Tolnamegyei Ujság, 1925 (7. évfolyam, 1-51. szám)
1925-05-16 / 19. szám
VII. évfolyam. 19. szám. Ára 2000 korona. Szekszárd, 1925 május 16 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 2000 korona. E16fizetési dij egy évnegyedre 20000 korona. — Postaköltség 2000 korona. Szerkeszt«: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illetO közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hlrd.ltsek árai: A legkliebb bírd «lét dl|a 10000 korona. A hirdetés «jj M milliméter izéin basébon tallUmélaraoronkén! 1030 korona. Közgyűlést részvénytársasági stb. hirdetések IZOOkor. — Állást karaaöknak 50 száza- lék tngedmény. A hírrovatban elhelyezett reklámbír, eljegyzést bír, oaa- lédl bír, valamint a nytlttér toronként 1000 koronába kerül. Albrecht királyi herceg Szekszárdim. Az a mérhetetlen szenvedés, amely a megpróbált magyar nemzetre szakadt, miként a múltban, most is nemcsak keserűséget, jajt és panaszt fakasztott, hanem jó gyümölcsöket is termett. A szenvedés tisztit, mint a nyári vihar, mely ágakat tördel, virágokat tépáz meg, a földet pacskolja, de a természetet nj értékekkel gazdagítja is. A szenvedésben józan belátásra, békességre, megértésre jut az egyén épen úgy, mint a népek. A magyarság a világháború vérzivatara előtt, épugy mint ma, egyedül, magára hagyatva állt a nemzetek között. De sulyosbitotta helyzetét még az a körülmény íb, hogy itthon sem lelte otthonát. Mostohagyermek volt a magyar sok évszázadon keresztül, akit féltékenyen, bizalmatlanul néztek azok, akiknek a Gondviselés épen azt tette feladatukká, hogy ezt a nemzetet szeressék, országát kormányozzák, a népet boldoggá tegyék. Ha volt is néha ünnepe e nemzetnek, az rövid volt, vagy nem volt meg a lelkének hangulata ahhoz, elhagyatva, árvának érezte magát a fényes parádék közepette. Miért volt ez igy ? A válasz köny- nyen adódik; nem szeretetet kértek, hanem csak hódolatot követeltek tőle. A háborús zivatart követő pusztulás apává és gyermekké, egy vérré, | testvérré tette a nemzetet és az ő ural- j kodóját, a magyar népet és az ő legfőbb vezéreit. Csak ebben a népében bizik most már az uralkodó, ezt vallja magáénak a megpróbáltatásokban, a halál percében is. Pálfordalás ez, amilyenre még nem volt eset a magyar történelemben. Vannak még — bár nem sokan — a nemzet kimagasló vezérlő egyéni ségei, a dinasztia tagjai közül, akik köztünk maradván, a szenvedés órájában egyek lettek velünk és mivel hódolatunkat nem keresték — hisz együtt keseregtünk közös bajainkban — a szivünket nyerték meg. Albrecht kir. herceget is a szenvedés adta a magyar nemzetnek, a szenvedés tette testvérünkké; a megpróbáltatásban szeretett meg bennünket. Együtt sirt velünk, amikor azt a darab földet sirattuk, amelyen bölcsőnket ringatták. — Egyikünknek Kolozsvár, másikunknak Kassa, neki Pozsony volt a legdrágább a szeretett Hazában. Mindegyikünk siratja a magáét és együtt siratják az egész elveszett országot. Amikor a magyar turul ált&lszáll a vizeken és bérceken és elviszi üzeneteinket, vágyainkat, akkor az ő vágyai a mienkével egyesülnek, üzenetei a mienkével azonosak. A megpróbáltatás tett eggyé bennünket, a szeretet kapcsolt egymáshoz s ez a kapocs a siron túl is erős marad. Albrecht főherceg megszeretett bennünket és cserébe megnyerte a magyar nemzet legértékesebb kincsét, annak szivét: az ifjúságot. A főherceg elsősorban az ifjúságé, azt szereti ő is legjobban, a nemzet reményét, szemefényét. Az ifjú főherceg az iQuságnak a barátja, az ifjúság iránti szeretető hozza őt a közeljövőben hozzánk, annak köszönhetjük, hogy vendégünkül láthatjuk őt. Május 27. és 28 án ugyanis a Magyar Vöröskereszt Egyesület ifjúsági osztályának szekszárdi csoportjait fogja a főherceg magas látogatásával megörvendeztetni és kitüntetni, hogy nemes munkásságukat megszemlélje és kitartásra buzdítsa őket. Az ifjúság kitárt szívvel várja őt! A főhercegi látogatás részletes pro- grammját az alábbiakban adjuk: A főherceg és kísérete • május hó 27-én 13 óra 53 perckor indul Budapestről Bátaszékre, ahol a vármegye főispánja fogadja. A főherceg a délutánt ott tölti, ahol a Vöröskereszt csoportok háziipari kiállitásának és a templomnak megtekintése után az Ifjúsági Vöröskereszt Egyesületnek közgyűlésén vesz részt, amely után a polgári iskolai ifjúság műkedvelői előadást tart. Az ünnepségeket a plébánián ozsonna követi, majd a főherceg a Szekszárd felé induló vonatra száll és 8 óra 30 perckor érkezik Szekszárdra. Az állomáson a város részéről a polgármester, a vármegye részéről az alispán fogadja a fenséges vendéget. Ott lesznek a szekszárdi cserkészek, az ifjúság tömegei, hogy szeretett főhercegüket fogadják. A királyi herceget a főispán látja vendégül, mig adjutánsa, báró Orczy Elemér az al- ispánéknál, vitéz dr. Simon Elemér soproni főispán, ügyvezető alelnök Virág apátplébánosnál, dr. Szuko- váthy Imre főmegbizott és a Vörös- kereszt ifjúsági osztályának elnöke Bodnár István hitelbanki igazgatónál, dr. Pesthy Pálné óméltósága, az ifjúsági Vöröskereszt társelnöke dr. Treeréknél fog elszállásoltatni. 27-én este 9 érakor a Kaszinóban a főherceg tiszteletére társasvacsora lesz. Másnap délelőtt 10 órakor az ifj. Vöröskereszt szekszárdi csoportjai a főherceg elnöklete mellett díszközgyűlést tartanak a következő műsorral : 1. Himnusz. Énekli az ifj. Vöröskereszt. 2. Megnyitóbeszéd. Tartja Jankó Ágoston, Tolnavármegye főispánja. 3. Üdvözlöbeazéd. Elmondja Sugh Margit polg. leányisk. III. o. tan. 4. Üdvözlődal. Énekli az’ újvárosi és árvaházi csoport. 5. Az ifj. Vöröskereszt csoportok elnökei jelentést tesznek a főhercegnek. 6. Magyar Hiszekegy. Énekli a polg. leányiskola Vöröskereszt csoportja. A zöld béka. Irta: BODNÁR ISTVÁN. Szamossy Ella nem volt szép leány. Még tán csinos se. Magas, hórihor- gas, sovány, vézna teremtés. Az arc- szine olyan csodálatosan sárgászöldbe játszó, mintha örökösen fáznék. Két égő, nagy szeme azonban érdekessé tette. Modora is elég nyers, darabos, követelő, mint az elkényeztetett gazdag leányoké, a kiknek minden szabad. Szerette a sportot. Tenniszezett, evezett, ródlizott, koCsikázott. A lovaglás mégsem illett volna a kis városi miljőbe ... Nem mondhatni, hogy valami sok udvarlója volt. A civil gavallérok nem mertek közelíteni a huszártisztek miatt, viszont pedig a könnyüvérü tiszt urak legtöbbje nem bírta elviselni azt a fölényes, pártfogói hangot, a mellyel a kétségtelenül okos és szellemes Ella éket kezelte . .. Az idő igy bizony rohant. Ella már közeljárt a természetes nagykorúsághoz. Fél évre — váltóképes lett volna hajadon jogon is. S megfelelő kérő csak nem jelentkezett. De hát gazdag, okos leány, ha akar, férjet mindég kaphat. Ella például egy verőfényes, szép napon azzal a komoly elhatározással vágta be magát az orosz dzsígjébe, hogy estére mint menyasszony tér haza. Vállomásra kényszeríti a még mindég húzódozó Szaplonczay főhadnagyot. A tisztikar a vidéki urlovasokkal lóversenyt rendezett. S az ördög hitte volna, hogy a legelső dijat, a hölgyek ezüst serlegét Szobrán czy Feri, a szomszéd pusztai földbirtokos nyeri el? Pedig nem is egy két léhosszal, de valami kétszáz méter előnnyel verte le a legjobb huszárlovast. Szaplonczay nem is indult, nem érdekelte a hölgyek dija, az ezüst serleg. De annál inkább a szépséges Barkóczay báróné. El sem mozdult mellőle . .. A sportkedvelő hölgyek jutalmát Szamossy Ella nyújtotta át. Végigmustrálta a bátortalanul közelgő, kipirult nyertest,.. S nini, ez a Szob ránczy Feri nem is volt utolsó gyerek ? Hatalmas, szálas alak, napsütötte érdekes arccal, messze csillogó fekete szemmel. Csinos, fölfelé kun- korgó bajuszával kenterben verte le az angolosra visszanyesett bajuszu, nyáladékképü gyerekeket . . . Ella már régen észrevette, de most látta meg igazán. A fiú egy kicsit félénk, bátortalan volt. 1200 holdas kis birtokát sok adóssággal vette át. Neki ugyan ne vesse senki a szemére, hogy — pénzt keres... Inkább nem házasodott. — Pompás volt, gratulálok, Szob- ránczy! — Csak énnyit szólt Ella fenhangon. Kézszoritáskor azonban hozzátette: — Meglátszik, hogy nem „ ezeknél az anyámasszony huszároknál tanult lovagolni... S egy jó marék kockacukrot adott a nyertes paripának .. . Kezdetnek elég volt... Szobránczy szeme megcsillant. Sok természetes okosság sugárzott ki belőle. Különben sem volt ostoba gyerek. Értett ebhez is, ahhoz is, egy kicsit majdnem mindenhez. Sőt tudott, ha akart, még szépeket is mondani. A verseny végével Ella hazamenet nem ült be az orosz dzsigjébe. öt percre nem érdemes. Nekivágott ő is a nézőközönség zömével a kis áká- cos erdőnek. — Talán magának Bem árt meg egy kis séta, Szobránczy, a sok lovaglás után ? Persze hogy nem ártott . . . Sőt a pusztai embernek még jót is tesz a mozgás. Ekkor van elemében. Kicserélődik. Az üde friss levegő, pompás ákácillat majd szétfeszíti hatalmas tüdejét, csodás frisseséget, elevenséget lop be minden porcikájába. Egész kellemesen elcsevegtek. S bu csuzáskor Ella csak annyit mondott: — A viszontlátásra . .. És Szobránczy Feri másnap már ott volt. Sőt harmadnap is. Azután még gyakrabban. Két hónapra férj és feleség lettek . . . Ellából pompás kis menyecske fes- lett. Katonás, de jószivü asszony. A házasság után határozottan beleszeretett az urába. Mindennek utána néző természetével négy-öt év alatt segített rendbehozni a kissé elhanyagolt gazdaságot, a melyen sokat lendített a csinos hozomány is. Ella maga is kitelt, nekiszépült. Egészen jól festett asszonyoB gömbölyüségével, arcán a szépség hamiskás gödröcskéivel. A mikor néhány évre a kis városba újra visszahelyezett Szaplonozay Gyuri huszárkapitány megpillantotta, megrántotta a férjnek, Szobránczy Ferinek a kabátját: — Te Feri, kicsoda ott, azon a sarkon, az a gyönyörűséges szép asszony ? — - Ki ? Ne bolondozz ! Ném ismered ? Hát a — feleségem. — A zöld .... béka, — akarta mondani, — mert hajdan, ama saját ságos sárgás zöld arcszine miatt éppen ő adta neki ezt a nem éppen hízelgő titulust, — de aztán hirtelen elharapta a béka szót s igy folytatta: — A zöld . . . hályog lepje meg a szememet, ha láttam még nála szebb asszonyt .. . Éppen oda ért Eda, Mint régi ismerősök üdvözölték egymást. Másnap már vizitelt a pusztán Szaplonczay kapitány. Aztán mindennapos lett. Nem volt olyan valamirevaló századgyakorlat, amely ne ott kezdődött vagy végződött volna. Az impertinens Paczonay kadét meg is jegyezte, hogy nincsen egyéb bátra, minthogy a kaszárnyaföliratokat is oda helyezzék át. Ámbátor az ő lova enálkül is jobban tudja már a dürgést a pusz tán, mint a — kaszárnyában. Ä ka
