Tolnamegyei Ujság, 1925 (7. évfolyam, 1-51. szám)
1925-09-05 / 35. szám
Ara 2000 korona. VII. évfolyam. ______ Szekszárdi 1925 szeptember 5. 35 szám. Sz erkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 2000 korona. Előfizetési dij egy évnegyedre 20000 korona. — Postaköltség 2000 korona. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések irat: A legkleebb hirdetés dija 10000 korona, á hirdetés egy 40 milliméter uélts hasábon mllllmétarsoronként 1000 korona. Közgyűlés) részvénytársasági stb. hirdetések IZOOkor. — állást keresőknek 60 százalék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklámhír, eljegyiésl hír, családi hír, valamint a nyllttár soronként 8000 koronába kerül. A nemzetiségi kérdés. Níecs olyan nemzet, amely meg tadná őrizni faji tisztaságát, területének érintetlen voltát. Ha égig érne is a kínai fa), melyet balga kezek az ország határán építettek, a törvény* szerű erőcsere hangyajáráson át végezné el a maga munkáját s érvényesítené jogait. Hidegen elzárkózni nem tud egy nemzet Bem a más nemzet részéről érhető áramlások elől, számolnia kell a csendes invázióval, amely észrevétlenül foglal helyet és hódit tért — magasabb törvényszerűségből fakadó okok folytán — területén. E szükségszerű, indokolt és érthető törvény alól nem kivétel a mi magyar Hazánk. Sőt, mivel ennek a drága földnek területe volt egy ezredéven át a nemzetek életforrásának ütközőpontja: tatár, török, német akasztotta oroszlánkörmeit az ékes rónaság abroszába, a nagy tusa, a létért való iszonya viaskodás roppant emherveszteségének pótlására szívta fel a nemzet teste a környező népek feleslegeit. Idővel a magyargyilkoló politika is eszközül választotta az idegen náció tervszerű betelepítését. A magyar nemzet öltözete igy el- szomoritóan tarkállott. A betelepült nemzetiségek nem- hogy veszélyt, hanem áldást jelentettek e hazára. Békésen dolgoztak s versenyt álltak a honvódés viharában a tiszta magyar fajtával. Katonát s adót szolgáltató hasznos polgárrá A szekszárdi Remete-kápolna története. Garay Alajos és többek nyomán irta: Taksonyi János. I. 1526 ... A szekszárdi „Bencések“ monostorának (mostani vármegyeháza) boltíves ablakain forrón sütött he a júliusi nap s a mai öreg Bartina hegy felől fülledt meleg áradt a városka utcáiba. A monostor lakói a különben jámbor és hitbuzgó szerzetesek ép most fejezték be fegyvergyakorlatukat, melyhezpáter Lénárd még csak annyit füz$ut hozzá:-— „Ha már meg kell neki történnie, mindegy, akar jobbról, akar balról snjt is le a fegyverünk a pogány török tar koponyájára, fő az, hogy egy ütés se iegyeD hiába.“ A barátok — kiknek elődeit még I. Béla király telepítette ide — a készülő török betörés hirvétele óta, önként végezték a nem épen nekik való gyakorlatokat, verejtékező homlokkal vonultak celláikba, hogy. a míg pihennek, napi zsolozsmáikat el mondják. Tolnai Máté, kit a pécs- egyházmegyei egyszerű áldozárból 1500-ban Ulászló király apáti, majd később III. Gyula pápa a magyar- országi összes Szt. Banedekrendűek főapáti méltóságára emelt, szorongó lettek, sérelmet, elnyomatást sohasem szenvedtek. Különösen a ruthén, a tót s a németség vált a nemzet igazi gyermekévé. Mindaddig, amig a Wilson ur boszorkánykonyhájának főztjét: kígyót, békát — meg nem ízlelték. Akkor egyszerre elkezdtek átkára lenni az integer országnak s hatalmi hóbortot táplálni ellenünk. Belső bajoktól meggyötört országunk minden csücskében támadt egy-egy öt tagból álló önálló nemzet s amire Kossuth prófétalelke vészesen figyelmeztette az országot (Lásd: „Felolvasások Angliában.“), az szórul- szóra bekövetkezett: kiket kebelünkön tápláltunk, azok martak meg legjobban. A higgadt, szorgalmas, derék germán faj volt az egyedüli, amely nem vette be a maszlagot. Velünk sirt a háborúban, velünk tűr és velünk dolgozik a megújhodásért. Tudta-é, hogy számítunk rá és számíthat ránk bajban, jóban? Érezte é, hogy ab szurdum állam lenni az államban ? Vagy épp a győzők iránti megvetés bői nem fogadta be a mlsoni medicinát ? Nem kérdezzük, mert igen sok feltevést tehetünk. Köztük nem egy komikust, mint pl. hogy lehet százezer ember kétszázezer helyre szóródva önállóbb, mint a gazda, a honfoglaló nemzet élő teste ? ! Újabban azonban, mintha a testvéri jóviszony megszűnt volna. Mintha megindult volna a vizek szennyes áramlása, I harsogva e csonka törzs vesztét. szívvel hallgatta János apát panaszos szávait: — A főurak még mindig egyenet- lenkednek ... Szapolyayék rettentően áskálódnak a király ellen . . . To- mory bár vállalta a fővezérséget s Szalkay prímás is táborba szállt már, mégis nagyon lassan szaporodik Lajos király serege. Az apátság ugyan készen tartja száz főből álló lovasát, mely a királyi tábort követői fogja, sőt a monostor fegyverbiró lakói is, — igaz, nem épen istenes cselekedet, — úgy forgatják a fringiát, mintha a tatárral verekedő ősök lelkei szál- letták volna meg őket s végre ő maga is kardot köt az oldalára, de mégis mi ez Szolimán százezernyi hadához képest? János apát aggodalma a főapát lelkére is ránebezült s a hazáért való gyötrődésükben abban állapodtak meg, hogy személyesen körüljárják az apátság birtokait s a közbeeső falvakat és ahol érik, találják a népet, ott lelkesítik és buzdítják a betolakodó törökök elleni barcra. S csakugyan, midőn Nagyboldog- asszony ünnepén, harangzúgás és a nép örömujjongása közt II. Lajos király, alig húszezer harcos vitéztől követve Szefcszárdra érkezett, a barátok > által összetoborzott földnépe föl fegyverkezve, mint megbolygatott méhek, rajozták körül János apátot s a többi fegyveres atyát, akik ekkor már szintén készén voltak a „nagy“ Ám a nemzetiségi kérdés csak annak az országnak kényes problémája, amelyben nincs államalkotó szuggesztiv erős Annak, amelyet nem a lét szent törvénye érlelt meg és forrt ki, hanem a vak- szerencse. Annak, amely kalandos panamákon át jutott el a tóparthoz, hogy békaként próbálja felfújni magát akkorára, mint az ökör. Mi tehát a jelen mozgolódást is a kellő értékére szállítjuk le. Épp azért, mert szemünk előtt játszódik le. Mert ismerjük s tudjuk forrásait. Mert nem tartjuk egyébnek, mint egy-két szerencsétlen, nagyzási mániában szenvedő szereplési viszketegségének, vagy pláne: javadalmi kérdésének. Himlő ez, amelyen a németség egy részének, annak, amelyik másként érvényesülni nem tud, át kell esnie. Verhetnénk pedig mi is ólomököllel e hasábokat b követelhetnénk megtorlás-félét. De nincs miért. Nem mintha semmit sem látnánk, semmit sem hallanánk. Óh nem 1 Sokat tanultunk 1 Ilyen utón már sokat vesztettünk 1 Nem gyávaságból, nem túzok politikából, nem vakságból, nem triánoni tiszteletből legyintünk el e dolog felett! Oh nem! Jól érezzük mi a vaserőt, mely megfogyott számunk tulajdona 1 Jól látjuk mi a becsületövezte csendőrszuronyt! Jól tudjuk mi a törvényt! Jól ismerjük mi a titkos megtorlási módot! És még sincs miért öklelőz- nünk 1 útra . . . Bóré Máté szekszárdi parasztgazda is két szépszál fiát küldte az apátur’’ csapatába s dehogy maradt volna vissza Palánki Endre sem, a város egyik legszebb, legderekabb legénye, bár igaz szeretettel rajongott Máté gazda szemefényéért, a szépséges Iluskáért. A bucsuzáskor, midőn Endre araoyszőrü lováról még egy- , szer istenhozzádot intett, Huska bizony veresre sírta buzavirágszinü szemeit, mert hogy ő is vonzódott a deli legényhez, s Endrének is összeszorult a szive, de hát — első volt a haza. * Vihart megelőző csend borult Szekszárdra. Az utcán járóknak gond ült a homlokukra s nem volt egymáshoz Bzavuk. Nehéz balsejtelem fúrta magát a szivekbe s a monostor egyházának harangja is oly búsan kongott, mintha temetésre szólna, pedig az itthon- maradtakat hívogatta, hogy közös könyörgésekkel ostromolják az eget, vajha győzelem kisérné a magyar fegyvereket. Ejszakánkiat álmos, sápadt csillagok bujdostak felhőfoszlányok között s valahonnét pásztor* tilinkónak panaszos hangjait hozta a laugy fuvallat. A házak ablakain keresztül halvány mécsvilág szűrődött az utcákra s az emberek szemeiről elűzte az álmot a kínos bizonytalanság. Nincs! Mert nem akarjuk megsérteni azokat a sokakat, akik tudják, hogy német és magyar egyaránt veretett arcul. Egyaránt vesztett. Egyaránt tépett. Egyaránt a sir szélén áll. Túl és itt, aki megtagadja azt a hazát, amely neki kenyeret ád, a magyar Németországban, a magyarrá vált német e csonka országban, ur vagy nem ur, gyermek vagy agg, annak egy neve van, utálatos, gyalázatos, cégéres, megvetett név: hazaáruló. S ezt nem akarjuk azokra mondani, akik nekünk, bár másnyelvüek, szívben, érzésben magyar testvéreink. Jánosi György. Az igazságügyi miniszter beszámolói. A gyönki kerület képviselője, dr. PeP.y Pál Uzdon töltendő szabadsága alatt minden vasár- és ünnepnapon beszámolót szándékozik tartani néhány községben. E célból első körútját augusztus 30 án tette meg. A miniszter a főszolgabíró kíséretében fél 10 órakor érkezett Udvariba, ahol a községházán Glöckner János jegyző üdvözölte. Dr. Pesthy Pál beszámolt eddigi működéséről és különösen az ország gazdasági bajait, az eddigi javulást és a jövőhöz fűzhető jogos reményeket fejtegette, elsősorban a földmivesosztály szempontjából. De egyszerre vágtató lovak dobogása, rekedt érthetetlen kiabálás zavarta meg az éj csendjét, melyre, mint tűzvész idején a félrevert harang kongására, felriadt a lakosság, s csakhamar végigsüvitett a rémhír, hogy Mohács és vele a magyar sereg elveszett. II. Palánki Endre, a mohácsi veszedelemből menekülő harcos, azt még látta, hogy a két Bóré fiú, majdnem egy időben bukott le a lováról, s hallotta a vad horda orditozását, mely keresztül gázolt a testükön, azután elsötétült előtte a világ. Lankadó karjával átölelte száguldó lova nyakát, b várta a halált. A ló, meg- -érezve az eleresztett kantár lazaságát, a széllel versenyezve rohant elóre, miközben az üldöző törökök mindig hátrább-hátrább maradtak s végre visszafordultak. Endre igy megmenekült s az elsők között volt, ki meghozta a rettenetes birt, melyre Tolnai Máté főapát gyorsan összekapkodta az apátság kincseit s értékesebb iratait és mindazt kocsira rakva, amint csak tudott, menekült Bécs felé. Az itt maradt barátok azután a városbeliek egy részével az erdőkbe futottak, a többi pedig fásult tehetetlenséggel adta át magát sorsának. # A halál kiterjeeztötte fekete szárnyát Szekszárd felett is ,. .
