Tolnamegyei Ujság, 1922 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1922-09-09 / 37. szám
1922 szeptember 9. TOLNAMEGYEI UjSAG — Dr. Ravasz László püspök megyénkben. Augusztus 29 ón délelőtt fél 10 órakor intett búcsút a főpásztor a szép őcsényi parócbiának és utazott el kíséretével Decs felé. A község határánál Kommandinger Kálmán főjegyző az elöljáróság élén, a templom előtti diadalkapu alatt pedig Bus Xajos, a galambősz lelkipásztor és Szőnyeghy Sándor h. lelkész fogadták a presbitérium nevében. A mélységes csendben elhang zott válaszok után harangszó és mozsár dördtilés jelezte kezdetét á templomozásnak, amely alatt az egyetlen Főpásztor nevében jött látogató, a terméketlen fügefa alakjában mutatta föl a magyar jelent, azt a mutatósat, de szomorút, amelynek csak levelei vannak, de gyümölcse nincs. S mutatta föl az isteni örök igazságot, amely a gyümölcsteán fával együtt a gyümölcsléién fajra is kimondja az átkot: „Gyümölcs teraj- tad ezután soha örökké ne teremjen !“ A mély megilletődéssel hallgatott egyházi beszédet a községi dalárdának ritka precizióval előadott éneke követte. Majd a gyülekezet közéneke zárta be az istentiszteletet. A tanácsteremben Fehérváry Ferenc plébános vezetésével a róm. kath. hitközség, utána a tűzoltóság, majd a községi dalárda küldöttsége járult tisztességet tenni a főpásztor elé. A meleg üd vözlő szavakra szívből fakadtak és szivekhez találtak a válaszok. A prezsbiteri gyűlés után a lelkészi lakás tágas ebédlőjének meghitt lakomája vetett véget Decs község szép ünnepének. Délután 3 órakor ismét felbugtak a harangok és megdördült a mozsár. Impozáns menetben folytatódott az ut Sárpilis felé. A határnál a pilisiek bandériuma váltotta fel a decsieket. A közságháza előtt állt a diadalkapu. Az alatt Müller György községi főjegyző üdvözölte az elöljáróság nevében. A templom kapujában Babay Béla lelkész meg- ható szavakkal üdvözölte és hivta a kedves látogatót. A válasz után a megtelt templomban mutatta meg az igének méltó hirdetője, hogy mi a különbség az élet és az örök élet és ezeknek javai között. Néma csendben szállott az ige, megilletődött szivek, dobbanása volt a válasz és — hisszük — egy szebb, tisztultabb élet. Majd. prezsbiteri gyűlés, buzdítás és Útmutatás következett. Végül a háziasszony és sürgő forgó leánykái vették át és végezték kedves munkájukat. Már elszállott az alkonyat, mikor a főpásztor és kísérete elérték az alsónyéki határt. Annak szélén L. Kováes János községi bíró és Mező László főjegyző a községi elöljáróság élén fogadták a magas látogatót. Lampionok, fáklyák, kivilágított ablakok közt, az uj harangok megragadóan szép bugása alatt ért a főpásztor a paróchia diadalkapuja alá, ahol dr. Szappanos Gyula lelkész a prezsbitérium előtt meleg szavakkal üdvözölte a főpapot, tanitót és prófétát, aki már eddig is olyan sok kincset adott ő neki ittlétével még többet ad neki és gyülekezetének egyaránt. Keresetlen, de annál többet mondó volt a válasz. Olyan, mint egy esti imádság. Telve hittel, áhítattal és szeretettel. Ennek gondolatai a legméltóbb kiséret voltak az éjszakai csendes álomhoz. 30-án d. e. volt az ünnepies isten- tisztelet. Az ékesszavu püspök ott azt mutatta a hallgatóságnak, hogy a keresztyén ember hogy lehet a reménységben örvendező, a háborúságban tűrő és a könyörgésben áll- natatos. A prezsbiteri gyűlésen öröm mel hallotta, hogy Alsónyéken az egyke kihalófélben van. Az ifjabb családoknál szinte általános már a két gyermek, sőt gyakori a bárom. A főpásztor sok szépet talált a gyülekezetben, tehát buzdította az egyház vezetőit, hogy a már meglevő szépségekre újabb szépségeket építsenek és a mi kivetni való van a gyülekezetben, annak kiirtását ne halogassák. A pompásan sikerült társasebéd után a hátai gyülekezet meglátogatása következett, ahová való menetközben a róm. katb. Báta- szók község nagy küldöttséggel mu tatta be a főpásztor iránt érzett tiszteletét. Esti 8 óra volt, mire Báláról visszajőve elérte a püspök Mórágy határát, itt melegen elbúcsúzott Bajó Pál főszolgabírótól, aki a központi járás községeiben kisérte. — A városi kereskedelmi iskolai beiratások. Az államilag segélyezett városi kereskedelmi iskola első év folyamára 23, a második évfolyamára 25 tanuló iratkozott be. A még be nem iratkozottak f. hó 10 óig jelentkezhetnek az iskola igazgatóságánál, azon túl már csak főigazgatói engedéllyel vesznek fel tanulókat A kereskedelmi iskola leánytanfolyamának ezideig 12 növendéke van. — A város legutóbbi közgyűlése. A városi képviselőtestület f. hó 2-án d. u. rendkívüli közgyűlést tartott, több időközben beérkezett fontos ügy elintézése céljából. A közgyűlésen Vendl István polgármester elnökölt és a képviselőtestületi tagok a folyamatban levő fontos gazdasági muri' kák miatt igen kevesen vettek részt. Vendl polgármester ismertette a köz gytiiés előtt Tolnavármegye főispánjának a nyomorenyhitő akció érdekében kelt leiratát, amelyről lapunk más helyén számolunk be. Azután felolvasta a vallás és közoktatásügyi miniszternek a városi kereskedelmi iskola tárgyában kelt leiratát, amely teljesen egyezik a képviselőtestület legutóbbi határozatával. E szerint a miniszter kinyilatkoztatta, hogy a városi kereskedelmi iskola összes személyi kiadásait az állam magára vállalja, dologi kiadásairól azonban a város tartozik gondoskodni. Hozzájárult ahoz, bogy a normális építkezési viszonyok helyreálltáig az iskola az állami főgimnáziumban helyeztessék el. A képviselőtestület a a miniszter leiratát köszönettel tudomásul vette. Majd áttértek a báró Augusz Imre árvabáz segély iránti kérelmének tárgyalására. Dr. Bus Lajos városi főjegyző tlszomoritó képét tárta fel azoknak a nehéz viszonyoknak, amellyel e humánus intézet a mai drágaság mellett küzkö- dik. Rámutatott arra a körülményre is, bogy ebben az intézetben 20 teljesen árva gyermek talál hajlékot és a vezetőség a város eddigi csekély hozzájárulásából őket élelmezni teljesen képtélen. A képviselőtestület méltányolva a kérelmet, egyhangúlag elhatározta, hogy folyó évi szeptember 1-től kezdődőleg a városi készpénztámogatást havi 20.000 koro nára emeli fel és utasította a házi- pénztárt, hogy ezen összeget a főnöknőnek jogerő bevárása nélkül azonnal fizesse ki. Kimondotta továbbá a képviselőtestület, hogy feliratot in téz a népjóléti és munkaügyi minisztériumhoz, hogy az árvaházat vegye állami kezelésbe, mert az alapitó által adott összegből és a városnak erejét meghaladó jelen hozzájárulásból az intézetet tovább fentartani nem lehet. Ezután dr. Cs. Papp Jenő városi tanácsos terjesztette elő a háborúban részt vett városi tisztviselők nek háborús átmeneti személyi pótléka megállapítása iránti kérelmét. A képviselőtestület Schneider János és dr. Horváth Jenő képviselőtestületi tagok hozzájárulása után részükre a pótlékot megállapította. Végül a városi tanácsnak egy műszaki tanácsnoki állás megszervezése tárgyában előterjesztett javaslatát fogadták el, amely után több régi számadást hagytak jóvá. — Kitüntetett szőlősgazdák. A most megtartott Országos Szőlő és Borgazdasági Kiállítás bíráló bizottsága Nagy János, Szekszárd városi képviselőtestületi tagot szekszárd— baktai szőlejében termett és a kiállításra felküldött boraiért ezüst éremmel kitüntette. Nagy Jánoson kívül a szék szárdi szőlősgazdák közül csak br. Scbell Józsefné állított ki borokat, neki azonban a szekszárdi mellett kölesdi származású borai is szerepeltek a kiállításon, ahol szintén ezüst érmet kapott. Eléggé el nem ítélhető a szekszárdi szőlősgazdák ez alkalommal is tanúsított nemtörődömsége. Mennyi jó bor terem Szekszárdon és csak két termelő vette magának a fáradságot, hogy részt vegyen a kiállításon, ahol a szekszárdiak tömeges részvétele bizonyára ismertebbé tette volna a szekszárdi borokat és nagyobb lendületet adott volna az itteni bor- forgalomnak is. Más borvidékekről százszámra jelentkeztek a kiállítók, akik mellett a szekszárdiakat csak hosszas keresés után lehetett észrevenni. Ha az élelmesség hiánya nálunk továbbra is ilyen feltűnő lesz, akkor alig várhatjuk, bogy Szekszárd fő kereseti forrása, a hajdan oly hires szekszárdi bor ismét keresett cikk legyen a borpiacon. — Személyi hír. Dr. Kalmár Vilmos István ügyvéd budapesti ügyvédi irodáját Szekszárdra helyezte át és belépett társul dr. Pirnitzer Béla és dr. Parrag Ottó szekszárdi ügyvédek irodájába. , — Kibővítik a városházát. Ameg- szaporodott városi ügyek zavartalan elvégzése érdekében a tanács komolyan foglalkozik azzal a tervvel, hogy a városháza épületét kibővitse, hogy ezáltal is munkalkaimat nyújtson a helybeli munkát keresőknek. Mint értesülünk, a kibővítés oly arányú lesz, hogy abban a m. kir. állam- rendőrség is megfelelő elhelyezést fog nyerni, mely esetben az állam nagyobb arányú támogatására is számítanak. — Beköltöztök a városi kislakásokba. Jóleső érzéssel szemlélhette a közönség, hogy az utóbbi napokban nebóz társzekerek döcögtek végig az utcákon, szállítva a költözködők ingóságait. A bérlők a lakók tömeges költözködésében előhírnökét látták talán annak, hogy nemsokára ők is szabad rendelkezési jogot nyernek házukban, vagy legalább is más helyen szerezhetnek hajlékot lakóiknak, akik már évek óta nem tudnak kimozdulni a háztulajdonosoknak is annyira szükséges lakásrészekből. Eltekintve attól a körülménytől, hogy a felépült 36 városi kislakás beköltözése által igen sok háztulajdonos helyzetében enyhülés állott be, a város közönsége a kislakásokban olyan értékes vagyont szerzett, hogy az ma már 50 millió koronáért sem volna előállítható. A kislakásokba beköltözött lakók majdnem kivétel nélkül tisztviselők, akik végre em berséges elhelyezést nyerhettek. A szociális érzékének már annyiszor tanujelét adó városi elöljáróság méltányolva a köztisztviselők igen súlyos anyagi helyzetét, a lakbér összegét 4000, 3200 és 2400 koronában állapította meg, dacára annak, hogy az uj lakásoknak bérét a háztulajdonos szabadon is megállapíthatja. Ezen összeghez mérsékelt kerthasznáiati dijat és köztisztasági pótlékot számítottak hozzá. — Helyettes tanári kinevezés. Né meth István, a dunántúli ref. egy házkerület püspöke Kun Sándor derék földinket a . pápai ref. főgimnáziumhoz helyettes tanárrá nevezte ki. — „Peithy-induló“ név alatt Mes- tyán Rezső gyönki karmester, tartalékos zeneörme8ter katonazenekarra hangszerelt indulót komponált és a kerület képviselőjének, dr. Pesthy Pálnak ajánlotta. Kottája zongorára is átírva megrendelhető a szerzőnél. — Petrovich, a nők kedvence. — Falufejlesztési kiállítás Szekszárdon. Élénk érdeklődés nyilvánul meg városszerte a Falu Szövetség által közeljövőben rendezendő falufejlesztési kiállítás iránt. A kiállítás helyiségéül a rendezőbizottság az állami főgimnázium nyolc tantermét szándékozik megszerezni az év utolsó négy napjára, azaz december 28 tói 31-éig, amely esetben megfelelően elhelyezhetők lesznek a kulturális, háziipari és kézimunka, építkezési, mezőgazdasági, mhészeti, borászati, ipari és kertészeti csoportok. Az egyes csoportok vezetőinek és elnökeinek már többen jelentették be azon szándékukat, hogy a nagyszabásúnak Ígérkező kiállításon munkájukkal részt kívánnak venni. Lapunk közelebbi számában részletesen be fogunk -számolni a kiállítás programújáról. — Lopják a kertész dinnyéit. Klemm Rókus kertész több alkalommal panaszt emelt a rendőrségnél, bogy kertészetéből ismeretlen tettesek állandóan lopkodják dinnyéit. Végre a járőröknek sikerült a tetteseket elfogni, akik ellen a városi kihágási büntetőbíróság a kihágási eljárást bevezette. — Előadás napján elővételi pénztárt tart d. e. 10—12-ig a Világ mozi. HAIDEKKER JÁNOS oki. mérnök Ingatlanforgalmi és parcellázó Irodája SZEKSZÁRD. ■ Engedély O. F. B. 2016/921. sz. a. • . .. ÍCf' | ; Jóforgalmu vízimalom 2 hold földdel, lakással, gazdasági épületekkel azonnal eladó* ! irodai órák: 9—12 ig. Szekszárden 10 hold szőlő felt Az Erzsébet királyné-utón Budapesten októberre beköltözhető családi ház, gazd. épületekkel (részletfizetésre) eladó. 1 tereléssel vagy anélkül eladó. irodai órák: 9—12 ig.