Tolnamegyei Ujság, 1922 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1922-10-07 / 41. szám

IV. évfolyam,

Szekszárdi 1922 október 7.

41. szám.

Sxerkesztfeég és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Te! efon szám 85 és (02.

Előfizetési ár: Helyben és vidéken negyedévre 80 korona. Egyes szám ára: 10 korona,

Szerkeszt«: SCHNEIDER JÁNOS.

A lap megjelenik minden szombaton.

Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők.

Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija SO koron* A hirdetés ax aló!só oldalon egy 60 mtUmcicr széles hasábon mlllméter soronként 4 korona« a szövegoldalon S korona. Vállalat), közgytttésl stb. hirdetések 10 korona. Állást keresSknek 50 százalék engedmény. A hírrovatban slhelyezstt reklámé!», eljegyzés) hír, valamint a nyllttér soronként 50 körönébe kerül.

A Maqyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének alakuló ülése és ünnepélye Szekszárdon.

Október 6.

Volt Magyarországnak egy átok- nemtője, — mondja Jókai — aki fürdőit vérnek tengerében, megemésztett milliárdokat, melegedett égő városoknál, ez .volt az osztrák kama- rílla. A szabadságharc leveretése után béklyókat rakott a nemzet kezeire, elvette tőle legdrágább kincsét — a szabadságát. Szétdarabolta a szent korona országát: Erdély oláh kezén, Bánát a rácság kézére jutott és a meg nem szállott részeken sem volt szabad a magyar.

Béna csonka törzs volt hazánk épügy, mint most, mely végtagjai nélkül nem életképes. Ezt a csonka törzset csak vérrel lehet locsolni, hogy ismét magasra nőjjön. A honfi- kebelből kiömlő e forró,, meleg vér annak az igazi tápláléka. Elszakított honfitársainknak a kínzó korbácstól kiömlő vére az, mely magasra növeli majd ezt a törzset.

Emlékezzünk!

Minden évben megajul október 6 ának gyásztörténete és felszakadnak lelkünk régi sebei, midőn az Arad Golgotháján kiszenvedett dicsőkre gondolánk. Nem bírunk feledni és nem is akarunk feledni és ha azokat, kik bármi részben is okozói voltak e szörnyű tettnek, a haragos ég újabb és újabb csapása éri, az emberi részvétet elfojtja bennünk az igazságérzet, mely erősebb a szánalomnál. Borongós őszi nap volt akkor, csak rövid időre tört elő a bágyadt napsugár, hogy glóriát vonjon a kilenc vértanú feje köré, hogy a szégyenletes halálban is meg- dicBŐitse nemzetünk nagy halottait. Azok az aradi bitófák ereklyékké váltak, mint az Üdvözítő keresztje.

Azt mondják, hogy a történelem ismétlődik. Erdély megint az oláhoké. Bánát Bánság aranykalászos mezőit a rácok rabolták el, a hármas halom nem teljes a címerünkben. De az ismétlődésnek még folytatása van. Amint az aradi gyászos nap után iümét naggyá lett hazánk, úgy bízzunk most is a magyarok Istenében, hogy

>. . . megint nagy lesz, méltó régi nagy nevéhez.«

Megint vannak vértanúink és sebünk most jobban sajog, mint a régi, mert friss, csak nemrég ütötték rajtunk. De most sem fogunk és nem is akarunk felejteni. Eljön majd' a leszámolás nagy órája. De addig dolgozzunk váll-vállvetve, hogy felkészüljünk a nagy harcra.

»Fel nemzetemnek apraja-nagyja,

Szégyen reá, ki lomhán vesztegel...«

Fogadjuk meg nagy költőnk szavát.

S ha majd elérkezik a leszámolás napja, akkor vegyétek szellemkezetekbe azt a szent trikolórt és vezes Betek bennünket a győzelemre: „Ti Aradi Tizenhárom !u

Horváth Árpád.

Múlt vasárnap folyt le városunkban a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének ünnepsége. Tormay Cecile, a Mansz. elnöke és lelkes társai báró Bornemissza Adél, Szi- geth Gáborné, Gregersen Lujza, Zadubránszky Irén, Kiss Károly a budapesti Mansz. főtitkára szombaton este érkeztek meg Budapestről. A vonatnál a Mansz. tagjai fogadták és gondoskodtak a kedves vendégek elszállásolásáról. Vasárnap délelőtt tíz órakor a Garay szobornál kezdődött az ünnepség. Kovács Dávidné a polgári leányiskola igazgatónőjejiazafias, lel-; kés, tőle megszokott lendületes ünnepi beszédet mondott és üdvözölte Tormay Cecilét. Az iskolás leányok nevében Simon Ilonka, továbbképző tanfolyam növendéke üdvözölte Tormay Cecilét és csokrot nyújtott át. Tormay Cecile rövid lelkesítő beszédet intézett az ifjúsághoz. Gyuris Anna a továbbképző tanfolyam növendéke Garay: „Magyar Hölgy“ c. költeményét szavalta finom hanghordozással. A cserkészifjak nevében Schlégl Ottó koszorút helyezett Ga ray János szobrára, utána Wallacher György főgimnáziumi tanuló, a cserkészek képviseletében Garay : „Ütött az óra“ c. költeményét szavalta el nagy átérzéssel. Az ünnepség az ifjú ság énekével ért véget.

Ä Garay szobornál lefolyt szép ünnepély után a Budapestről jött vendégek és Maosz helybeli tagjai közül többen öcsénybe kocsiztak ki, hogy ott a sárközi szinpompás népviseletet és a kiválóan előrehaladott háziipart megtekintsék. A kirándulókat, akiket Kovách Aladár múzeumi igazgató kalauzolt, rendkívüli módon meglepte nemcsak a kiválóan díszes és értékes népviselet, hanem a mű- vészieset nagyon megközelítő finom háziipar is.

Őcsényből hazaérkezvén a kirándulók tiszteletére a Kaszinóban szü- kebb körű társas ebéd volt, amelyen a vidékiek közül megjelentek még Sulkovszky herceg és neje, Csapó Dániel és neje is. Forster Zoltán főispán az ebédnél lelkes felköszöntőt mondott Horty Miklós kormányzóra, Kun Lajos r. kath. lelkész megkapó szavakkal üdvözölte Tormay Cecilt, aki megköszönte az üdvözlést és egy szép rögtönzéssel a szekszárdi anyákra, fiaikra éB leányaikra, a jövő boldog Magyarország reményeire ürített poharat. Még Bodnár István olvasott fel egy rövid, de annál kedvesebb verset, amelyet ez alkalomból Tormay Ceciléhez intézett.

Délután fél öt órakor kezdődött a díszközgyűlés a megyeháza nagytermében, amelyet zsúfolásig megtöltöttek ezen kiváló célú és törekvésű egyesület ügyei iránt melegen érdeklődők.

Fejős Imréné, a Mansz szekszárdi

elnöke nyitotta meg az ülést, egy csinos kerekded beszéddel. Utána Forster Zoltán főispán Tolnavármegye közönsége, Vendl István polgármester Szekszárd város lakói és Káldi Ilonka a szekszárdi leányok nevében üdvözölték a Mansz kiküldötteit és a leányok szónoka csinos virágcsokrot nyújtott át Tormay Cecilének, aki a következő nagyhatású beszédet mondotta:

Az emberek, a nemzetek és a csillagok végzete hasonló. Egy rejtélyes, megmagyarázhatatlan hatalom irányítja az emberek, a népek, nemzetek és a csillagok útjait. Olykor, nyári ..éjszakákon egy-egy csillag lelut az égről, ki tudja micsoda csaták, micsoda egymásba rohanások játszódnak le*a nagy éjszakában a végtelenben, az örök űrben. Csillagok rohannak egymásnak, zúzódnak össze, tűnnek el. Olykor azoknak a csillagoknak fénye, amelyek már eltűntek, hogy összezuzódtak az űrben, hosszú időkön át érkezik hozzánk és mi még látni vélünk egy csillagot, amely nem létezik többé, ilyen csillagnak merném én mondani azokat a nyugati hatalmakat, azokat a nagy vészes ellenségeket, akik tulajdonkép sem háborút ’nyerni, sem békét csinálni nem tudták. (Úgy van!). A mi sorsunk, azoknak a sorsához hasonlít, amelyekről azt mondják, hogy futó csillagok lefutottak az égről, hulló csillagok. De ne gondolják, hogy abban az értelemben mondom én ezt, mint ahogy a pásztorok mondják künn a tűz mellett. A csillagok nem futnak le az égről, csak egyes szilánkjai törnek le, rohanásukban a végtelen űrben meggyulnak és mint tüzes meteorok bele csapódnak a földnek, a bolygónak földjébe.

Ilyen szilánkok szakadtak le rólunk és belecsapódtak Románia, Csehország, Szerbia, sőt a nyomorult Ausztria földjébe. De jaj nekik, mert azok a szilánkok, amelyek leszakadtak rólunk: Erdély, a Bánát, Nyugat- magyarország, a Kárpátok, haza, vissza vágynak a magyar csillaghoz és vissza is fognak térni. Mi, akik, ha visszagondolunk a históriára, oly szép képeket láthatunk, az a nép, amelyiknek a messze szemhatárán Szent István halad el és viszi a Nyugat világosságát Kelet felé, egy Szent László,« aki Délnek indult és elvitte a magyar világosságot le Horvátországba, egy Kálmán király, aki kinyitotta a tenger kapuját, egy Mátyás király, vagy egy Hunyady, aki lent Délen legyőzte a törököt és megmentette az egész világot, mi ezekre a képekre nézhetünk vissza.

Mikor Hunyady megmentette Magyarországot és vele egész Európát a török veszedelemtől, azoknak a törököknek veszedelmétől, akiknek harci fegyverzörejére ma figyelve figyelünk, akik akkor ellenségeink voltak: akkor Callixtus pápa elrendelte, hogy minden délben harangozzanak az egész keresztény világban és ez a harangszó hálaadása legyen a népeknek a magyarság iránt, amely megmentette a világot.

Ma is harangoznak és harangoztak Páris- ban, Trianonban, mikor minket halálra ítéltek, de a népek elfelejtették, hogy miért harangoznak. És tudják-e miért? Azért, mert mi feTejtettOk el. Engedtük, hogy ellopják mindazt tőlünk, lassan-lassan elvigyék lelkűnkből a mi nagy, nemes, halhatatlan volt a magyar lélekben. Már alig akadt köztünk bátor ember az elmúlt időkben, aki ki merte mondani: hazám. Gúnyt űztek belőle. És mi nem mertünk ellentmondani, Pedig nem véletlen, hogy a hazám szó a magyar nyelvben hasonlít az anyám szóhoz. Haza és édesanya, ez a két gondolat, ami elkíséri az ember életét, amely a bölcsőt ringatja, amely sirt ad nekünk. Mi elfelejtettük azt a gondolatot, igy következett el az a pillanat, mikora világ |

I első hősi nemzete, veretlenül elvesztette a I csatát. Erre vártak a mi ellenségeink s ezt a I nemzetet, amely nagyra volt hivatva, sőt állítom, hogy ma is nagyra van hivatva, elveszítették. Kigyujtották a forradalom fáklyáit. Idegen forradalom fáklyáit, amelyhez a magyar nemzetnek semmi köze nem volt.

Ekkor történt az, hogy akadt gonosztevő, aki a harcterekről hazaözönlő katonáknak azt mondta : nem akarok katonát látni; abban a pillanatban, amikor a magyarságnak azt kellett volna mondani, hogy csak katonát akarok látni. És ha mi megálltunk volna a határokon, ma nem volna szétszaggatva, ma egységes volna ez a haza. Miért történhetett ez? Azért, mert egy világháborúban mindenütt odaállították a magyar, nemzetet, ahol vérezni és meghalni kellett. És a vérvesztett nemzet tántorogva jött haza a harcterekről és mikor ennek a hadseregnek azt mondták, nem akarok katonákat látni, nem sejtve azt, hogy ezt gonosztevők és árulók mondják, haza ment pihenni. Ekkor történt, hogy ebben a szent hazában, amelyet oly nagyon tudnak szeretni a magyar asszonyok, felsírt az első sóhajtás temérdek magyar asszony szivéből, magyar asszony leikéből: Mi lesz, mi történik itt, mit hagyunk örökül a fiainknak, ha igy elprédálják az ezer éves hazát ? S Testvéreim, akkor történt, hogy a magyar asszonyok várakozni kezdtek, hogy jönni fog valaki, egy lángielkü óriás magyar, aki megmenti ezt a nemzetet.

És vártunk napról-napra, hétről-hétre. A lapók hozták a híreket: elveszett Pozsony a magyar hűség (vitám et sanguinem) városa. Elveszett Kassa, amelyik sirt adott Rákóczinak, haza hozta, sirt adott neki, de megvédeni nem tudta. Gyulafehérvár, Kolozsvár, Mátyás városa, a segesvári sir, hol Petőfi elbukott. És elveszett minden és mi még mindig vártunk, hogy eljön az a nagy magyar, aki azt fogja mondani: jertek, fogjunk kezet és mentsük meg ezt a sir (szélén tántorgó nemzetet. Mi vártunk és akit vártunk, nem jött el. Nem jöhetett el. Ne illesse ezért szemrehányás a magyar férfiakat, akik előtt én mindig meghajtok. Nem jöhetett el, mert emberi erő már meg nem menthetett. De eljött az ige, amelyikből Magyarországnak fel kell támadni, amely fel fogja ébreszteni nagy, hatalmas jövőre. Eljött az a szó és asszonyok mondták ki először, amely ma programmja egy nemzetnek, a nemzet feltámadásának reménysége, igéje. Eljött a nap, a mikor mi asszonyok kimondtuk: a keresztény és nemzeti Magyarországot 1

Ekkor történt, hogy mi asszonyok összefogtunk, megfogtuk egymás kezét, keresztény felekezeti különbség, társadalmi- és osztálykülönbség nélkül és felemeltük a nemzet zászlaját, amelyen rajta volt a kettős kereszt. Közöttünk nincsenek különbségek 1 Mi mind testvérek vagyunk, akik magyarok és keresztények vagyunk ebben az országban, Közöttünk csak egy különbség van, hogy ki szereti jobban és ki szereti kevésbé hazáját. És ha ez a gondolat át fogja itatni a nemzeti életet, rajtunk még a pokolnak kapuja sem győzedelmeskedik.

A MANSZ 1918 novemberében alakult, akkor, amikor már felrepültek a vörös zászlók, szuronyos fegyverrel kergették meg azt, aki azt merte mondani: hazám. Nehéz időket éltünk, küzdelmeken, szenvedéseken men-, tünk át, de a lecke égetett és sajgott, mert nemzetünk bukása szervezetlenségünkből fakadt. Nem ismertük egymást, nem tudtunk egymásról, a nagy hazafiak itt voltak az országban, de nem tudtak egymásról. így történt, hogy amazok, a túlsó tábor, akik szer-' vezettek voltak, elfürészelték a nemzet oszlopait s szörnyű robajjal, szörnyű éjszakában összeomlott a nemzet.

A MANSZ, ha úgy akarjuk, politikai célzattal alakult, mert akkor, politika volt azt mondani, hogy hazám. És Istenem, akkor börtön járt azért. De ennek a szónak céljai nem politikai téren akarják kiélni magukat. A MANSZ nem vágyódott be az országházba, mert mi azt tartjuk, hogy minden olyan ház, amelyben jó édesanya igaz hazaszerető keresztény magyar, gyermekeket nevel, az országnak megszentelt háza. A mi munkánk nem gyűlölködésből fakadt, nem