Tolnamegyei Ujság, 1922 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1922-07-22 / 30. szám
IV. évfolyam. Szekszárd, 1922 Julius 22. 30. szám. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP |zerke«ztÖ8ég és kiadóhivatal: .Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési ár: Helyben és vidéken : egész évre 120 K, félévre 65 K, negyedévre 35 K. — Egyes szám ára 4 K. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések arai: A legkisebb hirdetés dija 50 korosé A hirdetés et a tolié oldalon egy 60 mlllmeter széles hasábon mlllméter soronként kora», a szövegoldalon 4 korona, a hírrovatban elhelyezett reklémhlr valamint a nyilttér soronként 30 koronába kerül. Családi hírek és vállalati hír» detések külön árszabás szerint. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Amen. A vűrmesysi kórhúz »őisösu. Ismeretesek azok a nehéz anyagi viszonyok, amelyekkel a szekszárdi Ferenc-közkórház, vármegyénk egyetlen közkérháza évek óta küzdeni kénytelen. Hogy ez a kiváló vezetéssel megalapozott jóhirü intézmény, amelyet több, mint három millió koronára rugó fedezetlen tartozás réme fenyeget, embertársaink ezrei számára tovább is fentartbató legyen, dr. Eri Márton alispán körlevéllel fordult a vármegye tehetős egyéneihez, kérve, hogy nemes adományaikkal tegyék lehetővé a kórház anyagi ügyeinek a szanálását. Az alispán körleveléből minden jóérzésü ember számára közöljük az alábbi részleteket : „Keserűség fogja el lelkemet arra a kétségbeesés-szülte gondolatra, hogy ennek a nagyszabású, kiváló intézménynek üzemét segítség hiányában megszüntetnem kelljen, hiszen oly reménytelen és sötét a mai helyzet, hogy az itt ápolt betegeket nem képes a kórház az előirt minimális hús- és kenyéradaggal ellátni, a betegek éheznek és a legnagyobb nehézségekbe ütközik a tüzelőanyag, ruhanemüek s a legszükségesebb gyógyszerek és orvosi eszközök beszerzése is. Ennek á reménytelen helyzetnek sötétjében azonban mégis látok biztatóan fénylő pontokat, az én vármegyémnek a szenvedőkkel érző, nemesen gondolkodó és a felebaráti szeretet parancsa szerint cselekvő polgárainak leikeit, innét várok és remélek megértést, emberszeretetet és meleg támogatást. Bár meg vagyok arról győződve, hogy a nyomorban sínylődök, em berbaráti és hazafias célú mozgalmak vezetői már ismételten és nem hiába .-fordultak támogatást kérő szavukkal azokhoz, akik Isten kegyelméből ■kellő anyagi javakkal rendelkeznek, mégis hiszem, hogy most, mikor a törvényhatóság egyetlen nagymultu közkórházát kell főleg megyebeli szenvedő embertársaink, sőt a saját érdekünkben is, megmentenünk a tönkr ej utastól: akkor az én szavam sem hangzik el hatástalanul s az én kérésem is meghallgatásra talál. Ebjíen bízva szeretettel kérek mindenkit, hogy anyagi erejéhez mérten szerencsétlen kórházunknak segítséget nyújtani, azt pénzzel, de főleg inkább terményekkel és gabonával — mivel a kórháznak kü'Önösen ezekre van szüksége — támogatni szíveskedjék. Miként a múltban is tapasztaltam, •vármegyém közönsége mindig kész séggel sietett emberbaráti, kulturális és hazafias célok megvalósítására, | ragy erősen bízom abban, hogy most | sem engedi át tétlen közönnyel az enyészetnek a közegészségügy pótolhatatlan kárára a törvényhatóság talajából -kisarjadzott nagyszerű intézményt, a szekszárdi vármegyei F eren Cp közkórházat.a A nemzeteket fajbeli sajátságaik I és tulajdonságaik különböztetik meg egymástól. Ezeket azonban csak akkor lehet észrevenni, ba mint a j nép lelkének külső megnyilvánulásai tárulnak az érdeklődők elé. A nép- lélek megnyilvánulásai természetesen sokfélék. Nem célom, hogy ezeknek bosszú sorozatát felvonultassam, csupán ezen rövid előadásomra tartozó két néplélek megnyilvánulást a népviseletet és az ezzel kapcsolatos népművészetet említem fel. Ez a kettő együttesen a néplélek legszembeötlőbb megnyilvánulása és magukon hordozzák minden más nemzettől megkülönböztető jellegzetes sajátságaikat. A népviselet formája, színharmóniája és díszítés módja nemcsak a nép ízlésének kifejezői, hanem népművészet is. Már a ruházat szabásán meglátszik a nép Retkének nemesebb vagy durvább megnyilvánulása, az Ízlés, mert hiszen a ruházat készítője olyan ruhát szab, amilyent a nép lelke kíván, kedvel és szeret. Még inkább kitűnik ez az ellentét a ruházat színének, főkép a női népviseletnél a színeknek harmonikus vagy szétugró összeválogatásából. A ruházatnak díszítése pedig egyenesen népművészet, mert hiszen ez kézi munka, mely nemcsak a nép ízlésének, hanem művészi készségének kifejezője. A reá- varrás (aplikáció) céljából bőrből, vagy szövetből kivágott s virágokat vagy más diszitőmotivumokat stilizáló minták, a szalagok, paszományok, zsinórok vonalvezetése és különöskép a női népvisel teken oly gazdagon s mégis ízléssel alkalmazott színes vagy fehér himzés, tiszta népművészet. Mindezek együttvéve az illető nemzet népének tipikus külső meg- ismertetője. Ugyanazon diszitő anyagokat máskép rakja fel az albán, a dalmata mint a török, máskép a német, mint a francia, vagy spanyol s valamennyinél máskép a magyar. Amely nemzet népének valóban tipikusan« jellemző viselete van, azt tapasztaljuk világszerte, hogy ezt a nemzeti s faj beli kincset épugy, mint a nyelvét, nemcsak féltékenyen őrzi, fentarfja ivadékról ivadékra, de sőt egyenesen büszke is reá, mert mint már mondottam, nemcsak a nyelvéről, hisz ezt a nyelvet más is beszélheti ép oly jól, de erről a másik legszembeötlőbb külsőségről, ennek sajátos formájáról, színeiről és díszítéséről ismerni meg leghamarabb, Mi a magunk részéről is felkérünk miodenkit a szekszárdi kórház megmentésére és a beéikező adományokat lapunk hasábjain nyugtázzuk. A pénzadományok az alispán címére küldendők, a természetbeni adományo- I kát a kórház gondnoksága veszi át. hogy valaki mely nemzet fia, lánya, embere, asszonya. Nekünk magyaroknak különöskép — főkép most ezután csonka hazánkban — nemzeti és faji szoros kötelességünk, hogy oly zengzetes édes magyar nyelvünk mellett második külsőségünket, még megmaradt gyönyörű népviseleteinket s vele szorosan kapcsolódó népművészetünket megtartsuk, ápoljuk, fejlesszük és soha el ne hagyjuk, mint az atyáktól és anyáktól reánk maradt szent nemzeti és faji örökséget. A magyár népviseletek a legszebbek köze tartoznak, mert a csodás keletnek színekben és ragyogásban tobzódó pompája, részben nemes ízléssel kellő mértékig lefokozva, részint bámulatos összbaugzásba hozva jelenik meg rajtuk. A diszmagyar öltözet évszázadok óta közismert és szépségére nézve elismert Európában, mert nemes formájával, összhangzó ragyogásával csak az indus maharad zsák gyémántokkal s egyéb drágakövekkel túlterhelt sziupompás öltözetei vetekednek vele, de az elsőség a magyart illeti. Sajnos, a magyar népviselet kevésbé, vagy épen nem volt eddig ismeretes a külföld előtt. Még sai- nosabb, hogy a magyar történelem Mohácsnál is gyászosabb, szomorúbb korszakában kellett azt a hazánkat ellepett idegeneknek megismerniök. De hát látták, nézték bámuló sze mekkel, mint ahogyan megbámulták sok minden egyebünket,, vad ösztönü ellenfeleink felett messze kimagasló kultúránkat, azzal a csodálkozással vegyes elismeréssel: „Nem hittük, bogy ilyenek a magyarok.“ Nos, ha már látták, megismerték és elismerték a magyar nép szépségekkel tele kedves népviseletét is, szoros kötelességünk arra törekednünk, hogy ez ki ne pusztuljon, színtelen fakó, semmit mondó nemzetközivé ne sülyed- jen, el ne fajuljon. Amint előadtam, majd minden nemzetnek megvan a maga tipikus népviselete. Azonban ez a népviselet is az illető ország különböző vidékei szerint változó. Ép igy vagyunk a mi magyar népviseletünkkel is. Édes hazánk-területén, beleértve az ideiglenesen elszakított Erdélyrészt is, néprajzi és művészi szempontból négy tipikus magyar népviseleti foltot találunk. Az egyik a baranyamegyei 1 Ormányság, melynek népviselete a 1 legegyszerűbb, mert majdnem tiszta fehér, saját szövésű vászonbój. A másik az erdélyi székely Kalotaszeg, melynek népviselete formában is, színekben is, meg díszítésben is a négy közül a legizlésesebb nemes egyszerűségű. A stilizáló rajzra és festésre tán a legalkalmasabb, a lányok fejét kedves és maguk varrta — ezt hangsúlyozom — gyöngyös párta díszíti. A hófehér ümögnek két válla és kézelője van piros fonállal kihimezve, úgy az alsó mint a felső színes szoknya hosszú, bokáig érő, az eleje fel van hajtva s a párta övbe szorítva s igy két oldalon az aljának belső felére varrt széles piros szegély kilátszik. A kötény ép oly hosszú, miat a szoknya s a kötény és felhajtott szoknya közt két oldalon jobbról és balról a hófehér alsó szoknya villanik ki. A fiatal menyecske szintén hosz- szu fátyol t, sárköziesen bíbort visel, de ez is oly hosszan omlik alá, hogy majdnem bokáig ér a vége s itt ép úgy ki vau hímezve, mint a sárközi bíbor volt valamikor. A harmadik népviseleti foltunk a matyó mezőkövesdi, ezt ismerjük már közelebbről is, a békeidőben a matyók közénk is eljöttek aratást vállalni. Ez a népviselet is stilizáló, rajzra és festésre igen alkalmas, ámde ha a kötények hímzéseit nézzük, biz azok épen nem ízlésesek, nem művésziek, a színek szétugrók, már távolról mintegy rikitanak. Utoljára negyediknek hagytam az én édes Sárközöm népviseletét. Az én édes Sárközömnek mondom, mert erre sok oknál fogva jogot szereztem. Azért hagytam utoljára, mert ezen rövid kis előadásomnak tárgya épen a Sárköz népviseletének és népművészetének hanyatlása és visszaállítása. A sárközi népviselet a négy közül a legszindusabb, a iegragyo- góbb 8 az egyetlen hazánk területén, mely nem a stilizálva rajzoló, hanem a természetes festőművészétre volt alkalmas és részben még moBt is az. Nem a selymekben duskálkodó szín- pompát értem én ezalatt, amire egyik nagynevű festőművész . mesterünk Csók István barátom, mikor itt őcsényben, meg az őcsényi hegyen festette a Keresztelőt, Mézevést és több más szép festményét, egy ízben ezt mondta nekem: „Te tudod azt, hogy az Úristen a selymet a Sárköznek, a Sárközt a selyemnek teremtette, mert igy ösz- szehangolni, alkalmazni és viselni a selymet, a világ egyetlen más népe se képes“. Nos én nem a selyemről akarok most szólani, sőt ellenkezőleg, mert nem a selyem teszi a szindns népviseletet. Hiszen öltöztek a sárközi leányok és fiatal asszonyok kasmír szoknyába is. A népviseletet szi'a- dussá tenni bármiféle, a legolcsóbb színes szövetből is lehet, csak érteni kell hozzá s ennek a hozzáértésnek a Sárköz női utánozhatian mesterei. Hova lettek, hova tűntek a buja vásznak, a bibor vásznak, a bodor A Sárköz népművészete és népviselete. Irta és a Néprajzi Társaság őcsényi ülésén felolvasta: Kovách Aladár.
