Tolnamegyei Ujság, 1925 (7. évfolyam, 1-51. szám)
1925-02-28 / 8. szám
VII. évfolyam. 8. szám. ára 2000 korona. Szekszárdi 1925 február 28 KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épflletében. Telefon szám 85 és 102. — Egyes szám ára: 2000 korona. Előfizetési dij egy évnegyedre 20000 korona. — Postaköltség 2000 korona. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS, A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dl|á 10000 korona. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon mllllmétersoronként 1030 korona. K&zgyBlésI részvénytársasági stb. hirdetések IZOOkor. — Állást keresőknek 50 százalék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklémhlr, eljegyzési hír, családi hír, valamint a nyíl ttér soronként S000 koronába kerül.' Jegyzetek. Elült a zene, a farsang fáradalmait pihenni tért a .táncoló világ. A mámor csillogásából a való élet szürkeségébe ébredtek az emberek milliói és a böjt napjaiban számot vetnek-e ugyan magukkal az élvezeteket fenékig kihörpentők, bogy a pillanatok gyönyörei arányban állanak e a böjt gondjaival és nélkülözéseivel. Mert bizony a sok fényes bal költségei most kezdik éreztetni kellemetlenségeiket. A boldog család otthon és a garcon lakások ajtajain a közeli napokban gyakori lesz a kopogtatás és kellemetlen vendégek még kellemetlenebb számlái vonnak barázdát a ház ura és a fütetlen hónapos szoba lakóinak homlokára. A sok mama a redukált konyhapénz elosztásában izzadva, borongós kedéllyel gondol a hiába átvirrasztott éjszakákra és nem egy szép kis leány rózsás reményeit tépte szét durva valóságával a farsang eltűnése. Mert fény, pompa, zaj volt a farsangban, de ez a sok csalóka látszat mindent hagyott maga után, csak boldogságot nem. Alkalmas volt irigykedésre, megszólásra, apró pletykákra, de nem keltett, nem éb resztett tiszta és mély érzelmeket. Eltakarták a fényes toalettek a lelki ürességeket és az eltitkolt nyomorúságot, de azért láttak az emberek és ez a látás elriasztotta őket egy jövő életért való küzdelemtől. Tán ezért voltak oly zajosak ez évben a mulatság ok, mert mámorba kellett fojtani az embereknek vágyukat, érzelmeiket, mert nem volt bátorságuk a megélhetés küzdelmét felvenni azoknak, akik villanyfényes báltermekben irtózva gondolnak arra a lemondó áldozatra és küzdelemre, amelyet ma egy családi otthonért bizony hozni kell. # A Gungl testvérek tragédiája foglalkoztatja a fővárosi sajtót. A becsű lethez szokott kereskedő eldobja életét, mert nem tud ahhoz az eszközhöz fordulni, ami ma divatos és úgy látszik, rentábilis is: a kényszeregyezséghez. Az egyes lapok felsorolják az uzsorásokat is, akik a hetipénz uzsorakamataival a halálba kergették a két derék kereskedőt és bosszúért kiáltanak. De kérdezzük, hogy azok-e egyedül a hibásak, akik mint a hitelélet hiénái, kiszívják az utolsó életet is a vergődő, haldokló hitelt keresőből, vagy azok, akik megengedik ezeknek a parazitáknak műveleteit és akik helytelen pénzügyi politikájukkal ezeknek az uzsorásoknak karmai közé kergetik a megszorult embereket. « A politikai életbe uj gyujtóanyag került, a választói jognak tervezetével. Úgy látszik ez a tervezet be fogja vinni a nemzetgyűlésbe a pasz- szivitás kényelmességét élvező ellenzéket is.- Viharokra van kilátás, mert a dunamenti palotában két világnézet fog viaskodni egymás ellen. Az egyik, amely a békés fejlődés utján akarja tartani ezt a sok sebtől vérző, letiport nemzetet, amely meg akarja menteni és tartani annak, ami volt ezer éven keresztül... magyarnak ! A másik rész »jogot a népnek“ jelszóval sötétbe ugrással fel akarja saját hatalmának megerősítése, politikai céljai elérése érdeké ben borítani mindazt, amit ezer év, a magyar higgadtság, előrelátás és politikai bölcsesség megteremtett és megmentett. Nem nézünk félősen a küzdelem elé. Bízunk abban, hogy a nemzetgyűlés józan többségének ősz szetartó hazafiassága meg fog akadályozni minden kilengést és a kormány erélye lehetővé teszi, hogy a választói jog izgalmai minél rövidebb ideig foglalják le a magyar politikai életet és a nemzetközi világfelfogás harcosainak minél kevesebb alkalmuk legyen rombolni a magyar nem zet presztízsét és támadni a nemzeti önrendelkezést. Szlndarali a németek bevándorlásáról. A teveli iparosok és kereskedők tár saskörének fiatalsága febr. 14—19 ig minden este műkedvelő szinielőadást tartott. Előadták Kirtz István teveli nyugalmazott kántortanitó: „Die Einwanderer“ c. német népszínművét, a mely hat képben bemutatja a 200 év előtt bevándorolt teveliek életét. A szerző egyénisége már biztosíték, hogy értékesnek kell lennie, a mit nyújt. 42 éves tanítói működése mintaképül szolgál minden magyar tan- férfiúnak. Ezt elismerték egyházi és világi felsőbbségei, akik különféle kitüntetésekben részesítették. Most, hogy nyugalomba vonult, nemes lelkét és annak minden törekvését be- lalehelte egy színdarabba. Tolnamegye németsége mint egyszerű szegény, de szorgalmas kulturnép telepedett itt le, a magyar haza otthont, jó módot és uj hazát adott neki. Ezért a németség hálával tartozik a magyar hazának, melyet szeretnie, védenie és a melynek a nyelvét megtanulnia kell. ők most már nem svábok, hanem magyarok. Ezt a gondolatot fejtegette a pro lóg. Az első kép a megérkezett te veliek vallásos örömét mutatja be. Bevándoroltak papjukkal, tanítójukkal és orvosukkal, bírójukkal hosszú utón, sok szenvedés árán, de megérkeztek szerencsésen. A pap hálára ébreszti sziveiket, lelkűkre köti, hogy mint kulturnép viselkedjenek, híven a régi honhoz és méltóan az uj hazához. Az uj „Vaterland“ atyánk, kit szeretnünk kell, kinek nyelvét lassan meg kell tanulnunk. Majd szép imádságban és gyönyörű — ezen alkalomra szerzett — énekben adnak hálát Istennek a vett jókért. A II. kép tisztelgés az uraság előtt, kinek jobbágyai lettek. Ozv. Dőryné kegyesen fogadja jobbágyait, támogatását ígéri, de engedelmességet ke vetel és bizalmat kér. A III. kép a teveli népet otthonában mutatja be a bíró házában milyen egyszerű, szór’ A nöl Klek Kincseiből. Kürtösül szegődhetni — habár csak kivételesen is — egy zászló mellé, melyet nemesszivü, nemeslelkü hölgyek lobogtatnak, olyan csábítás, melynek nehéz ellenállani. — Ezen gyarlóságomnak méltőztassék tehát betudni és megbocsátani, ha a megtisztelő felszólítást parancsnak tekint- ve, egyesületünk eddigi tradícióitól eltérőleg és más erre érdemesebb, méltóbb és illetékesebbek helyett, ezúttal esekélységem szólal fel — e helyen, hogy mai ünnepünk jelentőségéről röviden megemlékezzem, s egyben egyesületünk alapítójának emléke előtt, kegyelettel fejet hajtsak! Tanultuk a bibliában, hogy midőn a teremtő az első embert egy vele jóban-rosszban osztozni hivatott élettárssal megajándékozta, elnevezte ezt az élettársat „Évának“, ami annyit tesz, hogy „minden élőnek anyja.“ Ebbe az egyetlen rövid szóba, ebbe az egyetlen kis névbe, valóban isteni erővel és átfoglalással vau beletömö- ritve, mintegy belesürüsitve a nő egész élethivatásának programmja. Anyjává lenni minden élőnek, anyjává lenni a szenvedőnek, gyámoltalanoknak, reásierulóknak, anyjává lenni a gyermeknek I És a nő ezen hivatását fényeién teljesítette ia. Szeretetének, s zeretetteljes gondosságának a palástjával borította be a családot, amelynek vezetője, irányítója, kormányzója volt. A férfi külső küzdelmeivel, munkájával, harcias kilengéseivel, nemritkán talán destruktív elcsapongá- saival szemben, ő képviselte az összetartó, a konzerváló, a konstruktív erőt. Idők folyamán azonban ez a vezető hatalom kisiklott a kezéből és az agilisabb, fürgébb, több kezdeményező erővel bíró s talán bizonyos viszonylatokban értelmesebb férfi kezébe csúszott az át. A nő lehanyatlott társadalmi vezérhelyéről és ala- esony helyzetbe, szinte rabszolgasorba sülyedt. Rabszolgasága, lenézett és megvetett páriahelyzete oly mélységes volt, hogy lehettek idők és helyek, midőn még arról is komoly viták folytak, van-e a nőnek egyáltalában lelke ? Azon ősi idők, történelem előtti korszakok és utóbb a klasszikus korok mindenféle vallásainak, bálványimádásainak sok ezeréves zűrzavara között, ha voltak íb kimagasló nőalakok, ba voltak is Szemiramisok, Juditok, Eszterek, Aspaziák, Kleo patrik, Messalinák és Agrippinák, ezek inkább csak testiségökkel, esetleg az értelmökkel uralkodtak és kormányoztak, mint női lelkületűknek nemesebb emanációival. Nem kell bigottnak, vagy sokat gúnyolt ultramontánnak lenni azon igazság bátor és becsületes beismeréséhez, hogy a nő az ő társadalmi feltámadását, megújhodását, felszaba dulását, rabszolgasorból való kiemelkedését, a kereszténységnek és a keresztény világnézetnek köszöni. A kereszténység tanította meg ismét becsülni és tisztelni a nőt; a keresztény hitből fakadó szüzanyaság tana mintegy külön választotta a tiszta anyaság magasztos, szinte isteni fogalmát, a testiség gyarlóságaiból fakadó salaktól. A Mária-kultusz talaján kihajtott újból a nő tisztelete és szétterjedt a világon a keresztény lovagiasság szelleme. A nő, aki addig rabszolgaként hevert a férfi lábainál, ismét az őt^ megillető helyre került és a férfi térdelt tisztelő hódolattal előtte és a nőt ismét igazi élettáraként óhajtotta maga mellé. Ezen fel támadását, társadalmi reneszánszát a nő fényesen hálálta meg. Immár szabadon bonthatta ki nemes lelkületé- nek szárnyait és e szárnyak suhogása áldás lett az egész emberiségre, az egész emberi társadalomra. Konzervatív ösztönének megfelelően, érdeklődése elsősorban a betegek és szenvedők felé fordult és igy létesültek lasaankint a betegápolás különféle intézményei. (Pedig hogy a betegápolás mit jelent az önzetlen, önfeláldozás szempontjából, erre csak egyetlen egy kis adatot említek fel, mely véletlenül éppen e napokban futott a kezeim közé: egy német statisztika, mely 38 betegápolással foglalkozó női kolostor 25 évi működését dolgozza fel, kimutatja, hogy ezen idő alatt a betegápolással foglalkozó test véreknek nem kevesebb, mint 62*9 százaléka pusztult el csak egyetlen egy betegségben, tuberkulózisban és pedig többnyire a fiatalabb évfolyamok közül, ápolónői minőségük első 5—6 évében!) De lassaukint kihajtottak a nemes női lelkűiét többi virágai is, a pedagógia, filaptrópia és közjótékonyság terén. A 18. század második felében, Pestalozzinak, a nagy svájci pedagógusnak tanításai nyomán felmerülnek az első szórványos kísérletek (főleg Hollandiában) a kisdedóvás terén. Ugyanazon időben egy protestáns német pap, Oberlinjaasonló- kat hirdet és ime, ennek az Ober- linnek a cselédje, egy egyszerű, de nemes jólelkü nő, Scheppler Lujza, maga köré gyűjti a környék idegen gyermekeit és teljes 55 évig vesződik azokkal. Hire még Franciaországba is eljut és a francia „Institut“, a Montyon-féle 5000 frankos erény díjjal jutalmazza őt, ki ezt a pénzt is a gyermekekre forditja. Mindez azonban csak kezdetleges kísérlet. Az első komoly, rendszerességgel megteremtett alkotás e téren, szintén egy előkelő gondolkodású hölgy, Lippe Paulina hercegnő müve, Dettmoldban,
