hiszen az állam polgárainak áldozat- készségén épül, hanem többet, jobban munkálkodjunk, hogy töb bet arassunk és hogy könnyen teljesíthessük azon honpolgári kötelességünket, amit joggal vár el tőlünk a haza. a Magyar testvéri szeretettel fogjuk azért meg egy pillanatra az arató kemény, acélos jobbját Isten áldásának elvétele, az aratás küszöbén. Szemébe nézünk és azt mondjuk: Magyar testvér / Ne felejtsd el, hogy gazda vagy, magyar vagy, rajtad egy nemzet bizó tekintete függ s hazádért, hazádnak hűen munkálkodni, fáradozni jövendőd egyedüli biztosítéka! De imádságunk Istenhez is szól. így fohászkodnak: »Isten, adj hazánk felett Tiszta, fénjlő kék eget«. Jánosi György. cselekedett, mikoron ilyetén verbális injuriával illette a magas magisztrátust. Ment volna magától is valamiképpen reparálni a dolgot, ha nem is citálják a kapitányság elébe, ahol aztán nyomban hajlandónak nyilatkozott a legmesszebbmenő elégtételre. Z. B. bátyánk fölvette a hivatalos ábrázatát és komoly atyai hangon megfeddvén Jorgovics Kozma Károlyt mind az engedetlenségért a tanács rendelkezésével szemben, mind pedig a tiszteletlenségért, mellyel azt megsértette : fölszólította, hogy a János hajdn előtt, aki fiiltannja volt a sértésnek, ünnepélyesen vonja vissza szavait. Ezt Károly bácsi meg is tette, kijelentvén a következőket: — Én, Jorgovics Kozma Károly városi képviselőtestületi tag nagy és indokolatlan fölindulásombao az imént azt a kifakadást tettem, hogy a fele városháza szamár. Ezennel ünnepélyesen visszavonom szavaimat és kijelentem, hogy a fele városháza nem szamár l . . . És Z. B. főkapitány ur tudomásul vette ób jegyzőkönyvbe foglalta az elégtételt, melyet kívüle Jorgovics Kosma Károly és a János hajdn is aláirt, nagyobb hitelesség okáért természetesen. Ollvftrc
