Tolnamegyei Ujság, 1923 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1923-03-10 / 10. szám
-Ara 23 Koroaa. y, évfolyam._________________Szekszárd, 1923 március 9 10. szám. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Inrkesztöség es kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Egyes szám ára: 20 korona. Előfizetési dij egy évnegyedre 200 korona. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árat: A legkisebb hirdetés di)« SO korom. A hirdetés egy 60 mlllméter széles haséban mtllaéter soronként 10 koron*. Vállalati, köz* gyűlési stb. hirdetések 20 korona. Allést keresőknek SO százalék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklámbli, eljegyzési bír, -családi hír, valamint a Byilttér soronként 100 koronába kerül. Teremtsünk erős vidéki kullursőcpontokal. Irta :'BODNÁR ISTVÁN. A nagy özönvíz után még mindig ott fenekük megcsonkított országunk rozoga kis hajója a megalázások, megpróbáltatások Ararát-hegyén. Körülte a szennyes áradat átlábolhatlan iszapja, visszamaradt miazmás levegője s felette mosolygó kék égbolt helyett borús, vigasztalanul sötét éjszaka. Tájékozódásra elküldtük már a világba ezeréves múltúnk büszke sasmadarát. De nem tért vissza. Mért nincs a -földön bennünket megértő teremtett lélek. Kiveszett a világból az érző szív, a nemesebb gondolkodás, a régi lovagi erények megbecsülése, a jóság, szeretet s ahol ez hiányzik, ott csakugyan nincsen — élet . . . Kirepitettük már békeszeretetünk szelíd galambját is, de még mindig hasztalanul lessük, hogy hozza e már az oly repesve várt — olajágat, az újra megpezsdülő élet eme beszédes bizonyságát. S mi,-a kis rozoga bárkába összezsúfoltak dideregve, lerongyolódva egy más testét rágjuk. Mindenki a másik végső falatjára éhes, az után kapadoz és ha megkaparitá, önző«; lelkét .lázba ejti .a tobzódás erkölcsi, mételye, a f ény, pompa, uralkodni vágyás ördögé s orgiákat rendez az aranyborjú körül, vagy inkább az éhenhalásra kárhoztatottak vonagló testei mellett. Ez az Istenáldotta Kánaán föld ma részben az — éhenhalók országa. És akik gond nélkül élhetnek, már — 'duskáíkodnak, akik egyben-más- ban duskálkodhatnak, a fényűzés, pazarlás, az örö kös dorbézolás‘őrültjei. Elfeledik, hogy ez az ő pillanatnyi jólétük is csak időleges S hogy holnap talán már ők kerülnek az élet szekerének kerekei alá. Nem is sejtik, hogy halomra gyűjtött sok-sok ezresük s általában itt minden kincs, vagyon képzelt érték lész mindaddig, mig kínzóink, elnyomóink emberies érzése újból meg nem születik. • Hogy garmadába hordott kincsük afféle álompénz, amely ha felébredünk, semmivé foszlik s nem ér többet, mint az aranyhal pikkelye, amely majmolni látszik a csillogó aranyat, vagy legalább a hajdani boldog szegénység pénzét', a régi szép ezüst piculákat. Szomorú" kép. De egyre jó, mint az — álmatlan éjszaka Az elmélkedésre, magunkba szállásra. Mert mit ér addig a legkitűnőbb orvosság is, amig nem tudjuk a baj igazi okát? Ezt kell minekünk is megkeresnünk Hanem ekkor a jelenből vissza kell szállanunk jó messze, a múltba is. Mert kétségtelen, hogy a baj nem éppen csak uj keletű. Visszavezethető az, a sok százados létért való küzdelmünkre, szabadságért való örökös harcainkra, a népek világversenyéből ezek miatt való lemaradásunkra, de egyúttal a nemes hazafias lángolásoktól szított gyors haladásvágyunkra is, amikor a sok-sok százados mulasztást, órák, sőt sokszor percek alatt akartuk pótolni. Gyönyörű ideája volt például Baross Gábor lánglelkének a több milliós, büszke magyar főváros, mely a zónarendszer behozatalával úgyszólván, egye dűli gócpontja lett az egész ország gazdasági és szellemi életének. Csakhogy a vasúti sinek ott összefutó ereivel odavezettük úgyszólván az egész ország életerejét s elvontuk az egészséges gazdasági vérkeringést a test többi részétől. Úgy cselekedtünk, mint a hazárdjátékos, aki úgyszólván, egyetlenegy kártyára teszi fel mindenét. Rengeteget nyerhet így, de el is veszíthet mindent. Nem álli* Lapunk f. hó 4-én tartott közgyűlését Bodnár István elnök ezzel "a gyönyörű felhívással nyitotta meg tóm,, hogy semmit sem nyertünk, s még kevésbbé, hogy mindent elvesztettünk, de igenis állítom, hogy sohasem veszítettünk volna* annyit, ha nem csak egy külsőleg pompás és csillogó fővárost teremtünk, hanem ha mellette nem hanyagoljuk el annyira, éppen a legszinfnagyarabb vidékek gazdasági és kulturigényeinek kielégítését sem. így bizony meg ismétlődött az a nagyon' is mindennapi eset, hogy mig az egyszerű paraszti sorbán lévő apa pantallós lírftt nevel a legnagyobb fiából, azalatt a többi gyérek kénytelen odahaza mezítláb futkosni. Persze nem vád, akar ez lenni, hisz e gyönyörű hazafias elgondolástól sugallt: mesterséges táplálás nélkül nem nőhetett volna ki úgyszólván, a földből ez a mi fényben pompázó világuárosimk. Hanem hát az is bizonyos, hogy azóta lett volna már még mellette 8—10 vidéki — k:s Budapestünk is, ame ly.ek mindenike sokkal természetesebb gyüjtőmeden- céje lehetett volna a városokba gravitáló . falusi elemeknek, mert meghagyja lábai alatt az Anteus- nak isjuj-uj erőt adóit édesanyafölddel való. közvetlenebb kapcsolatot és gyakrabbi érintkezést. így, az ezekbe a kisebb gócpontokba összegyülemlett szellemi fölény, nagyobb műveltség, ipari, kereskedelmi fejlettség: közelségénél fogva sokkal inten zivebb művelő hatást gyakorolhatott volna az elmaradott falvakra és azoknak magára hagyott népére. Viszont a legtermészetesebb lélegzése ez a városoknak. Romlatlanul, üdén, tisztán szívták volna fel magukba a jó falusi levegőt. Az üde szénaillattal a gyárak füstje felett állandóan ott lebegett volna az igazi, hamisítatlan szinmagyar lélek . . . Bizony mondom: sokkal hamarabb gyönyörű valósággá lett volna igy Rákosi Jenő harminc milliós nemzet álmodása! Mert amit ő kívánt: egyetemes országfejlesztést jelentett, egységes nemzeti célt, az összes erők koncentrálását nem csak egy város, de az egész nemzet, az egész | magyar állameszme szolgálatára. Kultúrát, igazi magyar kultúrát nemcsak Budapesten, hanem túl a nagy Krivánon s odalent, a ma elveszett Brassó ban, a Bácskában és mindenütt. Pedig ő talán csak nem volt Budapest. ellensége ? S ha valaki, úgy ő tett tollával, színházával, az általa felnevelt, köréje csoportosult lelkes irói gárdájával ezért a szépséges városért a legtöbbet, mert legalább nyelvében : magyarrá tette és csak az az egy baj, hogy szivében, gondolkodásában is — azzá nein tehette. De ez sem ő rajta múlott, mint inkább a végzeten, a körülményeken, a semmiből felcseperedett világvárosok közös sorsán, hogy tudniillik az ilyen helyeken nemcsak az értékesebb, hanem a selejtesebb elem, sőt bizony, sokszor a — szemét is összegyűl, ami még nem volna baj, ha lenne erős, biztos kéz, mely ebből a konglomerát masz- szából értékes emberanyagot gyúr, engedelmes vá rosi polgárságot formál, de amely féken is tudja tartani ennek indulatait s a természetével járó kisebb-nagyobb erupcióit., Nem keresem most az okát, csak mint szomorú tényt konstatálom, hogy nálunk ennek az összeverődött tömegnek vezetése kisiklott nemcsak az akkori különféle kormányok, hanem a polgári társadalom kezéből is s az önhasznát, hatalomra jutását kereső — demagógia kezébe került. Még a Rákosi Jenő féle erős hang is elveszett a dédelgetett világváros fülsiketítő vásári zsivajában Pedig eleve intett, óvott a bekövetkező katasztrófától. De nem hallotta már meg senki a félrevert harang kongását, mert még fülében csengett a nappali és éjjeli mulatók, rosszhirü helyek dévaj muzsikája. Elkápráztatta a kánkán, a kékvók, a hastánc kavargó őrülete. A ruhátlanság, a perverz mezítelenség buja, pezsgős orgiája s az ennél is frivolabb, ledérebb dekadens sajtó örömüvöltése afelett, ami — idegen és lebecsmérlö gyalázkodása afelett, ami csak 8§ magyar! Budapestre került tán Páris összes szemete ? Az ott is meghibbantnak tartott kótyagos elmék elvetélt szellemi termékei. A sok ekzotikum, a vadaknak, szánt üveggyöngyök és az emberi civilizációnak szánt ópium, vagy a még ennél is erősebb méreg. Nyugati kultúrát hirdettek itt azok, akiknek ereit beteggé dagasztotta a — keleti vér. S a vége azután nem nyu- gáti kiiUura, hanem — keleti pestis lelt. Ezért veszett el ez az ország. Nem a szépséges Budapest miatt, hanem a — budapesti erkölcs miatt. De nem veszett volna el, ha lett volna két, három vagy tíz Önállóbb szellemi, gazdasági i ipari életet élő, szinmagyar városunk. Csa hogy a világvárossá dagadt főváros abszorbeálta már a mesterségesen legyengített vidék egész kultur^ gazdasági és politikai, életét. Oda jártunk színházba, ott mulattuk el. pénzünke.t íróinkat, művészeinket oda vonta az érvényesülhetés kényszere. A pajtáskodás itt gyártotta naponta a halhatatlanokat, akik meghaltak már is, mielőtt éltek volna. Onnan küldtek a nyakunkra képviselőjelöltedet, kormánybiztosokat, ujságcsinálókat, szóval onnét kaptuk a nemzetbóditó áfiumot, amely elvette tisztánlátásunkat s karun < erejét, amikor —- ütnie kellett volna. így aztán jöhetett az őszirózsás forradalom, a hires »vérnélküli«, a mely azonban több vért ontott ki, mint az egész világháború, mert felmetszé Magyarország életereit s golyót küldött szivébe annak az egy igaznak és szentnek, akiről azóta azt Írták, hogy közöttünk ő volt az egyedüli — »férfi«! Ráfakadhatott aztán a nemzet testére a — vörös tályog S jöhetett Trianon, reánk szabadított éhes hordáival. S erőszakkal részekre oszthatták a legtökéletesebb természeti egységet, Isten teremtő kezérek remekét, ezt a gyönyörű szép Magyarországot. S jöhet még egyéb is Jöhet már — minden. Persze ma már késő mindezek felett siránkozni. Csak egy nem késő soha, hogy segítsünk magunkon. Nap nap után látjuk, hogy Budapesten még sok minden nincsen rendben. A forradalmak utórezgései, a kirobbanó sztrájkok, a hatalom birtokáért folyó földalatti tülekedések, az örökös kenyérharc mind mind azt bizonyítják, hogy a régebben beoltódott fertőző anyagokból van ott még bőven. Pedig a nagy, a. régi Magyarország addig talpra nem állhat, mig a beteg főváros meg nem gyógyul. Öt pedig csak mi, a vidék gyógyíthatjuk meg és nem kuruzslással, ráolvasással, de termé^ szetes módon Budapest megszűnt az ország szive lenni. Nézz a térképre, inkább egy kolosszális — nagy fej. Mi mást mondunk, hogy talán inkább — gyomor, melyet mi táplálunk. Az ország szive ma már lejebb van. Mi vagyunk ez, a vidék Ennek magyarnak megmaradt városai és falvai. A rr.i egészségesebb, tagadhatianul tisztább vérünk beléje ömlesztésével gyógyulhat csak meg a főváros. Mert ne nevessen ki bennünket senki — sem. Mi, a kissinyek nem bölcsességet, fejlettebb kultúrát
