Tolnamegyei Ujság, 1922 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1922-09-02 / 36. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1922 szeptember 2. maga is ezt a szép és tiszteletreméltó foglalkozást űzte. A gyönki ref. főgimnázium fentartó testületének, valamint a külsősomogyi és tolnai egyházmegyék küldöttségét Kátay Endre esperes vezette. Utolsónak maradt a szekszárdi református prezs bitérium, valamint a helybeli református intézmények küldöttsége, amelyet Gödé Lajos szekszárdi lelkész vezetett a főpásztor elé. Bár a sok küldöttség fogadása dr. Ravasz Lászlót láthatólag megviselte, ezzel a küldöttséggel is oly soká, oly melegen és annyi érzéssel foglalkozott, hogy a jelenlevőket valósággal lebilincselte. A fogadtatás után az ünnep vendégei a Kaszinó kertjében gyűltek össze. ~ Közebéd. A tisztelgések befejezése után a szekszárdi kaszinóban közebéd volt, amelyen Szekszárd különböző társadalmi osztályából mintegy 350-en vettek részt. Az első felköszöntőt Forster Zoltán főispán mondotta Horthy Miklós kormányzóra, majd pár perc múlva dr. Ravasz Lászlóra, mint olyan férfiúra, akire Magyar- ország ujraápitésében történelmi hivatás vár, emelt lendületes beszéddel poharat. Benedek Sándor, a köz- igazgatási biróság másodelnöke, a tolnai ref. egyházmegye felügyelője, gyönyörű, történelmi visszapillantásokban gazdag beszédében kifejtette, bogy a mai időben erős egyházi férfiakra van szükség, hogy felrázzák népünket az elanyagiasodás posványából, ledöntsék az aranyborjút és annak imádata helyébe az Isten és Haza imádatát ültessék az emberi lelkekbe. Ravasz Lászlót ily egyházi férfiúnak ismeri és abban, hogy Ravasz Lászlóval ő is mint erdélyi ember Dunántúl földjén találkozik, nem egy véletlent lát, de azt, hogy a reformátusok fiatal püspökének az isteni gondviselés szerepet szánt hazánk ujraépitésében. Kátai Endre ref. esperes, a református egyházmegye nevében köszöntötte dr. Ravasz László püspököt. Dr. Ravasz László szólal fel ezután és ügyesen elejét vette a további felköszöntőknek. Vörösmarthy Szép Ilonkájából idézte azt a jelenetet, amikor az ősz Peterdy kupát ragadott és ismeretlen vendége előtt felköszöntötte a királyt. Mátyás, a vendég, érintetlenül hagyta a poha rat. Amikor Peterdy kérdőre vonta ezért, akkor felkapta a kupát és folytatta Peterdy felköszöntőjét, „addig éljen, mig a honnak éla. Köszöni a .Jelköszöntői jókivánatokat, de addig éltesse őt az Isten, amig hazájának és egyházának tud élni. A rövid éB ügyes felköszöntőt hatalmas taps kisérte és hosszabb ideig nem szólalt fel senki, csak az ebéd vége felé állt fel id. Tildi János felsőutcai öreg polgár, akit talpraesett felszólalásai ból mi szekszárdiak rég ismerünk és néhány ügyeB szóval tolmácsolta a polgárság szivében lakozó örömet, hogy főpásztorukat, a reformátusok püspökét Szekszárd városában üdvözölhetik. Az öreg szónokot megélje nézték, a püspök pedig a nép sze- retetét tolmácsolóval megilletődve kocintot poharat. Hangverseny. Este 9 órakor a Szekszárd Szálló nagytermében a püspök tiszteletére estély volt, amelyen Szekszárd város lakói közül felekezeti különbség nélkül igen nagy számban jelentek meg. Az estélyt a református dalárda a Hymnus éneklésével nyitotta meg, utánna Kátai Endre esperes mondott egy magasszárnyalásu imát, majd Benedek Sándor lépett az emelvényre és a következőkben elmélkedett a felekezeti békéről. Dr. Benedek Sándor felolvasása. Tisztelt Közönség! A mai estély alkalmi összejövetel. Az alkalmat pedig amaz örvendetes esemény nyújtja, hogy a dunamel- léki református egyházkerület illustris püspöke, főtiszteletü és méltóságos dr. Ravasz László ur, a tolnai református egyházmegyét meglátogatni kegyes volt s e célból ez ősi szép városba érkezett. Az alkalom jellege megvilágítja összejövetelünk célját. Ki akarjuk nyilatkoztatni vallásos érzületünket s meg akarjuk erősíteni a lelkűnkben élő hitet. Estélyünknek tehát vallási célja van, de nem felekezeti. Ezért nem szorítkoztunk ma saját hitsor- aosainkra, hanem szívesen fogadjuk és üdvözöljük mindazokat a felebarátainkat, a kiknek sziveit sziveinkkel a keresztyén világnézet eszmei tar tama összeköti. Célunk alkotó elemei közül nem hiányozhat a nemzeti érzés ápolása sem. Ha nem így volna, református egyházunk történeti hagyományai ellen vétenénk, az ellen j a múlt ellen, melyben a vaüássza badságért, a nemzeti jogokért és az ősi alkotmányért folytatott küzdelem összefolyt. Az egyházaknak valláserkölcsi és nemzeti feladatai sohasem még a lezajlott viharos századokban sem annyira előtérben, mint ság. Hiszen olyan komoly időket élünk, a minőt nem éltünk még soha, sem a tatárjárás, sem a mohácsi vész után. A honalapító Árpád országa fel van darabolva s a magyar nép nagy része ki van rekesztve ősi hazájából. Mindenütt gyász és könny. Pusztulás a nemzeti vagyonban, a nemzeti erkölcsökben, a nemzeti érzésekben. Hozzá a katasztrófák szivet tépő fájdalmából fakadó, jogosult megtorlási vágy, mely felkorbácsolja a szélsőséges áramlatokat, a csapongó szenvedélyeket. Gróf Széchenyi István aggódva mondta egykor, hogy sokan úgy képzelik a hazaszeretetet, mint Ámort, bekötött szemekkel. Sohasem volt annyira szükség a haza szeretet nyitott szemére, a vér higgadtságára s az elme megfontoltsá gára, mint ma. Es ez nem országos tünet, hanem világjelenség. Helyesen mondta a nagy államférfin Lloyd George, hogy a népeket csak az egyház mentheti meg a pusztulástól, hogy csak az egyház segítségétől lehet várni a politikai és társadalmi tisztulást. Az egyházak ennek a bizodalom- nak akkor felelhetnek meg, ha vál- vetve, közakarattal és közös törekvésekkel igyekeznek helyreállítani az erkölcsi világrendet s az emberi lelkek félrebillent egyensúlyát. E nehéz, de magasztos hivatás betöltésének előfeltétele pedig az, hogy irtsák ki sziveikből a felekezeti türelmetlenségnek, a pusztító gyűlölködésnek dudváit s plántálják el az emberszeretetnek, az erkölcsi és nemzeti érzéseknek, a felekezetek közötti békének és testvériségnek virágait. Csak ekkor érvényesülhetnek a keresztyén egyházak, mint a legnagyobb erkölcsi és kulturális erők koncentrált forrásai, a mi a mai történelmi időben a hazának is nagy érdeke. A magyar történelem fényes példákat mutat fel, melyekből megille- tődéssel láthatjuk, hogy miként olvad fel a felekezeti külömbség a nemzeti érzés kohójában. Pázmány Péter A gályarabokról.* Irta: Bodnár.István. A mai kínos nappal-éjszakán Forgatgatom avult, toi bibliám S mikor megenyhít, más könyvbe kapok, Rólatok szól az, hős gályarabok. Mindenik: Péter: szikla: szirt-darab, Kit térdre nem hajt parancs, akarat, Aki derékban inkább eltörik: Acéllá edzé: honszereim s a — hit! Óh, látom őket Nápoly tengerén, Láncok között a gályák fenekén, Amint »dalladznak«, szelik a habot, S hogy rúgják, verik e sok, szent rabot! »Hóhérló pallér« a hátok megett Betűs vállukra üt uj bélyeget, .. Úgy, hogy vér serked a korbács nyomán S éjjel hagyja el, mit Így kezd korán.. . Nincs hát pihenés, egy kis nyugalom, Csak »földi pokol« a gálya-padon. Kíntól fetrengni látsz száz alakot, Férgek ezre közt, ordítva vacog Cafat rongyokban, mázsás vas alatt, Mig lelke, szive száz jajjá szakad S hóhér, hogy fojtsa az ajk jajszavát: Nagy »vaskörtéket« a szájukba ád, Felpeckeli, mig ajkuk szót feled S hu-hu ! — ugatnak már, miként — ebek! * Felolvasta a szerző a dr. Ravasz László püspöki látogatásakor Szekszárdon, augusztus hó 29-én tartott műsoros esten. S az eledelük, mit —- vályúkba rak: Minden hat rabra: csipet — korpa, bab... Borzasztó kép I — Szememtől messze — el I — Vagy mégse, mert a — szenvedés — emel I Meg kell tanulnunk e büszke dacot: Gályarabok vagyunk mi — magyarok! »Hóhérló pallér« a hátunk megett És még nem is egy, de egész — sereg I Nem érzitek a — szeges ostorát ? A bélyeget, mit homlokunkra vág? Szájban a pecket ? — mely szavunk veszi 1 S ha ád valamit ? — mint ebnek — veti! S ki itt ma: Péter: szikla: szirt-darab ? Kit nem hajt térdre bármily — akarat ? Derékban ki az, ki el nem törik ? S óh, hova lett egy — nemzetből a — hit ? I Rabok vagyunk . .. Láncokra vert rabok I S nem halljátok, a tenger mit csacsog? »Dalevedzőnket« suttogón veri: Tenger nagyok e nemzet — bűnei! Rettenetes, amiket vétkezett: Eltékozolt egy hosszú életet, Ezer év kincsét! — s a jövőt magát. . . _ S pipafüstjétől messzéb ma se lát, Délibábot űz . .. — S nézd, miként örül, Hogy »aranyborjút« ugrálhat körül. Nem” tudja, hogy halált jelent e tánc S- országot fojt meg a : »kéz-kézbe lánc !« Nem is nézi már: ki ellen, barát, Ő csak vesz, kínál és mindent — elád! S ha nincs — arany, papír is kincs neki, — Önzés, kapzsiság már eszét veszi. Kihalt szivéből eszmény, szeretet, — Föld lett ez ország, — hazánk — elveszett ,. S a nemzet — nép csak; rögéhez tapadt: Kinek hazája ott, ahol — arat... Beszél a tenger .. . Bününk tengere, Magyar, a szived nem reszket bele? Megváltót vártok ti, »gályarabok?« Nem születnek ma hősi Ruyterok! Sóvárgó szemmel nézhetsz bárhova: Nincs a magyarnak barát s rokona. Magános kis szírt zúgó tengeren, Elmossa az ár lassan, csendesen . . . Szabadulást hát: másoktól ne várj, Csak újabb béklyót, ebben nincs határ 1 — Ami segíthet; szabaddá tehet: Vesd le bilincsed: tenger vétkedet! Óh, vissza hozzád: Isten, drága hit, Hazát szeretni, e kettő tanit! Ez a békesség, a szent nyugalom, Végső deszkaszál a zajló habon. Ez a jóság, a hűség, szeretet, — Mely a szivekből végkép — elveszett. A dolgos kéz, a szerző — akarat, A csendes hajlék, betevő falat, A nyugodt álom s hosszú éjjelen Simogató kéz a lázas fejen, A boldog reggel, pihent ébredés, A friss, erős kar, amely tettre-kész. Egység kovácsa .. . s pöröly, mely lecsap, Ütést fogó kéz, hogyha — bántanak! Mit vártok hát még, bús »gályarabok« ? 1 Csak — akarjátok s lesztek — szabadok! századának legkimagaslóbb alakja s Bethlen Gábor, az ő méltó kortársa módot találtak arra, hogy félretéve a felekezeti ellentéteket, baráti kezet szorítsanak és a magyar nemzet nagy problémáinak megoldásáról egymással tanácskozzanak. A katholikus Széchényit és a protestáns Weaselé nyit ideális barátság fűzte egymás hoz. Erre a köztisztelet középpont jában álló hercegrimásunk dr. Cser noch János is hivatkozott egy nyil- vános Ünnepélyen s az ő szavai, hogy ez az ideális barátság példaképül szolgálhat a magyar hazában egymás mellett élő és hivő keresztényeknek s hogy ebből az ideális barátságból megtanulhatjuk, miképen kell a kö zös keresztény szellem és értékek megoltalmazásán együtt működni és egymást kölcsönösen megbecsülni. Gróf Tisza István, egyházunknak és a legújabb magyar 'históriának leg nagyobb alakja, tragikus életének egész folyamán szintén azt hirdette, hogy csak akkor tűnnek el közéletünkből az osztályharcok, ha a vallásfelekezetek baj társakként fognak együtt működni. Különös hangsúllyal hivatkozhatom itt e helyen arra á férfiúra is, a ki e nemes vármegye közéletének talajából nőtt ki, a kinek hires szónoki tehetsége a szekszárdi megyeház zöld asztalánál izmosodott meg s a ki később mint Tolnavármegye követe, a XIX. század első felének egyik legtiszteltebb alakja lett: Bezerédj Istvánra. Bezerédj István életrajza a háború utolsó évében jelent meg, ez ősi szép város egyik jeles fiának, Bodnár Istvánnak és Gárdonyi Albertnek hivatott tollából. Ez a munka nemcsak kitűnő történeti korrajz, de a legkellemesebb olvasmány is. Törté neti hűséggel, de a mesemondó vonzó modorában beszéli el, hogy miként ostorozta Bezerédj István a felekezeti türelmetlenséget, hogy mennyire tisztelt minden vallási meggyőződést s milyen bátor szószólója volt a lelkiismereti szabadságnak. A vallás ügyekben elfoglalt álláspontját abban a klasszikus mondatban tömöritette, hogy: „ A ki tiszta lélekből tiszteli a tulajdon vallását, nem kívánja elnyomni és megcsonkítani a másét.“ Erre vezethető vissza Bezerédjnek a vallásügyekben kifejtett szereplése, az a pártatlan és ideális álláspont, melyet évek hosszú során a jogérzet. meggyőző h ivével s a tiszta vallásos lélek apostoli lendületével védelmezett. * A különböző vallásfelekezetek egymáshoz való viszonya még akkor nem bontakozott ki a középkori felfogás béklyóiból. Különösen az átté rések s a vegyes házasságból származó gyermekek vallásának ügye kavartak fel sok vitát. Az ezekre vonatkozó 1791. évi törvények a gyakorlatban nem érvényesültek. Bezerédj István katholikus vallásu volt s ezekben a kérdésekben a protestáns álláspont mellett harcolt. így cselekedtek az 1790—1791. évi országgyűlés alatt'a katholikus követek, akik mindent elkövettek akkor, bogy a keresztény felekezelek között a századok óta fennálló válaszfalakat ledöntsék. Mi protestánsok hálával és kegyelettel gondolunk Bezerédj István és társaira, a kiknek alapvető iránya nélkül alig jöhettek volna létre az 1848. évi törvények, melyek a keresztény* felekezetek részére a tökéletes vallásegyenlőséget és viszonosságot biztosítják. Ezt a hálát és kegyeletet tolmácsolom én a vallásep'vpnlőflép-nek és
