Tolnamegyei Ujság, 1926 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1926-05-01 / 17. szám
Egyes szám ára 2500 korona Szekszárd, 1926 május 1. Vili. évfolyam. 17. szám. KERESZTÉNY POLITIKA! ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 2500 korona. Előfizetési díj félévre 50 000 korona (4 pengő), egész évre 100.000 K (8 pengő). A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez kflldendók. Hirdetések árai: A legkisebb bírd elés dija 10000 korona. A hirdetés égj N milliméter néles hasébon mllllmétersoronként 1000 korona. Közgyűlési részrénytérsaségl stb. hirdetések IZOOkor. — Állést keresőknek 50 széza* lék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklémhlr, eljegyzési hír, cseléd! hír, vslemlnt a nyllttér soronként 8000 koronába kerül. Megoldandó kérdések. A valorizációs tengeri kigyón kívül három kérdés az, amely bizonyos izgalommal tölti el ennek a csonka kis országnak lakóit és amely kérdéseknek nyugvópontra való vitele ngy politikai, mint gazdasági szempontból égetően sürgős volna. Mi, akik az egységes párthoz tartozók vagyunk és a kormány támogatását hazafias kötelességünknek ismerjük, nagyon szeretnénk látni, ha a szakminisztériumok egyszer már komolyan, céltudatosan foglalkoznának és határozottan cselekednének is a lakás-, a bor- és a gabonaértékesítés kérdésében. A lakáskérdésnek májusi megoldása határozottan szerencsétlennek mondható. Mert mig a községekben és falvakban a lakások teljes és korlátlan felszabadítása féktelen uzsorának ad teret, addig a városokban a meg kötöttség további fenntartása a házigazdák vagyoni romlását idézi elő. Mert amily igaztalannak tartjuk, hogy a házigazdák minden korlátozás.nélkül emelhessék fel a megürült lakások árát és a hajléktalanokat kiszipolyozzák, úgy tarthatatlan, hogy a lakók nyerészkedjenek a házigazda rovására, oly árakon lakjanak, amelyek a házakat teljesen haszon nélküli ingatlanokká teszik, továbbá hogy a házigazda évekkel előbb megszerzett házába be ne mehessen és mig lakója albérletekből kifizeti egész lakásának bérét, addig ő, a tulajdonos, zugokban legyen kénytelen éveket eltölténi. A lakáskérdés különösen a szekszárdiakat igen közelről érinti, mert az aszfalt és vízvezeték oly óriási terheket rónak a háztulajdonosokra, ha gyorsan fel nem szabadulnak a lakások, úgy sok háztulajdonos kerül abba a helyzetbe, hogy önhibáján kívül dobra kerül a háza. Felhívjuk eme sötét jövőre városi vezetőségünk figyelmét, ha már a város szépítése, fejlesztése és higiénikus szempontokból a házbirtokosokra súlyos terheket voltak kénytelenek áthárítani, épen ezen rendkívüli helyzetre támaszkodva keressenek módot arra is, hogy a iakáskérdés helyesen és igazságosan úgy oldassák meg városunkban, hogy a terhek elviselhetők is legyenek. Nem kisebb mértékben érdekli Szekszárdot, de vármegyénk igenje lentős részét a borkérdés. -Hallottunk ebben az ügyben ígéreteket, nagy tanácskozásokat, sőt a Demzetgyülés törvényt is alkotott a borok adómentes lepárlása ügyében. Igaz, hogy ezt a kérdést, amely tagadhatatlanul a borok értékesítését megkönnyítette volna, a pénzügyminisztérium szakosztálya agyonütötte és rendeletével úgy látszik a szeszfőzőkön, de nem a bortermelőkön kívánt segíteni, azonban az adómentes borpárlás csak az értékesítést segítette volna elő bizonyos mértékben, de a fogyasztást nem. Ezt az óriási borfogyasztási adó eltörlésével, vagy erős mérséklésével lehetne csak elősegíteni. Ebben az irányban azonban semmi komoly lépést, bár szőlősgazdáink a tönk szélén állanak és a borkereskedelem úgyszólván megszűnt, sem a földmivelésügy, sem a pénzügyminisztérium részéről nem látunk. El kell pusztulni tehát a szőlősgazdáknak, mert ezt kivánja elsősorban Budapest és azután a többi városok érdeke, amelyek a borfogyasztási adókból fedezik háztartásuk óriási részét. Az 1890 es évek óta nem volt oly szomorú és válságos a szőlőtermelés helyzete, mint ma. A leghatározottabban kérjük kerületünk agilis és befolyásos képviselőjét, dr. őrffy Imre urat, ne hagyja az adómentes borlepárlás kérdését mellékvágányra terelni, amelyből végeredményben senkire sem fog haszon háramlani és főként ne hagyja elaludni a borfogyasztási adó kérdését, mert igazságtalanság és nem állami érdek, hogy más termelési és kereseti ágak teher mentesítése érdekében feláldoztassék a bortermelés. A harmadik kérdéssel, a gabonaértékesítés kérdésével csak röviden foglalkozom ezúttal. Magam is kereskedő ember vagyok, nem vádolhat tehát senki sem kereskedelemellenes- séggel. A kurzus vállalatoknak sem vagyok hive, de a gabonakereskedelemben szerzett tapasztalataim vezetnek arra a kijelentésre, hogy a gabonakereskedelem egészséges megszervezése fontos állami feladatot ké pez. Nem akarok tervezetekkel előállani, irányokat megjelölni, de le akarom szögezni, hogy úgy a gazda, mint a vidéki kereskedő ki van szolgáltatva teljesen Budapest és annak nem mindig gáncs nélküli kereskedőinek. A gazda kénytelen a napi áron messze alul eladni gabonáját, a vidéki kereskedő a legtökéletesebb szállításnál is képtelen ezen évben már epidémiává elfajult „Anstand- dal“ számolni, amely igen sokszor teljesen alaptalanul, főként akért, mert érdekeit Budapesttel szemben kellőleg megvédelmezni nem áll módjában, kiérdemelt keresetét elviszi. Ezek ellen a visszaélések ellen lenne hivatva segítő kezet nyújtani az államnak a gabonakereskedelembe való bármi utón való bekapcsolódása és ezért oly hangosak épen a bizonyos berkek a gabonaértékesítés kérdésének megoldását célzó tervekkel széniben. S. Aranylakodalom. 1876—1926. Megható és megkapó módon folyt le f. hó 24 én Apponyi Géza gróf v. b. 1.1., főrendiházi tag, vármegyénk volt főispánjának és nejének: szül. Széchenyi Paula grófnő csillagkeresz- tes palotahölgynek házasságuk 50. évfordulója alkalmával Hőgyészen lezajlott ünnepség. A tisztán családi jellegűnek tervezett ünnepély inti-* mitását nem zavarta, sőt emelte és harmonikusan egészítette ki az a köA fürdőről.* (Folytatás.) A mohamedán vallás szigorúan előirt és gyakori, rituális mosakodásainak tulajdonítható talán, hogy híveinek gondolatvilága mindig közelebb állott a fürdéshez, mint a középkori kereszténység askétismusa! ? Mindenesetre tény, hogy az Izlam világhatalmának terjeszkedése közben a fürdés divatát is magával vitte 8 mindenfelé fürdőket létesített. Nálunk is a török-világ teremtette meg méltán büszkeségünket képező fürdőintézményeink alapjait és pl. a budapesti Rudas-fürdőnek 1880 ban styl- szerüen renovált nagy, kupolás-oszlopos tepidariuma a typicus török fttr- dőépitkezésnek az egész világon elismert egyik legszebb emléke. Az arabok Spanyolországban is gyönyörű, nagyszabású fürdőket építettek, de kiűzetésük után a szélsőséges fanatismus azokat — mint a „keleti erkölcstelenség“ melegágyait — jóformán teljesen elpusztította. A fürdők becsülete csak a VIII. században kezdett némileg visszatérni, ami Nagy Károly császár érdeme, ki is — bár a krónikák szerint alsó ruháit nem igen váltotta és leszakadásig _____ i • összefoglaló, eredeti tárcakivonat dr. | Kramolin Gyulának a Nőegylet március hó | 24-i kulturdélutánján tartott előadásából. - I hordta — öregebb korában megkösz- vényesedvén, az Aachen-i meleg forrásokat eredményesen használta b e példájával elérte, hogy az egyház szemet hunyt s utóbb az aacheni forrásokban egyszerre „száz emberu is fürödhetett. Sőt igy a fürdők hasznossága felismertetvén, Nagy Károly másutt is fürdőket létesített, de azokat az egyház gondjaira és szigorú ellenőrzésére bízta éB kolostorok mellett rendezte be, eleinte csak szegények és nyomorék betegek részére, később azonban szokásba jött, hogy a nagy egyházi ünnepek előestéjén s menyegzők, lovaggáütés és más nagyobb parádék előtt ott mások is fürödhettek. Ezen eleinte ingyenes fürdőkért utóbb dijakat szedtek, amiből lassankint a kolostorok oly szép jövedelemre tettek szert, hogy a fejedelmek a fürdők tartásának jogát „királyijoggáu (regálévá) nyilvánították, melyet azután vagy bérbeadtak, vagy egyeseknek külön adományoztak. Kelet felől a török befolyás, mely fel Lengyelország és mélyen be Oroszországba hatott, délről, majd nyugatról pedig a „Renaissance“ szabadabb szelleme ismét egyre jobban divatba hozta és terjesztette a fürdőket, elannyira, hogy az uj kor határán (1489 ben) már egyetlen egj J oly kisebb német városban, min ! Ulm, 168 „Badestubeu volt enge- I délyezve és működésben, melyek tulajdonosai, a „borbélyok és fürdő- söku, izzasztó és gőzfürdőkkel is szolgálták ki vendégeiket. Ezen idők emléke a rituális, zsidó „fürdőtorony “ Speyerben, a zsidók lábraka- pott fényűzéseit pedig az augsburgi „fugger-fürdőu tanúsítja. Előmozdító a fürdés népszerűsítését a ke resztes háborúk által behurcolt lepra és vérbaj-tól való félelem és az ellenük tisztasággal való védekezés ösztöne is; ámde az akkori primitiv hygienikus berendezkedések és a céltudatos fertőtlenítés hiánya mellett a nyilvános fürdők csakhamar a fertőzés legveszedelmesebb forrásainak bizonyultak, ami az embereket ismét elriasztotta és a fejlődést megbénította. Hozzájárult, hogy a fürdőket az újkor lascivabb erkölcsi felfogása — úgy mint az ókorban — újból az erkölcstelen üzelmek és visszaélések fészkévé tette, miért is a XVII. század elejétől fogva az orvosok, egyházi személyek és kormányok igen erélyes küzdelmet, sőt irtóháborut indítottak ellenük, minek folytán megint erősen züllésnek indultak. De mert a szükséglet érzete már el volt hintve a lelkekben, e két áramlat harcából született meg a természe- I tes ásványvizek ,és gyógyfürdők 1 fellendülése és a „fürdőibe utazások“ I — főleg Németországban — mindinkább divatba jöttek. Nem gyógy- jellegü fürdőintézetekkel ezen korszakban csak egyes fejedelmi udvarok körül találkozunk: a „Márvány fürdő“ Kassel-ben, a nymphen- burgi park „Badenburg“-ja, a „La- zienki-fürdő“ Varsó mellett stb. ezen időkből erednek. Az evolutio iiyen hullámvonalán haladt tehát a fürdő- ügy is előre és egy Angliából kiin - dúló hullámhegy emelte azt újból magasabbra, hol (a XVIII. század második felében) az orvosok keményen síkra szálltak főleg a hideg- és tengeri fürdők hasznossága mellett, amely mozgalom azután a kon- - tinensre is átterjedt. Az igazi, általános, napjaink színvonaláig emelkedő fellendülést azonban a fürdőintézmények csak a XIX. századnak köszönik. Anglia kezdte meg ugyanis 1846-ban nyilvános fürdőházak építését, melyek eleinte egyúttal mosó- intézetek is voltak. Példáját csakhamar követte Hamburg, Berlin, Bécs és a legtöbb nagyváros, de büszkeségünkre szolgálhat, hogy valamennyit túlszárnyalta — kétségkívül — Budapest! És e ponton jutunk el a fürdők közgazdasági jelentőségéhez, mert már nem is bosszantó, hanem csak nevetséges az a tehetetlenség, mely- lyel mi magyarok, két olyan súlyos ütőkártya birtokában, mint a mi pá-
