Tolnamegyei Ujság, 1923 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1923-12-29 / 52. szám
V. évfolyam. 52. szám. Ara 500 korona. Szekszárdi 1923 december 29. TOLNAHEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 500 korona. Előfizetési dij egy évnegyedre 4500 korona. Előfizetni csak egy negyedévre lehet. Utólagos fizetés esetére a kiadóhivatal fentartia magának a Jogot, hogy a fizetés napján érvényes előfizetési árakat számíthassa fel. 1 _____________ Sz erkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. ( Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 3000 korona. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon milliméter soronként 350 korona. Közgyűlési részvénytársasági stb. hirdetések 600 korona. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklámhír, eljegyzési hír, családi hír, valamint a nyllttér soronként 2500 koronába kerül. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy Isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Amen.. Ujeszfendőre. Dr. MAGYARÁSZ FERENC. Temetésre készülünk. A halott, kinek meg akarjuk adni végső tisztességét, nem élt hosszú időket, mégis hamar elérte aggkorát. Egyikünknek sem vérbeli rokona, mégis mindnyá- jan ott leszünk a temetésén. Még valami különösebb jóbarátunknak sem mondhatjuk, de a sírjához kikisérjük. Sokat nem vártunk tőle, örökbe még kevesebbet hagyott, nem is siratjuk meg, nem kívánjuk, hogy újra feltámadjon — de mégis megilletődve közeledünk ravatalához. Ez a végére járó esztendő a halott, egy esztendőt, készülünk kivinni az időnek végtelen temetőjébe, ahol be- látha<atlan sorban emelkednek az elmúlt évek sirhantjai és bőven van helye mégannyi sirnak . * . A halotti torról legottan az újszülött esztendőnek üdvözlésére sietünk. Mint valaha Franciaországban, ha meghalt a király, az udvari marsall e szavakkal vitte meg a hirt a várakozó országnagyokuak: Le roi est mórt, vive le roi! Meghalt a király — a régi — éljen a király, az uj! Odalépünk tehát mi is az újszülött „Legyen meg az akaratod!“ Azon a rémes éjszakán Zörgettem szived ajtaján ... Zörgettem — Uram — mint akit Gyötrő fájdalma elvakít. Hajamat téptem s telkemet Őrjöngő kétség lepte meg... Haldoklik — óh — a gyermekem. Isten! Most mit felelsz nekem ? Megostromlom az egeket J Hogy elvedd őt? Az nem lehet! Utolsót verjen kis szive? Uram! Én meghalok bele! Szivemben égő tüzhegyek.. . Beléjük hullok, elveszek... Tátongó örvény..., nincs határ... Hát mindent elnyel a halál? Veszett lelkem, mint bősz vihar, Jeges szelével összemar... És zuhog rám a vész, a kő, És jön felém a temető... Vonagló testtel reszketek.... Sikoltok, égek, szenvedek!... Kezem tördelve futkosok, Odamennék és nem tudok! Ottben haldoklik gyermekem... Isten! Oh, most felelj nekem! esztendőhöz, apró kacsóiba letesszük várakozásunkat, reményeinket, jö vendő sorsuukat, hogy őrizze, hogy váltsa valóra. így volt ez azelőtt is, igy lesz ez, míg emberek lesznek e világon. Esztendők múlásában, esztendők jöttében mindig van valami megható. Nem azt nézzük, hogy az évek elmúlnak, hanem hogy maguok is elmúlunk az évekkel. Az idő haladása a saját elmúlásunkra tereli figyelmünket. Minden megváltozik, minden elmúlik körű löttüuk, s nekünk magunknak is el kell múlnunk, de még mielőtt elmúlunk, szüntelen meg kell változnunk. Az egyed megy, a természet marad, a rész megváltozik, az egész változatlan, az ember elmúlik, az emberiség túléli az egyes ember pusztulását, sőt éppen é folytonos változásban és megújhodásban, a régi egyedek elmúlásában s az újaknak jöttében áll az emberiségnek élete. Ámde ha az egész emberiségnek ez életét kicsinyítve belevetitjük a tulajdon lelkűnkbe, a mikrokozmusba, a szívnek kis világába, arra a belátásra jutunk, hogy a tulajdon szivünk világában is vannak elemek, melyeknek pusztulniok kell s vannak, ame lyeknek fönnmaradása csakis amazoknak pusztulása révén biztosítható. Megújulva megmaradni ez a mi életünknek is hivatása, az egyéni életé is, nemcsak az egész embe riségó. Óh, most mutasd meg magadat, Hogy vagy, hol élsz, hogy lássalak! Minden este — két kis kezét — Én záriam össze s vele kért Anyai szivem, hűn, híven .. . Hát igy megcsúfolod hitem!? Dermedt lelkem rémülten vár... Az éj lassan hajnalra vál... Eltompul bennem tán a kín ? Valaki fogja karjaim ? Ki az? Ki az? Ki visz, vezet? Nem, nem akarok! Nem lehet! Azt az ajtót kinyitani... A szivem úgyse bírja ki.. . Óh — tudom, hogy nem én vagyok, Aki föléje roskadok. .. Megfogni hűlő kis kezét.. . Érezni tűnő életét... Semmit se látok! csak szivem Csodálatosan elpihen ... Isten! Te vagy itt? Óh Atyám! Az élet s halál kapuján ? fíeked adom, igen, Neked! Égető könnyem lepereg. . . Uram! Tovább nem harcolok — Legyen a Te akaratod. .. Hiszem, egyszer majd visszaadod... / Kovácsáé Huszár Jolán. Megújulni . . . Minden embernek megvannak a maga gyarlóságai, hibái, esetleg szenvedélyei. Ha az ember csak magános fa volna az élet utjának mesgyéjén, ugyan ki törődnék az ő hibáival, ha maga nem törődik velük ? De mivel Eötvös József szerint senki sem állhat oly magasan embertársai fölött, sem oly mélyen alattuk, hogy magát tőlük teljesen függetleníthetné, mivel tehát az egész emberiségnek testéről, melynek egyes tagjai vagyunk, soha égé szén le nem válhatunk, mivel a társadalmi vonatkozásoktól akarva sem szabadulhatunk: természetes, hogy hibáink is bekerülnek a társadalmi vonatkozásokba, fogyatkozásaink szó ciális jelleget öltenek s ami az egyénben még csak gyarlóság, az az egész társadalomban már végzetes betegséggé fajulhat. A megújulás tehát nem csupán egyéni kötelességünk. Az egyéni hibák elleni küzdelem egyben társadalmi és nemzeti kötelességünk is. Magunk legyünk tehát újak, jobbak, ba azt akarjuk, hogy jobb legyen a mi ujesztecdÖnk is. És maradjunk a régiek abban, ami jó, ami szép, ami nemes és dicséretes volt az elmúlt esztendőben. A munka szeretete, a kötelességnek lelkiismeretes teljesítése, a társadalmi érintkezésben a békének fönntartása, az ellenvéleménynek megbecsülése, a legszebb emberi reménynek, a sze | rénységnek és egyszerűségnek ápoRégi újság olvasásakor. Dr. Teveli János. Valamikor, régesrégen, a mesék világában, vagyis békeidőben az volt a szokásom, hogy ha az újságban olyasmit olvastam, ami megragadta a figyelmemet, eltettem magamnak. Ujsagiró-ember vagyok kis hiján három évtized óta s idejekorán rájöttem arra, mily nagy átdás az az újságíróra, ha egyiptomi József módjára csűrbe gyűjti s a mindennapi élet hét szűk esztendejére elraktározza magának, amit bárhol talál, impresz- sziót, tapasztalatot, éidekességet,.komoly tanulmányt és jellemző tréfát. Az anyagot külön fascikulusokba raktam s úgy tettem el magamnak. A minapában ezek a régi újságok a kezembe akadtak s mondhatom oly érdeklődéssel forgattam őket, hogy uj korukban sem különben. És nagyon, nagyon sokáig elgondolkoztam azon, amit olvastam; a lelkem előtt, mint egy titokzatos kinemato gráf vásznán, úgy szálltak el a régi emlékek, valaha valóságok és remények, küzdelmek és célok — most a legtöbbje már CBak emlék, vagy annál is kevesebb: hiú csalódás. . . . Olvasom, hogy N. N. ma reggel vezette oltárhoz a sz. Katalinról nevezett plébániatemplomban N. Y.- nak bájos leányát, Z.-t. A templomot zsúfolásig megtöltötte az előkelő tása sohase fogyatkozzék meg közöttünk. Hadd maradjanak meg ezek a társadalomfönntartó erők a jövőben is, hiszen soha nagyobb szükségünk nem volt rájuk, mint mostanság. Legyünk újak s maradjunk a régiek : ezzel az elhatározással lépjünk az ó esztendő ravatalától az újnak bölcsőjéhez s legyünk magunk is serény kovácsai annak a bo’dogs^gnak, melyet egymásnak kivánunk Segítsünk magunkon, akkor az Isten is megsegít: ez a legjobb újévi köszöntés ! A szekszárdi babák sikere a fővárosi karácsonyi vásáron. Alig négy éve alakult a Move szekszárdi nőcsoportjának a kebelében a Szekszárdi Háziipari Szövetség, amely azt tűzte ki céljául, hogy tagjait háziipari és iparművészeti munkák készítésére megszervezze és produktumaikat értékesítse. A lelkes csoport: élén dr. Ery Mártonná, az alispán! felesége áll és a legelső munkatársai az agilis és fáradhatatlan Marossy Lipótné, aki nemcsak megszervezte és megalapozta, hanem anyagilag is megerősítette a mnnkakedvelő szék Bzárdi hölgyeknek ezt a teljes sikert arato't vállalkozását. A szövetség úgyszólván teljesen pénz nélkül, sze rény keretek között, de erős mnnka' | akarással kezdte meg a működését násznép. Násznagyok voltak: s itt akkoriban országos hirü nevek következnek. Az eskető pap magas szárnyaláau beszédet intézett az ifjú párhoz és a meghatottság könnyei csillogtak a jelenlevők szemében . . . Azóta? Jött a világháború, elvitte a daliás férjet, ki fogságba esett s mert szökni próbált, elvitték a nercsinszki ólombányába. Onnau került haza, megtörve testben, lélekben, árnyéka tulajdon magának. S mit talált itthon ? Megszegett esküt, elfeledett hűséget, föl dúlt családi boldogságot. Az egyik násznagyot megölték Cserny pribékjei, az eskető papnak birteleu Amerikába kellett menni, máig sem tudja senki, miért. íme az emberi sors hajótöröttéi, pedig egykor hogy dagadtak reményeik vitorlái! . . . Ó vásom, hogy 1914 májusának első vasárnapján a francia Pégond mily nyaktörő repülőgép-mutatványokkal szórakoztatta a főváros népét ott künn a Rákoson. Pedig eleinte ugyancsak szakadt az eső, de olyan eső a vizözön óta nem volt, amely elmosná a főváros népének kíváncsiságát. — És azóta? Talán egyetlen vívmánya a technikának, melyet a háború előbbre tudott vinni, a repülőgép ; s ami akkor még szórakoztató látványosság és nyaktörő mutatvány volt, az a háborúnak egyik legszükségesebb és legfontosabb eszközévé lön, s bár a levegő hősei, az Immel- mannok, Bölscbék és Richthofenek
