Tolnamegyei Ujság, 1924 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1924-03-22 / 12. szám

2

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG

1924 március 22.

TÓTH JÁNOS

órái ál ákizeréiz

Szekszárd, Kaszinó-bazár.

Elvállalok minden, a szakmába vágó munkál, átalakításokat és javításokat, pontosán, jutányos árakon.

Állandóan raktáron tartok mindennemű ékszereket, zseb- és ingaórákat.

H kézimunka-tálczák

ntynereieii, szakszerű készítését vállalom. — Szentképek, likőr-, boros-, vizes-, kompót-készletek, tányérok, tálak nagy választékban kaphatók

BELASITS ISTVÁN 8zekázárd, Garay-tér, Schulz-féle ház. Épület-üvegezések pontosan készülnek.^

A legszebb polgári ruhák

nálam készülnek mérték szerint Használt ruhát veszek, valamint uj és használt ruhát eladokalegolcsóbb áron

TRADBERT1HRE Szekszárd,

Vásártér 396. (Hevesi-ház.) az udvarban 3

GozdasfislÉs Iparisépek,

benzinmotorok, kerékpárok, író- és varrógépek javítását szakszerűen éljutányoiáron eszközli:

SOMMER BÁLA Szekszárd*

Raktáron tartom a legjobban bevált répavágó és knkorlca-morzsoló gépeket, továbbá ekéket él fogasokat. Ozlet: Oaray-tér Pirnltzer-féle házban (volt Rotb-féle üzlet). Műhely: Béri Balogh Adám-utca 104. sz. (4)

egyszerű, erre a válasz azt hiszem mindnyájunknál egyformán készen áll;

a valorizáció meg fog szűnni abban a pillanatban, mihelyt beáll a stabi* lizáció és e tekintetben a nemzetgyűlésben nagy véleményeltérést nem is látok. Sokkal nehezebb kérdés a valorizáció megkezdésének idópontja. Érdekes tünet, hogy a legszélsőbb baloldalról, egészen a középig, sőt talán ezen az oldalon is — legalább is titokban igen sokan vannak, akik a kormányt vádolják avval, hogy a valorizációt sokkal hamarább be kellett volna hozni. Mi itt nagyon sokan vagyunk, akik bizonyos keserűséggel és elégedetlenséggel néztük, hogy a magyar nemzet társadalmi rétegződése terén az utolsó évek alatt igen súlyos hátrányos eltolódás állott elő, amely eltolódás kétségtelenül összeiügg a valutaromlással és azokkal a valorizálatlan hitelekkel, amely va* lorizálatlan hitelekkel azok a nemzeti rétegek nem éltek eléggé, amelyek talán politikai szempontból értékesebbek.

Méltóztassanak talán megengedni, hogy megállapítsam Baross jános t. képviselőtársammal szemben, aki úgy tudom tegnap említette a kereskedelmi és a fizetési mérleg javulását, hogy

valutánk romlásának nem egy tényezője van.

A legfontosabb koronaromboló körülményünk az infláció és a budget rendetlen volta. Ez az első és a legalaposabb tétel, amely miatt minden esetre a korona leromlását meg kellett állítani. Addig, amig a magyar költségvetés rendezve nincsen, kétségtelen dolog az, hogy a korona leromlását megakadályozni nem volt lehetséges, amig a jóvátételt' kérdés nincs rendezve. De ezen két általános okon kivül vannak egyéb okok is. A fizetési és kereskedelmi mérleg passzivitása egyike ezeknek az igen nyomós okoknak; egy harmadik és egy negyedik nem kevésbé nyomós és parallelt okot vagyok kénytelen megjelölni és pedig a spekulációt és pedig harmadiknak a belföldi spekulációt és a negyediknek a külföldi spekulációt A valorizáció intézményesítése csak a belföldi spekulációt fogja meg, de nincs befolyása sem a költségvetésre, sem a kereskedelmi mérlegre, sem a külföldi spekulációra. Nem áltathatjuk magunkat abban a reményben, hogy amig a szanálási program nincs ke- resztülvive, a korona romlását meg fogjuk, tudni akadályozni. Tehát csak egy féket állítunk fel, amint ezt megállapította a helyettes pénzügyminiszter ur s erről a fékről már a legelső napokban is megállapiihatjuk, hogy mégis csak jó hatásait láttuk. Nem jutottunk olyan lejtőre, amelyen megállani nem tudunk, hanem józan mérséklő hatását elértük a valorizációnak. Ez olyan tény, amelyet letagadni semmiféle szofizmával nem lehet.

A pénzügyi és gazdasági élet bebizonyította ennélfogva a valorizáció túl gyors behozásával, hogy bár történtek is olyan intézkedések, amelyek utólagos reparációval és a gazdasági élethez való alkalmazás tekintetében kiegészítő rendelkezésekkel is jártak,

a végcéj mégis el van érve, a magyar korona további katasztrófáiig esését megakadályoztuk. Én nem tudok örülni annak, hogy a Házban sok képviselő ur a valorizációnak e kétségkívül meglevő hatását tagadásba veszi, mert ezzel akaratlanul is nem hazafias érdeket szolgál.

Czettler képviselő ur az aranykorona behozatalát sürgette és vagy átmenetileg vagy előzetesen helyén valónak találta volna, hogy a magyar -korona érmére vonatkozó törvény legyen és az aranykorona bizonyos hányadában legyen megállapítva a korona értéke. Azt kívánta, hogy térjünk át az aranykorona számításra. De ő maga rögtön aggályokkal állott elő és csak a közalkalmazottak fizetésének kérdését említette, t. i. ha az aranykorona számításra tértünk volna át, ez súlyos következményekkel járt volna ebben a tekintetben. Azonban önmagában is összeomlik ez a kívánság, mert majdnem elementáiis tétel az, hogy

az aranykoronára való áttérés addig, amig az egész államháztartás rendben nincs, egyszerűen azért nem lehet, mert a kiadási tételekben aranykoronákat kellene elszámolni, mig a bevételeknél nem tudtuk volna az aranykorona bevételeket biztosítani. Az a kérdés szomorúan összefügg a szanálással kapcsolatban letárgyalandó összes kérdésekkel.

Áttérve a valorizáció hátrányos követkéz1 ményeire, nem tagadom, nekem komoly aggályom van — ha átmenetileg is — abban a tekintetben, hogy ez a hiteléletre hátrányos befolyással lesz. A szimptomákat nem látjuk ugyan, de úgy látszik, mintha jelentkeznék a heti pénzek nagy emelkedésében és itt csatlakozom Czettler képviselőtársam azon aggályához, hogy itt átmeneti hitelkrizis lesz. Adja Isten, hogy ne legyen igazam, de ha van is, ez nem lesz hosszú, mert automatikusan be fognak folyni a kényszerkölcsön további részletei és addig sikerülni fog a negyedik kérdéssel is megoldani a szerves szanálási programmot. Félek, hogy átmenetileg

a hiteléletben nagy bajok lesznek és épen azért nekünk nagyon kell vigyáznunk és itt a pénzügyminisztert helyettesítő kereskedelemügyi miniszterhez is kell szótanom, akinek szintén mindenképen azon kell lennie, hogy a mi termelésünket, ideértve az agrár és ipari termelést is, nagyon kell óvnunk attól, hogy ne kerüljön lényegesen hátrányosabb feltételek közé, mint a szomszéd államok termelése. Tudvalevő, hogy a termelési feltételek igen sokfélék, de a legfontosabbnak találom mégis az olcsó hitelt, és ha ez nem áll a termelés rendelkezésére, abban a pillanatban a mi produkciónk hátrányba keiül és a világviszonylatban is hátrányban lesz a mi egész produkciónk, mely manapság a legfontosabb kérdés. A hitelkérdésnél lehetetlenség — bár egyéniségemnél fogva nem természetem, hogy demagógiát végezzek —, hogy a nagybankok hitel- politikáját védjem. Az összes termelési ágak, az ipar, mezőgazdaság és kereskedelem is nap-nap után súlyos vádakkal illeti a nagy magyar hitelintézeteket amiatt, hogy igen súlyos kamatokat szednek.

A drága hitel.

A régi békeidőben átlagosan 4°/o volt az osztrák jégyintézeti kölcsön, melyet kint az életben egyes hitelintézetek 5 és Va és kisebb vidéki intézetek 6Vs%-kal is adtak tovább. Ez azt jelenti, hogy az illető bankok körülbelül 50% többletet vettek be a jegyintézeti kölcsönnel szemben, vagyis négyről hatra mentek. Ma a fegyintézet 10—11 %-ával szemben, úgy tudom, a bankok irányszáma 30%, de sok esetben lényegesen több, úgy, hogy nem 50% a különbség a jegyintézeti kamat és a külső hitel kamata között, hanem ez felemelkedett egészen 2Ö0%-ig, ami olyan óriási nagy különbséget jelent, amelyet nem tudok teljesen megérteni, ámbár belátom, hogy a bankoknak az az indoka, hogy a mai viszonyok között rezsiköltségeik igen súlyosak, bizonyos mértékig fentállanak. Hogy azonban 50°/o helyett ez a különbség 200u/o legyen, ezt nehezen tudom megérteni. Hogy tárgyilagosak legyünk, én is azt állítom, hogy a pénzügyi kormányzat mégis segítségére siethetne a bankoknak, A bankok különösen azt mondják: Nincs semmi akadálya annak, hogy most, mikor már csak takarékkoronában kaphatnak hitelt a fegyintézettől, tehát az, hogy hitelt kapnak, a korona romlását nem eredményezheti, a Jegyintézet hitelpolitikája tovább már ne legyen olyan konzervatív és tartózkodó, mint volt, igen indokoltan a valorizálatlan hitelekkel szemben, A magánintézetek tehát azt óhajtanák, s azt hiszem, ebben a tekintetben egy kis igazságuk is van, hogy a kormány bizonyos presz- sziót fejtsen ki a Pénzintézeti Központtal szemben, hogy a Pénzintézeti Központ hitelei ne legyenek olyan rendkívül drágák. Hiszen a Pénzintézeti Központ most napipénzt 28% évi kamat mellett ad takarékkoronában. Ez azt jelenti, hogy a magánbankok mellett maga az állam is fellépett a hitel drágítása érdekében. Kétségtelen, hogy ha a Pénzintézeti Központnál a hitel olcsóbb volna, ez bizonyos Útmutatást vagy pedig biztatást adna abban a tekintetben, hogy az olcsón beszerzett pénzt olcsón adják tovább. Minthogy a hitelkérdésnél tartok, rá keli térnem egy igen fontos kérdésre, az agrárhitelek kérdésére.

Az agrárhitelek kérdése is olyan kérdés, amelynél meglehetősen össze* zavarták a fogalmakat és nem tagadható, hogy itt-ott egészen alaptalanul bizonyos népszerűsítési izt adtak bele, de ezek a panaszok, amelyek ezzel kapcsolatban elhangzottak, bizonyos mértékben jogosultak is. Nem abban áll itt a baj, mintha bizonyos agrárius rétegek egyáltalában nem juthatnának hitelhez. Nem ez volt a baj igazi kut- forrása, hanem a baj igazi kutiorrása ott

' volt, hogy a közvetlen hitelnyerés lehetősége agráriusok részére majdnem teljesen ki volt zárva. Igen jó eset volt az, amikor pl. a Jegyintézet kiadta a hitelt a nagybanknak, a nagybank a cukorgyárnak, a cukorgyár tovább a gazdának. Itt máris két közbeiktatott faktor szerepelt. (Úgy van ! Úgy van !) Majdnem minden esetben 3—4—5 ilyen közbeiktatott faktor volt, amelyek mind drágították a kölcsönt. Ezeket a bajokat a kormány szanálni akarja. Méltóztatnak jól tudni,

a körzeti hitelszövetkezetek megkezdték működésüket, de ha szabad kritikát gyakorolnom, megállapíthatom azt, hogy ezek a körzeti hitelszervezetek nem váltak be. Nem váltak be azért, mert az OKH, ez a különben igazán kitűnő intézmény, a kis emberek intézménye, a kisemberekkel volt érintkezésben és a nagy agráriusok bizonyos tartózkodást tanúsítottak vele szemben, aminek azt hiszem, az volt az oka, hogy ezektől a nagyobb agráriusoktól olyan nagyobb üzletrész-jegyzést kívántak, amely az ő tőkéiknek lényeges, nem tulelónyös lekötését jelentette. Tény az, hogy éppen a nagyobb agráriusok, akik talán bátrabban bánhatnának a hitellel és intenzivebb mezőgazdasági kultúrájuk folytán talán jobban fel tudták volna a hitelt termelési célokra használni, igen tartózkodóan viselkedtek, úgy, hogy ezek az • intézmények agrárszempontból nem váltak be. Én ezt a hitelkérdést úgy gondolnám meg- oldandónak, hogy valami

módot kell találni arra nézve, hogy az agráriusok részére való közvetlen hitelszerzés lehetősége meglegyen.

Itt azonban érintenem kell egy másik kérdést is. Nem tudom, hogy nem a tizenkettedik órában, vagy nem későn teszem-e ezt szóvá, mert hiszen a Jegybank kérdése, mint méltóztatnak tudni, a népszövetségi bizottsági tag urakkal tárgyalás alatt áll. Nagyon szeretném azonban, ha szavam nem pusztában elhangzó szó volna. Itt vissza kell térnem a jelzáloghitel kérdésére. Ezt a kérdést eddig még egyik szónok sem tette konszi- deráció tárgyává. Kétzégteien azonban, hogy végeredményben a mezőgazdaság számára az igazi produktív hitelt nem fogjuk tudni a Jegyintézet és Jegybank utján megszerezni, mert annak alapszabályszérü hivatása egészen más, hanem kell, hogy bizonyos magántőke részére is meg legyen bizonyos uton-módon

a hitelnyújtás lehetősége az agráriusok részére.

Ez csak járadékkötvények kibocsátásával volna lehetséges. Régen, az osztrák-magyar Jegybank tudvalévőén foglalkozott ezzel az üzletággal és körülbelül 300 millió aranykorona értékben kötvényeket bocsátott ki, amelyek igen tekintélyes segítséget jelentettek az agráriusok részére aranykorona hitelben. Úgy tudom, hogy az uj Jegybank alapszabályaiból ezt a jelzáloghitelüzlettel foglalkozó részt teljesen ki akarják hagyni. Ezt nagyon meggondolandónak tartom, mert amig nagy jelzálogintézeteink nincsenek abban a helyzetben, hogy rendes, nagyszabású jelzáloghitelakciót bonyolítsanak le, addig nagyon előnyös volna a magyar agrár gazdasági életre, ha a Jegybank megkönnyítené ezeket a jelzáloghiteleket.

Nagyon jól ismerem azokat az ellenérveket, amelyek a Jegybanknak ezekkel a kívánt üzleteivel szemben állandóan elhangzanak. Nagyon tiszteletreméltók. Nagyon gyakran hallottam az erre vonatkozó tárgyalások alkalmával, hogy a klasszikus angol Jegybank statútumai ezt és ezt nem foglalják magukban. Egészen kétségtelen dolog, hogy az angol Jegybank alapszabályaiban sok olyan intézkedés nincs benne, amely egy agrár állam jegybankjának alapszabályaiban feltétlenül bent kell, hogy legyen. (Úgy van! ügy van ! a jobboldalon). Nagy "hálával tartozunk Sir Strakoschnak, aki itteni megjelenése első napján az agráriusok szempontjából igen nevezetes kijelentést tett, megjegyezvén azt, hogy annak, hogy itt egy agrárállam jegybankjának felállításáról van szó, ennek a banknak alapszabályaiban feltétlenül kell, hogy nyoma legyen. (Élénk helyeslés a jobboldalon). Ez a kijelentés azt az agrárpártot, amelyhez tartozni szerencsém van, de az egész agrártársadalmat feltétlenül hálával kell, hogy eltöltse és talán alapos a re ményünk, hogy ennek a kijelentésnek a Jegybank alapszabályainak megalkotásánál tényleg nyoma is lesz. (Helyeslés a jobboldalon).

T. Nemzetgyűlés 1 Most egy nagyon nehéz kérdésre kell áttérnem, amely nálam is meglehetősen hosszú konszideráció tárgya volt és a melynek tekintetében meglehetősen nehéz küzdelem után tudtam dönteni magam is. Ez a kérdés, amelyet már Czettler t. képviselőtársam beledobott itt a nemzetgyűlés tárgyalási anyagába,

a le nem járt jegyintézeti váltók kérdése. Teljesen azonosítom magamat azzal a felfogással, hogy mindazoknak a hitelszerzőknek, akik ezután fizetnek, feltétlenül érdekük az, hogy a kapott hitelt ne jobb, hanem rosszabb koronában fizessék vissza. Ez ellen semmit sem lehet felhozni, ez a logikus következtetés. Azt sem merem kétségbe vonm\ hogy lesznek ezek közölt olyanok is, akik túlteszik magukat a hazafias szempontokon és egyszerűen el fognak követni mindent arra, hogy a magyar korona helyzetét ne javítsák, hanem rontsák. Végeredményben még sem merem azonban azt a következtetést levonni, mint a hogy Czettler t. képviselőtársam sem tette, hogy ezeket a hiteleket valorizáljuk. Minthogy a közvetlenül hitelszerző legtöbbször, sőt szabályszerüleg tovább vitte ezt a hitelt és ezt a láncolatot végig tudta vinni, hogy ki ott a tulajdon- képeni felelősséggel tartozó fél, majdnem teljesen megoldhatatlan probléma. Nem akarom azt a következtetést levonni belőle, hogy ezek a hitelek valorizáltassanak. Az állam nem mindig hitelezője a Jegyintézetnek, hanem néha adósa is. Vannak az államnak szállítói is, akik az állammal szemben az egyes szállításoknál, az ilyen le nem járt szállításoknál szintén a valorizáció álláspontjára helyezkednek. Sőt az állam adósa, sőt legnagyobb adósa magának a fegyintézetnek is. Ha e gondolatot tovább vezetjük, ott is valorizáció szükséges. Ha ezt keresztül akarjuk vinni, olyan nehézségekbe ütközünk a gyakorlati életben, amelyek az embert visz- szarettentik s én fájdalommal ismétlem, nem tudok belenyugodni abba, hogy ezeket a hiteleket valorizálják.

A takarékkorona kiszámítása.

A takarékkorona kiszámítási alapjára áttérve, nekem is vannak bizonyos aggályaim, Czettler képviselőtársam megemlítette, hogy miért kötjük a mi sorsunkat Bécshez, ahhoz a Bécshez, amellyel évszázadokon keresztül össze voltunk nőve és ahol egy nemzetközi banda ütötte fel a tanyáját a magyar korona megkontreminálására. Úgy tudjuk, hogy a magyar kormány nem is szívesen szánta rá magát, hogy ezt a kiszámítási alapot vegye tekintetbe. Ügy tudom, hogy az egyetlen nyomós ok, amely eldöntötte ezt a kérdést, az volt, hogy a bécsi piac az egyetlen piac, ahol a magyar koronának kialakult árfolyama van. Más piacokhoz azért nem lehetett fordulni, mert Ausztria volt az egyetlen közvetlen ország, ahol állandóan kialakult koronaárfolyamunk van és ez adhatott biztos alapot a kiszámításra. Nekem nem tetszik, hogy a kiszámítási alap meglehetősen komplikált, hogy egy átlagos intelligenciájú embernek, aki arbitrázs és másfajta pénzügyi üzletekkel nem foglalkozik, nehéz megmagyarázni ezt a kiszámítást. Ezek azonban olyan átmeneti nehézségek, amelyek sok kárt nem fognak tenni.

Bűnhődjenek a koronacsempészők.

Miután Bécs ilyen sorsdöntő jelentőségűvé vált a magyar korona megállapítását illetőleg, ki kell térnem e tárgynál egy rendkívül sajnálatos és eléggé el nem ítélhető körülményre, amely az utolsó napokban nagy port vert fel: a magyar korona csempészetére. Nem találhatok eléggé súlyosan elitélhető szót s nem hiszem, hogy a nemzetgyűlés valamelyik oldalán is kifogás lenne ez ellen, hogy ebben a kérdésben a kormány, amelynek tudomásom szerint meg van az anyagi joga, úgy mint a kellő executiv hatalma, kérlelhetetlen erővel csapjon le. A magyar pénzügyi és közgazdasági élet — frázis nélkül lehet mondani—most éli leg" válságosabb idejét. Ebben a rendkívül súlyos helyietben, amikor igazán ott állnak az orvosok a beteg ágyánál és mindent elkövetnek, hogy a halál helyett a meggyógyulás következzék be, lelkiismeretlen emberek elkövetnek mindent arra nézve, hogy a beteg fel ne gyógyulhasson. Azt hiszem, itt nem érzelmi momentumokraappellálok akkor, amikor a kormányt felhívom, hogy minden szigorral és rendelkezéseire álló eszközökkel a magukról megfeledkezett tisztviselőkkel, nem*

HABTHER GYULA losmülerme SZÉK SZÁR 11,IzeRszőrd-szfillő mellett. Telefon: 107