Tolnamegyei Ujság, 1926 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1926-07-31 / 30. szám

VIII* évfolyam. 30 szám. Szekszárd, 1926 Julius 31. ggrkMztfeég és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. felefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 2500 korona. Előfizetési dij félévre 50 000 korona (4 pengő), egész évre 100.000 K (8 pengő). Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hlrdatéaek árai: A lagkbabb hlrdalés dija 10000 korona. A hirdetés «gj M milliméter szálas bssébon mllllmétartoronkéni 1000 korona. Kfiigyűlési részvénytársasági stb. hirdetések IZOOkor. — Állást keresőknek 80 száza* lék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklámhír, eljegyzési bír, ess* ládl hír, valamint s nyllttér soronként 8000 körönébe kerül. Táborbontás után. A magyar cserkészek Nemzeti Nagytábora véget ért. A megyeri homokbuckák fölött serény cserkészkezek egy meseorszá­got építettek, amelyben két hétig gyönyörködtek maguk és mindazok, akik ebbe az országba beléptek. De _ sajnos — mintha tényleg mese lett volna mindez csupán, amelyben a varázslatok ereje teremt és pusztít, ez a tündérvilág is hirtelen eltűnt a föld színéről. Eljött itt is a temetés napja és amily gyorsan emelkedtek volt ki a földből a sátrak tömegei, ép oly gyorsan tűnték el ismét a föld színéről. Sok sóhaj, sok könny kísérte ezt a temetést. A megyeri Nemzeti Nagytábor nincs többé. Nem áll már a nagy árbóc, bogy magasan lengesse a magyar lobogót, nem szólnak a gyönyörühangu harangok, elhalt a kürtszó, megszűnt a nyüzsgő élet és szerencse, ha az a néhány ürge család el nem ment a cserkészek után. Hosszú cserkészvonatok indultak el vidám nótaszó mellett, virágosán, éppen úgy, mint háborúban, lassan- kint részekre, szakadtak ezek a vo­natok és visszaadták az aggódó, de egyúttal fiaikra büszke anyáknak az ő Bzemükfényét. Most, otthon a puha ágyban éjjente újra megjelenik ez a tündérváros sátraival, díszes kapui­val, szép díszítéseivel, füstölgő, földbe- ásott konyháival, gyermekkacagásá­val, tábortüzével, fáradtságaival, játé­kaival és napról napra szövik a kis cserkészek tovább a mesét . . . Amíg a gyermekek erről a tündér­világról álmodoznak, érdemes lesz nekünk felnőtteknek, babár csak futó­lag is, ezzel az első magyar Nem­zeti Cserkésztáborral, annak jelentő­ségével foglalkoznunk. Csak a legszembeötlőbb értékeire szeretnék rámutatni, amelyek a be avatott előtt is homályban voltak és csak most villantak föl. Micsoda értéke van tehát ennek a most lezajlott cserkész-nagytábornak,. érdemes volt-e több mint egy éven keresztül annyi derék embernek szel­leme, szive erejét, tudását, lelkese­dését valódi fanatizmussal beleölni ebbe a műbe? Érdemes volt-e agi­tálni, hatalmas anyagi áldozatokat bozni egy diák gyermekálomért? Ezt kérdezhetné valaki. Ha ez a Nemzeti Nagytábor nem lett volna egyéb, mint a serdülő ifjú­ság romantikára éhes lelkének kielé­gítése, akkor is megérte volna teljes mértékben a fáradtságot. A komoly küzdelmekre készülő embernek já­tékra van szüksége gyermekkorában, mert nem lesz belőle ember, harmo üikus lelkű, megelégedett és helyén megálló ember, ha gyermekkorában nem tudott eleget és eléggé játszani. De ez a Nemzeti Nagytábor több volt, mint gyermekromantika. Ebben a tündérvilágban több mint két hetet töltött az ifjú emelkedett, tiszta lelki élmények közt, amelyek ennyi ideig J is megóvták a lelkét a rossztól, ked­ves élményekkel gazdagították kedé­lyét, impressziókkal színesítették, gazdagították képzeletét. Ezek a lelki tartalmak képesek lesznek a fiatal diákokat egy ideális férfiélet szerelme­seivé tenni. Ez könnyen érthető, hiszen ennek a világnak valami külön levegője, egész más napja, földje és illata volt. A gyermekember csak azt érezte, hogy végtelenül jól érzi magát benne, hogy valami magával ragadja őt, a felnőtt azonban analizálta ezeket a hatásokat és megkereste a ható oko­kat. Ebben a „városban“ mindenki „testvér“ volt, nem a frázis, hanem a szó szoros értelmében. (A cserké­szeknél a „testvér“ a megszólítás formája.) Ezt a szót a való élet töl­tötte meg színtiszta igazsággal. A felnőtt ember a világtülekedő élete után az őskeresztények társadalmá­ban képzelte magát az agapék ün­nepélyes, szeretettől izzó hangulatá­ban anélkül, hogy valami kolostori, vagy annak árnyéka is lett volna ebben a hangulatban. Az ember bármely táborban ott­hon volt, felvilágosításért bárkihez fordulhatott szívességet bárkitől és bármikor kérhetett, sőt jól esett látni, mint örül mindenki annak, ha vala­kivel jót, szívességet tehet. Ennek a világnak a szeretet volt a napja, ez árasztott fényt és meleget ebbe a vi­lágba, ez tette oly végtelenül ked­vessé a bennlakónak és vendégnek egyaránt. Ez más nap, mint a világ­ban uralkalkodó nap. Ennek a vá­rosnak a munka volt a földje, ame­lyen jártunk és a fegyelem volt az a nehézkedési erő, amely biztos tá­masztékot adott mindennek. Ami megragadott mindenkit, az ennek a fegyelemnek az önkéntessége volt. Szép a katonai fegyelem és az a rend, amely ebből származik, de eb­ből a fegyelemből hiányzik az a báj, az a természetesség, közvetlenség, ami ebben a cserkészfegyelemben oly megható. Hogy ezt hűen ecsetelhessem, a kifejező erőnek nagy fokára volna szükségem, ehelyett néhány hatásra mutatok rá, amit magam is tapasz talhattam. A pesti közönség eléggé ismeretes az ő türelmetlenségéről, go rombaságáról, tülekedéséről. Ez a közönség extázisba jött ettől a leve­gőtől, ámult, csodálkozott, imádta a gyermekeket és sokszor könnyekig megható esetek játszódtak le. Egy- egy tündériesen szép tábortűz után, ahol a természetes gyermeklélek szép­ségeiben gyönyörködött, egészen ki­cserélve távozott, sokan sírtak, tom­boltak örömükben és szemmel lát­ható volt, amint ez az előbb tüle­kedő, goromba tömeg az udvarias, kedves, melegszívű emberek soka dalmává lett. Tehát nemcsak az ifjak lelkére volt nagy hatással ez a kö zösség, hanem a közönségre is, ame­lyet arról győzött meg, bogy lehet­séges a szeretet városa itt a földön is. A magyar közönségnek kitűnő al­kalom volt ez, hogy a cserkészet ér­tékeit megismerje és annak lényegét meglássa. A cserkészet legtöbb em­ber előtt kedves játék volt, itt lát­hatta, hogy több az játéknál, komoly nevelőiskola az, amelyben azonban nagy szerep jut a kacagásnak, a játéknak is. Láthatta azokat a gyer­mekeket, akik kemény férfíerőt, jel­lemet árultak el, megdöbbenve ta­pasztalták azt a komoly felfogást, amely hiányzik a mai felnőtt társa dalomböl. Egy uj felfogás, hazafiság, vallásosság nyilatkozott meg előttük. A legtöbben hangosan kifejezést ad­tak megváltozott véleményüknek, a mellyel a legnagyobb elismeréssel lettek a cserkészet hívei. Hallottam, amint valaki azt mondta, hogy nincs már szökségünk a régi divatu már­cius 15-óre, szavakban túltengő, disz magyaros hazafiságra, uj formát ta­lált a régi érzés a cserkészruhábau, U] alkalomra a gyönyörű tábortűzben. Valósággal élvezet volt látni azt a kellemes meglepetést a közönség ar cán, amikor az esti tábortüzeknél valami újat, csodálatosat, még eddig nem látottat fedezett fel és az efölötti nagy meglepetését, örömét nem tudta elrejteni. De egy sokkal értékesebb aján­dékkal lepett meg bennünket a cser­készek Nemzeti Nagytábora. A hét­ezer tüzes ifjú biztató szeméből mi csüggedők hitet merítettük. Ezekben a lelkesedéstől kigyulladt szemekben hatalmas energiákat, mindent elsöprő elemeket fedeztünk fel. És láttuk azt, hogy ez nem vak tűz, hanem az ön­tudatos, tisztalelkü ifjúságnak komoly újvilágot teremtő ereje. Jól esett ezt látni, mert meg kel­lett győződnünk, bogy ezeket az erő­ket nem lehet börtönben tartani, Ezek csak a feltűnőbb és közelebb fekvő hatások. Ki tudná azokat mind fölsorolni ? Mily impozáns volt látni azt a teljes egységet, amely össze forrasztott mindenkit, hogy mint egy gépezet működött minden, komoly fegyelmetlenség a 7000 ifjú között nem fordult elő, minden a legnagyobb rendben ment, a cserkészek adták a rendőrséget, amely a „testvér“ címén figyelmeztetett, de egyébre szükség nem volt. Csodálatos volt látni azt a demokráciát, amely CBak a testvéri­ség érzéséből, nem hangoztatásából fakadhat. Számos tanonc csapat volt a táborban, munkások, egyszerű em­berek gyermekei, ezeket semmi sem különböztette meg a többiektől, ha nem az a nagy törekvés, amellyel szinte többet akartak adni a szere­tedből, a hazafias érzésből, a vallá­sosságból és emberszeretetből. Nem is volt ott elégedetlenség, ősz- tálygyülölet és hasonló dolgok isme­retlenek voltak. Képzeljük el, hogy ha a mai munkás generáció át volna ettől a nemes felfogástól és érzések­től hatva, mennyivel boldogabb lenne önmaga is és az egész társadalom is. Gyári tanoncok szabad idejükben összejönnek, tanulnak, azt tanulják, hogy hpgyan tehetik magukat mű­veltebb, tartalmasabb emberré, több emberré és magyarabb magyarrá. A Nagytábor azzal a meglepő tanul­sággal is járt, hogy ezek a munkás- ifjak éppen olyan melegszívű test­vérek, mint a többiek, akik komoly munkához szoktak és akik nem a munka rabszolgáinak, hanem a kö- telességteljesités öntudatos harcosai­nak érezik és tudják magukat. A nagy jövő megépítésére ily szellem­től áthatott munkások szivére és kar­jára van szükségünk. Mindezekből azt a következtetést vonjuk le, hogy a cserkészet a Nem­zeti Nagytáborral megszűnt helyi je­lentőségű mozgalommá lenni, belé­pett a nemzetépités nagy gondolatába és országos tényező lett. ff. fl gyermek lelki élete.* (Folytatás.) Nem lesz érdektelen a pedagógus előtt, hogy milyen módon hat egy- egy tárgy a gyermek lelkére. We­ssely Ödön folytatott ez irányban kí­sérleteket. — Felmutatunk például a gyermekek előtt egy rózsát. Előttük tartjuk 5 percig azért, hogy figyel* jenek meg rajta mindent s amit lát­tak, írják le. A 15—20 egykorú gyermek, ahány annyiféleképen fogja leírni, de az összes leírásokat négy csoportba oszthatjuk. Az egyik a le­iró típus, ez pusztán leírja, amit lát, a másik egy nagy összességből, pél­dául a növényvilágból, esetleg csak a virágos növények osztályából indul ki, ez a megfigyelő típus. A harma­dik a rózsa látásán már Baját érzé­seiről is beszélni fog, a benyomások­ról, melyek a rózsa láttára lelkében támadnak, a negyedik típus a tanult típus, ez elmélkedni fog, előbb szer­zett tudását bemutatja, erre épít, ma­gyaráz, ránézve a rózsa csak arra való eszköz, hogy beszéljen a nagy természet három világáról, az ember szerepéről, a növény hasznáról, stb. Hogy jutott el a gyermeki elme a sok következtetésre? Amint látta a rózsát, amint rávetődik lelkének fel­fogó lapjára, azonnal társul a már előbb gyűjtött képzetekkel, a többi növénnyel, mely a növényvilágba tar­tozik, azután a többi nagy osztályá­val a teremtettségnek, az ásvány- és állatvilággal és igy ment tovább és tovább. Gondolatunk nem is egyéb, mint a képzetek társulása; akár em­lékezem, mikor visszanézek a múltba, akár képzelődöm, amikor a jövőbe nézek, mindig képzeteket kapcsolok a képzetekhez. A tanító nehezebb munkája ott kezdődik, amikor a képzettársítást irányítania kell, hogy rávezesse a gyermeket arra, hogyan gondolkoz­* Irta és felolvasta a tolnai református egyházmegye tanitói közgyűlésén Szilágyi Béla őcsényi református lelkész, tanügyi bi­zottsági elnök.

Next

/
Thumbnails
Contents