Tolnamegyei Ujság, 1922 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1922-09-02 / 36. szám
IV. évfolyam. 36. szám. Ära 8 korona. Szekszárd, 1922 ^szeptember 2 TOLNJHEfiYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKA! ÉS TÁRSADALMI HETILAP. fierkeszttiség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési ár: Helyben és vidéken negyedévre 60 korona. Egyes szám ára: 8 korona. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések irat l A legkisebb hirdetés d!|a 50 korona A hirdetés ez utolsó oldalon egy 60 millaeter azéles hasábon millméier soronként 3 korona* a szöeegoldalon 5 korona. Vállalati hirdetések 8 korona. Állást keresik, nek 50 százaié* engedmény. A hírrovatban elhelyezeti reklámhír, eljegyzési hír, valamint a nytlttár soronként 50 koronába kerül. Dr. Eavasz László. A Dunamelléki református egyházkerület mély gondolkozása és érzésű, ékes szavú püspöke itt jár közöttünk, látogatja egyházközségeit. Mindenütt a diszbeöltözöttek serege várja, virág hull lábai elé, szeretetteljes tisztelgő szavak hangzanak felé, diadalmenet az útja. Tolnavármegye népének egy része ünnepnapokat ül, az évek óta tartó szomorúságok fekete, gyászos óráiból kibontakozik néhány napfényes, derűs pillanat, amikor az elrabolt Erdély jeles szülöttjének, a magyar érzés és a magyar hit apostolának megnyílik ajaka, hogy az evangélium igéivel hitet élesszeD, szeretetet fakasszon, reménység lángját lobbantsa fel, a hit nélkül tévelygők, az önszeretet karjaiban élők, a mások szenvedéseit meg nem érző, meg nem látó vakok és a reménytelenség közönyében szunnyadozók lelkében. Szomorn sápadt arc, törékenység felé hajló alak, tompa mély zsongása, sokszor a suttogásba vesző hang és a szemüveg lencséjén is keresztül sugárzó jóságos, de az élet lüktetését, a szellem kiválóságát visszatükröző szemek. És mikor az a tipikusan papos ajak megnyilik, arról a szomorn arc* ról, azokból a szemekből egy csodálatosan hatalmas varázslatos erő száll felénk, amely kiragad a mindennapiság pillanatából, szivünk erősebben remeg, nem látjuk a mai életküzdelem sarát, nem halljuk tülekedők zaját és lelkünk megtelik bittel, nem kutatunk a dogmák szövevényeiben, nem keressük, bogy a természetnek vagy mily templomnak kupolája alatt állunk, csak azt érezzük gyönyörűen, fenségesen, boldogan, hogy közelébe vagyunk annak, akiről oly sokszor elfeledkezünk, akit annyiszor megbántunk, de aki mindig jó, mindig megbocsájtó:... az örökké való Istennek. Zsong, snsog a tompa hang, olyan a bugása, mint a gyászt hirdető harangnak. És mégis ez a hang az élettelen életből, a hitetlen fásultságból, a reménytelen megadásból nem a balál gyászos sötétjébe visz bennünket, hanem az nj életben való bit alázatos bizakodásával, a szenvedésektől való megváltás magasztos reménységeivel tölti el lelkünket. Benedek Sándor a Szekszárdi Kaszinóban, a közebéden tartott gyö nyörü pohárköszöntőjében azt mondotta, hogy abban, hogy Ravasz László, Erdély szülötte, mint a református egyház egyik főpapja járja most a Dunántúl földjét, az isteni gondviselés kezét látja. Mi, akik nem a felekezeti büszkeség szemüvegén át nézzük az nj református püspök diadalutját és akik nem csak egy nagy felekezet főpap ját tiszteljük benne, bizakodó magyar lélekkel azt látjuk, hogy amerre jár, bitet fakaszt a hitetlenségből, reményt a reménytelenségből, leszedi az emberek szivéről az érzéketlenség burkát, bogy megórezzék a mellettük, a közelükben és a- régi nagy Magyarország különböző távol eső részeiben szenvedők és nélkülözők fájdalmát, eltávolítja fülűkről a siketsóg nyavajá ját és meghallják ismét* mint a bábom mételye előtt, az éhezők, a nyomorgók könyörgő szavát, a szivükhöz ér a kétségbeesés jajkiálltása, amely Erdélf havasairól, a Kárpátok bérceiről, Bánát és Bácska kalászos föld jóről zúg feléjük — Reménységet visz a caüggedők, a lemondók, a mindenbe megnyugvók leikébe és megérteti velők, hogy nem elég, hogy ők magyarok, dA a szerint kell élniök, cselekedniök, ha kell, meghallniok, hogy azok is magyarok legyenek, akik most az oláh bocskor rágásaitól, a szerb bot ütésétől, a cseh ököl csapásaitól ott nyögnak, ott sírják el könnyeiket, ahol még nem is olyan régen magyar nap sütött az égen. Az isteni gondviselés és kegyelem, a szerény külsőjü, de izzó lelkű, bölcs és ékesszava kolozsvári theologiai tanárt a Dunamelléki református egyház püspöki méltóságába rendelte. Ebből a méltóságából folyólag eljött hozzánk, hogy hirdesse az Isten igéit ób megnézze, miként sáfárkodnak egyházközségei mindenekben. Virágeső hullik elé, ünnepnap van, ahova megy, az imák áldása és az üdvözlések ékes szava száll felé és hallják sokan az ó bölcs tanításait, szellemének fényes csillogását, szavának varázslatos zengését. Ó pedig lelkének egész tüzével osztja a láthatatlan kenyeret, hogy együnk belőle mindannyian, akik még névleg magyarok vagyunk, hogy ,ismét magyar lehessen mindenki, aki eddig volt. Diadalainak látszik a reformátusok nj ptisptikének útja, amelyen itt jár közöttünk. De az én szememet nem téveszti meg a külső pompa. Amint átnézek a szemüveg lencséjén keresztül azokba a bánatos tüzü szemekbe, lelkének tükrébe, azt olvasom ki onnan, hogy hiába bevernek illatos virágok lábainál, hiába ölt körülötte minden ünnepi díszt, ez az ut népi a jeruzsálemi diadalmas bevonulás, ez a megváltáshoz vezető golgot hai úthoz hasonló. Rajongó hivő lelke utón-útfélen látja a hitetlenségé vált közönyt, az önző önszeretetet és magyar szivét véresre sebzi, hogy ma is soknak „drágább rongy élete, mint a haza becsülete.“ De nem csügged el lelke, tudja, látnoki szemével látja, hogy ez a külsőségében diadalmas nt, azzá fog valóban válni. Bizakodó bizalom tölti el, hogy; meglátják mindenek a feléjük nyújtott láthatatlan kenyeret, esznek belőle mindannyian, a bitnek magasztos tüze gyullad ki lelkűkben, Isten, Haza és egymás szeretet szivünkben, nem törődve a földi élettel és kincsekkel, dalolva és szent lobogó tűzzel dolgoznak az nj, de a régi nagy Magyarország felépítésén. És ha a magyar nép magábaszállásával, az Istenség magasztos eszményéhez való közeledésével levezeti bűneinek sokaságát, eltávolodik tőlünk a szenvedések keserű pohara, újra összedobbanbat Erdély és Dnnántul népének szive, akkor lesz csak igazi ünnepnap és akkor lesz csak igazán diadalmas és soha el nem hervadó virágok közt vezető a: megújhodás, a magyar nép megváltásán dolgozó főpapnak, főpapoknak útja. Sí Dr. Ravasz László Szekszárdim. Az érkezés. Dr. Ravasz László püspök a szombat esti bajai közvetlen vonattal érkezett Budapestről Szekszárdra. A máskor oly elhanyagolt és oly sötét vasúti pályaudvar fényárban úszóit, mert a Szekszárd városi villamostelep ideiglenes vezetéket létesített az állomási épület előtt, ahol sok villamos lámpa szórta a fényét az érkezőkre. A titkárja és néhány budapesti vendég kiséretében érkezett püspököt a vonatról való leszálláskor a tolnai református egyházmegye nevében Benedek Sándor egyházmegyei felügyelő, a közigazgatási bíróság másodelnöke és Kátay Endre egyházmegyei esperes üdvözölték, Szekszárd város nevében pedig dr. Bus Lajos főjegyző, a szabadságon volt polgármester helyettese fogadta a város illusztris vendégét, akinek Korbonits Margitka virágcsokrot nyújtott át. A püspök a pályaudvarról a város díszkocsiján lovas bandérium kiséretében hajtatott a pazarul kivilágított utcákon keresztül a református lelkész! lakba, ahol a szekszárdi gyülekezet nevében a prezsbitérium élén Gödé Lajos virágos diadalkapu alatt fogadta a főpásztort. A püspök másnap reggel a református egyház tanácstermében megjelent a folytatólagos egyházmegyei közgyűlésen, ahol Benedek Sándor egyházmegyei felügyelő üdvözlésére melegbanga beszédben válaszolt. Az isteni tisztelet. A püspöknek a közönséggel is egybefonódórésze a református templomban zajlott le. Az istenitisztelet alkalmából a szentegybázat szinültig megtöltötték a szekszárdi hatóságok és intézmények küldöttségei, valamint az ájtatos hívek. Tíz órakor vonult be a templomba az egyház- megye palástos papjai kíséretében fehérruhás leányok sorfala között dr. Ravasz László püspök, aki Kátay Endre esperessel és Gödé Lajossal a Mózes székben foglalt helyet. Az esperes imája és igeolvasása után a református dalárda adott elő'^gy vallásos éneket, majd a főpásztor felment a szószékre, ahol elmondta gyönyörű ünnepi beszédét. Kristálytiszta gondolatai, frázismentes okfejtései mély hatást gyakoroltak a hallgatóságára, amelyet az áhítat magasságaiba ragadott magával a prédikáció után elmondott gyönyörű imájával. A püspök szónoklatát ismét a ref. dalárda művészi éneke követte. Az istentisztelet után következett a küldöttségek tisztelgése. A főpap a programmtól eltérőleg nem az egyház tanácstermében fogadta a tisztelgőket, hanem a templomban, az úrvacsora- asztal mellett, ahol a szinültig megtelt templom hallgatósága alig győzött betelni azokkal a mély értelmű, az élet minden vonatkozására kiterjedő gondolatokkal,'amelyekkel a küldöttségek szónokainak a püspök egyenként válaszolt. A küldöttségek. Elsőnek a helybeli ág. h. ev. gyülekezet járult a püspök elé Németh Gyula lelkész vezetésével, majd a zsidó hitközség élén dr. Rubinstein Mátyás rabbi mondott üdvözlő beszédet. Szathmáry ezredes a vármegyei katonaság és CBendőrség tisztikarának üdvözletét tolmácsolta, dr. Ery Márton alispán pedig Tolnavármegye és néhány szekszárdi állami hivatal küldöttségét vezette. Mirth László járásbirósági elnök volt a törvényszék, kir. ügyészség és járásbíróság bírói karának szónoka, majd Horthy Béla rendőrtanácsos vezette a püspök elé az államrendőrség tisztikarát. JakabLászló b. pénzügyigazgató a helybeli pénzügyi tisztviselőkkel tisztelgett, dr. R^gph Aurél főgimn. igazgató pedig a főgimnázium, a felsőkereskedelmi iskola, a tanfelügyelőség és a polgári fiúiskola küldöttsége nevében beszélt, Kovátsné Nagy Lujza a helybeli polgári leányiskola tanári kara nevében mondott feltűnést keltőén értékes és érdekes üdvözlő beszédet. Tóth Henrik műszaki főtanácsos pedig az államépitészeti hivatali és államvasnti mérnökök küldöttségét vezette. A selyemtenyész- tenyésztési felügyelőség küldöttségét Flettner Henrik, a posta és távírda hivatalát Grósz Viktor vezette. Kovátsné Nagy Lujza a Szekszárd— Tolnamegyei Nőegylet, Fejős Imréné pedig a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének tolnamegyei csoportja nevében szólt az egyházfőhöz. Tóth Henrik a szekszárdi nri kaszinó üd vözletét tolmácsolta. Majd a szekszárdi kisgazdák népes küldöttsége járult a püspök elé, aki Taksonyi János szép beszédére hosszabban vá- | laszolt, kiemelve, hogy az Ő ősei is | legalább egy évezredig székely kis- | gazdák voltak és még az ő nagyapja
