Tolnamegyei Ujság, 1923 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1923-08-25 / 34. szám

Ara 250 korona. V. évfolyam. Szekszárdi 1923 augusztus 25 34. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Egyes szám ára: 250 korona. Előfizetési dij egy évnegyedre 2000 korona. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 500korona. A hirdetés egy 6Q milliméter széles hasábon milliméter soronként 150 korona. Közgyűlési részvénytársasági stb. hirdetések 250 korona. Állást keresőknek 50 száza­lék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklámhír, eljegyzési hír, csa­ládi hír, valamint a nyllttér soronként 800 koronába kerül. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Amen. Kapunyitáskor. Dr. Teveli János. Fecske, gólya, daru utrakészülő- dése idején élénk sürgés-forgás teszi mozgalmassá az iskolák környékét is. Szülők és gyermekek, felnőttek és apróságok, kezdő vitézei az ólom betűk hadseregének és tapasztalatok­ban gazdag, tekintélyes múzsafiak rajzanak az iskolák felé, régi isme­rősök barátságosan köszöntik egy­mást, ismeretlen vidékiek vagy újon­nan jöttek bátortalanul tekintenek idestova, régi diákok szinte szétes­nek a büszke boldogságtól, ba ilyen ismeretlent elkalauzolhatnak az iro­dáig, az osztálytermekig . . . Csak a jó Isten a magas mennyek­ben tartja számon mindazt a sok gondot, mely ilyenkor a szülők hóm lók át barázdálja, mindazt a sok ál­dozatot, melynek vállalásához szinte hősi lelkűiét szükséges, mindazt a sok reménységet, melynek sajnos, csak egy része fog teljesülni. Erről a gondról, áldozatról és re­ményről szeretnénk pár szót ejteni moBt, az iskolák kapunyitásának idején. Kétféle gond követeli most a szü­lők áldozatos odaadását: mit nevel­jenek gyermekeikből ób miből ne­veljék őket. Azelőtt is meg volt ez a gond, de még sem oly mértékben, mint most. Azelőtt az elemi iskola jóformán nem is adott semmi gondot a szülő­nek, hisz az iskoláztatási alkalom csaknem mindenütt, a legkiesebb fa­luban is meg volt. Inkább az okozott sokszor gondot a falusi szülőknek, hogyan lehessen a tankötelezettség törvényét megkerülniük, hogyan le­hessen alapos vagy alaptalan jog­címmel az iskolás gyereket kifogni az iskolából. A pusztai, szőlőhegyi és tanyai iskolaviszonyok azonban még most is sokhelyütt igen szomo­rúak. E sorok írója olvasott egy 1868-ból való okmányt, amelyben az akkori tanhatóság reméli, „hogy az emberi nem javára mihamar létesülni fog“ az elemi iskola oly helyen, hol ötvenöt esztendő múltával máig sem létesült... Egy nagy gondja lesz a szülők­nek, mely nőttön nő: a téli lábbeli­vel való ellátás. E téren a drágulás nem tart lépést a kereseti viszonyok­kal, s csak elfogult ember nem lát­hatja, hogy napszámos ember hova­tovább képtelen lesz ruházni gyer­mekeit. Mint minden nagy inség ide­jén, most is a közművelődés fogja leghamarabb és legerősebben meg­érezni azt a teljes csődöt, mely felé közeledünk. Ami a középiskolát illeti, a béke- j beli társadalomban túlontúl nagy volt | a tolongás a lateiner pályára. Min­denki ,ur“ akart lenni, úrrá akarta nevelni gyermekeit is és nem vette észre, mennyire megszaporodott a szellemi proletároknak száma. Mert az a békebeli díjtalan közigazgatási gyakornok, vagy segélydijas fogal­mazó gyakornok, aki elvégezte az érettségit, a jogot, az önkéntességet, s tetejébe másfél harmadfól évig in­gyen szolgált az államnak: csakugyan nem volt egyéb szellemi proletárnál. Most a B. lista, a létszámapasztás és a megváltozott nemzetgazdasági viszonyok régen kinyitották a szülők szemét, most látják, mily cifra nyo­morúság a „gyönge tónsurak“ élete, ba ugyan életnek lehet nevezni ezt a borzalmas küzdelmet az éhség és hideg rémei ellen. Most a szülők a praktikus pályák felé kezdenek ha­jolni s nincs már az az egészségte­len tódulás a középiskola és neveze­tesen a gimnázium felé. A viszonyok maguk fogják a tanulókat a polgári iskola felé terelni, melynek igen igen fontos hivatása van a nemzet jövő kulturális fejlődésében Föltéve per­sze, bogy a polgári iskolák vezető elemei is átérzik azt a hivatást és nem járnak el úgy, mint nem égé szén két évtized előtt az a polgári iskolai igazgató, aki minden eszten­dőben leadta az „Értesítő“ hátlapján, hogy mi minden lehet abból, aki négy polgárit végzett, tanító, katona, Írnok, vasúti altiszt stb., stb., ahelyett, hogy megoktatta volna a szülőket, hogy a polgári iskola hivatása a nemzet leg­szélesebb, tehát alsóbb rétegeinek műveltségét magas színvonalra emelni, más szóval igazán müveit kereske dőket, iparosokat és kisgazdákat, nem pedig Írnokokat nevelni. Azelőtt az u. n. „úri család“ szé­gyennek tartotta, hogy fia polgáriba került. „Csak polgáriba jár“ és eb­ben a „csak“ ban benne volt a régi nemesi rend hazajáró lelkének ágas kodása minden olyan munka ellen, melyet nem az íróasztalnál lehet el­végezni. Két apát is ismertem, aki gimnazista fiát büntetésből kovács­inasnak adta a vakációban ; az egyik megkönnyezte a kis csirkefogót, mi­kor egyszer meglátta, amint kormo­sán, szurtosan egy tűzhelyet tolt haza tragacson; a másik meg kétségbe volt esve, mikor a vakáció végén a gyerek kereken kijelentette, hogy neki szörnyen megtetszett a mester­sége, ő bizony nem megy vissza diáknak. Most a helyzet nagyot változott; azaz, hogy őszintén szóljunk, látjuk, hogy kezd komolyan változni. Ha figyelemmel nézzük pl. az értesítők beszámolóját az érettségis tanulók pályaválasztásáról, lehetetlen ennek a változásnak biztos jeleit meg nem látnunk. Tán jobb is, ha nem hirte­len megy az elfordulás a lateiner pályáktól. Nem jó hangulatokra épí­teni a jövő nemzedékek életét; mely aztán, ha tultengés támad a gyakor­lati pályákon, kész a veszedelem, hogy ime, ezeken sem boldogul a fiatalság, mégis csak jobb lett volna beállni szerény, de biztos küllőnek az állam taposó malmába ... A főiskolai oktatásnál támad aztán az a sötét felhő, hogy miből győzzék a szülők a rettentő kiadásokat Itt is a jövő nemzedékeken bosszulja meg magát a múltnak oktalan kulturális politikája, mely mindent csak a fő­város felé összpontosított. A vidéki városokban csak jogakadémiák és bábaképző iskolák voltak, minden más tudományt jóformán a főváros sajátított ki magának. Ennek aztán az lett a következménye, hogy a fő­iskolai hallgatók legnagyobb része kénytelen most is a fővárosba tódulni. Itt egy részének derékban törik ketté a pályája, mert részint a fővárosi élet szabadossága nyeli el a kellő erkölcsi erő híjával beléje sodródó fiatalem­bert, részint kénytelen saját magát fönntartani s így 'sokszor sem ideje, sem lelki rugalmassága nincsea tanul­mányait idejében befejezni. Most még rettenetesebb a helyzet. Lakást alig- alig tud kapni s ha kap is, szédü­letes árért, mely magasabb a béke­paritásnál, lévén sokkal magasabb a kereslet és sokkal egyenlőtlenebb az igénylők anyagi tehetsége. Más szó­val : a sok siber győzi, a szegény főiskolai hallgató nem győzi. Az el­látása is mindinkább gyeDgül. Min­denütt természetbeni fizetséget kíván­nak; de mit tud pl. egy vidéki alispán, aki a maga erejéből lett azzá s nem támaszkodhatik családi földbirtokra, természetben fizetői, ha főiskolás fia van ? Augusztus 19-éa Bölcske izgalmas napra ébredt. Az a tudat, hogy a rögtönitélő bíróság a községben tartja meg a tárgyalását, a különben csen­des falu apraja nagyját megmozgatta Már kora reggel sürü rajokban jár tak a kisebb csoportok, amelyek lázasan tárgyalták a nem minden­napi esetet és találgatták az esélye­ket, valóságos pártokat alakítva egyik-másik vádlott ártatlansága, vagy bűnössége mellett. Még senki- sem tudta, de mindenki érezte, hogy a helyszínen történő igazságszolgál­tatás hosszú időre emlékezetes marad a községben. Különösen sokan sereg- lettek össze a községháza előtt, amelynek a fogdájában ültek az-előző este meghozott, összeláncolt deli- quensek. A községi fogdában. A kiváncsiakat azonban illő távol­ban tartotta a Paksról és Danaföld­várról koncentrált 16 főből álló csendőrkészültség. Ennek egy része állandóan a terheltek közt tartózko­dott, félő lévén, hogy összebeszélés­sel veszélyeztetik az ügyészi nyomo zás eddigi eredményét. Nyomasztó kérdések ezek b ami bennük a legnyomasztóbb, az, hogy Bajza szerint „segélni part felé egy csillag sem derül.“ A diákkérdést sem a magánosok, sem a társadalom nem tudja megol­dani. A magánosok, az érdekeltek, legnagyobbrészt magából az intelli­gens középosztályból kerülnek ki, melynek anyagi erőforrásai erre elég­telenek. A társadalomnak mint egész­nek, nincs erre érzéke annyi, amennyi kellene. Magyarán mondva, nem min­den iparosnak és kisgazdának fáj az, hogy az uriosztály tudja-e taníttatni gyermekeit, vagy sem. Ezt csak tör­vényhozás utján lehetne megoldani. Sajnos azonban, hogy törvényhozá­sunk az ő hivatásának ideális magas­latáról mindjobban lecsúszik a sze­mélyes hajszák ingoványába. . . . Mondják, hogy a Holttepger fölött elröpülő madár élettelenül bukik bele a gyilkos párázatba, mely a víz­ből fölszáll és megmérgezi a légkört. Félő, hogy ha volna is egy egész­séges eszme, amely parlamenti éle­tünk holttengere fölé merészkednék röpülni, megölné azt is a fojtó párá­zat, mely a gyűlöletnek, a személyes hajszának, az egyéni ambició őrületé­nek, a pártszenvedélynek, a faji ellen­ségeskedésnek kátrány tengeréből mó- telyezve száll fölfelé. Bizony csikorogva nyitnak meg a múzsák templomának kapuszárnyai, a szülők sóhajától csikorognak, s nem fognak könnyebben járni, bár sok könnyet is ejtsen rájuk a soha meg nem hálálható, soha meg nem szol- I gálható szülői szeretet. A vádlottak egyébként még min­dig nem tudták felfogni a statáriális eljárás vészea komolyságát. Legfel­jebb pár évi fogházra számítottak és szinte türelmetlenül várták a tár- gya'ás megkezdését. A fogdában uralkodó nyugalom és bizodalom sehogy sem volt összhangban a hozzá tartozók és jóbarátok ideges félelmé­vel. Mialatt az utcán lévők kipirul­nak, minden kocsizörgésre a bíróság érkezését várván : — a bontlévők jóízűen fogyasztják a részükre kül­dött bőséges reggelit. A beismerés­ben levő tettes kivételével, mind­annyian ártatlanságukat hangoztat­ják és egymást vádolják a „baj okozásáért“. Végül is a csendőrök­nek kellett őket csendre inteni. A tárgyalóteremben.] Az utca tömege egyre nőtt. Egyen­ként jöttek a védők. Megbámu ták őket. Nevük futótűzként szaladt vé gig. A tárgyalás kezdete 9 órára volt kitűzve Fél 9-kor egy csendőr­járőr elindult a reformáius iskola dóroszlopos épülete felé és bebocsá- tották a hallgatóságot. Bölcske egész Három halálos ítélet a bölcsnél eyuitoeatási Hévben.

Next

/
Thumbnails
Contents